Jenson Button
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Fernando Alonso
- Ralf Schumacher
- Giancarlo Fisichella
- Juan Pablo Montoya
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Autós ünnep a stadionban: Vettel, López, Lorenzo a Bajnokok Tornáján
A hétvégén visszatér Európába a világ egyetlen olyan autóversenye, amelyen az F1, a ralikrossz-vb, a MotoGP, különbözõ sport- és túraautó bajnokságok, valamint az IndyCar ismert pilótái is megmérkõznek egymással.
Alonso a Titanicon napozik
A szombati kiesése utáni akcióval beindította a mémgyárat. A Hondát nem zavarja, hogy humorosan fogja fel a sorscsapásokat.
Alonso Hondájával a futamon is gondok voltak
A McLaren pilótája már a célba érésnek is örült Brazíliában, de elmondta, egy korábban már megoldottnak vélt mûszaki hiba ismét felmerült a Honda erõforrással kapcsolatban.
Alonso: Bejuthattam volna a Q2-be
A szokásosnál jobbnak érezte az autója tempóját, de motorhiba miatt megint a mezõny végérõl kell indulnia. A spanyolhoz hasonlóan Button is a humor segítségével próbálja elviselni a küszködést.
Alonso: Kár, hogy vége a szezonnak
Azt hihetnénk, alig várja, hogy befejezõdjenek a szenvedései, pedig nem – szerinte a McLaren pont most kezdett el látványosan fejlõdni.
A Honda nagyon szeretne motort adni a Red Bullnak
Legalábbis Christian Horner szerint, de Ron Dennis egyelõre hajthatatlan. Button szerint a McLaren-Honda fájdalmasan lassú volt a Mexikói Nagydíjon.
Alonso: Semmi értelme részt venni az idõmérõn
Kimi Räikkönenhez hasonlóan a kétszeres világbajnok sem akart tovább jutni, õ viszont már a Q1-ben búcsúzott. Jenson Button elviseli a mûszaki hibákat, ha javul a Honda erõforrás teljesítménye.
Button egymaga összeszed 50 helynyi rajtbüntetést
Megkapja õ is a Honda legújabb motorváltozatát Mexikóban, de ennek papíron ekkora ára van. Fernando Alonso azt mondja, a motorgyártónál sok olyan hasznos leckét is megtanultak idén, amire nem számítottak.
Alonsót a csodától fosztotta meg a szenzorhiba
Pályafutása egyik legjobb versenyének tartja az austinit, és örül, hogy végre harcolhatott a riválisokkal. Button nem volt elégedett a McLaren tempójával.
Eldõlhet a vb, de Hamilton nem akar kockáztatni
Ha gyõzelmet arat Rosberg elõtt az USA Nagydíjon, máris zsebre vághatja harmadik címét, de azt mondja, ráér, úgyhogy nem csinál majd õrültséget. Massa szerint hiba volt nem megszakítani a Q2-t, és ilyen körülmények között a versenyt sem szabad majd elrajtoltatni.
Button 2017-ben világbajnok lenne a McLarennel
Jövõre még csak dobogókat vár, de Alonso szerint nem irreális, hogy 2,5 másodperccel gyorsuljanak.
Button: Remélem, Alonso lesöpör majd!
Fernando Alonso élesben is kipróbálhatja a Szocsiban tesztelt új Honda erõforrást, és Jenson Button abban bízik, hogy csapattársa jó eredményt ér majd el az új változattal. Alonso közben már 2016-ra koncentrál.
Független motorgyártó nélkül annyi lehet az F1-nek
A McLaren pilótája szerint az sem okozna nagy bajt, ha az egyik erõforrás-gyártó kiszállna az F1-bõl, de reméli, hogy a Renault megveszi a Lotust, és maradnak a mezõnyben. A korábbi csapattulajdonos Walter Wolf szerint túl sok a politika az F1-ben.
Alonso viccnek fogta fel, hogy Massával kell versenyeznie
"Értékelem a humorodat" - válaszolta a versenymérnökének Szocsiban. Button ezúttal sem tudta maga mögött tartani az ellenfeleket, de úgy érezte, ha az autó teljesítményén nem is, a beállításokon sokat tudtak javítani az oroszországi hétvége során.
Bevált a McLaren kockázatos húzása
Button úgy érzi, idén még egy idõmérõn sem szerepelt olyan jól, mint Szocsiban, ahol a McLaren kísérletezett a beállításokkal. Alonso pozitívumot is talált a korai kiesésben.
Button a következõ versenyre sem kapja meg az új Hondát
Alonso már a következõ versenyhétvégét is a fejlesztett erõforrással teljesíti, csapattársának azonban várnia kell. Elfogadja a McLaren döntését, hiszen mindent a 2016-os javulás érdekében tesznek.
Alonso Ron Dennis ugratásával ünnepelte a 250. nagydíját
A kétszeres világbajnok köszönetet mondott az F1-es paddock tagjainak a pályafutása során eddig szerzett emlékekért, és megígérte, hogy további 250 versenyre nem vállalkozik.
Räikkönen nem érti, Alonso miért tiltaná be a nyilvános rádiózást
A finn pilóta szerint nincs gond azzal, hogy a rádióforgalom tartalma bármikor nyilvánosságra kerülhet, a McLaren kétszeres világbajnoka viszont úgy véli, magánügy, hogy mirõl és hogyan beszél a csapatával, miközben az autóban ül.
Button: Végre jó irányba tart a Forma-1
Szerinte a 2017-es idény a szabályváltozások miatt hosszú idõ után a legjobb lehet az F1-ben. Úgy véli, sokkal élvezetesebb lesz vezetni az új autókat.
Button döntött: mégis marad a McLarennél
Nem titkolja, hogy gondolkodott a visszavonuláson. Hisz benne, hogy a csapat és a Honda jövõre magához tér.
Button a magasabb fizetésért blöffölhetett a visszavonulásról
Ügyesen elhitette a McLarennel, hogy fontolgatja a visszavonulást, amivel valószínûleg eléri, hogy az eredeti szerzõdésében szereplõ feltételek mellett tartsák meg õt. Õ maga továbbra sem hajlandó megerõsíteni, hogy marad az F1-ben.
Alonso 100 szett gumival sem lett volna gyorsabb
Karrierje legjobb szuzukai körének nevezte azt, amivel 14. lett az idõmérõn. Button viszont mérges a McLarenre, mert a protokollal ellentétben senki sem tájékoztatta arról, hogy az elsõ mért köre elõtt melyik motor-üzemmódba kell kapcsolnia.
WEC vagy ralikrossz? Button mindkettõt szívesen csinálná
Továbbra sem dõlt el, hogy Button marad-e jövõre a Forma-1-ben, de ha mégsem, arra az esetre is találna elfoglaltságot. A hosszú távú világbajnokságban való részvételt õ sem zárja ki, és a ralikrossz is megtetszett neki.
- címkék:
- Jenson Button
- Forma-1-es hír
- Címkefelhõ »
Az F1-ben vagy máshol, de Alonso még vb-t akar nyerni
Napra pontosan tíz évvel ezelõtt lett elõször világbajnok, mégis úgy érzi, mintha húsz éve lett volna. A McLaren még gyõzködi Buttont, hogy ne vonuljon vissza.
Pérez hosszabbított a Force Indiával
Nem szerzõdik át a Renault-val tárgyaló Lotushoz, pedig állítása szerint ez is valós lehetõség volt. Button most azt mondja, még nem döntött a jövõjérõl.
A McLaren újabb szponzorokra számít
A brit sajtó nemrég arról számolt be, hogy a még meglévõ szponzorok is távozhatnak a McLarentõl, a wokingi istálló versenyigazgatója viszont arra számít, hogy új partnerek pénzével foltozhatják be a kevesebb jogdíjbevétel miatt keletkezõ ûrt.
Button már a hétvégén bejelentheti a visszavonulását
Állítólag õ maga döntött arról, hogy befejezi a Forma-1-es pályafutását, nem akar még egy idényt tölteni a küszködõ McLarennél. Hosszú távú versenyeken indulhat, és akár mûsorvezetõként is láthatjuk a tévében.
Alonso: A McLaren még a téli teszteknél tart
A wokingiak mindkét autója esélyes volt a szingapúri pontszerzésre, de végül Alonso és Button is kiesett. A brit Maldonadót kritizálta a futam után.
Button: A Mercedes veresége jót tesz az F1-nek
Üdvözölte a Mercedes váratlan visszaesését Jenson Button, aki úgy véli, jót tesz a Forma-1-nek, hogy egy másik csapat állt az élre Szingapúrban. Vasárnap a kivetítõkön figyeli majd az eseményeket.
Button csak a McLarennel tervez
Azt viszont még nem tudja biztosan, hogy a McLaren is tervez-e vele. A brit pilóta reméli, hogy néhány héten belül eldõl a sorsa. Továbbra is imádja az F1-et, de elismeri, hogy nincs könnyû helyzetben, és az újságírói szerepvállalást sem zárja ki a késõbbiekben.
Alonso a McLaren helyében megtartaná Buttont
A spanyol örülne, ha jövõre nem kapna új csapattársat, elmondása szerint õ is sokat tanul a brittõl. A McLaren egy Super Formula autóban tesztelné az F1-es motorját.
Button heteken belül választ vár a jövõjérõl
Biztos benne, hogy idén nem kell olyan sokat várnia a McLaren döntésére, mint 2014 végén. Szerinte a sorsa a saját kezében van.
Buttont olyan helyeken elõzték, ahol nem is várta
Csapattársa az Olasz Nagydíj végére utolérte volna a gyorsabb gumikon, de motorproblémák miatt feladta a versenyt. Button az egész versenyen a tükrét nézegette.
Alonso: Reménytelen a McLaren helyzete
A pilóták úgy vélik, Monzában egy jó rajttal sem mennek majd semmire, hiszen pillanatokon belül megelõzik majd õket. Alonso szerint egyértelmû, hogy a motorerõ miatt ekkor a hátrányuk.
A McLaren megtartaná Buttont
Hiába van két fiatal, tehetséges tesztpilótájuk, egyik világbajnokuktól sem szeretnének megválni. A McLaren felkészült az újabb nehéz hétvégére Monzában.
Már az FIA is belezavarodott a büntetésekbe
Az Olasz Nagydíjon újabb vaskos büntetésekkel szembesülnek a Honda és a Renault versenyzõi. Az FIA elõször rosszul számolta ki a Jenson Buttonra kirótt hátrasorolást.
Button véleménye megváltozott a nyitott pilótafülkékrõl
Kilépett azok táborából, akik a hagyományokhoz ragaszkodva mindenáron meg akarják tartani a nyitott pilótafülkéket a Forma-1-ben. A mezõny megosztott, Nico Hülkenberg például ellenzi a változtatást.
A McLaren nem akar mindenáron ülést adni a fiataljainak
Eric Boullier kijelentette, a McLaren nem akarja, hogy zavart okozzon a Hondával kialakított munkakapcsolatukban egy esetleges B csapat ellátása erõforrásokkal, még akkor sem, ha ezzel üléshez juthatnának fiatal pilótáik. A Mercedes is motorral szerezhet helyet tesztpilótájának.
Räikkönen bejelentése után sem csendesült el a pilótapiac
Olasz lapértesülések szerint Kimi Räikkönen megtartása a 2016-os szezonra csupán átmeneti megoldás a Ferrarinál. Nico Hülkenberg és Jenson Button jövõje a legfõbb kérdés.
A McLaren már nem gondol dobogókra
Button a korábbi optimizmusa után már csak további pontszerzésben reménykedik a szezon hátralévõ versenyein, a McLaren menedzsmentje viszont attól tart, hogy a pilóták megunják a sikertelenséget.
Button: Kínos a McLaren teljesítménye
A „futottak még” kategóriában vettek részt a McLaren-Hondák a Belga Nagydíjon, ahol váratlan események hiányában esélyük sem volt a pontszerzésre, és a várakozásoknak megfelelõen a Manorokon kívül nem tudták felvenni a versenyt az ellenfelekkel.
Button: Csak lekörözéskor látjuk majd az ellenfeleket
A McLaren csak a két Manornál gyorsabb, ismerte el Jenson Button, aki szerint maximum Fernando Alonsóval versenyezhet a vasárnapi Belga Nagydíjon, mert a többiek hamar faképnél hagyják õket. Alonso úgy véli, kaotikus verseny kell a pontszerzéshez, nem is számít újabb pontok begyûjtésére.
Újabb büntetésrekordot döntött a McLaren
Alonso és Button az idei hetedik belsõ égésû motort, valamint több új részegységet használ a hétvégén, ezért összesen 55 helyes rajtbüntetést kapnak a Belga Nagydíjra.
Vettel szerint feleslegesen változtatnak a rajtprocedúrán
Szerinte legfeljebb az elsõ néhány versenyen lesz hatása a szabályváltozásoknak, a versenyzõk hamar hozzászoknak majd a manuális rajtokhoz. Mások szerint azonban az új szabályok komoly változást jelentenek.
Hurkákkal tették félelmetesebbé az Eau Rouge kanyart
Új kerékvetõket telepítettek a kanyarba az idei Belga Nagydíjra, hogy elvegyék a versenyzõk kedvét az ívek kiegyenesítésétõl.
Button: A pilóták rajongása átragadna a közönségre is
A McLaren versenyzõje szerint a közönség lelkesebb lenne a sportág iránt, ha a résztvevõkön látszana a vezetés és a versengés iránti rajongás, ehhez viszont a 2017-re tervezett új autókra lenne szükség. A Lotus csapatfõnök-helyettese úgy véli, manapság a pilóták helyett a menedzserek az F1 primadonnái.
Belgium lesz az igazi teszt a McLaren-Honda számára
A Hungaroringen elért kettõs pontszerzés után Jenson Button úgy véli, a soron következõ Belga Nagydíj mutatja majd meg igazán, hogy az elmúlt hónapok során mennyit fejlõdött az idén csak bukdácsoló McLaren-Honda.
Újoncra cserélheti Buttont a McLaren
Olasz lapértesülések szerint Jenson Button és tavalyi csapattársa, Kevin Magnussen is ülés nélkül maradhat jövõre a McLarennél, mivel a wokingi istálló a GP2 listavezetõjét, Stoffel Vandoorne-t ülteti autóba. Button jövõje Kimi Räikkönen sorsától függhet.
Bûncselekmény áldozata lett Jenson Button és felesége
A Forma 1-es pilóta feleségével és néhány barátjukkal St. Tropezban töltötte az elmúlt napokat, de az álomnyaralás rémálomba fordult.
- címkék:
- Jenson Button
- nyaralás
- gáz
- St. Tropez
- Címkefelhõ »
Nincs veszélyben Button belgiumi indulása a rablótámadás után
Éjszaka altatógázzal kábították el a 2009-es világbajnokot és feleségét a franciaországi nyaralásuk alkalmával, majd 300 ezer font értékû vagyontárgyat vittek el tõlük, köztük Jessica Button eljegyzési gyûrûjét is.