Jobbik

címke rss

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy jobbikos képviselőt

Itthon2010.10.29, 15:27

Tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Samu Tamás Gergő jobbikos parlamenti képviselőt, akit azzal vádoltak, hogy rendőröket bántalmazott 2008. március 15-én. Samu maga is kérte a parlamenttől, hogy függesszék fel mentelmi jogát.

Elvitték a rendőrök a magukat összebilincselő mohácsi jobbikosokat

Itthon2010.10.29, 12:29

Összebilincselte magát a Jobbik egyik mohácsi önkormányzati képviselője és tanácsadója, mivel utóbbit a polgármester el akarta zavarni a képviselőtestület üléséről. A két összebilincselt férfit a rendőrök vitték el.

Kiakadt az ellenzék a Fidesz alkotmánymódosítási tervén

Itthon2010.10.26, 19:27

Bírálják az ellenzéki pártok a Fideszt, amiért a különadót megsemmisítő alkotmánybírósági döntésre válaszképpen a kormánypárt korlátozná az Alkotmánybíróság jogkörét. Az LMP és az MSZP is bejelentette, hogy kivonul az új alkotmány előkészítéséből, mert a Fidesz szerintük elvetette a sulykot. Az LMP november 3-re tüntetést hirdetett, és Gyurcsány Ferenc is demonstrációra hívta a "demokratákat". A Jobbik közölte: szerintük sem elegáns a Fidesz lépése.

Jobbikos képviselők is éhségsztrájkolnak Budaházyért

Itthon2010.10.23, 10:53

A terrorizmussal vádolt Budaházy György szabadon bocsátásáért tüntetnek és éhségsztrájkolnak három napig Kozma utcai börtönnél. A tiltakozók közt jobbikos országgyűlési képviselők is vannak. Gaudi-Nagy Tamás képviselő szerint Budaházy politikai fogoly, az ellene folyó eljárás pedig koncepciós.

Eltávolítaná a Jobbik az 56-osok terén lévő emlékművet

Itthon2010.10.21, 13:21

Az 1956-os forradalom megcsúfolásának nevezte a budapesti 56-osok terén lévő emlékművet a Jobbik. Murányi Levente, a párt alelnöke eltávolíttatná az emlékművet, amelynek helyére szerinte egy méltóbbat kell emelni.

Megszüntették a nyomozást Vona Gáborral szemben

Itthon2010.10.17, 18:06

Bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a nyomozást Vona Gáborral szemben a Központi Nyomozó Főügyészség - áll a Jobbik vasárnapi közleményében.

Jogsértő a Kubatov-lista a Fővárosi Választási Bizottság szerint is

Itthon2010.10.11, 23:07

A Fővárosi Választási Bizottság szerint is jogsértő volt a Kubatov-lista, amelynek létezérése még tavasszal derült fény. A Jobbik feljelentést is tett az ügyben, de még nem kaptak visszajelzést.

Nyomoz a rendőrség az állítólagos jobbikos választói lista miatt

Itthon2010.10.08, 11:55

Rendőrségi nyomozás indult a Jobbik állítólagos, személyes adatokat tartalmazó választói listájának ügyében ismeretlen tettes ellen. A feljelentést az IVB tette az ügyben, amelyhez egy választó juttatott el egy beadványt, amely szerint a XX-ben a Jobbik 500-600 lakos adatait gyűjtötte össze.

Kiakadt Novák Előd a képviselői házasság tiltásának ötletén

Itthon2010.10.06, 18:42

Felháborodva reagált Novák Előd jobbikos képviselő a Fidesz frakcióvezetőjének arra a kijelentésére, hogy 2014-től megtiltják, hogy házaspárok képviselők legyenek. Jelenleg ez csak Novákra és feleségére, a szintén jobbikos Dúró Dórára vonatkozik. Novák szerint a fideszes javaslat mögött "féltékenység" áll, és állítja, hogy feleségével a Jobbikban jöttek össze.

Nem foglalkozik a parlament a kötelező hittanoktatással

Itthon2010.10.04, 12:08

Nem fogja tárgyalni az országgyűlés a kötelező hittanoktatás bevezetésére vonatkozó jobbikos indítványt, miután az oktatási bizottságban nem kapott támogatást a javaslat. A Jobbik a vallásszabadságra hivatkozva vezetné be a kötelező hittant, de a kormány már korábban is jelezte, hogy ez nem szerepel a közoktatási terveikben.

Tarolt a Fidesz, de kapott néhány sebet

Itthon2010.10.04, 13:50

Példátlanul nagy, a pártelnök-miniszterelnök által történelmiként értékelt győzelmet aratott a Fidesz az alacsony részvétellel zajlott önkormányzati választáson, de a párt olyan várakozást támasztott magával szemben, hogy még így sem lehet maradéktalanul elégedett. Az MSZP megőrzött néhány fontos települést, de igen jelentős mértékben - bár előre megjósolhatóan - rontott eddigi pozícióin. A Jobbik és az LMP saját várakozásaiknál gyengébben szerepelt. A civil jelöltek sorsáért aggódók viszont örülhettek: nem lehetetlenült el a párton kívüli helyi politizálás az önkormányzati választási rendszer átalakításával.

OVB: Jogsértően kommentálta a Jobbik hirdetését a Magyar Rádió

Itthon2010.10.03, 19:31

A Magyar Rádió leadta ugyan a Jobbik "cigánybűnözők" szót is tartalmazó hirdetését, de előtte és utána bemondták, hogy ezt csak a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján teszik. Az Országos Választási Bizottság szerint ezzel megszegték azt az előírást, amely szerint tilos kommentálni a politikai hirdetéseket.

Az őszödi beszéd szólt egy terézvárosi urnából - választás percről percre

Itthon2010.10.03, 18:58

Vasárnap reggel 6-kor nyitottak az urnák a 2010-es önkormányzati választáson, a részvétel eddig alacsonyabb, mint a 2006-os választásokon volt. A szavazás végéig, 19 óráig kampánycsend van érvényben, melynek értelmében a választás kimenetelét esetleg befolyásoló friss híreket nem közlünk, részvételi adatokat azonban kétóránként közzéteszünk. Kövesse a választást az [origo] percről percre tudósításával!

Vona az LMP-t és a médiát hibáztatta

Archívum2010.10.03, 22:56

Vona Gábor az LMP-t és a médiát okolta azért, hogy a Jobbik csak három megyében tudta megelőzni az MSZP-t. A Jobbik elnöke azt mondta, nem is fog ünnepelni, csak "elharap" némi pogácsát.

Az önkormányzati választások képekben

Itthon2010.10.05, 09:06

Csókolózó Kósa, ünneplő Botka, csirkeragu a Fidesznél, olvasgató biztonsági őr a Jobbiknál, eseménytelen MSZP és LMP - az önkormányzati választás képekben.

Visszalép a jobbikos jelölt Szegeden a Fidesz javára

Itthon2010.10.01, 22:23

A Jobbik szegedi polgármesterjelöltje visszalép a Fidesz javára. Cserébe a miskolci fideszes jelölt visszalépését kéri a párt. A Fidesz-KDNP miskolci jelöltje nem lép vissza.

Leadja az MTV a Jobbik cigánybűnözős hirdetését

Itthon2010.09.30, 18:01

A Jobbiknak adott igazat a Legfelsőbb Bíróság, amikor kimondta, hogy az MTV-nek és a Magyar Rádiónak le kell adnia a párt választási hirdetését. Erre korábban azért nem volt hajlandó a két közmédium, mert elhangzik benne a "cigánybűnözés" szó.

Századvég: Tarlós fölényesen vezet, Botkának kicsi az előnye

Itthon2010.09.29, 13:41

Budapesten a kormánypárti Tarlós István abszolút esélyesként várja az önkormányzati választást, Szegeden azonban az MSZP-s Botka László polgármester vezet fideszes kihívójával szemben - derül ki a Századvég felméréséből. Budapesten az LMP 12, a Jobbik 3 százalékra számíthat.

A Jobbik reklámja és a fizetős RTL vitte Magyarország hírét

Nagyvilág2010.09.29, 10:18

Egymillió dollárt hagyott Maine állam veteránjaira egy özvegy, aki férjével együtt 1956-ban menekült el Magyarországról. Több nyugati lap is beszámolt a Jobbik politikai hirdetésének letiltásáról, a szaksajtó pedig felkapta a fejét arra a hírre, hogy az RTL Klub pénzt kérne a kábelszolgáltatóktól.

Tárki: Tovább növelte fölényét a Fidesz az MSZP-vel szemben

Archívum2010.09.29, 15:04

A Fidesz támogatottsága négyszerese az MSZP-ének a pártválasztók körében a Tárki szeptemberi felmérése szerint. Budapesten kisebb a különbség a két legnagyobb párt között. A Jobbik egy százalékponttal előzi meg az LMP-t a kutatás szerint.

A szólásszabadság mentette meg a Jobbik cigányos filmjét

Itthon2010.09.28, 14:27

A szólásszabadságra hivatkozva állapította meg az Országos Választási Bizottság, hogy jogsértő volt, amikor az MTV és a Magyar Rádió nem közölte a Jobbik egyik választási filmjét, amelyben cigánybűnözésről van szó. A bizottság határozata alapján a Jobbik filmje nem jelent közvetlen veszélyt a társadalomra. A pártnak többször kellett már magyarázkodnia a cigányok miatt. Szeptemberben Orbán Viktor tette helyre a Jobbik cigánybűnözésről beszélő elnökét, a párt vezetőinek részvételével alapított Magyar Gárdát pedig gyűlöletkeltésre alkalmas akciói miatt tiltották be.

OVB: Az MTV-nek le kell adnia a Jobbik cigánybűnözős kampányfilmjét

Itthon2010.09.27, 20:48

Az Országos Választási Bizottság szerint jogsértő volt, hogy sem a Magyar Rádió, sem az MTV nem volt hajlandó leadni a Jobbik kampányfilmjét, amelyben szerepelt a "cigánybűnözés" kifejezés. A közszolgálati tévé és rádió a kampányfilmnek azt a változatát sem adta le a választási hirdetések között, amelyben a szót kisípolják.

Visszalépésre kéri a Fidesz miskolci jelöltjét a Jobbik

Archívum2010.09.27, 15:35

Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő szerint csak párja polgármesterjelöltjének lehet esélye legyőzni Káli Sándor miskolci szocilista polgármestert. A politikus ezért azt kéri a Fidesztől, léptessék vissza saját jelöltjüket.

Másodszor fut neki az OVB a Jobbik MTV elleni panaszának

Archívum2010.09.27, 12:24

Hétfőn várhatóan érdemi döntést hoz az OVB a Jobbik panaszáról, amelyet  párt a Magyar Televízió és a Magyar Rádió ellen nyújtott be. A Jobbik azt kifogásolja, hogy a közszolgálati tévé és rádió a "cigánybűnözés" kifejezés miatt nem akarja leadni hirdetésüket. A múlt héten az OVB egy formai hiba miatt nem foglalkozott érdemben a Jobbik beadványával.

Századvég: Az emberek fele nem voksolna az önkormányzati választáson

Archívum2010.09.27, 15:59

Nem módosultak érdemben az erőviszonyok a parlamenti pártok támogatottságában augusztushoz képest a Századvég szeptemberi közvélemény-kutatása szerint. A kutatás szerint a megkérdezettek 52 százaléka szavazna az önkormányzati választáson. 

Elismertetné az állammal az egyházi esküvőt a jobbikos Novák-házaspár

Itthon2010.09.26, 13:36

Az egyházi esküvő polgári érvényességét elismerő törvényjavaslatot nyújt be jövő héten a jobbik. Erről Novák Előd jobbikos képviselő és felesége, Dúró Dóra pártszóvivő számolt be vasárnap.

Rendőrök vitték el a Jobbik miskolci jelöltjét

Itthon2010.09.26, 17:39

Rendőrök vezették el Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármester-jelöltjét, mert nyilvánosan leszedett egy oszlopról egy MSZP-plakátot. A politikust gyorsított eljárásban bíróság elé állítják.

Szakított a Jobbikkal a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete

Itthon2010.09.25, 13:47

Felrúgta a Jobbikkal kötött együttműködési megállapodását a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - közölte szombaton a szervezet főtitkára. Szima Judit szerint azért szakítanak a Jobbikkal, mert a parlamentbe kerülésük ótasemmit nem javult a rendőrök helyzete, és a párt el is hanyagolta a szakszervezetet.

OVB: Megsértette az esélyegyenlőség elvét az RTL Klub

Itthon2010.09.24, 20:05

Megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség  választási alapelvét az RTL Klub, mert egy hírműsorban a Fidesz, az MSZP és az LMP dugódíjról alkotott véleményét bemutatta, a Jobbikét viszont nem - határozott pénteken az Országos Választási Bizottság.

A közbiztonságért tartott demonstrációt a Jobbik Miskolcon

Archívum2010.09.24, 21:46

A közbiztonságért tartott nagygyűlést és demonstrációt a Jobbik Miskolcon. Az esemény után a résztvevők megkoszorúzták a "Cigánybűnözés áldozatainak emlékére" feliratú táblát, amelyet ideiglenesen állítottak fel.

Kisípolva sem adja le a Jobbik hirdetését az MTV

Itthon2010.09.24, 15:25

Hiába sípolja ki a Jobbik a választási hirdetésében a kifogásolt szavakat, a Magyar Televízió ezt a verziót sem adja le. A Jobbik hirdetését csütörtökön az MTV és a Magyar Rádió is visszautasította arra hivatkozva, hogy törvényellenes kijelentések hangzanak el benne.

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Jobbik kifogását az OVB

Itthon2010.09.24, 23:46

Formai hibára hivatkozva, érdemi vizsgálat nélkül elutasította Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a párt "cigánybűnözést" emlegető választási hirdetésének megtagadása miatt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió ellen benyújtott kifogását pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság. A Jobbik jogsegélyszolgálatának vezetője azt nyilatkozta, hogy a kifogást azonos tartalommal újra beadják.

Medián: Tarlós népszerűbb vidéken, mint Budapesten

Itthon2010.09.23, 13:07

Továbbra is fideszes politikusok vezetik a Medián népszerűségi listáját, amelyen az elmúlt egy hónapban annyi változás történt, hogy Orbán Viktor után a második helyre feljött Schmitt Pál államfő. A HVG által ismertetett közvélemény-kutatás szerint a Fidesz főpolgármester-jelöltje, Tarlós István népszerűsége is sokat nőtt az elmúlt egy hónapban, bár jobban kedvelik vidéken, mint Budapesten.

Tagadja a Jobbik közleményét a belügy és az ügyészség is

Itthon2010.09.24, 08:32

A katonai ügyészség és a Belügyminisztérium szerint sem igaz, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét. Pár órával korábban egy jobbikos képviselő, Staudt Gábor jelentette be, hogy meggyanúsították a főigazgatót. A jobbikos politikus azután jelentette fel a hivatal főigazgatóját, hogy szervezet nemzetbiztonsági szempontból kockázatosnak minősítette őt és három párttársát.

Jobbik: Visszautasította a párt hirdetését az MTV és a Magyar Rádió

Itthon2010.09.23, 18:12

Sem a Magyar Televízió, sem a Magyar Rádió nem adja le a Jobbik választási hirdetését. A párt szóvivője szerint arra hivatkoztak, hogy a hirdetésben szerepel a sértő "cigánybűnözés" szó, és félrevezető az a kijelentés is, hogy "nincs magyar áru a polcokon" a multinacionális áruházakban. A Jobbik az Országos Választási Bizottsághoz fordul.

Jön a dugódíj - pártok közlekedési programjai Budapesten

Auto2010.09.22, 16:07

Az autósok megsarcolása és kiszorítása, föld alatti villamosok, nyolcsávos M0-s, éjszakai áruszállítás, 5-ös metró a Duna mentén, kamerák a BKV-járművekbe, durvább parkolási bírságok, új alagút Budán - csak néhány ötlet a pártok budapesti közlekedési programjaiból. Van, aki 200 milliárdból megoldaná a főváros gondjait, más 6000 milliárdot számolt.

Kihúznák a sámlit a szerény bukásra játszó MSZP alól

Itthon2010.09.20, 15:59

A Fidesz Budapestre, a Jobbik a második legtöbb szavazatra, az LMP a szimbolikus második helyre hajt a két hét múlva esedékes önkormányzati választáson. A szocialisták az áprilisinál kisebb vereséggel is beérnék, de közben azért is izgulhatnak, hogy legnagyobb vidéki bástyáikat meg tudják-e tartani.

Építkezéseken dolgoztatná a rabokat a Jobbik

Itthon2010.09.16, 12:59

Budapesti építkezéseken dolgoztatná segédmunkásmunként a fővárosi rabokat a Jobbik főpolgármester-jelöltje, Staudt Gábor. Szerinte a jogi lehetőségek ma is adottak arra, hogy a rabok dolgozzanak, de nem biztosítanak nekik munkalehetőséget.

Magyarországot bírálja a cigányok miatt a Spiegel

Nagyvilág2010.09.14, 18:18

A magyarok többsége szerint "a romák egyáltalán nem tartoznak Magyarországhoz" a Spiegel című német lap szerint, amely Orbán Viktor kormányfőt is felsorolja a kisebbségekkel szembeni ellenérzésekből tőkét kovácsoló politikusokról szóló listáján. A cigányok elleni gyűlöletet a lap szerint a Jobbik használja ki leginkább.

Politikusi bérplafont vezetne be a Jobbik

Itthon2010.09.13, 13:57

Kétmillió forintban maximalizálná a politikusi fizetéseket Vona Gábor, a Jobbik elnöke, és a párt törvényben tiltaná, hogy országgyűlési képviselők egyben polgármesterek és megyei képviselők lehessenek. Vona hétfőn közölte azt is: kezdeményezik az úgynevezett presztízsnyugdíjak eltörlését.

Budaházy szabadon bocsátásáért tüntettek a Kossuth téren

Itthon2010.09.13, 21:00

Budaházy György és társai szabadon bocsátásáért tüntettek hétfő este a fővárosi Kossuth Lajos téren. A rendezvényen több jobbikos országgyűlési képviselő is felszólalt, a tüntetést a rendőrség biztosította.

Késsel fenyegették meg a Jobbik egyik aktivistáját

Itthon2010.09.14, 01:01

Megtámadták a Jobbik Moszkva téren felállított választási standját hétfőn - közölte a Jobbik budapesti szervezete. A támadó késsel megfenyegette a párt egyik aktivistáját.

Büntetnék a cigánybűnözés tagadását jobbikos képviselők

Itthon2010.09.13, 10:33

Köztudomású tény tagadása elnevezéssel új tényállást vezetne be a Büntető Törvénykönyvben három jobbikos parlamenti képviselő hétfőn benyújtott törvényjavaslata. Indoklásukból kiderül, hogy többek közt azt szeretnék büntetni, ha valaki tagadja, hogy létezik cigánybűnözés.

"Az arabok jó emberek, ezt meg tudom erősíteni" - nem mentek el az arabok a Jobbik barátkozására

Itthon2010.09.12, 12:01

A szervezők szerint csak véletlenül került a szeptember 11-i terrortámadás évfordulójára a Jobbik arab-magyar barátságot ünneplő ajkai rendezvénye, amelyen jórészt Izrael volt a téma. Az arabokról kiderült, hogy szeretik a szőke magyar nőket és jó emberek, de ezt is csak egy Jordániát megjárt magyar mondta, arabok ugyanis alig fél tucatnyian voltak csak a rendezvényen, ők baklavát és vízipipát árultak.

Bentlakásos iskolákban tanítaná mosakodásra a cigányokat Vona

Itthon2010.09.10, 12:34

Bentlakásos iskolákban kellene oktatni a cigány gyerekeket, mert ez az egyetlen mód arra, hogy közelebb kerüljenek a többségi társadalomhoz - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona szerint a cigányok most abnormális mintákat adnak át egymásnak, aminek véget kell vetni.

Kizárta két Somogy megyei vezetőjét a Jobbik

Archívum2010.09.10, 21:59

Anélkül adta le a Jobbik somogy megyei és a kaposvári listáját a párt megyei elnöke és a listavezető, hogy arról egyeztettek volna a pártelnökkel. Mindkettejüket kizárták a pártból.

A kis pártok nehezíthetik a Fidesz dolgát Budapesten

Itthon2010.09.09, 13:36

Bár Tarlós Istvánt valószínűleg nem lehet elütni a főpolgármesteri címtől, a jelölés lezárulása után kétséges, hogy képes lesz-e a Fidesz stabil többséget szerezni a fővárosi közgyűlésben. A kormánypártoknak az lett volna az ideális, ha csak az MSZP-vel kell versenybe szállniuk, de ha nehezen is, a Jobbik és az LMP is fel tudott állni a Fidesz számára utolsó kihívást jelentő fővárosban.

A Gárda korlátozása miatt az Alkotmánybírósághoz fordul a Jobbik

Itthon2010.09.08, 12:46

A Magyar Gárda érdekében fordul az Alkotmánybírósághoz a Jobbik. A párt szerint meg kellene semmisíteni a közbiztonsági törvénycsomagnak azt a részét, amely szigorúbban bünteti a feloszlatott szervezet tevékenységében való részvételt.

Szúrja a Jobbik szemét a Moszkva tér neve

Itthon2010.09.08, 17:39

Cinikusnak és szégyenteljesnek tartja a Jobbik két képviselője, hogy még mindig Moszkva térnek hívják Budapest egyik legforgalmasabb csomópontját. A képviselők a parlamentben, határozati javaslattal próbálják elérni, hogy a tér kapja vissza Széll Kálmán nevét, amelyet 1951 előtt viselt.

Jobbikosok is részt vettek a heterók felvonulásán

Itthon2010.09.04, 20:12

Alig százan vettek részt a Hetero Büszkeség Napján, ugyanazon az útvonalon vonultak fel Pesten, ahol a melegfelvonulást rendezik. A rendezvényen megjelent két jobbikos országgyűlési képviselő, egyikük, Novák Előd devianciának nevezte a homoszexuálisok felvonulását.

Magyar Nemzet: Diákjait zaklatta egy jobbikos jelölt

Itthon2010.09.04, 09:01

Három éve szexuális zaklatás miatt megrovást kapott a Jobbik egyik kaposvári jelöltje, aki tanárként intim kérdésekkel ostromolta diákjait - írja a Magyar Nemzet. A párt szóvivője szerint kivizsgálják az ügyet, és ha a jelölt valóban ilyet tett, "a lehető legszigorúbb szankciókat alkalmazzák vele szemben".

Bőröndnyi cédulát adott le a Jobbik főpolgármester-jelöltje

Itthon2010.09.03, 16:47

A Jobbik főpolgármester-jelöltje, Staudt Gábor péntek délután kettő óra után leadta a kellő számú ajánlószelvényt, állítása szerint több mint 33 ezer darabot hozott magával egy bőröndben. A jobbikosok egy kalitkába zárt szarkát is vittek magukkal a Városházára, szerintük ez azt szimbolizálja, hogyan fogják elszámoltatni a "politikusbűnözőket". A madarat később elengedték.

Biztosan lesz fővárosi listája a Jobbiknak

Itthon2010.09.03, 11:51

Minden kerületben lesz kompenzációs listája a Jobbiknak, így fővárosi közgyűlési listát is állíthat. A kerületek közül 14-ben biztosan, négyben talán lesz polgármesterjelöltjük, Staudt Gábor főpolgármester-jelölt ajánlásainak számát délután kettőkor jelentik be.

Parkolási amnesztiát ígér a Jobbik Budapesten

Itthon2010.09.02, 16:53

A folyamatban lévő parkolási ügyek leállítását, a kiszabott bírságok elengedését ígérte csütörtökön megválasztása esetére Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Staudt azt mondta: szerinte Budapesten nem annyira vészes a helyzet, hogy szükség legyen olyan "közrendvédelmi telepekre", mint amilyenekről Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő beszélt szerdán.

Kanadában is felkapták a fejüket a Jobbik cigánytáborára

Nagyvilág2010.09.02, 09:48

Két magyarországi esemény is bekerült csütörtökön a világsajtóba: a Jobbik cigánytábor-tervéről kanadai lap, az új Terrorelhárítási Központ megalakulásáról pedig a kínai állami hírügynökség is beszámolt.

"Közrendvédelmi teleppel" kezelné a Jobbik a cigánykérdést

Itthon2010.09.01, 15:07

Csendőrök által őrzött, kordonnal körülvett telepek lennének a Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő által elképzelt táborok, amelyekbe a "közrendet veszélyeztető egyéneket" telepítenék. Vona Gábor pártelnök szerint a cigány gyerekeket bentlakások iskolákban kellene taníttatni.

Nézőpont Intézet: Szétszakíthatja a Jobbikot egy választási kudarc

Itthon2010.08.31, 11:04

Akár a Jobbik szétszakadásához is vezethet, ha a vártnál gyengébben szerepel a párt az önkormányzati választáson, és ezzel kiéleződnek a pártot már most is megosztó konfliktusok - áll a Nézőpont Intézet elemzésében. Az elemzés szerint ebben az esetben a Jobbik egyes tagjai Vona Gábor pártelnök ellen fordulhatnak.

Nehezen bírja a választási iramot a Jobbik és az LMP

Itthon2010.08.31, 09:31

Az LMP főpolgármester-jelöltjének három nap alatt kellene annyi kopogtatócédulát összegyűjtenie, mint amennyit eddig gyűjtött 13 alatt, de a Jobbiknak is hajráznia kell, hogy tudjon állítani főpolgármester-jelöltet. A két párt a nyári szabadságokat és a módosított választási törvényt okolja a nehézségekért, az LMP-sek szerint minden jelölt csodaszámba megy. Annak viszont örülnek, hogy már nem kell elmagyarázniuk mindenhol, hogy mi az a Jobbik és az LMP.

Századvég: Csak az MSZP tudta növelni szavazótáborát

Archívum2010.08.30, 15:34

Csak egy százalékkal, de növelni tudta támogatottságát az MSZP az elmúlt hónapban a Századvég legfrissebb felmérése szerint. Az LMP és a Jobbik veszített szavazótáborából, a Fidesz pedig továbbra is őrzi tetemes előnyét.

Manipulációról beszél a kopogtató-botrány LMP-s főszereplője

Itthon2010.08.28, 16:54

Az LMP feketemunka gyanújával vizsgálódik, a Jobbik választási csalásért tett feljelentést a pénteken nyilvánosságra került hangfelvétel miatt, melyen egy férfi arról beszél, hogy 150 forintot fizetne kitöltetlen kopogtatócédulák darabjáért. A felvételen beszélő férfi LMP-snek vallja magát, de továbbra is névtelenségbe burkolózik, és azt állítja, hogy vágott, manipulált felvétellel próbálják lejáratni őt és pártját. A kérdésre, hogy miért akart más nevében gyűjtött kopogtatócédulát elfogadni, azt mondta, "erre nem koncentrált rá".

Vörös festékkel öntötték le a Jobbik irodáját Balatonalmádiban

Itthon2010.08.27, 15:21

A rongálók sarlót és kalapácsot pingáltak a falra. A Jobbik feljelentést tett.

Nyomoznak az újságírók szerint fenyegetőző jobbikos képviselő ügyében

Itthon2010.08.27, 18:15

Személyi szabadság megsértése gyanúja miatt nyomozás indult az után, hogy a Hetek című lap állítása szerint egy jobbikos képviselő a Magyar Sziget fesztiválon megfenyegette újságíróit. A lap arról számolt be, hogy a fesztiválon - ahová csak kísérővel engedték be őket - antiszemita beszédek hangzottak el.

Cédulavásárlással vádolja a Jobbik az LMP-t

Archívum2010.08.27, 19:38

Egy hangfelvételre hivatkozva csalással vádolja az LMP-t a Jobbik. A felvételen, amelyen nem hangzik el egy párt neve sem, valaki 150 forintot kínál a kopogtatócédulák darabjáért. A felvételen hallható férfi az [origo]-nak azt állította: valóban tagja az LMP-nek, de nem jelölt, csak tesztelni akarta, hogy reagálnak az emberek a hirdetésére.

A jobbikosok is csak találgatják, mit jelent Szegedi cigánytábora

Itthon2010.08.26, 11:55

Táborokba zárná és akár állampolgárságuktól is megfosztaná a cigány származású bűnözőket a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje és a párt EP-képviselője. Az ötletet máshogy értelmezi a párt főpolgármester-jelöltje és a párt elnöke is, ráadásul a két miskolci jobbikos által említett, más európai országokban létező táborok nem börtönként működnek. Az állampolgárság megvonását pedig még az ügyben megszólaló más jobbikosok sem tartják elképzelhetőnek.

Táborokba zárná a bűnöző cigányokat a Jobbik jelöltje

Itthon2010.08.25, 10:36

Kitelepítené a városból és táborokba zárná a cigány származású bűnelkövetőket a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje, Szegedi Márton. Szegedi szerint a Jobbik javasolni fogja, hogy az ilyen emberektől vonják meg állampolgárságukat is.

Felszámolják a ma ismert Budapestet - a parlamenti pártok Budapest-programjai

Itthon2010.08.25, 16:47

Akar ön kutyás biztonsági őröket Budapestre? Esetleg kamaszparlamentet? Szeretné, hogy múzeumnegyed épüljön a Nyugati pályaudvar mögött, hogy a földalatti átmenjen Budára, esetleg, hogy a zöldterületek használatáért fizetni kelljen? Megjelent a négy parlamenti párt Budapestről szóló programja. Mindegyik azt ígéri, teljesen új várost épít a következő években. Olvassa el, melyikük mit csinálna!

Nézőpont Intézet: Az MSZP-hez pártolt sok bizonytalan szavazó

Itthon2010.08.25, 13:21

Nőtt az MSZP támogatottsága az elmúlt egy hónapban a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, de a választók több mint fele még mindig a Fidesz-KDNP-re szavazna. A megkérdezettek kétharmada szerint a kormány jól tárgyalt az IMF-fel.

A szigorú csehekénél is keményebb a Jobbik pártállami korlátozása

Itthon2010.08.25, 11:54

Az alkotmányban rögzítenék jobbikos képviselők, hogy sem politikai, sem közigazgatási, sem állami tisztséget nem vállalhatnának január 1-je után azok, akik a rendszerváltás előtt bármilyen állami, párt- vagy rendvédelmi szervezetben vezető tisztséget töltöttek be. Az Alkotmánybíróság korábban már jelezte, hogy vannak fenntartásai egy hasonló szabályozással szemben. A jobbikos javaslat még a szigorú cseh törvénynél is élesebb határt húzna a volt pártállami vezetők előtt.

Gyorsan betemették a jobbikos törésvonalat Tatabányán

Itthon2010.08.21, 14:57

Pár nap leforgása alatt oszlatták fel és alakították újra a Jobbik tatabányai szervezetét. Az átalakítás után az alapszervezetből kieső helyi jobbikosok szerint régóta törésvonalak voltak a szervezetben, a nézeteltérések a radikális és a magukat mérsékeltnek tartó tagok között húzódott. A szervezet korábbi elnöke szerint a pártközpont nem foglalkozott panaszaikkal. A párt megyei elnöke szerint csak annyi történt, hogy kiszűrték az inaktív tagokat.

Jól megvannak a Jobbikkal az ózdiak

Itthon2010.08.20, 16:30

Kiemelkedően jó eredményt ért el a Jobbik Ózdon a tavaszi országgyűlési választásokon. A jobbikos jelöltre, Kisgergely Andrásra a szavazók 32,07 százaléka voksolt. A párt arra számít, hogy megismétli a tavaszi jó eredményt, akár a polgármesterséget is elnyerhetik. A helyiek közül is sokan jól megvannak velük, de van, aki sajnálná, ha jobbikos polgármestere lenne a városnak. Videoriport a Jobbik borsodi fellegvárából.

Elvitték a rendőrök a Magyar Nemzeti Gárda új kapitányát a Jobbik rendezvényéről

Itthon2010.08.20, 20:42

Elvitték a rendőrök Ináncsi Józsefet, a Magyar Nemzeti Gárda új főkapitányát a Jobbik augusztus 20-ai ünnepi rendezvényéről, közölte a Jobbik pártigazgatója péntek délután.

Megörült az MSZP döntésének a Jobbik reménysége

Itthon2010.08.18, 15:00

Sokáig úgy tűnt, hogy a Fidesz és az MSZP ugyanazt a jelöltet támogatja Tiszavasváriban, ahol a Jobbik tarolt az európai parlamenti és az országgyűlési választásokon is. A szocialisták végül visszatáncoltak és önálló jelöltet indítanak. Az Olaszliszkán agyonvert tanár városában az etnikai problémák és a kettészakadt Fidesz is a Jobbikot erősíti.

"Van igény a radikális beszédmódra" - riport a Jobbik erdélyi helyezkedéséről

Nagyvilág2010.08.16, 13:42

Bár csak 17 tagja van a Jobbik marosvásárhelyi szerveztének, a párt erdélyi terjeszkedése a magyar pártpolitikát is elérő hullámokat vert. A Jobbik erdélyi nyomulása egy helyi magyar politikus szerint feszélyezi a Fideszt is, a nacionalista párt helyi támogatói szerint pedig Erdélyben is eljött a radikális politika ideje, mert a romániai magyar pártok tehetetlenek. Az [origo]-nak nyilatkozó több marosvásárhelyi szerint azonban kényes az egyensúly a románok és a magyarok között, amit felboríthat a kemény szavaktól sem tartózkodó Jobbik.

A Fidesz nem talált homoszexuálisokkal foglalkozó szakértőt

Itthon2010.08.14, 18:54

A Fidesz és a KDNP arra hivatkozva nem vett részt a Sziget fesztiválon rendezett, pártok melegpolitikájáról szóló kerekasztal-beszélgetésen, hogy nem tudtak szakértőket találni. A Magic Mirror sátorban rendezett beszélgetésen mindhárom ellenzéki párt képviseltette magát.

Toroczkai lesz a Jobbik listavezetője Csongrádban

Itthon2010.08.12, 09:33

Toroczkai László kapja a Jobbik listavezető helyét a párt Csongrád megyei önkormányzati választási listáján - írja a Magyar Nemzet. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom korábbi elnökének jelölésével a Jobbik szóvivője szerint a párt szövetségeit igyekszik megerősíteni. Toroczkai a 2006-os zavargások és későbbi tüntetések miatt többször ketült összetűzésbe a hatóságokkal, és bírságot is kapott gyülekezési jog megsértéséért, később azonban a bíróság felmentette.

Kötelező tananyaggá tenné a rovásírást egy jobbikos politikus

Itthon2010.08.08, 21:31

Bevezetné a rovásírás oktatását a hazai iskolákban Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője. Szegedi kezdeményezi, hogy az útjelző táblákon, az emlékműveken és az emléktáblákon is használják az ősi írásmódot.

Feljelentette Biszku Bélát egy jobbikos képviselő

Itthon2010.08.06, 13:43

A kommunista rendszer bűneinek tagadása miatt jelentette fel Biszku Béla egykori belügyminsiztert Szilágyi György jobbikos képviselő. A rendszerváltás óta visszavonultan élő Biszku a Duna TV-nek adott interjújában egyebek mellett azt mondta, hogy szerint 1956 nem volt forradalom.

Megszüntetné a parlamenti bizottsági helyettesítést a Jobbik

Itthon2010.08.03, 12:46

A Jobbik szerint alkotmányellenes, hogy a parlamenti bizottságokban a képviselőket helyettesíthetik, ezért kezdeményezik, hogy a jövőben egyetlen képviselő helyett se szavazhasson más az üléseken.

Mesterházy sámánt, Vona narancsszínű beszűkülést látott - reakciók az Orbán-beszédre

Itthon2010.07.22, 17:54

Valamennyi ellenzéki párt keményen kritizálta Orbán Viktornak a parlament nyári utolsó ülésén elmondott értékelő beszédét, valamint a kormány két hónapos munkáját. Az LMP-s Schiffer András szerint szolidaritásellenes a kormány, az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta, a kormány lejáratja Magyarországot, a jobbikos Vona Gábor pedig azt, hogy a szerinte biztató jelek ellenére is narancsszínű beszűkülést lát.

Magyar Nemzet: Újabb jobbikos bírálta a Gárdát

Itthon2010.07.22, 10:18

Újabb jobbikos politikus bírálja a Magyar Gárdát, a párt Komárom-Esztergom megyei alelnöke a napoban lépett ki a Jobbikból, mert szerinte a párt fejlődésének gátja a szervezetben előretörő radikalizmus és a Gárda - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Gárda és utódszervezetei kritizálásáért Vona Gábor pártelnök a héten megfosztotta frakcióvezető-helyettesi tisztségétől Pősze Lajos képviselőt.

Lefokozta a gárdát bíráló jobbikos képviselőt Vona

Itthon2010.07.19, 14:15

Vona Gábor Jobbik-elnök lemondatta a frakcióvezető-helyettesi tisztségéről Pősze Lajos képviselőt, aki a szombati Magyar Nemzet szerint bírálta a különböző gárda-szervezetek és a párt viszonyát. A lap szerint Pősze azt mondta, hogy a gárda felett eljárt az idő, a mozgalom már csak felesleges önmutogatás. Vona az [origo]-nak azt mondta, Pősze szavait szándékosan forgatták ki.

Előzékenységet ígér Vona a Jobbikhoz látogató Orbánnak

Itthon2010.07.15, 10:46

Az LMP-frakció után a Jobbik képviselő-csoportjával is elbeszélget Orbán Viktor miniszterelnök. A találkozóra Vona Gábor, a Jobbik elnöke hívta meg, aki elsősorban a Magyar Gárda helyzetéről kérdezné a kormányfőt.

A jobbikosok szemébe mondta Orbán, hogy elítéli a Gárdát

Itthon2010.07.15, 17:12

Tartózkodó, de korrekt volt Orbán Viktor miniszterelnök az [origo]-nak nyilatkozó jobbikos képviselők szerint a Jobbik frakcióülésén tett csütörtöki látogatásán. Orbán kerek perec megmondta, hogy a Magyar Gárdát elfogadhatatlan félkatonai szervezetnek tartja, ami ellen fel kell lépni. A jobbikosok szerint voltak a beszélgetésnek olyan pontjai, amikor Orbán kinyílt és láthatóan élvezte a helyzetet.

Bocsánatot kér a lógásról kiabáló jobbikos képviselő

Itthon2010.07.15, 16:06

Hétfőn a parlamentben kér bocsánatot Novák Előd jobbikos képviselő, amiért a hétfői ülésen egy fideszes képviselő mentelmi jogának tárgyalásakor azt kiabálta be, hogy "lógjon!". A Fidesz továbbra is fenntartja, hogy Nováknak le kellene mondania mentelmi jogáról. Az MSZP és az LMP szerint viszont a Fidesznek ugyanilyen érzékenyen kellene reagálnia más, hasonló esetekben is, amikor nem fideszes képviselőre tesznek ilyen megjegyzéseket.

A cigányok nem kapnak a jobbikos segélyből a TASZ szerint

Itthon2010.07.14, 09:10

A Jobbik aktivistái a Szalonna nevű településen nem adnak a párt monori szervezete által összegyűjtött adományokból az árvíz által sújtott cigányoknak - állítja a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet. A Jobbik közleményben reagált az állításra, amelyben nem tagadta a jogvédők állításait.

Száműzné a borítékot a választásokról egy jobbikos képviselő

Itthon2010.07.09, 10:43

Borítékok nélkül bonyolítaná le a jövőben a választásokat egy jobbikos képviselő, aki szerint a módszer nem csak olcsóbb, de a csalások lehetőségét is csökkentené. Korábban az akkor még ellenzéki Fidesznek is volt hasonló javaslata.

Címeres állami zászlót akar a jobbikos Pörzse Sándor

Itthon2010.07.09, 12:13

A sima nemzetiszínű zászló helyett a címerrel kiegészített változatot tenné hivatalossá egy alkotmánymódosítással egy jobbikos képviselő. Indoklása szerint nem helyes, hogy még mindig az 1957-ben meghatározott zászlót használjuk, és szívesen látná a Szent Koronát is a lobogón.

Választás elé állítaná a Jobbik az álláshalmozó képviselőket

Itthon2010.07.08, 12:42

Megtiltaná a Jobbik, hogy valaki egyszerre legyen parlamenti képviselő, illetve polgármester vagy önkormányzati képviselő. A párt szerint a pozícióhalmozás a "politikusbűnözés" egy formája, mert sokan anélkül vesznek fel több fizetést, hogy részt vennének az üléseken. Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje azt mondta: ő már le is mondott önkormányzati mandátumairól.

Staudt Gábor lehet a Jobbik főpolgármester-jelöltje

Itthon2010.07.07, 09:20

Várhatóan Staudt Gábor lesz a Jobbik főpolgármester-jelöltje - írta szerdán a Magyar Nemzet. Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a Népszavának adott interjúban azt mondta: nem lép vissza a főpolgármesteri jelöltségtől bárkit is indít az LMP.

Izgulhat a Fidesz az utolsó szocialista fészekben

Itthon2010.07.05, 07:31

Húsz év után elfoglalná a szocialisták "utolsó fészkét", Budapestet a Fidesz. Az MSZP számára nagy a tét, a párt utolsó megmaradt erőssége a főváros, ráadásul nem csak a Fidesszel kell hadakoznia. Az LMP a szocialisták ajánlatát visszautasítva azt számolgatják, hogyan tudják összehozni a legnagyobb ellenzéki koalíciót a fővárosban. A legerősebb párt ugyan a fővárosban is a Fidesz, de nem biztos, hogy a közgyűlésben többséget tud szerezni, így pedig valamelyik ellenzéki párt támogatására szorulhat.

Dulakodással és könnygázzal kezdődött a gárdaavatás az Erzsébet téren

Itthon2010.07.04, 18:08

Vasárnap délután, a fővárosi Erzsébet téren tartja a Jobbik az egy hónapja alapított Magyar Nemzeti Gárda mozgalom avatóünnepségét, a rendezvény előtt közvetlenül dulakodás volt a rendőrök és a résztvevők közt. A rendezvénnyel a Jobbik az új belügyminisztert, Pintér Sándort is tesztelheti. Tavaly ezen a napon oszlatta fel a rendőrség a bíróság által megszüntetett Magyar Gárda melletti szimpátiatűntetést, amelyen a párt elnökét is előállították.

Könnygáz és előállítások kísérték a gárdaavatást

Itthon2010.07.04, 23:33

A Jobbik képviselői szerint 74, a rendőrség szerint összesen 41 embert állítottak elő a Magyar Nemzeti Gárda vasárnapi avatóünnepsége előtt és az alatt. Az Erzsébet téren dulakodás is kialakult, a rendőrök könnygázt fújtak néhány emberre. A gárdaavatáson Vona Gábor pártelnök bírálta a kormányt, amely szerinte az előző nyolc év szellemiségét folytatja.

Feljelentette a Jobbik a titkosszolgálat vezetőjét

Itthon2010.07.02, 13:23

Feljelentette az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét Staudt Gábor jobbikos képviselő, amiért őt, és három másik, országgyűlési bizottságba jelölt párttársát a C típusú átvilágítás során nemzetbiztonságilag kockázatosnak találták. Szerinte ezért a hivatal előző kormány idején kinevezett főigazgatója a felelős.

Egy "volt kommunista" kinevezése miatt támadja a kormányt a Jobbik

Itthon2010.07.02, 22:26

Egy "volt kommunista funkcionárius" fontos pozícióba történt kinevezését sérelmezi a párt félhivatalos lapjának internetes oldalán megjelent közleményében Volner János, a Jobbik országgyűlési képviselője. Volner azt kifogásolja, hogy a Honvédelmi Minisztérium egyik cégének vezetője Gubcsi Lajos, a Magyar Ifjúság című KISZ-újság egykori főszerkesztője lett.

Vona kitart a kockázatosnak tartott jobbikos képviselők mellett

Itthon2010.06.26, 11:50

Vona Gábor fenntartja jelölését, és továbbra is azt a négy politikust kívánja delegálni az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, illetve nemzetbiztonsági bizottságába, akik az Alkotmányvédelmi Hivatal szakvéleménye szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Változatlan maradt a Jobbik vezetősége

Itthon2010.06.26, 19:20

Egyhangúan újraválasztották Vona Gábor pártelnököt a Jobbik szombati tisztújító kongresszusán, és az alelnökök is megőrizték helyüket. Módosították az alapszabályt, így létrejött a párt baráti köreinek hálózata.

Fennakadt az átvilágításon négy jobbikos képviselő

Itthon2010.06.25, 21:43

Panaszt nyújt be a Jobbik négy képviselője Pintér Sándor belügyminiszterhez az átvilágításukról készített szakvélemény megállapításai miatt, amely nemzetbiztonsági szempontból kockázatosnak minősítette tagságukat a honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságokban. A képviselők a jelentés nyilvánosságra hozatalát követelik. A Belügyminisztérium szerint a vizsgálat megállapításai objektív tényeken alapulnak. 

Nézőpont Intézet: A többség új alkotmányt szeretne

Itthon2010.06.23, 15:29

A választók többsége pozitívan értékeli Orbán Viktor eddigi miniszterelnöki munkáját, de a kormány megítélése már nem ilyen jó a Nézőpont Intézet legújabb felmérése szerint. A megkérdezettek többsége támogatja az új alkotmány ötletét, legkevésbé az LMP szavazók lelkesednek érte. A Fidesz népszerűsége töretlen, az MSZP-t viszont már majdnem csak annyian támogatják, mint az LMP-t.