Jász-Nagykun-Szolnok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Hajdú-Bihar megye
- Észak-Alföld
- belvíz
- Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
- Kenderes
- Legfrissebb
- Legrégebbi
16 milliárdos adóvégrehajtás Észak-Alföldön
Az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága 15,6 milliárd forint adót szedett be végrehajtással Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta csütörtöki számában a Kelet-Magyarország.
Nyúlgátakkal erősítik a Hármas-Körös gátjait
Több mint 860 fő vett részt a nap folyamán a Hármas-Körös gátjain az árvízvédelmi munkálatokban - közölte kedden este kilenc órakor a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Körkövizig) vezetője. A kormány a súlyos árvízhelyzetre való tekintettel 17 órától elrendelte a veszélyhelyzetet Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében a Hármas-Körös partvonala által érintett települések közigazgatási területére.
Temetni sem lehet a belvíz miatt
Naponta egyre nagyobb területeket önt el az országban a belvíz. A veszélyeztetett területekről eddig 98 embert kellett kitelepíteni, a tűzoltók napi, közel 200 riasztást kapnak. A belvíz Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár megyét sújtja leginkább.
Nyolcvan település küzd a belvízzel
Eddig 78 embert kellett kitelepíteni a belvízzel sújtott területekről, az országban 81 településen van belvízvédelmi készültség. Az elöntött területek nagysága meghaladja a 152 ezer hektárt, Szabolcs-Szatmár, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében a legrosszabb a helyzet. A magas talajvíz miatt várhatón tovább nő a vízzel borított területek aránya.
Roncsolt tüdőket visz az iskolákba az ÁNTSZ
Az Egészségügyi Minisztérium szeretné elérni, hogy az iskolákban és az egészségügyi intézményekben senki sehol ne gyújthasson rá, azaz valósuljon meg a "nulla tolerancia". Nehezíteni szeretnék a cigarettához való hozzájutást is, az árusítóhelyeket regisztrációhoz kötnék, néhány helyen pedig egyáltalán nem lehetne venni, például az iskolai vagy a kórházi büfékben. Az ÁNTSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Intézete roncsolt szervek mutogatásával próbálja elriasztani a diákokat a cigitől.
Észak-Alföld
Ebbe a régióba Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és szabolcs-Szatmár-Bereg megye tartozik. Ez a terület az ország gazdaságilag leginkább elmaradott része. Itt a legrosszabbak a jövedelemviszonyok, az alacsony foglalkoztatottság pedig magas munkanélküliséggel párosul. Ebben az országrészben a legkisebb az emberek születéskor várható élettartama. Bár az infrastruktúra- és a közműfejlesztésben nagy előrelépéseket ért el a régió az elmúlt tíz évben, sok területen nem tudta ledolgozni lemaradását.