javaslat

címke rss

Német-francia terv az EU társelnökségére

Nagyvilág2003.01.21, 10:57

A francia és a német miniszterelnök kedden késő este egy vacsora keretében közös javaslatot dolgozott ki az Európai Unió irányítására. A tervet szerdán ismertetik az Unió reformját előkészítő Konvent előtt. A terv lényege, hogy a jelenlegi rend helyett, amikor félévente másik állam tölti be a soros elnök tisztségét, két elnök irányítaná a legfontosabb uniós intézmények munkáját.

Kompromisszumot javasol a Fidesz az MSZP-nek

Itthon2003.01.06, 16:27

Kompromisszumos javaslattal állt elő a Fidesz a szociális törvénycsomaggal kapcsolatban. A Harrach Péter és Surján László által ismertetett ellenzéki önálló képviselői javaslat szóról szóra megegyezik az MSZP által benyújtottal, csupán hiányoznak belőle azok a részek, amelyek miatt Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá a törvényt. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint az ötlet jó szándékú, de nem szerencsés.

A teljes EU elfogadja a dán javaslatokat

Nagyvilág2002.12.10, 15:43

 Az EU-tagállamok külügyminiszterei kedden jóváhagyták a soros dán EU-elnökség javaslatait a csatlakozási tárgyalások lezárására, kivéve a legkényesebb, pénzügyi vonatkozású részeket - közölték nevük elhallgatását kérő uniós források.

Várhatóan nem támogatja az ellenzék az afganisztáni küldetést

Itthon2002.12.09, 16:21

A honvédelmi bizottság ülésén sem változott a Fidesz álláspontja. Hivatalosan csak kedden dönt a frakció arról, hogy támogatja-e a magyar katonák Afganisztánba küldéséről szóló javaslatot. Simicskó István azonban már a honvédelmi bizottság ülésén jelezte, hogy a jelenlegi formájában elfogadhatatlan számára a javaslat. Az elfogadáshoz kétharmados támogatásra van szükség, vagyis a Fidesz beleegyezése is kell. Az Országgyűlés várhatóan jövő héten tárgyalja a kérdést.

Kormányjavaslat a fővárosi forrásokról

Itthon2002.11.19, 18:11

A kormány javaslatot ad be a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról. A kormány szerint meg kell határozni, hogy mennyi pénz jár a kerületeknek.

Felzárkóztatják a miniszterek béreit

Itthon2002.10.30, 19:47

A miniszterek bérének utol kell érnie a beosztott főtisztviselőik javadalmazását - ez a magyarázata annak a javaslatnak, amely nagymértékű béremelést irányoz elő. A kormánytagok a jövőben nem vennének fel jutalmakat és a zárszámadási törvényben minden évben nyilvánosságra hoznák a bérviszonyokat.

Parlamenti képviselők a polgármesteri székben

Itthon2002.10.21, 17:36

Az alábbiakban azoknak a polgármestereknek a nevét gyűjtöttük ki, akik egyben országgyűlési képviselők is. Korábban már többször felmerült, hogy országgyűlési képviselő ne lehessen polgármester is, ám eddig még mindig elvetették a javaslatot.

2004-ben csatlakozhatunk

Nagyvilág2002.10.04, 16:08

Magyarország 2004-ben csatlakozhat az Európai Unióhoz. Az Európai Bizottság október 9-én ugyanis azt terjeszti elő javaslatában, hogy 10 tagjelölt országot vegyenek fel 2004-ben. A javaslat szerint Románia és Bulgária 2007-ben léphetne be az EU-ba, a Törökországgal való csatlakozási tárgyalások kezdetére viszont nem tűznek ki dátumot. A brüsszeli értesülést ugyanakkor az Európai Unió bővítési biztosa nem volt hajlandó megerősíteni, a hivatalos állásfoglalás jövő héten várható.

Szigorúbb amerikai feltételek Iraknak

Nagyvilág2002.09.28, 15:18

Az Egyesült Államok újabb kísérletet tesz az iraki helyzetet megoldására. A legfrissebb javaslat szigorúbb feltételeket támaszt Irakkal szemben az ország fegyverkezési programjának ellenőrzésében. A Biztonsági Tanács (BT) jóváhagyására váró javaslat két határidőt ad meg Irak számára: az egyik szerint a BT-elfogadástól számított hét napon belül az arab országnak is el kell fogadnia a tervezetet, illetve 30 napon belül minden birtokában lévő fegyverről pontos adatokat kell szolgáltatnia az ENSZ fegyverzetellenőreinek - írja a BBC News Online.

Világkommandót akar az Egyesült Államok

Nagyvilág2002.09.25, 16:34

Egy gyorsreagálású erő, úgynevezett világkommandó felállítását javasolta az amerikai védelmi miniszter a NATO varsói tanácskozásán. Az SZDSZ külügyekkel foglalkozó politikusa szerint ésszerű a javaslat.

Nem sikerült módosítani a választási törvényt

Itthon2002.09.17, 16:20

Mindössze tizenöt szavazaton múlott a választási eljárásról szóló törvény módosítása. A keddi szavazáson a Fidesz-frakció elutasítása elegendő volt ahhoz, hogy elbukjon a kétharmados többséget igénylő, korábban négypártinak hitt javaslat.

Legalizálhatják Kanadában a cannabist

Nagyvilág2002.09.05, 12:41

A probléma megvizsgálására felállított kanadai bizottság azt javasolja a kormánynak, hogy legalizálja a marihuána fogyasztását. A javaslat szerint a cannabis és a alkoholos italok fogyasztását hasonló módon kellene kezelni.

Nincs megállapodás a Nemzetközi Büntetőbíróságról

Nagyvilág2002.07.12, 14:06

Továbbra sincs megállapodás az USA és a Biztonsági Tanács tagjai között. Washington azt javasolta, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság nem ítélkezhessen azok felett, akik a megállapodáshoz nem csatlakozó országból érkeztek. A tagországok nem értettek egyet a javaslattal.

MSZP-SZDSZ vita az átvilágítandók köréről

Itthon2002.07.10, 16:11

Egy lényeges vita van az MSZP-vel az úgynevezett ügynöktörvénnyel kapcsolatban: az SZDSZ 1990 óta valamennyi közszereplőre kiterjesztené a hatályát, az MSZP pedig csak a jelenlegiekre - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. A javaslatról ősszel tárgyal a parlament.

Nehéz tárgyalások az ügynöktörvényről

Itthon2002.06.26, 16:25

Szerda estére négypárti egyeztetésre hívta a pártok képviselőit Szili Katalin házelnök. Szili célja, hogy ne külön javaslatokat tárgyaljanak az ügynöktörvény ügyében, hanem egyet, amelyhez módosító javaslatokat nyújtanak be a képviselők. A pártok azonban nem sok esélyt látnak a megegyezésre.

Az MSZP támogatja Orbán vagyonvizsgálatát

Itthon2002.06.26, 11:51

Jelenleg az MSZP szakértői vizsgálják a három szocialista képviselő javaslatát, amelyben vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznének Orbán Viktor volt miniszterelnök ellen. A párt és a frakció támogatja az elképzelést.

Az SZDSZ akarja írni az ügynöktörvényt

Itthon2002.06.20, 13:29

Az SZDSZ azt szeretné, ha az MSZP-vel közösen a két frakció nyújtaná be a parlamentnek az új átvilágítási törvényt. Ezt azzal indokolják, hogy az SZDSZ kezdeményezte korábban többször is a  törvénymódosítást. Az MSZP ugyanakkor felvetette, hogy a kormány terjessze elő a javaslatot.

Először van egyetértés a médiatörvényről

Itthon2002.06.12, 14:48

A médiatörvény jogharmonizációs módosítását célzó, három fideszes képviselő által benyújtott önálló indítvány szerdán megkezdődött általános vitájában egyetértés látszik kialakulni a kormánypártok és az ellenzék között. Bár az MSZP és az SZDSZ jelezte, hogy több módosító javaslatot is benyújtanak, a törvényjavaslat alapvető pontjait elfogadnák.

"Gyerekbarát" webhelyek az USA-ban

Techbázis2002.04.15, 11:57

Hamarosan az amerikai törvényhozás elé kerülhet az a javaslat, mely a gyermekeknek szóló netes tartalmakat az internetcímben is megkülönböztető koncepció elfogadtatására irányul.

Az abortusztörvény szigorításáról szavaz Írország

Nagyvilág2002.03.06, 14:22

Tovább szigoríthatják Írországban az abortusztörvényt, amennyiben a mai népszavazáson a kormányfő javaslatát támogatják a választók. A tervezet lényege, hogy akkor is megtiltanák az abortuszt, ha fennállna a veszélye, hogy a nő öngyilkosságot követ el.

Montenegró nem döntött Solana tervéről

Nagyvilág2002.02.17, 17:30

Nem döntött még Solana javaslatáról a podgoricai vezetés. Az EU kül- és biztonságpolitikai felelőse a jugoszláv szövetségi állam jövőjéről kezdett tárgyalásokat a kisebbik tagköztársasággal. Solana egyben szeretné tartani Jugoszláviát, ám engedményeket is ajánlott Montenegrónak.

Nincs kompromisszum az alkotmánymódosításról

Itthon2001.12.06, 07:20

A magyar katonák külföldi bevetéséről az Országgyűlés döntene a jövőben is. Az ország területére azonban a kormány engedélyével is beléphetnének külföldi katonák a Fidesz javaslata szerint. Az alkotmánymódosításhoz az MSZP támogatására is szükség lenne.

Virginiai javaslat a szüzességről  

Tudomány2001.12.03, 12:13

Virginia amerikai állam (az angol "virgin" szó magyarul szüzet jelent) törvényhozásának két képviselője indítványban követelte a múlt század húszas évei óta hatályos "szüzességi törvény" eltörlését.

Az SZDSZ elnagyoltnak tartja a Nemzetőrségről szóló javaslatot

Itthon2001.11.29, 17:49

Az Országgyűlés csütörtökön lefolytatta a Nemzetőrség felállításáról szóló és a NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásra vonatkozó határozati javaslat részletes vitáját. Az utóbbihoz nem akadt hozzászóló.

A MIÉP nem szavazott a zárszámadás módosító javaslatairól

Itthon2001.11.06, 20:40

Az országgyűlés döntött a zárszámadás módosító javaslatairól - a MIÉP valamennyi képviselője távol maradt a szavazásról. A javaslatok közül is csak azokat fogadták el, amelyeket a bizottságok egyöntetűen támogattak.

Az ellenzék nem támogatta a terrortámadásról szóló javaslatot

Itthon2001.09.24, 16:37

Mindössze 8:7 arányban jutott túl a nemzetbiztonsági bizottságon a kormány terrortámadással kapcsolatos határozati javaslata. A szöveget egyetlen ellenzéki párt sem támogatta.

Lamperth javaslata a közérdekű adatokról

Itthon2001.09.14, 18:46

Lamperth Mónika, az MSZP frakcióvezető-helyettese a közérdekű adatokról szóló törvény apró módosítását javasolja.

Majdnem 13 milliárd forintot kapnának a hátrányos helyzetű önkormányzatok

Itthon2001.07.22, 12:14

Az önkormányzati bizottság egyhangúlag elfogadta a pénzügyi és a belügyi tárca által készített javaslatot az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok kiegészítő állami támogatásáról. Az első ütemben 12,9 milliárd forintot osztanak ki.

Mégsem könnyítik a vállalatfelvásárlásokat Európában

Archívum2001.07.05, 12:12

Mégsem enyhülnek az ellenséges vállalatfelvásárlási szabályok Európában: az Európai Parlament szerdán elutasította az erről szóló előterjesztést. A javaslat kidolgozói az új rendelkezéstől a gazdaság élénkülését, és jelentős mennyiségű tőkebeáramlást reméltek, de a tagállamok nemzeti érdekei ezúttal erősebbek voltak.

Előző
Következő