Járai Zsigmond
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar gazdaság
- Bokros Lajos
- bank
- Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Járai nyolc százalék fölötti inflációt vár
Nyolc százalék fölötti inflációt jósolt 2007 elsõ félévére Járai Zsigmond hétfõn Pécsett egy vállalkozói fórumon tartott elõadásában. Ez egy százalékkal magasabb a kormány várakozásainál. Az MNB elnöke szerint 2008-ban már csökkenhet az infláció, ám nem lát esélyt arra, hogy két éven belül elérjék a 3 százalékos inflációs célt.
A politik�n cs�szhat el az �j MNB-eln�k
J�rai Zsigmond jegybankeln�k megb�zat�sa 2007 tavasz�n lej�r. Szakmai berkekben h�napok �ta d�l a vita: ki a leges�lyesebb a jegybank eln�ki tiszt�re. Az [origo] sorba szedte a leges�lyesebb jel�lteket. Elemz�k szerint a piacnak politikailag semleges,�megfelel� szakmai tekint�llyel b�r� jel�lt kell, ilyen szakember azonban alig akad ma Magyarorsz�gon.
Megrendült a kkv-k bizalma
Elsõsorban a kormányzati gazdaságpolitika és a monetáris politika romló megítélése miatt esett a K & H Bank és a GfK Hungária közvélemény-kutató intézet által készített kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe a harmadik negyedévben.
Újabb kamatemeléseket jósol Járai
További kamatemelésekre lehet szükség Járai Zsigmond szerint, hogy a jegybank elérje inflációs célját. Az MNB-elnök szerint jelen kondíciók közt kicsi az esélye, hogy 2008-ban teljesüljön a 3 százalékos inflációs cél - írja a Portfolio.hu.
Szigorúbban emelt kamatot a vártnál az MNB
Az elemzõi várakozásoknál nagyobb, 50 bázispontos kamatemelésrõl döntött a magyar jegybank monetáris tanácsa. A testület szerint fokozódik az inflációs nyomás, ez indokolta a szigorúbb kamatemelést. Az új kamatszint 7,75 százalék. A jegybankelnök szerint csökkent a konvergenciaprogram sikeres végrehajtásának esélye, ugyanakkor a megnövekedett politiki kockázatok miatt magasabb kamatfelárat várnak el a nemzetközi befektetõk.
Járai: Reális a konvergenciaprogram
Reális, hogy jövõre csökkenjen a jelenlegi költségvetési hiány, de aggódunk az adóhelyzetnek a költségvetésre gyakorolt hatása miatt - nyilatkozta Járai Zsigmond jegybankelnök a Reutersnek.
Bokros: Bulgária is beelõz
Nem szabad fölényesnek lennie a magyar gazdaságpolitikának, mivel makrogazdasági szempontból még Bulgária is megelõz bennünket - jelentette ki Bokros Lajos. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint sem jó irányba halad a gazdaság, és az euró bevezetése a ködös jövõbe vész.
Kockázatokra figyelmeztet a konvergenciatanács
A konvergenciaprogrammal kapcsolatos álláspontját ismertette a konvergneciatanács három tagja kedden. Simor András, Surányi György és Bogsch Erik szerint a konvergenciaprogram iránya megfelelõ, azonban számos kockázatot tartalmaz. A hitelesség visszaállításához az egyes intézkedéscsomagokat következetesen végre kell hajtani. A tanácstagok szorgalmazták a pártok közti megegyezést a program végigvitelére.
Járai kisebb autóbalesetet szenvedett
Könnyebben megsérült közlekedési balesetben az MNB elnöke az egyik televízió információi szerint. Járai Zsigmond állítólag szabályosan közlekedett a fõvárosban, mikor egy másik autó miatt karambolozott.
Hatvan éve fizetünk forinttal
Hatvan évvel ezelõtt vezették be Magyarországon az új fizetõeszközt, a forintot. Az új pénz megjelenése a világtörténelem egyik legnagyobb inflációjának vetett véget. A forint azóta túlélt egy rendszerváltást, és egy több100 százalékos inflációt. Az EU-csatlakozás miatt mindenképpen búcsút kell intenünk a nemzeti valutának, a kérdés csak az, hogy mikor. Járai Zsigmond, jegybankelnök a forint születésnapjára tartott keddi konferencián azt mondta: még a 2013-as euró bevezetés is álom.
Gyurcsány késõbb gondolkodik az euróról
A kormányzati ciklus felére szeretne egyensúlyi helyzetet teremteni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki ezután gondolkozik majd el, hogy mi lesz az euró bevezetésével. Járai Zsigmond, a jegybank elnöke továbbra is azt hangsúlyozza, hogy el kell felejteni az euró 2010-es bevezetését. A jegybankelnök a kormányfõvel folytatott megbeszélése után ismét bírálta a kormány gazdasági egyensúly-programját.
Az SZDSZ meghajolt az MSZP-s akarat elõtt
A kormány szerdán határozott a Konvergencia Tanács felállításáról, melynek összetételérõl hétfõn még eltérõ véleményt fogalmazott meg a kisebbik koalíciós párt. Az SZDSZ végül nem tartotta magát korábbi álláspontjához, így a testületnek nem lesz tagja se Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank, se pedig Varga Mihály, a költségvetési bizottság elnöke.
Külsõ pénzügyi szakértõkkel erõsít Gyurcsány
Augusztus közepére készül el a konvergencia program elsõ változata, amelyben a kormány az Európai Unió számára leírja, miként tervezi az euró bevezetéséhez szükséges szigorú költségvetési és pénzügyi feltételek megteremtését. Errõl Gyurcsány Ferenc beszélt a parlamentben, ahol hétfõn szavaznak a megszorító csomag adóemelésekkel kapcsolatos részérõl. A kormányfõ közölte, feláll a Konvergencia Tanács, amelynek Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simor András, a Deloitte könyvvizsgáló vezetõje és Surányi György korábbi jegybankelnök lesz a tagja.
Járai: A politika lassítja a reformot
Az euróövezethez csatlakozni kívánó országoknak fontos érdekük, hogy már belépésük elõtt teljesítsék az elõírt kritériumokat - hangoztatta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzet Bank elnöke az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága elõtt egy keddi vitában felszólalva.
Járai a reformok megkezdését sürgeti
A lehetõ legsürgõsebben meg kell kezdeni a szükséges reformokat, és gyors kiadáscsökkentésre van szükség az államháztartásban - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara és a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara szerdai rendezvényén.
Járai nem bízik a magyar politikusokban
Magyarországnak gyorsan el kell kezdenie a közszféra reformját annak érdekében, hogy elkerülje a pénzügyi válságot. A tervek viszont még nincsenek készen és a társadalom sincs még felkészülve a változásokra - közölte Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - írta a Napi Online.
P�nz�gyi fegyelmet hi�nyol J�rai
V�get kell vetni annak a felel�tlen �llami p�nz�gyi politik�nak, amely az orsz�g v�szes elad�sod�s�t eredm�nyezte, �s Magyarorsz�got az Eur�pai Uni� p�nz�gyileg legfegyelmezetlenebb tagj�v� tette - jelentette ki J�rai Zsigmond, a jegybank eln�ke szerd�n.
Az IMF-et h�vn� seg�ts�g�l J�rai
V�ltozatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 sz�zal�kos szintj�t h�tf�n a monet�ris tan�cs a gazdas�gi �s p�nz�gyi folyamatokat �ttekint�se ut�n. A d�nt�s megfelelt a piaci v�rakoz�soknak. A tan�cs k�z�lte: az �j korm�nyzatt�l hiteles konvergenciaprogramot, �s k�lts�gvet�si kiigaz�t�st v�r. J�rai Zsigmond az IMF-el k�sz�ttetne cselekv�si tervet a hi�ny cs�kkent�s�re
Járai a régiós okokkal magyarázza a forint gyengülését
A régiós valuták gyengülésével hozza összefüggésbe Járai Zsigmond jegybankelnök a forint gyengülését.
J�rai: Vesz�lyben a forint
A forint komoly vesz�lyben van, mik�zben a v�laszt�si harcba bonyol�dott politikusok nem ismerik fel a k�lts�gvet�si helyzet s�lyoss�g�t, �s a sz�ks�ges reformok nem l�tszanak, �rta kedden a Dow Jones h�r�gyn�ks�g a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eln�ke, J�rai Zsigmond nyilatkozat�t id�zve.
Financial Times: J�rai a politk�ba avatkozott
Politikai beavatkoz�snak min�s�tik J�rai Zsigmond jegybankeln�k legut�bbi nyilatkozatait a Financial Times �ltal cs�t�rt�k�n id�zett elemz�k, b�r azt megalapozattnak tartj�k. Egyes v�lem�nyek szerint az MNB "hangnemv�lt�sa" kamatemel�sre k�sz�ti fel a befektet�ket.
Arányaiban volt már nagyobb hiány is
Egyáltalán nem kivételes eset, hogy az év elsõ három hónapjában nagyon magas az államháztartás hiánya. Az elmúlt 8 év adataiból az derül ki, hogy az éves tervhez képest 1999-ben, Járai Zsigmond pénzügyminisztersége idején volt a legmagasabb a hiány, közel 70 százalékos aránnyal. Abszolút számban azonban a 2006-os adat viszi el a pálmát.
Megmaradt a 6 sz�zal�kos alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n tov�bbra is v�ltozatlanul hat sz�zal�kon hagyta a jegybanki alapkamatot. A d�nt�s megfelel azt elemz�i v�rakoz�soknak. A Monet�ris Tan�cs szerint a konjunktur�lis adatok kedvez�ek. A tan�cs ugyanakkor figyelmeztetett a nemzetk�zi kock�zatv�llal�si hajland�s�g cs�kken�s�re, �s ezen kereszt�l az �llamh�ztart�si reform sz�ks�gess�g�re. J�rai Zsigmond jegybankeln�k szerint a Monet�ris Tan�cs nem reag�l kisebb �rfolyamv�ltoz�sokra.
Járai: Az euró bevezetéséhez átalakítás kell
Ahhoz, hogy 2010-ben az eurót be lehessen vezetni az államháztartásban nagy átalakítást kell végrehajtani - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán egy székesfehérvári sajtóbeszélgetésen.
Járai: a forint nem veszélyezteti az inflációt
Nincs jele, hogy a forint legutóbbi gyengülése veszélyeztetné a Magyar Nemzeti Bank inflációs célját - közölte Járai Zsigmond, a jegybank elnöke kedden Prágában egy pénzügyi tanácskozás szünetében.
Medgyessy követheti Járait az MNB élén
A választás utáni helyzetrõl szóló találgatások az MNB-re is kiterjednek, hiszen Járai Zsigmond jegybankelnök mandátuma kevesebb mint egy év múlva lejár - írja a Napi Gazdaság.
Járai azonnali kamatemelésre utalhatott
Londoni feltörekvõ piaci elemzõk szerint Járai Zsigmond MNB-elnök "markáns hangnemváltása" arra utalhat, hogy további forintgyengülés esetén, azonnali és jelentõs jegybanki kamatemelés lehetséges.
Járai szerint rendben ment a Postabank konszolidációja
Járai Zsigmond szerint a Postabank konszolidációja teljesen korrekt és tiszta volt. A jegybank-elnök a Magyar Rádió Háttér címû adásában szerdán elmondta, hogy pénzügyminiszterként 2000 végén megismerkedett a Postabank konszolidációjáról készült jelentés-tervezettel.
Járai: Lassabb a növekedés, mint lehetne
Évente két százalékkal lassabb lesz a növekedés üteme a következõ idõszakban Magyarországon, mint lehetne - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán Szekszárdon.
Mandur: Szijjártó kontra Járai
Járai Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével vitatkozik a Fidesz szóvivõje, amikor azt állítja rosszabbul élünk, mint négy éve - írja közleményében Mandur László, az MSZP országgyûlési képviselõje. Az MNB jelentése nem támasztja alá a Fidesz által hangoztatott helyzetet, miszerint rosszabbul élünk.
A monetáris politika nehéz éve lesz 2006
Járai Zsigmond szerint 2006 nehéz év lesz a monetáris politika számára: az infláció továbbra is igen kedvezõen alakul ugyan és az év egészét tekintve 2 százalék alatt marad, az államháztartás helyzete azonban tarthatatlan és azt sem lehet tudni, hogy az immár elodázhatatlan reformok mikor indulnak és milyen hatásokat váltanak ki.
Surányi: Ne rohanjunk az eurózónába
Az euró bevezetése nélkül is rendbe kell tenni az államháztartást, a folyó mérleget - mondta Surányi György. A jegybank volt elnöke szerint tudatában kell lenni annak, hogy az euró gyors bevezetése egyáltalán nem oldja meg a csatlakozó országok problémáit.
J�rai int, Veres kitart, Orb�n sz�gyenkezik
A Fitch lemin�s�t�se r�vid t�von nem befoly�solja a gazdas�gi folyamatokat, de figyelmeztet�sk�nt �rtelmezhet� -�jelentette ki�J�rai Zsigmond.�Veres J�nos�szerint Magyarorsz�g nincs bajban; Orb�n Viktor viszont azt mondta, a visszamin�s�t�s sz�gyen.
Folytatódik a Veres - Járai adok-kapok
"Fél éve mondom: Magyarország 2008-ra képes teljesíteni a feltételeket. Ennél maradok." - idézi Veres János pénzügyminisztert több európai lap. Közben Járai Zsigmond az euró bevezetéséhez nélkülözhetetlen, mielõbbi reformokat sürgetett egy csütörtöki konferencián, hangsúlyozva, hogy sokan nem mondanak igazat a helyzetrõl.
Bloomberg: Járai túl messzire megy
A Bloomberg hírügynökség elemzése szerint a Magyar Nemzeti Bank és a kormány vitái elbizonytalanítják a befektetõket. Bár a jegybank mindenkori elnöke önálló véleményével kritizálhatja a kormányt, a Bloomberg szerint Járai Zsigmond túlzásba esett.
Járai: Az ikerdeficit gazdasági káoszhoz vezethet
Az ikerdeficit miatt a magyar a világ egyik legsebezhetõbb gazdasága, ami gazdasági káoszhoz vezethet - jelentette ki Járai Zsigmond szerdán Egerben.
Matolcsy: az euró már 2009-ben bevezethetõ
Kóka János gazdasági miniszter szerint a befektetõk a lábukkal, illetve a pénzükkel szavaznak. Járai Zsigmond szerint fel kell készülni az állandó reformokra, amire Katona Tamás szerint is szükség van a hiánycél teljesítéséhez. Varga Mihály további adócsökkentés mellett érvelt, míg Matolcsy szerint már akár 2009-ben lehet eurónk - hangzott el a GKI keddi konferenciáján.
Változatlan maradt az alapkamat
Nem nyúlt az alapkamathoz a Monetáris Tanács. Az irányadó jegybanki alapkamat továbbra is 6 százalékon áll. A tanács szerint az utóbbi idõszak kedvezett az alacsony infláció kialakulásának. Ugyanakkor a testület igen borúlátóan nyilatkozott az euró bevezetéséhez szükséges hiánycél túllépésérõl. Járai Zsigmond jegybankelnök közölte: a jegybank mostantól a Monetáris Tanács üléseinek jegyzõkönyveiben feltünteti, hogy ki mire szavazott a kamatdöntésen.
Járai: kemény reformok kellenek az euróért
Kemény reformok kellenek az euró bevezetéséhez; az államháztartásban jelentõs átalakításra lenne szükség, a költségvetés finanszírozási igényét csökkenteni kell - mondta Járai Zsigmond a jegybank elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság keddi rendezvényén.
A kamatdöntés a befektetõi klíma függvénye
A jövõbeni kamatdöntésekre egyre nagyobb hatással lehet a nemzetközi befektetési környezet változása és befektetõi reakciója a belföldi egyensúlytalanságokra - mondta Járai Zsigmond.
Járai szerint nyoma sincs reformoknak
Járai Zsigmond szerint kamatcsökkentés, de akár kamatemelés is lehetséges az elkövetkezõ idõszakban, mivel nem lehet megmondani, hogyan alakulnak a nemzetközi pénzügyi és gazdasági tendenciák. A jegybank elnöke a 2006-os büdzsé tervezete alapján további kockázatokról beszélt.
Járai szerint nem tartható a tervezett hiány
Nem tartható az idei évre tervezett államháztartási hiány, a deficit eléri majd a GDP 7 százalékát - adott hangot véleményének Járai Zsigmond, a jegybanki elnöke. A nyugat-európai átlagot meghaladó magyar gazdasági növekedést az elnök csalókának nevezte.
Járai: lehetetlen a 2010-es euró
Lehetetlennek tartja az euró 2010-es bevezetését Járai Zsigmond jegybankelnök. Járai a Monetáris Tanács hétfõi kamatdöntése után tartott sajtótájékoztatót. Az irámyadó alapkamatot 25 bázisponttal 6 százalékra csökkentette a tanács. Elemzõk szerint nem várható komoly reakció, mert a piac már beárazta a kamatvágást. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy az év végéig akár 5,50 százalékra csökken a jegybanki alapkamat.
Járai szerint távolodunk a maastrichti kritériumoktól
Járai Zsigmond szerint az ország jelenleg inkább távolodik a maastrichti kritériumoktól, gyökeres fordulatra van szükség a magyar gazdaságpolitikában. A jegybankelnök Miskolcon, a 43. közgazdász vándorgyûlésen tarthatatlannak nevezte azt, hogy jelenleg az összes foglalkoztatott 22 százaléka dolgozik az állam által fizetett munkahelyeken.
Járai kritizálja az adócsökkentést
Járai Zsigmond jegybankelnök szerint a kormány által tervezett adócsökkentés aggodalmakat okoz Magyarország fiskális politikája tekintetében. Járai egy Varsóban rendezett jegybanki konferencián a Dow Jonesnak elmondta, hogy az adócsökkentés inflációmérséklõ hatása ellenére az MNB nem fog módosítani 2006-os inflációs célkitûzésén, írja a portfolio.hu.
Ismét kamatot vágott a jegybank
A Monetáris Tanács június 21-i hatállyal 25 bázisponttal 7 százalékra mérsékelte a jegybanki alapkamatot hétfõi ülésén. A tanács a döntést a kedvezõ inflációs kilátásokkal indokolta. Járai Zsigmond, a jegybank elnöke szerint elérhetõek a 2005-ös és a 2006-os inflációs célok és nem valószínû a forint elleni spekuláció.
Járai: Idényjellegû az infláció alakulása
Alapvetõen nem változtak azok a folyamatok, amelyek eddig is befolyásolták az inflációt - mondta szerdán Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Békéscsabán. Az elmúlt egy év csökkenõ inflációs rátáját a jegybankelnök az erõs forintnak is tulajdonítja.
Járai: A forint nincs messze a legjobb eurócsatlakozási szinttõl
A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Járai Zsigmond szerint a forint mostani, 250/euró körüli árfolyama nincs messze a legjobb euróövezeti csatlakozási szinttõl, írta a Reuters hírügynökség. Elemzõk szerint a jegybankelnök megjegyzése támogatja a forintot, mert azt sugallja: a gazdaság kibírja a forint jelenlegi erõsségét.
Járai: Reformok kellenek a 2010-es euróhoz
Alapvetõ reformokra van szükség ahhoz Magyarországon, hogy tartható legyen az euró 2010-es bevezetése - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán a brit és a kanadai kereskedelmi kamara közös rendezvényén.
Járai szerint 3,6 százalékos infláció várható
Járai Zsigmond szerint teljesülhet az inflációs célkitûzés, az infláció az idén a tervezett 4 százaléknál is kisebb lesz, 3,6 százalék körül várható. Az euró bevezetésével kapcsolatban a jegybank elnöke elmondta: amennyiben csak a választások után kezdõdnek meg reformok, az már késõ lehet az euró 2010-es bevezetéséhez.