Isztambul
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Törökország
- merénylet
- foci
- robbantás
- utazás
- legfrissebb
- legrégebbi
November végén utazik Törökországba a pápa
Hivatalosan is megerősítette a Vatikán, hogy Törökországba utazik XVI. Benedek. A pápa november 28-án utazik Ankarába, de ellátogat Ephesosba, Izmirbe és Isztambulba is.
A török kormányfő nem találkozik a pápával
Tayyip Recep Erdogan török államfő a NATO lettországi csúcsértekezletén vesz részt, amikor XVI. Benedek pápa hivatalos látogatást tesz Isztambulban, így személyesen nem tudnak találkozni - közölte egy török kormányilletékes szerdán.
Levegőben az egész csapat
November 7-én az olimpikonok második csoportja is repülőgépre szállt. Négyórás utazás után érkeztek meg Athénba, ahonnan még aznap továbbindultak a pakisztáni Karacsi felé. Az olimpiai csapat első fele is ugyanebbe a városba tartott. Az ő útvonaluk azonban más volt: Isztambulon keresztül közelítették meg Karacsit.
Befoltozná az ENSZ a szétszakadó világot
Befolyásos vallási vezetők tanácskoznak már egy éve arról, miként lehetne enyhíteni a nyugati és muszlim világ közötti feszültséget. Az ENSZ által a Civilizációk Szövetségének keretein belül kezdeményezett megbeszélések eredményét hétfőn ismertetik Isztambulban.
- címkék:
- Irak
- Isztambul
- iraki konfliktus
- vallás
- ENSZ
- Címkefelhő »
Száz autó ütközött a török autópályán
- címkék:
- Isztambul
- baleset
- sűrű köd
- összekötő út
- Címkefelhő »
A pápa ellen tiltakozók elfoglalták az Aja Szofiját
A pápa jövő heti törökországi látogatása elleni tiltakozásul egy nacionalista török párt tagjai Isztambulban elfoglalták az Aja Szofija épületét.
Török mecsetben bizonyítja jóakaratát a pápa
Mecsetbe is ellátogat XVI. Benedek pápa kedden kezdődő, négynapos törökországi látogatásán - írja a BBC. A pápát több tízezer tiltakozó fogadja majd Isztambulban, akik azt szeretnék elérni, hogy kérjen elnézést szeptemberi beszéde miatt, amikor egy középkori vallási szöveget idézve, embertelennek nevezte az iszlámot.
Örmény újságírót lőttek agyon Isztambulban
Agyonlőtték a törökországi örmény közösség egyik legismertebb alakját, Hrant Dink újságírót. Dinket korábban elítélték, mert népirtásnak nevezte az 1915-ös örmények elleni büntető hadjáratot.
Életfogytiglanit kaptak az isztambuli robbantók
Életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki pénteken egy török bíróság hét személyre a bő három évvel ezelőtt Isztambulban zsidó és brit célpontok ellen elkövetett robbantásokkal összefüggésben.
- címkék:
- Isztambul
- robbantás
- bíróság
- célpont
- Címkefelhő »
Összeomlott egy ház Isztambulban
Legalább egy ember meghalt, tizenhatan megsérültek, amikor leomlott egy lakóház szerda hajnalban Isztambulban. Az épületnek feltehetően meggyengült az alapja. Nem kizárt, hogy a romok alatt még több áldozat fekszik.
- címkék:
- Isztambul
- lakóház
- épület
- rom
- Címkefelhő »