Járai Zsigmond
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar gazdaság
- Bokros Lajos
- bank
- Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hogyan lett nyereséges Járaiék biztosítója?
Első nyereséges negyedévéről számolt be ma reggel piacnyitás előtt a CIG Pannónia, a pozitív képet azonban árnyalja, hogy az élet üzletágban a portfólió összetétele kedvezőtlenebb lett a KBC előrejelzésénél. A központi költségek viszont tovább csökkentek, és a nem-élet üzletág is szépen növekszik, így látszik a fejlődés. Két év múlva már éves szinten is elérhető lehet a nyereségesség, így a menedzsment által hangoztatott "7 éven belüli profitábilitás" is megvalósulhat.
Először volt nyereséges a Járai-biztosító
Az első olyan negyedévét tudta teljesíteni a CIG Pannónia, amelyben nyereséget termelt, így az éves veszteséget is sikerült jócskán leszorítani a kisebb díjbevétel mellett is.
Járai: jelentős károkat okozhat, ha sérül a jegybank függetlensége
Vannak még eddig ki nem aknázott lehetőségei a jegybanknak a monetáris lazításra, de az új elnöknek nagyon óvatosan kell azokkal eljárnia, mondta Járai Zsigmond, a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint. Ha a jegybanki függetlenség intézménye sérül, az jelentős károkat tudna okozni az országnak.
Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért
Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert. Mindez abból a Schiffer Andrásnak címzett leveléből derül ki, amelyben bejelentette, hogy távozik az LMP alapítványának éléről és a magyar közéletből.
Csavartak még egyet a lex Járain
Az egységes javaslatban foglalt kedvezménynél is jobb helyzetbe hozott bizonyos biztosítókat egy Matolcsy György gazdasági miniszter által a zárószavazás előtt az adótörvények módosításához benyújtott javaslat. A kisebb biztosítók járnak jól, így a Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök résztulajdonában álló CIG Pannónia is.
Aki Orbántól állt át Bajnaihoz
Majdnem pénzügyminiszter lett Orbán Viktor kérésére 1998-ban, most viszont Bajnai Gordon csapatát erősíti. A Fidesszel való viszonyát az őszintesége törte ketté, és az, hogy megmaradt az elvnél, amelyet a Fidesz és első embere is vallott 1990-ben: hisz a kicsi és hatékony államban. Végigdolgozta Magyarország és a világ több csúcscégét, közel 15 év után visszatér a politika közelébe. Ki az az Urbán László, és mit keres Bajnai Gordon mellett?
Újra itt a lex Járai
A fideszes Papcsák Ferenc úgy módosítaná a biztosítási adót, hogy a változtatás nagy haszonélvezője a jobboldalhoz sorolt emberek nevével fémjelzett CIG biztosító és az MKB biztosító lenne. A lex Járait két éve már egyszer megpróbálta elsütni a kabinet, de az utolsó pillanatban meghátrált.
A további tőkeemelés a jövő zenéje a CIG Pannóniánál
A mai elemzői találkozón Járai Zsigmond arról számolt be, hogy a kamatozó részvényekkel történő tőkebevonást követően a CIG Pannónia elegendő tőkével rendelkezik a hatályos tőkeszabályozásnak való megfeleléshez. További tőkeemelés majd a Szolvencia II követelményeinek függvénye lesz, de egyelőre még nem tisztázottak a bevezetés körülményei, ezért a biztosító inkább kivár.
Galambok a héják ellen
A jegybank működésében nem az első alkalommal volt példa arra, hogy a külsős tagok akarata érvényesült, amikor az alapkamatról kellett dönteni. Ők azok, akiknek nincs jegybanki pozíciójuk, és az a gyanú vetül rájuk, hogy a mindenkori kormányfő embereiként vágják a kamatot, úgy, hogy többüknek nincs komolyabb szakmai múltjuk. A monetáris tanács megosztottságát már az első Orbán-kormány idején kinevezett Járai Zsigmond korábbi elnök is kockázatosnak tartotta.
Aki hátat fordított Orbán Viktornak
Együtt tervezgették, hogyan építik fel a Fidesz polgári Magyarországát. Bár voltak vitáik, két évtizeden át a legnagyobb tisztelettel közeledtek egymáshoz, az utóbbi két évben mégis elhidegült köztük a viszony. Járai Zsigmond egykori jegybankelnök és pénzügyminiszter volt sokáig Orbán Viktor egyik legfontosabb gazdasági szövetségese, az elmúlt két év ellentmondásos intézkedései azonban megterhelték a kapcsolatukat. Hogyan jutottak el idáig?
Még mindig sokallja a jegybanki fizetéseket a felügyelőbizottság
Magasnak tartja a jegybankban fizetett béreket, és pazarlónak tart bizonyos kiadásokat a Magyar Nemzeti Banknál a pénzintézet felügyelőbizottsága (fb). A Járai Zsigmond által vezetett bizottság jelentése szerint indokolatlan például, hogy 23 vezető autót kap, amelyet a családtagok is vezethetnek. Az fb a közbeszerzési eljárásokat is kifogásolja. Simor András szerint félrevezető a jelentés: a versenyszférához képest nem magasak a bérek, és a közbeszerzések is törvényesek.
Plusz tőkére van szüksége Járai biztosítójának
A CIG Pannónia Biztosító Nyrt. igazgatósága az alaptőke 215 millió forint értékű felemelésére kér felhatalmazást a közgyűléstől, a tőkeemelést kamatozó részvények forgalomba hozatalával tervezi megvalósítani - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Scalába sem megy be senki fürdőnadrágban
A jegybankelnök azt reméli, hogy végre a lényegről, a jegybanki függetlenségről kezdődhet meg a vita, miután pénteken bejelentette, egy forintért végzi a munkáját, és 2010 szeptemberéig visszamenőlegesen is jótékony célra fordítja a fizetését, ha a kormány hajlandó tárgyalásokat kezdeni az akkor bevezetett bérplafonról, amely az EU szerint is jogsértő. Simor András az [origo]-nak adott interjújában arról is beszélt, hogy az EU az eskü ügyében azért kitartó, mert bizalmatlan a magyar kormánnyal szemben, garanciákat szeretne arra, hogy a mindenkori jegybanki vezetés a függetlenséget tartja majd szem előtt.
Négymilliárdos veszteség Járai biztosítójánál
Harmadával, azaz több mint kétmilliárd forinttal csökkentette veszteségét a CIG Pannónia Életbiztosító 2011-ben. A társaság gyorsjelentése szerint a végtörlesztés kedvezőtlenül hatott a biztosítási piacra.
Varga Mihály: Az egykulcsos adórendszerről is kész tárgyalni a kormány
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint könnyen orvosolhatók az Európai Bizottság kifogásai. A kormány kész az egykulcsos adórendszerről is tárgyalni, ha a Nemzetközi Valutaalap ezt kéri - mondta Varga Mihály az m1 Ma reggel című műsorában.
NGM: Ki Kopits György és miért?
Válaszolt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Kopits György vádjára, aki egy interjúban Matolcsy Györgyöt alkalmatlannak nevezte a minisztérium vezetésére. Az NGM szerint Kopits sértődött és hiteltelen. Két napja Járait osztotta ki Matolcsy, aki Kovács és Kopits közt volt a Költségvetési Tanács vezetője.
Járai: Matolcsy elhasználódott
Matolcsy György nagyszerű képet tud felrajzolni a pénzügypolitikáról, de a pénzügyi irányítást kellene megerősíteni, és simulékonyabb gazdaságpolitikára lenne szükség - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke az m1 reggeli műsorában. Ő maga azonban nem akar pénzügyminiszter lenni.
Matolcsy: Kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek
Töretlen lendületben a nemzetgazdasági miniszter címmel adott ki közleményt Matolcsy György, így reagálva (mint fogalmaz: volt barátja) Járai Zsigmond nyilatkozatára, amelyben őt elhasználódottnak nevezte. A miniszter szerint az Orbán-kormány szerinte példátlan gazdasági sikerét "nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több, mint udvariatlanság".
Járai: Új gazdaságpolitikára van szükség
A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke szerint a mostani helyzet megoldására új gazdaságpolitikára van szükség, újra aktivizálni kell a tőzsdét, ki kell vezetni a különadókat. "Mára bebizonyosodott, hogy a piacok nem tolerálják tovább az unortodox gazdaságpolitikát" - mondta a Költségvetési Tanács napokban távozott elnöke. Arra a kérdésre, hogyan fordulhat elő, hogy két hét alatt ekkorát változik a tényleges hiány, mint amit láttunk 2011 végén, Járai Zsigmond azt válaszolta: "fogalmam sincs, konkrétan mi történt".
A kormány gazdaságpolitikája miatt szakadt el a cérna Járainál
Az [origo] információja szerint Járai Zsigmond volt a legkritikusabb azok közül, akiket rendszeresen meghallgatott gazdasági ügyekben Orbán Viktor. Hatni ugyanakkor nem igazán tudott a döntésekre, és azért mondott le a Költségvetési Tanács elnöki posztjáról, hogy tartsa a távolságot.
Lemondott Járai Zsigmond a Költségvetési Tanács éléről
A testület új elnökévé Kovács Árpádot az Állami Számvevőszék korábbi elnökét nevezi ki Schmitt Pál köztársasági elnök. Az új elnök korábban azt mondta az [origo]-nak, hogy a forint még tavalyi gyengülésében a "szokványostól eltérő magyar gazdaságpolitikának is szerepe volt". Járai lemondása után úgy nyilatkozott: a miniszterelnök kérésére továbbra is elmondja véleményét a gazdaságpolitika alakulásáról, ha arra a kormány kéri.
Tagadják Járai lemondását a Költségvetési Tanács éléről
Járai Zsigmond felajánlotta lemondását a Költségvetési Tanács (KT) elnöki posztjáról - írta csütörtök délután a Világgazdaság internetes verziója, egy közelebbről meg nem nevezett piaci forrásra hivatkozva. Missura Gábor, Járai Zsigmond szóvivője az [origo] megkeresésére közölte: Járai nem mondott le.
Közel kétmillió forintot kaphat havonta Járai a Költségvetési Tanács elnökeként
Rogán Antal azt javasolta, hogy a Költségvetési Tanács két tagja ne kapjon pénzt e munkáért, az elnök azonban igen, mégpedig az átlagbér kilencszeresét. Matolcsy György ezzel szemben nem adna pénzt az elnöknek.
Aggasztja a költségvetési módosítás több pontja Járait
A Költségvetési Tanács elnöke több aggályt is megfogalmazott költségvetéshez benyújtott módosító javaslataival kapcsolatban. A tanács szerint például a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseinek nyugdíjkasszába történő átirányítása csökkenti a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát és előreláthatóságát, így növeli az ilyen kockázatokat.
Járai: Nem lesz olyan növekedés, amiről álmodtunk
Az eurót csak úgy lehetne fenntartani, ha közös lenne a gazdaságpolitika az Európai Unióban - mondta Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke egy konferencián. Járai szerint jövőre a magyar gazdasági növekedés lelassul.
Járai: Nem értette a devizahitelezés veszélyeit az előző kormány
A 2002 és 2010 között hivatalban lévő kormányok esetleges érdekeltségeik miatt nem akarták érteni a lakosság devizában való eladósodásának problémáját - jelentette ki a jegybank korábbi elnöke. Járai Zsigmond szerint a jegybanknak akkor alig volt eszköze az eladósodás megakadályozására, a pénzügyi felügyelet viszont nem tett semmit ellene. Az ülésen felszólat Simor András jelenlegi jegybankelnök is, aki szerint az MNB többször javasolta a devizahitelezés korlátozását.
Járai: Csak megszorító költségvetési politikára van lehetőség
Bár a jövő évi büdzsében jelentős összegű tartalékok vannak, a kockázatok is nagyok - mondta kedden Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke és hozzátette, a svájcifrank-hitelesek körül kialakult bonyolult helyzetért a bankok és a korábbi kormányzat mellett harmadrészben az alacsonyabb kamatok miatt kölcsönöket felvevő lakosság a felelős.
A kormánynak jövőre nem lesznek eszökei a váratlan helyzetek kezelésére az MNB szerint
A kormányzatinál kedvezőtlenebb növekedési kilátásokat vetít előre a Magyar Nemzeti Bank a jövő évi költségvetési törvényről készült szakértői elemzésében. A jegybank szerint a javaslat sem számszakilag, sem formailag nem felel meg a költségvetési felelősségről szóló törvénynek, az Állami Számvevőszék elnöke azonban megvalósíthatónak nevezte azt.
Magyar Nemzet: Simor még nem igazolta ciprusi cége honosítását
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy még nem mutatta be a ciprusi cégének felszámolásáról, valamint kilencszázmillió forintos befektetésének honosításáról szóló bizonylatot Simor András, a jegybank elnöke. A jegybank felügyelőbizottságának elnöke szerint ez összeférhetetlen. A Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya az [origo] kérdésére azt válaszolta, hogy a jegybankelnöknek nincs olyan törvényi kötelezettsége, amely alapján be kellene mutatnia a bizonylatot.
Járai: Új adókra lehet szükség
A Költségvetési Tanács elnöke szerint a jövő évi költségvetés jelentős kockázatokat hordoz, a bevételek kisebbek lehetnek a tervezettnél, ezért a KT újabb adóemeléseket javasolt a kormánynak. A tanács ennek ellenére elfogadta a költségvetést, de Simor András, a Magyar Nemzeti bank elnök nemmel szavazott. Orbán Viktor jövő hét kedden tájékoztatja a kormánypártokat a költségvetésről.
Péntekre várhatók az első részletek a jövő évi költségvetésről
A Költségvetési Tanács (KT) szeptember 23-án véglegesíti a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos véleményét - közölte Járai Zsigmond, a testület elnöke. A kormányszóvivő péntekre ígér tájékoztatást a büdzséről.
Orbán Viktor közgazdászokat hallgat meg az euróválságról
Járaival Zsigmond volt jegybank elnökkel, Szapáry György washingtoni nagykövettel és Auth Henrikkel a jegybank egykori alelnökével ül le tanácskozni a kormányfő arról, milyen hatásai vannak Magyarországra az euróválságnak. A megbeszélés után Matolcsy és Szijjártó tart sajtótájékoztatót.
Így lett Magyarország devizapokol
Orbán Viktor a múlt héten bejelentette, vizsgálatot vár a nemzetgazdasági minisztertől arról, hogyan szaporodtak el a devizahitelek Magyarországon. A kormányszóvivői iroda szerint a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok tehetnek róla. A baloldali kormányok valóban kockázatos piaci körülményeket hoztak létre, a Járai Zsigmond és később Simor András vezette jegybank, valamint a pénzügyi felügyelet pedig hagyta elszabadulni a frankhiteleket.
Járai: Az ügyészségre tartozó jogszabálysértések történtek az MNB-nél
A jegybank számos intézkedést hozott, amely nem felel meg a társadalmi felelősségvállalásnak - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnöke. Járai Zsigmond szerint az ügyészségnek kellene vizsgálnia az MNB-nél történt jogszabálysértéseket.
Járai: Magyarország hihetetlen átalakuláson ment keresztül
A kormány munkáját dicsérte egy konferencián Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke. A volt jegybankelnök szerint a kormány lépései megfelelő irányba terelik a gazdaságot, a továbbiakban szükség lesz a korrupció visszaszorítására és az oktatás hatékonyságának javítására. Simor András jegybankelnök pedig többek között arról beszélt, hogy csak lassú béremelkedésre lehet számítani és a foglalkoztatás javításához az szerinte az ösztönzés mellett aktív programokra lenne szükség.
Járai sokallja az MNB vezetőinek fizetését
Túlzottan magasnak ítéli a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek fizetését Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke, de emellett korábbi kommunikációs szerződéseket is kritizált. Az MNB korábban és most is visszautasította a vádakat.
"Olyan hadsereg, amelynek csak atombombája van" - erősre sikerült a Költségvetési Tanács vétójoga
Veszélyes fegyvert kapnak a kezükbe a Költségvetési Tanács tagjai, ha a parlament jelenlegi formájában elfogadja az új alkotmány tervezetét. A tervezet ugyanis vétójogot ad a tanácsnak, ha a kormány olyan költségvetést tervez, amely növeli az államadósságot. Az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint problémát okozhat, hogy a tervezet nem pontosan írja elő, milyen esetekben kell lépnie a tanácsnak, és az is, hogy hátteret nem kaptak a fajsúlyos döntések előkészítéséhez.
A jó tanuló és a sötét ló - a monetáris tanács új tagjainak portréi
Egyikük a 2002-es kormányváltás után távozott a jegybanktól, később pedig Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök akadályozta meg, hogy a jegybank alelnökévé nevezzék ki. A másik már évekkel ezelőtt figyelmeztetett a devizahitelek veszélyeire, de tanácsait nem fogadta meg a jegybank felsővezetése. Tudja meg, kik lettek a Magyar Nemzeti Bank egyik legfontosabb döntéshozó testületének tagjai!
Megkímélték a kormánypártok a mattra állított jegybankot
Csak két tagot jelölt a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó testületébe a kormánypárti többségű gazdasági bizottság, pedig összesen négy tagot jelölhetett volna, megváltoztatva a kormány által sokat bírált jegybank döntéseit. A kormány és a jegybank hónapok óta tartó, az EU bankjának figyelmét is felkeltő konfliktusa így egy ideig nyitva marad. A maradék jelölteket a kormánypártok egy egyelőre meg nem határozott időpontban választják ki.
Járai pazarlás miatt bírálja az MNB-t, a jegybank statisztikákkal vág vissza
A Magyar Nemzeti Bank bérgazdálkodása nem felel meg a nemzeti bankoktól elvárható magatartásnak, a vezetői fizetések túl magasak - Járai Zsigmond, a jegybank felügyelőbizottságának elnöke szerint ezt állapította meg a bizottság vizsgálata. Az MNB válaszában azt állítja, hogy mióta nem Járai vezeti az intézményt, a jegybank harmadával csökkentette működési költségeit, beleértve a személyi költségeket is.
Járait nevezte ki Schmitt a Költségvetési Tanács élére
A jelenleg a jegybank felügyelőbizottságát vezető egykori jegybankelnököt és pénzügyminisztert, Járai Zsimondot nevezte ki a köztársasági elnök a Költségvetési Tanács harmadik és egyben vezető tagjának. Kopits György, a tanács korábbi elnöke február 8-i hatállyal mondott le tisztségéről.
"A kormány münchhauseni utat választott" - interjú Járai Zsigmonddal
A kormány járatlan utat választott a válságból való kitörésre, amiben a siker, de a bukás lehetősége is benne van - mondta az [origo]-nak Járai Zsigmond, a jegybank korábbi elnöke, aki a Költségvetési Tanács körül kialakult vitát komolytalannak tartja, azt pedig érthetőnek, hogy az MNB felügyelőbizottságában lecserélik a "Gyurcsány-kinevezetteket". Interjú Járaival, aki beszél arról is, szerinte miért zuhan az általa is fémjelzett biztosítótársaság részvényeinek ára.
Átszabta Matolcsy a bankadót, örülhet Járai biztosítója
Hétfőn módosító indítványt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter a bankadóról szóló törvényhez, kedden kevéssel dél után a parlament pedig el is fogadta a javaslatot. Ennek értelmében sávos lesz a biztosítókat terhelő adó, a bankok pedig levonhatják az adóalapból a leánybankjaik felé fennálló követeléseiket.
Ketten nemmel szavaztak Járai MNB-fb-elnökségére
Elsöprő többséggel megválasztotta a parlament kedden a Magyar Nemzeti Bank új felügyelőbizottságát. Az elnök Járai Zsigmond volt MNB-elnök lesz, a testületben helyet kapott volt szocialista államtitkár, gépészmérnök és informatikai szakember is.
- címkék:
- Járai Zsigmond
- jegybank
- MNB
- Címkefelhő »
Gyurcsány államtitkárát is jelölik az MNB felügyelőbizottságába
Kedden szavazhat a parlament a jegybank új felügyelőbizottságának tagjairól. Az intézmény működését ellenőrző testületbe jelölik többek között Katona Tamás volt államtitkárt és Róna Péter közgazdászt. Az elnök várhatóan Járai Zsigmond, az MNB korábbi elnöke lesz.
- címkék:
- Járai Zsigmond
- jegybank
- MNB
- Címkefelhő »
Járai Zsigmond lesz az MNB felügyelőbizottságának elnöke
Járai Zsigmond egykori jegybankelnök lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnöke.
Több mint 400 milliót fizet különadóként a Járai-féle biztosító
Nyáron egy ideig úgy tűnt, hogy mentesül a pénzügyi különadó alól, de végül több mint 400 millió forintot kénytelen befizetni ezen a címen a költségvetésbe a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannónia Életbiztosító.
Veszteséggel kezdte tőzsdei útját Járai biztosítója
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,09 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 23 127,36 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Veszteséggel zárt első tőzsdei kereskedési napján a CIG Pannónia Biztosító.
Bejelentkezett a tőzsdére a Járai-féle biztosító
Kérelmezte törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetését a CIG Pannónia Életbiztosító, amelynél a felügyelőbizottságot Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter és jegybankelnök vezeti.
Nem soroltak be a jobboldal mögé a nagyvállalkozók a Mol-vezér szerint
A Mol elnök-vezérigazgatója nem örül, de elfogadja az ágazatra kivetett válságadót, a nyereségalapú Robin Hood adó meghosszabbítását azonban nagyon rossz üzenetnek tartaná - mondta Hernádi Zsolt a Népszabadságnak adott interjújában. A Mol első embere beszélt benzinárakról és a Videotonról is, és kifejtette: nem igaz, hogy a magyar nagyvállalkozói kör besorolt a jobboldal mögé.