Jasszer Arafat

címke rss

Lépfenével akarták megölni Arafatot

Nagyvilág2003.05.23, 14:12

Lépfene spórával végrehajtott merényletet úszott meg három héttel ezelőtt Jasszer Arafat palesztin vezető - írta pénteken az al-Haját című arab lap. A küldemény Arafathoz nem jutott el, mivel már a rutinvizsgálaton felfedezték, hogy gyanús por van benne.

A jeruzsálemi merénylet leállíthatja a béketárgyalást

Nagyvilág2003.05.19, 15:21

Izrael a hétvégi, kilenc áldozatot követelő jeruzsálemi robbantásokra reagálva lezárta a Gáza övezet határát. Magas rangú tisztségviselők kijelentették, hogy izraeli politikusok nem fogadják azokat a külföldi diplomatákat, akik Arafattal is találkoznak.

Papandreu találkozott Arafattal

Nagyvilág2003.05.13, 23:11

Jeórjiósz Papandreu, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország külügyminisztere kedden Rámalláhban megbeszélést folytatott Jasszer Arafat palesztin elnökkel, annak ellenére, hogy izraeli részről előzőleg az Arafattal való találkozó elkerülésére hívták fel a görög politikust. Papandreu Mahmúd Abbász palesztin kormányfővel is találkozott a ciszjordániai városban.

Izrael üdvözli a palesztin megállapodást

Nagyvilág2003.04.23, 22:36

Az izraeli vezetés szerda este üdvözölte Jasszer Arafat palesztin elnök és Mahmúd Abbász kijelölt miniszterelnök aznapi megállapodását a palesztin kormányról. Az USA is megelégedését fejezte ki, hogy megszületett e megllapodás.

Nincs egyezség az új palesztin kormányról

Nagyvilág2003.04.21, 13:00

Az egész éjszakán át tartó vita ellenére hétfőn sem született megállapodás Jasszer Arafat palesztin elnök és Mahmúd Abbász kijelölt kormányfő között az új palesztin kabinet összetételéről. Abbásznak szerdáig kell megneveznie kormánya tagjait, ellenkező esetben vissza kell adnia megbízatását Arafatnak.

Arafat beleegyezett a palesztin vezetés átalakításába

Nagyvilág2003.02.14, 11:45

Jasszer Arafat palesztin vezető pénteki közleményében beleegyezett, hogy kinevezzenek mellé egy miniszterelnököt. Ezzel megszűnne Arafat közel negyven évig tartó egyeduralma a palesztin politika fölött. A bejelentés azonban egyelőre csak jelképes értékű, mivel Arafat sem azt nem jelezte, hogy ki tölthetné be a miniszterelnöki tisztséget, sem azt, hogy mikor állítják fel az új kormányzati hivatalt, sem azt, hogy milyen hatáskörrel rendelkezik majd a miniszterelnök.

Izraeli-palesztin tárgyalások a fegyvernyugvásról

Nagyvilág2003.02.08, 13:40

Izraeli-palesztin tárgyalások kezdődnek hétfőn a több mint két éve tartó véres fegyveres konfliktus beszüntetéséről - jelentette szombaton az izraeli rádió, palesztin tisztségviselők közlésére hivatkozva. Az Ariel Saron izraeli kormányfő és Ahmed Korei palesztin parlamenti elnök között létrejött megállapodás jegyében tartják e tárgyalásokat. Jasszer Arafat palesztin vezető is üdvözölte párbeszédet. 

Arafat találkozna Saronnal

Nagyvilág2003.01.29, 21:21

Jasszer Arafat palesztin elnök kész azonnal találkozni Izrael újraválasztott miniszterelnökével, Ariel Saronnal és visszatérni a tárgyalóasztalhoz, hogy véget vessenek a több mint két éve tartó konfliktusnak.

Arafat: bin Laden kihasználja a palesztinok harcát

Nagyvilág2002.12.15, 14:48

Jasszer Arafat egy vasárnapi interjújában azzal vádolta meg Oszama bin Ladent, hogy kihasználja a palesztinok önálló állam alapítására irányuló harcát. Arafat szerint bin Laden a palesztinok ügye mögé bújva próbálja önös érdekei szerint irányítani a dolgokat.

Karácsonykor is Betlehemben az izraeli hadsereg

Nagyvilág2002.12.15, 13:22

Az izraeli hadsereg a karácsonyi ünnepek idejére is Betlehemben marad - közölte Ariel Saron miniszterelnök. A kormányfő döntött arról is, hogy Jasszer Arafat palesztin vezető nem vehet részt a karácsonyi éjféli misén a betlehemi Születés templomában. Arafat tanácsadója provokációnak nevezte a döntést.

Börtönben bújtatják a palesztin fegyvercsempészt

Nagyvilág2002.12.10, 18:38

Mégsem engedik szabadon Fuad as-Subakit, Jasszer Arafat palesztin vezető közeli munkatársát, akit azért börtönöztek be, mert feltehetően érintett volt egy januárban leleplezett fegyvercsempészési ügyben.

Kitiltották Arafatot Betlehemből

Nagyvilág2002.12.09, 10:24

Jasszer Arafat palesztin vezető nem vehet részt karácsony este a betlehemi éjféli misén. Az izraeli hatóságok szerint ugyanis nem odavaló: nem a béke embere.

Arafat arab vezetőktől kér segítséget

Nagyvilág2002.12.03, 20:37

Jasszer Arafat palesztin elnök kedden az arab országok vezetőihez fordult, hogy segítsenek a tragikus körülmények között élő palesztin népnek az izraeli megszállás lerázásában és független állam létrehozásában.

Arafaték a Hamásszal tárgyalnak

Nagyvilág2002.11.10, 22:37

A nézeteltérések elsimításáról kezdődtek tárgyalások vasárnap Kairóban a Jasszer Arafat vezette Fatah és a Hamász szélsőséges iszlám szervezet küldöttsége között. A Fatah küldöttei a tárgyalások során arra próbálják rávenni a Hamasz vezetőit, hogy a szervezet szüntesse be az izraeli polgári célpontok elleni támadásait.

Izrael visszavonja csapatait Arafat hivatalától

Nagyvilág2002.09.29, 10:07

A katonákat csak annyira vonják vissza Jasszer Arafat rámalláhi főhadiszállásától, hogy az ott tartózkodó mintegy húsz körözött palesztin ne menekülhessen el.

Ismét kijárási tilalom Rámalláhban

Nagyvilág2002.09.29, 19:03

Az izraeli hadsereg - röviddel a Jasszer Arafat főhadiszállása körüli blokád megszüntetése után - ismét kijárási tilalmat léptetett életbe Rámalláhban.

Arafat elhagyhatta főhadiszállását

Nagyvilág2002.09.29, 15:26

Jasszer Arafat palesztin vezető 10 napos fogság után elhagyhatta rámalláhi főhadiszállását.

Bush elmarasztalja Izraelt

Nagyvilág2002.09.23, 19:59

George Bush amerikai elnök hétfőn elmarasztalta Izraelt Jasszer Arafat palesztin vezető rámalláhi székhelyének ostroma miatt.

Arafat víz és áram nélkül

Nagyvilág2002.09.22, 13:37

Az izraeli hadsereg szorosabbra vonta az ostromgyűrűt Jasszer Arafat rámalláhi főhadiszállásának még megmaradt épülete körül és elzárta a palesztin vezetőt és híveit az ivóvíztől, az áramtól és a telefonösszeköttetéstől. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a katonák felvonták az izraeli lobogót a főhadiszállás megmaradt épületére, miután néhány újabb épületet teljesen leromboltak. Arafatot híveivel együtt mindössze négy szobába szorították be.

Arafat nem kapitulál

Nagyvilág2002.09.21, 14:25

Jasszer Arafat közölte:nem fogja elhagyni ramallahi főhadiszállását. Ez az első közlemény, amit a palesztín vezető tett, amióta az izraeli hadsereg csütörtök este elkezdte ostromolni az épületet.

Robbantások Arafat főhadiszállásán

Nagyvilág2002.09.20, 15:55

A palesztin vezető főhadiszállását körbevevő izraeli erők épületeket robbantottak fel. A legutóbbi híradások szerint Jasszer Arafatnak nem esett baja.

Arafat ismét fogoly

Nagyvilág2002.09.20, 00:33

Izraeli felújította Arafat házi őrizetét az elnök rámalláhi főhadiszállásán. Előzőleg a fegyveres erők páncélosai tüzet nyitottak az épületre, majd röviddel ezután behatoltak a létesítmény területére. Az izraeliek a főhadiszálláson tertózkodó 19 palesztin terrorista kiadatását követelik.

Palesztin terroristák Arafat főhadiszállásán

Nagyvilág2002.09.11, 09:44

Szerda reggel bevette magát Jasszer Arafat palesztin elnök főhadiszállására az izraeli hatóságok által körözött huszonöt állítólagos terrorista. A körözöttek között van Tufik Tirabi, a Jordán nyugati partvidékén működő palesztin titkosszolgálat vezetője, aki Izrael szerint a merényletek titkos irányítója.

Arafat választást ígér és segítséget kér

Nagyvilág2002.09.11, 12:42

Jasszer Arafat palesztin elnök szerdán 2003. január 20-ra tűzte ki az új palesztin parlament megválasztásának időpontját. Egyúttal felkérte George Bush amerikai elnököt és az amerikaiakat, hogy segítsenek létrehozni a független palesztin államot.

Arafat lemondásáról beszélt

Nagyvilág2002.09.09, 16:05

Jasszer Arafat hétfőn, a palesztin parlament ülésén állást foglalt a terrorizmus minden formája ellen. Bejelentette azt is, hogy kész lemondani, ha ezt kívánja tőle a palesztin parlament. Az izraeli vezetés szerint Arafat beszédéből hiányzott a tényleges gesztus.

Kacav Arafat leváltását követeli

Nagyvilág2002.09.05, 21:30

Móse Kacav izraeli elnök csütörtökön felszólította a palesztinokat, hogy válasszanak más vezetőt Jasszer Arafat helyett, mert a palesztin elnök tévútra vezette őket.

Arafat, az egyszemélyes palesztin kincstár

Gazdaság2002.08.27, 10:51

Szalam Fajjad, a Palesztin Hatóság júniusban kinevezett új pénzügyminisztere egyik legfontosabb feladatának tekinti Jasszer Arafat pénzügyeinek és vagyonának pontos kivizsgálását annak érdekében, hogy az amerikai követelésére beindítandó gazdasági reformok elkezdődhessenek. Becslések szerint a palesztin vezető mintegy 1,3 milliárd dollár felett rendelkezik személyesen - írja elemzésében a Bloomberg hírügynökség.

rossz

Gazdaság2002.08.26, 10:20

Szalam Fajjad, a Palesztin Hatóság júniusban kinevezett új pénzügyminisztere egyik legfontosabb feladatának tekinti Jasszer Arafat pénzügyeinek és vagyonának pontos kivizsgálását annak érdekében, hogy az amerikai követelésére beindítandó gazdasági reformok elkezdődhessenek. Becslések szerint a palesztin vezető mintegy 1,3 milliárd dollár felett rendelkezik személyesen - írja elemzésében a Bloomberg hírügynökség.

Amerikai-palesztin párbeszéd indul

Nagyvilág2002.08.07, 20:34

Palesztin miniszterekből álló küldöttség indult útnak szerdán az Egyesült Államokba, ahol a következő két napban az első magas szintű amerikai-palesztin megbeszélésekre kerül sor azóta, hogy George Bush amerikai elnök Jasszer Arafat palesztin vezető háttérbe szorítására hívott fel.

A Hamasz feltételekhez köti a merényletek leállítását

Nagyvilág2002.07.22, 19:30

Ahmed Jaszin sejk, a Hamasz szélsőséges szervezet alapítója hétfőn közölte, hogy szervezete hajlandó az öngyilkos merényletek leállítására, ha az izraeli katonák kivonulnak a Jordán nyugati partvidékének városaiból.

Arafat indulni akar az elnökválasztáson

Nagyvilág2002.07.17, 13:16

Indulni akar a januári elnökválasztáson Jasszer Arafat palesztin vezető. Arafat bírálta az elmozdítását követelő USA-t és Izraelt. Utalt arra is, hogy némelyek tévesen hiszik, hogy kedvükre cserélgethetik a személyeket.

Mubarak ragaszkodik Arafat személyéhez

Nagyvilág2002.07.16, 00:37

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerint a Jasszer Arafat palesztin vezetővel szemben állítható alternatíva csak a káosz. Az egyiptomi államfő szavait Száeb Erekat palesztin főtárgyaló idézte, akit Mubarak hétfőn fogadott.

Arafat Powellhez fordul

Nagyvilág2002.07.12, 21:50

Jasszer Arafat palesztin elnök ezen a héten levelet küldött Colin Powell amerikai külügyminiszternek, s ebben kérte, hogy az Egyesült Államok gyakoroljon nyomást Izraelre, katonáinak a Jordán folyótól nyugatra eső terület településeiről történő kivonása érdekében - közölte pénteken a palesztinok washingtoni képviselője.

Iszlám Dzsihád: célok és módszerek

Nagyvilág2002.07.09, 15:12

A hetvenes években alakult szervezet időnként Arafattal is szembefordult, ha a palesztin vezetőt túl engedékenynek találta. Az izraeli-palesztin konfliktus kiújulása óta a csoport népszerűsége nőt.

PFSZ VB ragaszkodik Arafathoz

Nagyvilág2002.07.01, 02:26

A Palesztinai Felszabadítási Szervezett Végrehajtó Bizottsága vasárnap este "teljes mértékben" elutasította, hogy bármilyen kísérlet tegyenek Jasszer Arafat palesztin vezető elnöki legitimitásának a megkérdőjelezésére.

Washington nem tárgyal Arafattal

Nagyvilág2002.06.30, 22:13

Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint a közel-keleti megbékélés érdekében távoznia kell Jasszer Arafat palesztin vezetőnek, jóllehet az vasárnap azt hangoztatta, hogy bárhol, bármikor hajlandó tárgyalni George Bush amerikai elnökkel a közel-keleti válság lezárásáról.

Nem támogatja Arafatot az USA

Nagyvilág2002.06.26, 14:41

Csak a palesztin nép dönthet arról, ki lesz a vezetője, mondta Arafat az amerikai elnök beszéde után. Bush korábban kijelentette, hogy csak akkor támogatja a palesztin állam létrejöttét, ha új vezetése lesz a palesztinoknak.

Palesztin választások lehetnek 2003 januárjában

Nagyvilág2002.06.26, 15:27

Választásokat tarthatnak 2003 januárjában a palesztin területeken Arafat munkatársa szerint. Szaeb Erekat a Palesztin Hatóság reformját is megígérte. A bejelentés két nappal követte Bush elnök Arafatot és a palesztin vezetést elmarasztaló beszédét.

Arafat békülékeny nyilatkozata

Nagyvilág2002.06.21, 17:45

Elfogadná a palesztin vezető Bill Clinton volt amerikai elnök 2000 decemberi béketervét. Jasszer Arafat nem zárta ki egy ideiglenes palesztin állam létrehozását, és úgy véli: Ariel Saron izraeli kormányfővel is megállapodásra lehet jutni. A palesztin vezető rámalláhi főhadiszállásán nyilatkozott a Háárec című izraeli lapnak.

Arafat hamarosan bejelenti a választások időpontját

Nagyvilág2002.06.13, 20:13

Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke csütörtökön a ciszjordániai Rámalláhban bejelentette, hogy a "következő napokban" dekrétummal hirdeti ki a palesztin területeken tartandó helyhatósági, parlamenti és elnökválasztások időpontját.

Új ember a palesztin fegyveresek élén

Nagyvilág2002.06.09, 23:59

Vasárnaptól új kormánya van a Palesztin Hatóságnak. Arafat lemondott a belügyi tárca vezetéséről, így a továbbiakban nem ő fogja irányítani a legálisan működő fegyveres csoportokat. Az új vezető feladata a terrorizmus megfékezése lesz.

Nincs időpont a palesztin állam létrehozására

Nagyvilág2002.06.08, 22:40

Az egyiptomi és az amerikai elnök szombati tárgyalásai nem hoztak előrelépést a palesztin kérdés rendezésében. Mubarak egyiptomi elnök azt próbálta meg elérni, hogy Bush tűzön ki határidőt a palesztin állam létrehozására és enyhítse Arafattal szembeni kritikáját. Mubarak egyik célja sem teljesült.

Figyelmeztette Arafatot az USA

Nagyvilág2002.06.05, 14:20

Szabad kezet ad Izraelnek az USA, ha a palesztinok nem állítják le a merényleteket. Izrael változatlanul állítja, hogy Arafat bátorítja a szélsőségeseket. Az izraeli biztonsági kabinet az utóbbi idők legsúlyosabb robbantásos merényletre adandó válaszról tárgyal. A merényletet az Iszlám Dzsihád vállalta.

Arafat szembeszáll a robbantókkal

Nagyvilág2002.05.08, 15:27

Ariel Saron izraeli miniszterelnök választ ígér a legutóbbi palesztin merényletekre, míg Jasszer Arafat palesztin vezető is komoly lépéseket helyezett kilátásba az elkövetőkkel szemben. Arafat szerint a robbantók kárt okoztak a palesztin ügynek, és ürügyet biztosítottak Saronnak arra, hogy folytassa az agressziót.

Arafat hagyta jóvá a terrorakciókat

Nagyvilág2002.05.02, 21:36

Az izraeli fogságban lévő Marvan Barguti palesztin vezető azt mondta kihallgatóinak, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök személyesen hagyta jóvá az Izrael-ellenes merényleteket. Ezt közölték csütörtökön Ariel Saron izraeli kormányfő hivatalában.

Tűzharc a Születés templománál

Nagyvilág2002.05.02, 17:13

Egy áldozata van a betlehemi lövöldözésnek. Palesztin források szerint a Születés templománál lelőtt férfi rendőr volt. Radikális palesztin csoportok bírrálták a Palesztin Hatóságot, amiért kiadta az izraeli miniszter merénylőit.

Arafat szabad

Nagyvilág2002.05.01, 23:05

Az izraeli erők megkezdték a palesztin vezető, Jasszer Arafat ramalláhi főhadiszállása körüli ostromgyűrű megszüntetését. Erre azután kerülhetett sor, hogy elszállították a hat palesztin szélsőséges személyt a börtönbe.

Arafat elmehetne, de nem mer

Nagyvilág2002.04.30, 12:23

Arafat nem meri elhagyni körülzárt rámalláhi főhadiszállását, mivel attól fél, ha elmegy, Izrael megrohamozza az épületet, és maga fogja el a régóta keresett, terrorizmussal gyanúsított palesztinokat. Hétfőn Izrael bejelentette, hogy megállapodtak Arafattal: a palesztin vezető szabadon távozhat, míg a gyanúsítottakat brit és amerikai ellenőrzés mellett egy palesztin börtönbe szállítják.

Lövöldözés Arafat hivatalánál

Nagyvilág2002.04.30, 20:06

Lövöldözés tört ki kedden Jasszer Arafat palesztin elnök ramallahi hivatala közelében. A legfőbb palesztin vezető nem sérült meg, és nem is az izraeli katonai alakulatok által körülzárt hivatali épületre irányultak a lövések. Az elnöki hivatal épületét ostromzár alatt tartó izraeli katonák szerint valószínűleg az történt, hogy palesztin fegyveresek nyitottak tüzet egy közeli katonai állásra.