jegybank

címke rss

Bezárhatnak négy jugoszláv bankot

Archívum2002.01.04, 13:52

Szerbia négy bankóriása a csődeljárás előtt áll, köszönhetően a bankok hatalmas adósságállományának az irányukba megnyilvánuló alacsony bizalomnak. A valószínű bezárásokat követően mintegy 8500 munkahely szűnik meg. Az országban mind feszültebb a helyzet: a pénzintézetek dolgozói megszállták a banképületeket.

Budapesten jobban drágul az élet, mint vidéken

Archívum2001.12.29, 22:11

A kormány elhalasztotta az üzemanyagokat terhelő adó emelését Az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedik majd a budapesti lakások rezsije, a dohánytermékek és szeszes italok ára. A várható infláció arányában drágul a közlekedés, de csökken a távolsági telefonbeszélgetések ára. Bizonytalan, hogy mennyivel emelkednek az élelmiszerárak.

Fokozódó kormányzati nyomás a lengyel jegybankra

Archívum2001.12.19, 18:33

A lengyel kormánykoalíció a várt kamatcsökkentés elmaradása miatt pénteken tervezetet nyújt be a jegybankról szóló törvény módosítására, a pénzpolitikai tanács feladatainak és összetételének bővítése érdekében - közölte szerdán a Lengyel Parasztpárt (PSL) frakcióvezetője.

Az előzetesnél is jobb az októberi fizetési mérleg

Archívum2001.12.18, 10:25

A végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg 17 millió euró többlettel zárt októberben, így az első tíz havi deficit 296 millió euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A korábban nyilvánosságra került előzetes számok októberre 7 millió euró többletet, az első tíz hónapra 305 millió eurós deficitet mutattak.

Járai: 4,5 százalékos infláció jövőre

Archívum2001.10.09, 13:16

A jegybanki irányadó kamat csökkentésére jelenleg nincs lehetőség - mondta Járai Zsigmond, az MNB elnöke, aki szerint a fizetési mérleg ez évi hiánya 2 milliárd euró körül lesz.

A monetáris bázis novemberben 12 százalék

Gazdaság2001.12.14, 13:27

A monetáris bázis, vagyis a legszűkebben vett pénzmennyiség korrigált éves növekedése novemberben 12 százalék volt, az októberinél 1 százalékponttal alacsonyabb - derül ki a Magyar Nemzeti Bank pénteki, a bankrendszer összevont mérlegéről készült jelentéséből.

Kevésnek bizonyulhat az apró az átállás időszakában

Archívum2001.12.13, 09:04

Előfordulhat, hogy a pénzügyi szakemberek alábecsülték az átálláskor felmerülő érmeigényt és a váltópénzek elosztásával járó nehézségeket. Így könnyen lehet, hogy az év elején átmenetileg elfogy az apró.

Ismét kamatot csökkentett a FED

Archívum2001.12.11, 21:02

A piac által várt mértékben, 25 bázisponttal 1,75 százalékra csökkentette irányadó egynapos kamatát kedden az amerikai szövetségi jegybank. Ez volt a Federal Reserve idei 11. kamatcsökkentése, s a negyedik a szeptember 11-ei terrortámadások óta.

Kamatcsökkentést várnak az USA-ban

Gazdaság2001.12.10, 11:30

A múlt heti vegyes - némi élénkülést és erősen recessziós jeleket egyaránt mutató - amerikai makroadatsor után a piac egyértelműen azzal számol, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a jelenlegi 2,00 százalékos négy évtizedes mélypont alá csökkenti irányadó egynapos kamatát a nyíltpiaci bizottság (FOMC) keddi ülésén.

Az MNB is kamatot csökkent

Archívum2001.11.12, 10:55

A jegybank Monetáris Tanácsa november 13-i hatállyal a jegybanki alapkamatot 10,75 százalékosról 10,25 százalékosra csökkentette - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. Az 50 bázispontos kamatvágást a testület azzal indokolta, hogy az alacsonyabb kamatszint az inflációs célok elérését nem veszélyezteti, de a nemzetközi kamatcsökkentési hullám miatt szükség volt a lépésre.

Megint kamatot csökkentett az MNB

Archívum2001.12.10, 16:29

A gazdasági és pénzügyi folyamatok alakulásának áttekintése alapján a Monetáris Tanács 2001. december 11-i hatállyal a jegybanki alapkamatláb 10,25 százalékról 9,75 százalékra történő, 50 bázispontos mérsékléséről döntött.

Kamatcsökkentést vár a piac az MNB-től

Archívum2001.12.06, 08:51

Hétfőn legalább 25 bázisponttal csökkenti irányadó kamatait az MNB Monetáris Tanácsa - véli a NAPI Gazdaság által megkérdezett kilenc makroelemző. Két elemző fél százalékpontos mérséklést vár, de a 25 bázispontos lazításra voksoló hét szakértő között is volt olyan, aki szerint az év utolsó - december 22-én tartandó- tanácsülésén is újabb 25 bázispontos kamatvágásra lehet számítani.

Európában is közeleg a recesszió

Archívum2001.12.04, 13:08

Mind az üzleti szféra, mind pedig a fogyasztók egyre borúlátóbban látják a jövőt az eurózónában: az Európai Bizottság üzleti bizalmi indexe 5 és fél éves, fogyasztói bizalmi indexe pedig négyéves mélypontra süllyedt novemberben - közölte a Bloomberg hírügynökség. Szakértők ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy az Európai Központi Bank csak a jövő év elején csökkenti ismét irányadó kamatát a gazdaság élénkítése érdekében.

Egy hónap múlva euró

Gazdaság2001.12.01, 18:02

Alig egy hónap múlva Európa 12 országában hivatalos fizetőeszközként is forgalomba kerül az euró. Az euróövezet országaiban legkésőbb február 28-ig használhatóak a régi nemzeti valuták, ezt követően azonban már csak az új készpénzt fogadják el az üzletekben. Az euró készpénz formájában történő bevezetését több mint két évtizedes munka előzte meg, az Európai Monetáris Rendszer megszületésétől kezdve, a maastrichti szerződésen és az egységes monetáris politika kialakításán keresztül az euró bankjegyek és érmék gyártásáig, az euró számlapénzként történő bevezetéséig, és a bankjegyek szállításáig.

15 milliárd bankjegy, 50 milliárd érme, több ezer teherautó

Archívum2001.11.29, 14:15

Az eurókészpénz 2002. január 1-jei bevezetéséig már csak alig több, mint egy hónap van hátra, a gépezet úgy tűnik olajozottan működik, de az egyes országoknak és az Európai Központi Banknak (EKB) óriási logisztikai és biztonsági problémákat kell leküzdeniük.

Nincs kamatcsökkentés Európában, a lengyel jegybank 150 pontot vágott

Archívum2001.10.25, 15:36

A várakozással ellentétben csütörtökön sem csökkentette irányadó kamatait az Európai Központi Bank (EKB), így tehát az eddigi 3,75 százalékon maradt a kéthetes refinanszírozási kamatminimum. Hasonlóan döntöttek a csehek is, a lengyel jegybank azonbane egyből 150 pontos kamatvágást jelentett be.

Kétéves recesszió előtt a japán gazdaság

Gazdaság2001.11.28, 11:59

A japán jegybank előrejelzése szerint kétéves recesszió előtt áll a japán gazdaság. A központi bank pesszimista prognózisa azután került napvilágra, hogy hétfőn közölték: a szigetország ipari termelése szeptemberben 2,9 százalékkal csökkent az augusztusihoz képest. Elemzők szerint a válságnak elsősorban politikai okai vannak.

Az írek nehezen válnak meg imádott apróiktól

Archívum2001.11.23, 10:53

Írországban a központi bank becslései szerint mintegy 24 millió font értékű aprópénzt halmozott fel a lakosság malacperselyekben és befőttesüvegekben, az írek ugyanis nemcsak használni szeretik az érméket, hanem minden más európai ország lakosainál jobban ragaszkodnak is hozzájuk.

A jegybank szerint stabil a bankrendszer

Archívum2001.11.20, 17:21

A magyarországi bankrendszer helyzete stabil, a hitelezési aktivitás növekedésével a bankok tőkehelyzete lépést tudott tartani - mondta Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az elmúlt időszakban a vállalati és a lakossági hitelezés is nagyon felfutott, azonban olyan alacsony bázisról indult mindkettő, hogy az nem veszélyezteti a hazai pénzügyi rendszer stabilitását.

Stagnálást vár a német jegybank

Archívum2001.11.19, 14:58

A második negyedévi stagnálás után valószínűleg a harmadikban sem mutatott növekedést negyedéves szinten a német gazdaság - áll a német jegybank hétfőn kiadott havi jelentésében.

Reuters: az elemzők jövőre sem várnak gyorsulást

Gazdaság2001.11.16, 12:15

A Reuters által megkérdezett elemzők novemberben jelentősen csökkentették előrejelzéseiket a gazdasági növekedésre, és a jelen pillanatban a jövő évre sem várnak gyorsulást. Gátszakadásszerűen csökkentek viszont a folyó fizetési mérleg hiányára vonatkozó előrejelzések, miközben az inflációs jóslatok belül maradtak a jegybank által előirányzott célon.

Hétéves mélyponton az amerikai fogyasztói bizalom

Gazdaság2001.10.30, 16:59

Októberben meredeken, a szeptemberi 97,0 pontról 85,5 pontra - több mint hétévi mélypontra - zuhant a Conference Board amerikai gazdaságkutató csoport átfogó fogyasztói bizalmi indexe, az amerikai fogyasztói bizalom legfőbb barométere. Már az előző havi CB-index is súlyos bizalomvesztést jelzett, hiszen augusztusban még 114,0 volt a Conference Board indexe.

Kamatot csökkent az MNB

Archívum2001.01.08, 13:17

A Magyar Nemzeti Bank 25 bázisponttal csökkenti irányadó kamatait. Erre azért nyílik lehetőség mert a kőolaj árának csökkenése valamint az euró erősödése elősegítik az inflációs várakozások mérséklődését. Banki elemzők szerint várható volt a hétfői kamatcsökkentés, bár ennek mértékét illetően eltérőek voltak a várakozások.

Kamatot csökkentett az MNB

Archívum2001.10.24, 16:31

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának döntése alapján a jegybanki alapkamatot 11,00 százalékról 10,75 százalékra változtatta a jegybank. Az alapkamatláb így 25 bázispontot mérséklődött - tájékoztatott a Monetáris Tanács. A kamatcsökkentés csütörtökön lép hatályba.

Az előzetesnél nagyobb a folyó mérleg hiánya

Archívum2001.10.18, 11:01

A végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg 273 millió eurós többlettel zárt augusztusban, így az idei első nyolchavi deficit 351 millió euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg 259 millió euró többlettel zárt augusztusban, az első nyolchavi deficit pedig 365 millió eurót tett ki. Az ország devizában fennálló nettó adóssága augusztus végén 4,1 milliárd euró volt.

Miller cáfolja a jegybank működésének korlátozásáról felreppent híreket

Archívum2001.10.13, 20:55

Leszek Miller kijelölt lengyel miniszterelnök pénteken cáfolta azt a sajtóhírt, amely szerint a kormánykoalíció pártjai között nem hivatalos megállapodás jött volna létre a lengyel jegybank függetlenségének korlátozásáról, ha a bank nem csökkenti kamatait az új kormány igényei szerint. Miller korábban "elefántcsonttoronyba" zárkózással vádolta meg a pénzpolitikai tanácsot.

Újabb kamatcsökkentés várható Amerikában

Archívum2001.10.02, 10:19

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának keddi tanácskozásán elemzők egybahangzó véleménye szerint újabb fél százalékpontos kamatcsökkentésről születik döntés. Ebben az esetben az irányadó kamatszint 2,5 százalékosra csökkenne, amelyre 1962 óta nem volt példa.

Megszűnik a forint csúszó leértékelése

Archívum2001.10.01, 08:33

Hétfőtől megszűnik a forint csúszó leértékelése. A Magyar Nemzeti Bank a nemzeti valuta plusz-mínusz 15 százalékos lebegtetési sávjának közepét 276,1 forintos euró-árfolyamon rögzíti.

Nincs újabb kamatvágás Európában

Gazdaság2001.09.27, 14:20

Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően nem csökkentette tovább irányadó kamatát a valutaunió jegybankja, ami így 3,75 százalékos maradt - közölte a Bloomberg hírügynökség. Szakértők szerint legközelebb októberben mérséklik majd az Európai Központi Bank döntéshozói az eurövezet irányadó kamatát a gazdaság élénkítése érdekében.

Változatlan az irányadó kamat

Archívum2001.09.24, 12:52

Nem változtatott az irányadó kamaton a Monetáris Tanács. A tanács, miután hétfőn áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat úgy ítélte meg, hogy az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadás után kialakult bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzetben indokolt a forint euróhoz viszonyított kamatkülönbségének növekedése. A MNB ezért nem követi az Európai Központi Bank és más jegybankok kamatcsökkentését.

Az amerikai események miatt lassuló növekedéssel kell számolni

Archívum2001.09.20, 15:45

Az eddig középpontban lévő infláció helyett immáron a bővülésen a hangsúly, az utóbbi néhány héten a pénzügy- és a gazdasági minisztérium, valamint a jegybank is lefelé módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseit. A múlt heti merényletek komoly bizonytalansági tényezőt jelentelek az elemzők számára, a Reuters felmérése szerint 4,3 százalékos GDP növekedés várható az idei évben.

Alacsony infláció az Egyesült Államokban

Gazdaság2001.09.18, 15:30

Augusztusban, a 0,2 százalékos várakozásokhoz képest 0,1 százalékkal nőtt a fogyasztói árszint az Egyesült Államokban. Az élelmiszerek és az energiahordozók nélkül számolt magindex 0,2 százalékkal emelkedett - közölte kedden az amerikai munkaügyi minisztérium.

Az előzetes adatnál is több a folyó mérleg többlete

Archívum2001.09.18, 10:51

A végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg 191 millió eurós többlettel zárt júliusban, így az első hét havi deficit 624 millió euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A folyó mérleg szeptember elején közzétett előzetes, júliusi többlete 175 millió euró, az első hét havi deficit 640 millió euró volt. Az ország devizában fennálló nettó adóssága a tulajdonosi hitelek nélkül július végén 4,416 milliárd euró volt.

Zavartalan a bankrendszer működése

Gazdaság2001.09.12, 15:52

A Magyar Nemzeti Bank nem tapasztalt semmiféle fenakadást a hazai bankrendszerben - jelentette be a jegybank szerdai közleményében. Zavartalan a pénzforgalom, illetve a pénzellátás. Az OTP is bejelentette, hogy fiókjai és elektronikus csatornái egy átlagos hétköznapnak megfelelően működnek.

A jegybankok 80 milliárd dollárt dobtak piacra

Archívum2001.09.12, 16:01

Eddig mintegy 80 milliárd dollárnyi pénzt pumpáltak a jegybankok a pénzügyi piacokba a nyugalom helyreállítása és a globális gazdasági válság elkerülése érdekében - közölte a Bloomberg hírügynökség. A központi bankok jelezték azt is, hogy készek alapkamatuk csökkentésére a gazdaságok élénkítése érdekében.

A jegybankok nyugtatják a piacokat

Gazdaság2001.09.11, 21:12

A világ jelentős jegybankjai az Egyesült Államokat ért terrortámadás-sorozat után biztosították a piacokat: a bankrendszeren keresztül elég készpénzt bocsátanak ki a pénzügyi válságok megelőzése érdekében. Elemzők szerint a központi bankoknak a korábbinál jóval nagyobb mértékben kell csökkenteniük az alapkamatokat a fogyasztók és az üzleti szféra bizalmának helyreállítása érdekében.

Aranyat dob piacra a Bank of England

Archívum2001.09.11, 08:16

Húsz tonna aranyat dob piacra a Bank of England. A brit jegybank szerdára meghirdetett aukciója jócskán megkavarta az aranypiacot. A világ jegybankjai közül csak néhány tartalékol már aranyban, a többség biztonságos állampapírokat tart a trezorok mélyén. A Magyar Nemzeti Bank a kilencvenes években leépítette aranytartalékait.

A New York-i bankokból elfogyott a készpénz

Archívum2001.09.11, 18:41

Információink szerint a New York-i bankokból elfogyott a készpénz. Az amerikai jegybank, a Federal Reserve közölte, hogy kész többlet pénzmennyiséggel a kormány segítségére sietni az előállt katasztrófahelyzetre való tekintettel.

Az IMF lassabb lengyel növekedést vár

Archívum2001.05.23, 13:46

A fogyasztás és a beruházások lassulása miatt az idén a költségvetésben kalkulált 4,1 százalék és a legutóbbi kormányzati becslésekben szereplő 3,5 százalék helyett inkább 3 százalékos lehet a lengyel gazdaság éves növekedési üteme - mondta szerdán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tényfeltáró küldöttségének vezetője.

A jegybank emelte az alapkamatot

Archívum2001.07.13, 15:05

A Magyar Nemzeti Bank az irányadó kéthetes jegybanki betét kamatát változatlanul hagyja, az alapkamatot pénteken 11 százalékról 11,25 százalékra emeli - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank pénteken. A kéthetes futamidejű jegybanki betét kamata továbbra is 11,25 százalék.

Jutalékért válthatják az eurókészpénzt

Archívum2001.09.04, 12:19

A Magyar Nemzeti Bank várhatóan nem tiltja meg, hogy a bankok januártól február közepéig - ameddig kötelesek lesznek az euróra áttérő valutauniós tagállamok nemzeti valutáit átváltani - jutalékot kérjenek a készpénz euróra váltásáért - írja keddi számában a Világgazdaság a jegybank egy hamarosan kihirdetendő rendelkezésére hivatkozva. Becslések szerint a lakosságnál még mintegy 60-70 milliárd forintnyi euróra váltandó valuta van.

Jelentős folyómérleg-többlet júliusban

Gazdaság2001.09.03, 14:30

Az előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg 175 millió eurós többlettel zárt júliusban, így az első hét havi hiány 640 millió euró volt - közölte hétfőn a Magyar Nemzet Bank. Elemzők előzetesen 55 millió eurós júliusi deficitre számítottak. A jegybank közölte azt is, hogy a folyó mérleg hiánya júniusban a végleges adatok szerint 341 millió euró volt, így az első hat hónapban 815 millió eurós deficit keletkezett.

Október 1-től megszűnik a csúszóleértékelés

Archívum2001.08.21, 16:57

A Monetáris Tanács a kormánnyal egyetértésben ez év október 1-jei hatállyal megszünteti a forint csúszóleértékelését - tette közzé az MNB a Monetáris Tanács keddi ülését követően. A megszüntetéskor a forint plusz-mínusz 15 százalékos lebegtetési sávjának közepét az akkor fennálló 1 euró egyenlő 276,1 forint árfolyamon rögzíti a jegybank.

Beteljesítette küldetését a csúszó leértékelés

Archívum2001.08.23, 08:34

A kormány a forint csúszó leértékelésének megszüntetését saját gazdaságpolitikájának diadalaként könyveli el, pedig a változás veszélyekkel is járhat - reagáltak gazdaságkutatók Orbán Viktor miniszterelnök tegnap reggeli interjújában elhangzottakra. Nem vitatják ugyanakkor, hogy a csúszó leértékelés megszüntetésére "megérett" a gazdaság, ám ez nem a "népnyúzó" Bokros-csomag következményei felszámolásának, hanem az akkori intézkedéseknek köszönhető.

Csökkent a részvényállomány a második negyedévben

Archívum2001.08.22, 10:00

A tőzsdei részvényeken a magyar háztartások 5 milliárd forint, míg a külföldi befektetők 29 milliárd forint árfolyam-veszteséget szenvedtek el az idén a második negyedévben - hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.