James Allison
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Mercedes GP
- Scuderia Ferrari
- Lewis Hamilton
- Lotus Renault
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Grosjean: Nem volt elég helyem
Az esélyesnek kikiáltott Lotus csak két pontot szerzett Monacóban, de Kimi Räikkönen szerint a többi pályán ismét erősek lesznek. Romain Grosjean versenye idén már harmadszor ért véget az első körök egyikében.
A Lotus bízik a veterán harcos Räikkönenben
Úgy vélik, hogy a hétvégén sikerül felvennie a ritmust Monacóban, miután az első edzésnapon alig tudott vezetni a rossz kormányszervó és az eső miatt. Räikkönen szintén erre számít, miközben a csapat és az ellenfelek dicsérik az autó tempóját.
Körönként 4 tizedet érhet a Mercedes szárnya
A Lotus szerint ennyit számít a DDRS az időmérőn, ezért csak akkor érdemes lemásolni, ha ez legfeljebb négy verseny alatt kivitelezhető.
Számos újítással érkezik Kínába a Lotus
Kimi Räikkönenhez hasonlóan a Lotus technikai igazgatója, James Allison is abban bízik, hogy végre "normális" versenyen mutathatják meg, mit tud az autójuk. A Kínai Nagydíjra jelentős fejlesztésekkel készülnek.
Megoldotta kasztniproblémáit a Lotus
Kimi Räikkönen csapata valóban az első futóművet érintő gondokkal küszködött, de a hibát kiküszöbölték, és csütörtökön a többiekkel együtt visszatérnek a pályára Barcelonában.
Újra fellángolhat a kipufogó-vita
A csapatok amiatt aggódnak, hogy a kipufogók elhelyezésére vonatkozó szigorú szabályozás sem zárta be a kiskapukat, ezért egyesek vitatott trükkökkel fognak előrukkolni.
A Lotus dühös a reaktív futómű betiltása miatt
Bár a Lotus vezetői mérgesek amiatt, hogy az FIA betiltotta a reaktív futóművüket, azt mondják, ez nem fog jelentősen kihatni a teljesítményükre.
Belebukott a Renault a "merész kísérletbe"
A szezon utolsó futama előtt köntörfalazás nélkül elismerik, hogy az eleinte zseniálisnak tűnő, előrevezetett kipufogóba tört bele a bicskájuk, így 2011-et kénytelenek kudarcként elkönyvelni.
Boullier: A Renault többre képes ennél
Bár a Force India egyre jobban megközelíti a Renault-t a bajnokságban, Eric Boullier szerint egyértelmű, hogy a francia csapat autói gyorsabbak.
A Renault megszívta radikális kipufogóját
Bár a szezon előtt forradalmi áttörésként harangozták be, az előrevezetett kipufogót nehéz volt fejleszteni, a lassú pályákon pedig nem állította elő kellően nagy leszorítóerőt létrehozni - ez jelentős hátrányt jelentett a Renault technikai igazgatója szerint.
Senna szerint a karrierje is múlhat a belga versenyen
A Belga GP időmérő edzésén mindkét Renault bekerült a legjobb tíz közé, Bruno Senna a 7., Vitalij Petrov a 10. helyen végzett.
Az iskolapadból az autósportba - egyetemisták sikere Silverstone-ban
Az évente megrendezett Formula Studentből, amelyre az egyetemisták csapatainak saját versenyautót kell építeniük, már olyan szakemberek nőttek ki, mint Michael Schumacher versenymérnöke, Andy Shovlin. A magyarok az idén is jól szerepeltek a silverstone-i megmérettetésen.
Renault-főnök a szabályokért felelős bizottság élén
James Allison lett a technikai szabályok kidolgozásáért felelős munkacsoport elnöke a csapatok szövetségében.