Járai Zsigmond
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar gazdaság
- Bokros Lajos
- bank
- Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mindenkit érintenek a megszorítások, esett a forint, szárnyalt a Richter - válsághíradó
Bajnai Gordon csomagjáról szólt a hétvége. Mindenkit érintő megszorítások jönnek. Az elemzők a legtöbb intézkedést helyesnek tartják, ugyanakkor keveslik az ország felemelkedéséhez. A forint esett pénteken, a tőzsde ugyanakkor jól zárt, szárnyalt a Richter. Válsághíradó péntektől hétfőig.
Járai: Gyurcsány és Bajnai is felelős a válságért
Járai Zsigmond szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is felelős a Magyarországon kialakult mély válságért. A volt jegybankelnök a bankárokat is hibáztatta.
Draskovics viszi tovább a pénzügyes vérvonalat
Az utolsó pártállami kormány hét pénzügyi káderéből lett a rendszerváltás után pénzügyminiszter. Nem volt olyan év 1989 óta, hogy valamelyikük ne lett volna miniszter vagy jegybankelnök Magyarországon. Bár ugyanazt mondták az elmúlt 23-24 évben - a költségvetési hiányt akarták csökkenteni, a növekedést beindítani, akárcsak Bajnai Gordon most kedden a parlamentben -, az alapproblémát nem sikerült leküzdeniük.
A Lehman után új partnert keres a CIG
A tavaly bedőlt Lehman Brothers helyett új befektető után néz a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Közép-európai Biztosító.
Csak az MDF okozott meglepetést a nemzeti csúcson
A pártvezetők többsége taktikázott és a óvatoskodott a szombati nemzeti csúcson, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére hívtak össze, hogy megtárgyalják a gazdasági válság miatt kialakult helyzetet. Gyurcsány azt állította, kicsit mindenkivel egyetért, Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint viszont csak a békát akarta lenyomni a torkunkon. A legbátrabb Dávid Ibolya volt.
Jól jöhetnek ki a válságból a biztosítók
Kedvező hatást gyakorolhat a biztosító társaságokra és egyesületekre a pénzügyi válság, a lakosság ilyenkor ugyanis többet fordít öngondoskodásra és többet takarít meg - mondta Horváth Béla, a CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. vezérigazgatója. A társaság csütörtöktől ügyfelei számára rendszeresen modellportfoliót hoz nyilvánosságra.
Az Erste nem aggódik a térség miatt
Megfelelő "párnát" képez a külső sokkok ellen a monetáris politika és a rugalmas devizaárfolyam Kelet-Közép-Európában, ezért nem várható a balti országokhoz hasonló gazdasági visszaesés a régióban - állapítja meg a nemzetközi Erste elemzése. Az inflációs aggodalmak múlóban vannak, és bár lassul a hitelállomány bővülése, a pénzintézet elemzői szerint nincs szó hitelválságról.
Járai: Jelentős gazdasági válság jöhet
A pénzügyi válság rövid időn belül jelentős gazdasági válsággá alakulhat, s mivel Magyarország eddig is sok időt veszített a reakciók elmaradásával, minden további nap óriási veszteségeket okozhat - mondta Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, a CEG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelőbizottsági elnöke pénteken az MTI-nek.
Devizaad�sok is seg�tik a forintot
A v�ls�g miatt kialakult forr�shi�nyos helyzet az �llamad�ss�g finansz�roz�s�ban�gondokat okozhat - nyilatkozta a Napi Gazdas�gnak J�rai Zsigmond A�kor�bbi jegybankeln�k�szerint ugyan sebezhet� a forint, �m a magyar deviz�nak a kamatpr�mium mellett a lakoss�gi devizahitelek is t�maszt ny�jtanak.
Bővítheti tevékenységét Járai biztosítója
A CIG Közép-európai Biztosító Zrt. 100 százalékos tulajdonnal leányvállalatot alapít CIG Első Magyar Általános Biztosító Zrt. néven a nem életbiztosítási tevékenységre, amit a tőkepiaci felügyelet a kedden megjelent határozatban engedélyezett.
Indul a CIG Biztosító
Pannónia Életbiztosítás néven május 26-án kezdi meg első termékének értékesítését a CIG Közép-európai Biztosító Zrt., amely januártól vagyonbiztosítást is kínál, és akkor indul a cég román leányvállalata életbiztosításokkal - jelentette be a biztosító sajtótájékoztatóján Járai Zsigmond, a felügyelőbizottság elnöke.
Megvan az új EBRD elnök
Thomas Mirow német pénzügyminiszter-helyettest választották hétfőn, az EBRD kijevi közgyűlésén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) új elnökévé. Az EU által javasolt Mirrow immár az egyetlen jelölt volt. Az új vezető a posztot azután veszi át, hogy a leköszönő elnök, Jean Lemierre nyolcéves megbízatása július végén lejár.
Veres: Az adóreform nem adócsökkentés
A tavalyinál magasabb növekedésben bízó pénzügyminiszter drasztikusan csökkentené az önkormányzatok számát, de a jóléti kiadások mérséklését kényes politikai kérdésnek tekinti, míg a jelenlegi és az egyik volt jegybankelnök nincs tekintettel efféle szempontokra - derült ki egy szerda esti televíziós műsorból.
Simor: kulcskérdés az alacsonyabb újraelosztás
Az állami újraelosztás szintjének 10 százalékpontos csökkentése mellett adóreformot és alacsony inflációt jelölt meg Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke annak érdekében, hogy a gazdasági növekedés gyorsuljon, s ebben egyetértett vele a jegybank három korábbi elnöke, Bod Péter Ákos, Surányi György és Járai Zsigmond is.
Nem Surányi György lesz az EBRD elnöke
Magyarország visszavonta Surányi György jelölését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöki posztjára - közölte Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI-vel pénteken.
Nyilvántartásba vették Járaiék biztosítóját
A Fővárosi Bíróság mint cégbíróság 2008. január 17-i hatállyal bejegyezte a CIG Közép-európai Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaságot - közölte szerdán a társaság.
Engedélyt kapott Járai biztosítója
CIG Közép-európai Biztosító Zrt. néven engedélyezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök nevével fémjelzett életbiztosító alapítását - a határozat a felügyelet honlapján jelent meg csütörtökön.
Járai Zsigmond "beavat" a pénzügyekbe
A "pénzügyek szolgálatában" eltöltött harminc évére emlékezik vissza csütörtökön megjelent könyvében Járai Zsigmond előző jegybankelnök, aki korábban volt pénzügyminiszter, tőzsdeelnök, bankvezér és a bankfelügyeletért felelős vezető is.
J�rai �s Vizi E. Szilveszter biztos�t�t alap�t
Biztos�t�t alap�t J�rai Zsigmond egykori p�nz�gyminiszter, volt MNB-eln�k, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudom�nyos Akad�mia eln�ke, Kieselbach Tam�s gal�riatulajdonos, Straub Elek, a Magyar Telekom (Mat�v) egykori vezet�je, M�ricz G�bor, a Kapt�r Zrt. vez�rigazgat�ja �s a Concorde egyik f� tulajdonosa, valamint Kor�nyi G. Tam�s, a Napi Gazdas�g f�szerkeszt�je.
Tudatlanság övezi a tőzsdét a BÉT-elnök szerint
Pesszimista hangulat uralkodott a tőzsde volt és jelenlegi vezetőinek részvételével tartott kerekasztal-beszélgetésen. Jaksity György korábbi elnök szerint a Mol és az OTP papírjai nélkül "bezárhatnák a kócerájt", a BÉT-elnök szerint közöny és tudatlanság övezi a tőzsdét, Járai Zsigmond szerint a rossz kormányok tehetnek a jelenlegi helyzetről.
Évi 11 milliót keresnek a jegybanki alkalmazottak
A Magyar Nemzeti Banknál dolgozók éves bruttó átlagjövedelme 10,9 millió forint, a márciusban távozott Járai Zsigmond elnök nettó 51,5 millió forintot keresett 2006-ban - írja a Napi Gazdaság.
Támogatják a bizottságok Simor jelölését
Nem szabad üzengetni, ugyanakkor normális, ha a kormányzat elmondja a véleményét a monetáris politikáról - mondta hétfőn reggel bizottsági meghallgatásán Simor. Véleménye szerint az MNB függetlensége fontos, és ez a törvény jelenlegi módosításával biztosítható. Döntő többséggel támogatta az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi, valamint Gazdasági Bizottsága Simor András jegybankelnöki jelölését, hétfői együttes ülésén.
J�v�re 3,4 sz�zal�kos infl�ci�t v�r a jegybank
V�ltozatlanul 8 sz�zal�kon hagyta az alapkamatot h�tf�i �l�s�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. A d�nt�s megegyezett az elemz�k v�rakoz�s�val. A test�let �l�s�n Szap�ry Gy�rgy mand�tuma lej�rta miatt m�r nem vett r�szt, J�rai Zsigmond eln�k pedig utols� alkalommal vezette a tan�cskoz�st.
Erős forint tarthatja szinten a kamatot
Bár korai még azt állítani, hogy befejeződött volna Magyarországon a kamatemelések sorozata, a piaci elemzők nagy része úgy látja, hogy egyelőre nehéz komoly érveket hozni a további szigorítás mellett. Így a jelek szerint Járai Zsigmond egy kamatszintet nem változtató monetáristanács-üléssel búcsúzhat jegybankelnöki hat évétől.
Az év jegybankára lett a Bankernél Járai
Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét választották az év európai jegybankárává. A Banker magazin a jegybank függetlenségének megőrzéséért tüntette ki Járait a díjjal. A magazin szerint Járai Zsigmond az év egyik "legszókimondóbb" jegybankelnöke.
Nem ny�lt az alapkamathoz a jegybank
V�ltozatlanul, nyolc sz�zal�kon tartotta a Magyar Nemzeti Bank alapkamat�t a monet�ris tan�cs. A d�nt�s megfelel az elemz�i v�rakoz�soknak. Az alacsony olaj�r �s az er�s�d� forint kedvez� hat�sai mellett a tan�cs els�sorban b�rinfl�ci�s fenyeget�st�l tart. Ek�zben J�rai Zsigmond jegybankeln�k �j aleln�k kinevez�s�re tett javaslatot.
Tíz százalék fölötti inflációtól fél Járai
Néhány hónapig akár 10 százalék fölötti lehet az adott havi egy évre visszatekintő infláció az idei év első felében - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank által szervezett, Inflációs célkövetés című konferencián.
Járai: A magyaroknak lesz legkésőbb eurójuk
Magyarország lesz az utolsó állam, amely a térségben belép az euró-övezetbe - közlte Járai zsigmond a "a Cégvezetők Klubja" című rendezvényen.
Járai: Az állam rátelepszik a gazdaságra
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint nem tudni, hogy mikor lesz euró Magyarországon. Járai Zsigmond kiemelte: "a jó reformok nagyon kellenének az országnak, de kellene egy olyan vízió is, hogy milyen irányba halad Magyarország".
Járai nyolc százalék fölötti inflációt vár
Nyolc százalék fölötti inflációt jósolt 2007 első félévére Járai Zsigmond hétfőn Pécsett egy vállalkozói fórumon tartott előadásában. Ez egy százalékkal magasabb a kormány várakozásainál. Az MNB elnöke szerint 2008-ban már csökkenhet az infláció, ám nem lát esélyt arra, hogy két éven belül elérjék a 3 százalékos inflációs célt.
A politik�n cs�szhat el az �j MNB-eln�k
J�rai Zsigmond jegybankeln�k megb�zat�sa 2007 tavasz�n lej�r. Szakmai berkekben h�napok �ta d�l a vita: ki a leges�lyesebb a jegybank eln�ki tiszt�re. Az [origo] sorba szedte a leges�lyesebb jel�lteket. Elemz�k szerint a piacnak politikailag semleges,�megfelel� szakmai tekint�llyel b�r� jel�lt kell, ilyen szakember azonban alig akad ma Magyarorsz�gon.
Megrendült a kkv-k bizalma
Elsősorban a kormányzati gazdaságpolitika és a monetáris politika romló megítélése miatt esett a K & H Bank és a GfK Hungária közvélemény-kutató intézet által készített kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe a harmadik negyedévben.
Újabb kamatemeléseket jósol Járai
További kamatemelésekre lehet szükség Járai Zsigmond szerint, hogy a jegybank elérje inflációs célját. Az MNB-elnök szerint jelen kondíciók közt kicsi az esélye, hogy 2008-ban teljesüljön a 3 százalékos inflációs cél - írja a Portfolio.hu.
Szigorúbban emelt kamatot a vártnál az MNB
Az elemzői várakozásoknál nagyobb, 50 bázispontos kamatemelésről döntött a magyar jegybank monetáris tanácsa. A testület szerint fokozódik az inflációs nyomás, ez indokolta a szigorúbb kamatemelést. Az új kamatszint 7,75 százalék. A jegybankelnök szerint csökkent a konvergenciaprogram sikeres végrehajtásának esélye, ugyanakkor a megnövekedett politiki kockázatok miatt magasabb kamatfelárat várnak el a nemzetközi befektetők.
Járai: Reális a konvergenciaprogram
Reális, hogy jövőre csökkenjen a jelenlegi költségvetési hiány, de aggódunk az adóhelyzetnek a költségvetésre gyakorolt hatása miatt - nyilatkozta Járai Zsigmond jegybankelnök a Reutersnek.
Bokros: Bulgária is beelőz
Nem szabad fölényesnek lennie a magyar gazdaságpolitikának, mivel makrogazdasági szempontból még Bulgária is megelőz bennünket - jelentette ki Bokros Lajos. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint sem jó irányba halad a gazdaság, és az euró bevezetése a ködös jövőbe vész.
Kockázatokra figyelmeztet a konvergenciatanács
A konvergenciaprogrammal kapcsolatos álláspontját ismertette a konvergneciatanács három tagja kedden. Simor András, Surányi György és Bogsch Erik szerint a konvergenciaprogram iránya megfelelő, azonban számos kockázatot tartalmaz. A hitelesség visszaállításához az egyes intézkedéscsomagokat következetesen végre kell hajtani. A tanácstagok szorgalmazták a pártok közti megegyezést a program végigvitelére.
Járai kisebb autóbalesetet szenvedett
Könnyebben megsérült közlekedési balesetben az MNB elnöke az egyik televízió információi szerint. Járai Zsigmond állítólag szabályosan közlekedett a fővárosban, mikor egy másik autó miatt karambolozott.
Hatvan éve fizetünk forinttal
Hatvan évvel ezelőtt vezették be Magyarországon az új fizetőeszközt, a forintot. Az új pénz megjelenése a világtörténelem egyik legnagyobb inflációjának vetett véget. A forint azóta túlélt egy rendszerváltást, és egy több100 százalékos inflációt. Az EU-csatlakozás miatt mindenképpen búcsút kell intenünk a nemzeti valutának, a kérdés csak az, hogy mikor. Járai Zsigmond, jegybankelnök a forint születésnapjára tartott keddi konferencián azt mondta: még a 2013-as euró bevezetés is álom.
Gyurcsány később gondolkodik az euróról
A kormányzati ciklus felére szeretne egyensúlyi helyzetet teremteni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki ezután gondolkozik majd el, hogy mi lesz az euró bevezetésével. Járai Zsigmond, a jegybank elnöke továbbra is azt hangsúlyozza, hogy el kell felejteni az euró 2010-es bevezetését. A jegybankelnök a kormányfővel folytatott megbeszélése után ismét bírálta a kormány gazdasági egyensúly-programját.
Az SZDSZ meghajolt az MSZP-s akarat előtt
A kormány szerdán határozott a Konvergencia Tanács felállításáról, melynek összetételéről hétfőn még eltérő véleményt fogalmazott meg a kisebbik koalíciós párt. Az SZDSZ végül nem tartotta magát korábbi álláspontjához, így a testületnek nem lesz tagja se Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank, se pedig Varga Mihály, a költségvetési bizottság elnöke.
Külső pénzügyi szakértőkkel erősít Gyurcsány
Augusztus közepére készül el a konvergencia program első változata, amelyben a kormány az Európai Unió számára leírja, miként tervezi az euró bevezetéséhez szükséges szigorú költségvetési és pénzügyi feltételek megteremtését. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt a parlamentben, ahol hétfőn szavaznak a megszorító csomag adóemelésekkel kapcsolatos részéről. A kormányfő közölte, feláll a Konvergencia Tanács, amelynek Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simor András, a Deloitte könyvvizsgáló vezetője és Surányi György korábbi jegybankelnök lesz a tagja.
Járai: A politika lassítja a reformot
Az euróövezethez csatlakozni kívánó országoknak fontos érdekük, hogy már belépésük előtt teljesítsék az előírt kritériumokat - hangoztatta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzet Bank elnöke az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt egy keddi vitában felszólalva.
Járai a reformok megkezdését sürgeti
A lehető legsürgősebben meg kell kezdeni a szükséges reformokat, és gyors kiadáscsökkentésre van szükség az államháztartásban - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara és a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara szerdai rendezvényén.
Járai nem bízik a magyar politikusokban
Magyarországnak gyorsan el kell kezdenie a közszféra reformját annak érdekében, hogy elkerülje a pénzügyi válságot. A tervek viszont még nincsenek készen és a társadalom sincs még felkészülve a változásokra - közölte Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - írta a Napi Online.
Járai a régiós okokkal magyarázza a forint gyengülését
A régiós valuták gyengülésével hozza összefüggésbe Járai Zsigmond jegybankelnök a forint gyengülését.
J�rai: Vesz�lyben a forint
A forint komoly vesz�lyben van, mik�zben a v�laszt�si harcba bonyol�dott politikusok nem ismerik fel a k�lts�gvet�si helyzet s�lyoss�g�t, �s a sz�ks�ges reformok nem l�tszanak, �rta kedden a Dow Jones h�r�gyn�ks�g a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eln�ke, J�rai Zsigmond nyilatkozat�t id�zve.
Financial Times: J�rai a politk�ba avatkozott
Politikai beavatkoz�snak min�s�tik J�rai Zsigmond jegybankeln�k legut�bbi nyilatkozatait a Financial Times �ltal cs�t�rt�k�n id�zett elemz�k, b�r azt megalapozattnak tartj�k. Egyes v�lem�nyek szerint az MNB "hangnemv�lt�sa" kamatemel�sre k�sz�ti fel a befektet�ket.
P�nz�gyi fegyelmet hi�nyol J�rai
V�get kell vetni annak a felel�tlen �llami p�nz�gyi politik�nak, amely az orsz�g v�szes elad�sod�s�t eredm�nyezte, �s Magyarorsz�got az Eur�pai Uni� p�nz�gyileg legfegyelmezetlenebb tagj�v� tette - jelentette ki J�rai Zsigmond, a jegybank eln�ke szerd�n.
Az IMF-et h�vn� seg�ts�g�l J�rai
V�ltozatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 sz�zal�kos szintj�t h�tf�n a monet�ris tan�cs a gazdas�gi �s p�nz�gyi folyamatokat �ttekint�se ut�n. A d�nt�s megfelelt a piaci v�rakoz�soknak. A tan�cs k�z�lte: az �j korm�nyzatt�l hiteles konvergenciaprogramot, �s k�lts�gvet�si kiigaz�t�st v�r. J�rai Zsigmond az IMF-el k�sz�ttetne cselekv�si tervet a hi�ny cs�kkent�s�re
Arányaiban volt már nagyobb hiány is
Egyáltalán nem kivételes eset, hogy az év első három hónapjában nagyon magas az államháztartás hiánya. Az elmúlt 8 év adataiból az derül ki, hogy az éves tervhez képest 1999-ben, Járai Zsigmond pénzügyminisztersége idején volt a legmagasabb a hiány, közel 70 százalékos aránnyal. Abszolút számban azonban a 2006-os adat viszi el a pálmát.
Megmaradt a 6 sz�zal�kos alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n tov�bbra is v�ltozatlanul hat sz�zal�kon hagyta a jegybanki alapkamatot. A d�nt�s megfelel azt elemz�i v�rakoz�soknak. A Monet�ris Tan�cs szerint a konjunktur�lis adatok kedvez�ek. A tan�cs ugyanakkor figyelmeztetett a nemzetk�zi kock�zatv�llal�si hajland�s�g cs�kken�s�re, �s ezen kereszt�l az �llamh�ztart�si reform sz�ks�gess�g�re. J�rai Zsigmond jegybankeln�k szerint a Monet�ris Tan�cs nem reag�l kisebb �rfolyamv�ltoz�sokra.
Járai: Az euró bevezetéséhez átalakítás kell
Ahhoz, hogy 2010-ben az eurót be lehessen vezetni az államháztartásban nagy átalakítást kell végrehajtani - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán egy székesfehérvári sajtóbeszélgetésen.
Járai: a forint nem veszélyezteti az inflációt
Nincs jele, hogy a forint legutóbbi gyengülése veszélyeztetné a Magyar Nemzeti Bank inflációs célját - közölte Járai Zsigmond, a jegybank elnöke kedden Prágában egy pénzügyi tanácskozás szünetében.
Medgyessy követheti Járait az MNB élén
A választás utáni helyzetről szóló találgatások az MNB-re is kiterjednek, hiszen Járai Zsigmond jegybankelnök mandátuma kevesebb mint egy év múlva lejár - írja a Napi Gazdaság.
Járai azonnali kamatemelésre utalhatott
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint Járai Zsigmond MNB-elnök "markáns hangnemváltása" arra utalhat, hogy további forintgyengülés esetén, azonnali és jelentős jegybanki kamatemelés lehetséges.
Járai szerint rendben ment a Postabank konszolidációja
Járai Zsigmond szerint a Postabank konszolidációja teljesen korrekt és tiszta volt. A jegybank-elnök a Magyar Rádió Háttér című adásában szerdán elmondta, hogy pénzügyminiszterként 2000 végén megismerkedett a Postabank konszolidációjáról készült jelentés-tervezettel.
Járai: Lassabb a növekedés, mint lehetne
Évente két százalékkal lassabb lesz a növekedés üteme a következő időszakban Magyarországon, mint lehetne - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán Szekszárdon.
Mandur: Szijjártó kontra Járai
Járai Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével vitatkozik a Fidesz szóvivője, amikor azt állítja rosszabbul élünk, mint négy éve - írja közleményében Mandur László, az MSZP országgyűlési képviselője. Az MNB jelentése nem támasztja alá a Fidesz által hangoztatott helyzetet, miszerint rosszabbul élünk.
A monetáris politika nehéz éve lesz 2006
Járai Zsigmond szerint 2006 nehéz év lesz a monetáris politika számára: az infláció továbbra is igen kedvezően alakul ugyan és az év egészét tekintve 2 százalék alatt marad, az államháztartás helyzete azonban tarthatatlan és azt sem lehet tudni, hogy az immár elodázhatatlan reformok mikor indulnak és milyen hatásokat váltanak ki.
Surányi: Ne rohanjunk az eurózónába
Az euró bevezetése nélkül is rendbe kell tenni az államháztartást, a folyó mérleget - mondta Surányi György. A jegybank volt elnöke szerint tudatában kell lenni annak, hogy az euró gyors bevezetése egyáltalán nem oldja meg a csatlakozó országok problémáit.
J�rai int, Veres kitart, Orb�n sz�gyenkezik
A Fitch lemin�s�t�se r�vid t�von nem befoly�solja a gazdas�gi folyamatokat, de figyelmeztet�sk�nt �rtelmezhet� -�jelentette ki�J�rai Zsigmond.�Veres J�nos�szerint Magyarorsz�g nincs bajban; Orb�n Viktor viszont azt mondta, a visszamin�s�t�s sz�gyen.
Folytatódik a Veres - Járai adok-kapok
"Fél éve mondom: Magyarország 2008-ra képes teljesíteni a feltételeket. Ennél maradok." - idézi Veres János pénzügyminisztert több európai lap. Közben Járai Zsigmond az euró bevezetéséhez nélkülözhetetlen, mielőbbi reformokat sürgetett egy csütörtöki konferencián, hangsúlyozva, hogy sokan nem mondanak igazat a helyzetről.
Bloomberg: Járai túl messzire megy
A Bloomberg hírügynökség elemzése szerint a Magyar Nemzeti Bank és a kormány vitái elbizonytalanítják a befektetőket. Bár a jegybank mindenkori elnöke önálló véleményével kritizálhatja a kormányt, a Bloomberg szerint Járai Zsigmond túlzásba esett.
Járai: Az ikerdeficit gazdasági káoszhoz vezethet
Az ikerdeficit miatt a magyar a világ egyik legsebezhetőbb gazdasága, ami gazdasági káoszhoz vezethet - jelentette ki Járai Zsigmond szerdán Egerben.
Matolcsy: az euró már 2009-ben bevezethető
Kóka János gazdasági miniszter szerint a befektetők a lábukkal, illetve a pénzükkel szavaznak. Járai Zsigmond szerint fel kell készülni az állandó reformokra, amire Katona Tamás szerint is szükség van a hiánycél teljesítéséhez. Varga Mihály további adócsökkentés mellett érvelt, míg Matolcsy szerint már akár 2009-ben lehet eurónk - hangzott el a GKI keddi konferenciáján.
Változatlan maradt az alapkamat
Nem nyúlt az alapkamathoz a Monetáris Tanács. Az irányadó jegybanki alapkamat továbbra is 6 százalékon áll. A tanács szerint az utóbbi időszak kedvezett az alacsony infláció kialakulásának. Ugyanakkor a testület igen borúlátóan nyilatkozott az euró bevezetéséhez szükséges hiánycél túllépéséről. Járai Zsigmond jegybankelnök közölte: a jegybank mostantól a Monetáris Tanács üléseinek jegyzőkönyveiben feltünteti, hogy ki mire szavazott a kamatdöntésen.
Járai: kemény reformok kellenek az euróért
Kemény reformok kellenek az euró bevezetéséhez; az államháztartásban jelentős átalakításra lenne szükség, a költségvetés finanszírozási igényét csökkenteni kell - mondta Járai Zsigmond a jegybank elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság keddi rendezvényén.
A kamatdöntés a befektetői klíma függvénye
A jövőbeni kamatdöntésekre egyre nagyobb hatással lehet a nemzetközi befektetési környezet változása és befektetői reakciója a belföldi egyensúlytalanságokra - mondta Járai Zsigmond.
Járai szerint nyoma sincs reformoknak
Járai Zsigmond szerint kamatcsökkentés, de akár kamatemelés is lehetséges az elkövetkező időszakban, mivel nem lehet megmondani, hogyan alakulnak a nemzetközi pénzügyi és gazdasági tendenciák. A jegybank elnöke a 2006-os büdzsé tervezete alapján további kockázatokról beszélt.
Járai szerint nem tartható a tervezett hiány
Nem tartható az idei évre tervezett államháztartási hiány, a deficit eléri majd a GDP 7 százalékát - adott hangot véleményének Járai Zsigmond, a jegybanki elnöke. A nyugat-európai átlagot meghaladó magyar gazdasági növekedést az elnök csalókának nevezte.
Járai: lehetetlen a 2010-es euró
Lehetetlennek tartja az euró 2010-es bevezetését Járai Zsigmond jegybankelnök. Járai a Monetáris Tanács hétfői kamatdöntése után tartott sajtótájékoztatót. Az irámyadó alapkamatot 25 bázisponttal 6 százalékra csökkentette a tanács. Elemzők szerint nem várható komoly reakció, mert a piac már beárazta a kamatvágást. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy az év végéig akár 5,50 százalékra csökken a jegybanki alapkamat.
Járai szerint távolodunk a maastrichti kritériumoktól
Járai Zsigmond szerint az ország jelenleg inkább távolodik a maastrichti kritériumoktól, gyökeres fordulatra van szükség a magyar gazdaságpolitikában. A jegybankelnök Miskolcon, a 43. közgazdász vándorgyűlésen tarthatatlannak nevezte azt, hogy jelenleg az összes foglalkoztatott 22 százaléka dolgozik az állam által fizetett munkahelyeken.
Járai kritizálja az adócsökkentést
Járai Zsigmond jegybankelnök szerint a kormány által tervezett adócsökkentés aggodalmakat okoz Magyarország fiskális politikája tekintetében. Járai egy Varsóban rendezett jegybanki konferencián a Dow Jonesnak elmondta, hogy az adócsökkentés inflációmérséklő hatása ellenére az MNB nem fog módosítani 2006-os inflációs célkitűzésén, írja a portfolio.hu.
Ismét kamatot vágott a jegybank
A Monetáris Tanács június 21-i hatállyal 25 bázisponttal 7 százalékra mérsékelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. A tanács a döntést a kedvező inflációs kilátásokkal indokolta. Járai Zsigmond, a jegybank elnöke szerint elérhetőek a 2005-ös és a 2006-os inflációs célok és nem valószínű a forint elleni spekuláció.
Járai: Idényjellegű az infláció alakulása
Alapvetően nem változtak azok a folyamatok, amelyek eddig is befolyásolták az inflációt - mondta szerdán Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Békéscsabán. Az elmúlt egy év csökkenő inflációs rátáját a jegybankelnök az erős forintnak is tulajdonítja.
Járai: A forint nincs messze a legjobb eurócsatlakozási szinttől
A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Járai Zsigmond szerint a forint mostani, 250/euró körüli árfolyama nincs messze a legjobb euróövezeti csatlakozási szinttől, írta a Reuters hírügynökség. Elemzők szerint a jegybankelnök megjegyzése támogatja a forintot, mert azt sugallja: a gazdaság kibírja a forint jelenlegi erősségét.
Járai: Reformok kellenek a 2010-es euróhoz
Alapvető reformokra van szükség ahhoz Magyarországon, hogy tartható legyen az euró 2010-es bevezetése - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán a brit és a kanadai kereskedelmi kamara közös rendezvényén.
Járai szerint 3,6 százalékos infláció várható
Járai Zsigmond szerint teljesülhet az inflációs célkitűzés, az infláció az idén a tervezett 4 százaléknál is kisebb lesz, 3,6 százalék körül várható. Az euró bevezetésével kapcsolatban a jegybank elnöke elmondta: amennyiben csak a választások után kezdődnek meg reformok, az már késő lehet az euró 2010-es bevezetéséhez.
Alternatív adórendszert javasol Surányi
A jelenlegi szja-rendszer adóelkerülésre ösztönöz, mert a nettó bér a kisebb adókulcsnál is alig éri a bruttó bér felét - mondta Surányi György a Pénzügykutató Rt. és az Allianz Hungária Biztosító Rt. által rendezett "Adózás és verseny" című csütörtöki konferencián. Bokros Lajos szerint az adórendszer átalakítása, az szja-adókulcsok megváltoztatása, illetve a sávok szélesítése csak akkor lehetséges, ha a rendszerből radikális módon kikerülnek a kedvezmények, illetve támogatások.
Járai: Romániában is előbb lehet euró
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint minél hamarabb be kellene vezetni az eurót hazánkban, az elmúlt három évben azonban a magyar gazdaság gyors ütemben távolodott ettől a céltól. Ezt a jegybank elnöke, Járai Zsigmond mondta csütörtökön, Szegeden. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismét a szerinte túl erős forint ellen szólalt fel.
J�rai: Nem avatkozik be az MNB
J�rai Zsigmond szerint a forintpiacon �rezhet� egy kisebb spekul�ci�, amely a hazai valuta er�s�t�s�re ir�nyul. A jegybank megv�di a forint s�vj�t, de nem interveni�l, mondta J�rai Zsigmond.�A jegybank eln�ke egy esti telev�zi�m�sorban elmondta: szerinte �rezhet�en kisebb rohamr�l van sz�, mint k�t �vvel ezel�tt.
Volt jegybankvezérek vitáztak a forintról
Az euró 246-248 közötti forintárfolyama a korábbi jegybank-elnök Bod Péter Ákos szerint hosszabb távon is megfelelő. Elődje és egyben utódja, Surányi György szerint azonban a túlértékelt forint rombolja a magyar gazdaság helyzetét. A forint árfolyamáról a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége rendezett fórumot csütörtökön, Budapesten.
Draskovics kérdőre vonja Járait
Draskovics Tibor az állam képviseletében levelet írt Járai Zsigmondnak, amelyben tájékoztatást kért a jegybank elnökétől: igaz-e, hogy közreműködött annak a beadványnak az összeállításában, amelyet a Fidesz az Alkotmánybírósághoz intézett a Monetáris Tanács tagjainak megváltozott kinevezési rendje miatt.
Kijelölték a Monetáris Tanács új tagjait
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatot tett a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának négy új taggal történő kibővítésére. Ehhez a miniszterelnöknek a jegybanktörvény módosítása értelmében joga van. A tagok nevezését a köztársasági elnöknek jóvá kell hagynia. A miniszterelnök jelöltjei Neményi Judit, Bihari Péter, Csáki Csaba és Bánfi Tamás.
H�romhetes cs�csra er�s�tette J�rai a forintot
A forint 16 b�zisponttal h�romhetes cs�csra er�s�d�tt a bankk�zi devizapiacon, ezzel az intervenci�s s�v er�s oldal�n 13,04 sz�zal�kos szintet �rt el. A keresked�k szerint a forint ir�nt t�retlen a bizalom, ami els�sorban a tov�bbra is magas kamatnak k�sz�nhet�.
Járai: Teljesíthető a 2010-es euró
Az euró 2010. évi magyarországi bevezetése még teljesíthető, de ehhez a gazdaságpolitikában következetességre, a fiskális politika szigorítására lesz szükség - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén.
Járai szerint is törvényellenes az azonnali inkasszó
A jegybank elnöke egyetért az állampolgári jogok általános helyettesének azon véleményével, hogy törvényellenes az adótartozások behajtására a bankok által alkalmazott azonnali inkasszó intézménye. Az azonnali beszedést meg kellene szüntetni - mondta Járai Zsigmond.
Járai: Két belső sokk jöhet
A magyar gazdaság rossz pályán halad, és ez idővel két nagy sokkot okozhat: az egyik egy jelentős mértékű tőkekivonás, a másik az euró 2010-es bevezetésének csúszása lehet - nyilatkozta Járai Zsigmond jegybankelnök a Gazdasági Rádiónak.
Járai: Szégyenletes lesz a jegybanktörvény
Járai Zsigmond szerint hétfőn a parlament meg fogja szavazni a jegybanktörvényt. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint szégyenletes törvény lesz, amely nagy károkat okoz majd az ország megítélése szempontjából.
Gyengült a forint Járai nyilatkozata miatt
A forint szerdán enyhén gyengült, az eurót 244,60/70 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, 30 fillérrel erősebben a keddi 244,30/40 forintos kurzusnál. A forint 13,36 százalékon állt a sáv erős oldalán, 10 bázisponttal gyengébben, mint kedden. Ez a pozíció 164 bázispontra közelítette meg a sáv erős szélét.
Járai Zsigmond: Nem lesz gyors kamatcsökkentés
Járai Zsigmond szerint egy gyors kamatcsökkentésnek valószínűleg az lenne a hatása, hogy a forint gyorsan "összedőlne", hiszen ma a magas kamat vonzza a befektetőket.
Járai nem távozik a jegybanktörvény módosítása miatt
Ha az Országgyűlés elfogadja a jegybanktörvény módosítását, akkor is posztján marad Járai Zsigmond jegybankelnök, aki ismét felszólította a kormányt: vonják vissza a törvénymódosító javaslatot. Közben az EKB közölte: nem tartja megfelelőnek a jegybanktörvény tervezett módosításának indoklását.
Járai: A 2010-es euróhoz szigorúbb gazdaságpolitika kell
Az euró 2010-es Magyarországi bevezetéséhez a mainál lényegesen szigorúbb gazdaságpolitikára van szükség - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden. A jegybankelnök szerint ma a kamatok azon a szinten vannak, ami a növekvő államadóság finanszírozáshoz szükséges.
Járai egyezkedne a jegybanktörvényről
Alkotmányos megoldás volna, ha a Monetáris Tanács új tagjaira a miniszterelnök tenne javaslatot a jegybankelnök véleményének kikérése mellett - mondta szerdán Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, miután látogatást tett Mádl Ferenc köztársasági elnöknél. A jegybankelnök szerint a költségvetés idei, GDP-arányos hiánya akár 6 százalékos is lehet.
Járai: elérhető 2006 végére a 3,5 százalékos infláció
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli azt, hogy a kormány a jegybankkal közösen 3,5 százalékos inflációs célt kíván kitűzni 2006 végére, közölte Járai Zsigmond jegybankelnök.
Pangó házban vagdalkoztak a jegybanktörvényről
Az Országgyűlés kedden kezdte el a jegybanktörvény módosító indítványának általános vitáját. A téma eddigi megítéléséhez mérten meglepően kevés képviselő tartózkodott a teremben, a pénzügyminiszter nem volt jelen, miközben a jegybank elnöke a helyszínen szemlélte a vitát. A kormánypárti képviselők egyértelműen jelezték, hogy Járai Zsigmond MNB-elnök személyével, politikai múltjával és hovatartozásával van problémájuk. Az ellenzék ezzel szemben azt kifogásolta, hogy a kormányzat a törvény módosításával a forintot akarja gyengíteni, és a jegybank feletti hatalmat akarja átvenni. A vita inkább politikai, mint gazdasági jellegű volt - aaz ...
Járai: További kamatcsökkentés lehetséges
A Magyar Nemzeti Banknak még van mozgástere, hogy tovább csökkentse az irányadó kamatot az e heti fél százalékpontos leszállítást követően, ha mérsékelt marad az infláció - mondta pénteken Frankfurtban újságíróknak Járai Zsigmond, az MNB elnöke.
Járai: Az ország távolodik az euróövezettől
Járai Zsigmond szerint az ország gazdasága inkább távolodik az eurózónától, semmint közeledne hozzá. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Reutersnek adott telefoninterjújában intézkedéseket sürgetett a költségvetés hiányának csökkentésére.