iszlám
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Franciaország
- migráns
- terrorizmus
- Németország
- vallás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Háborút indít Kenya a terroristák ellen
Háborút hirdetett Kenya elnöke azután, hogy az Al-Sabab lemészárolta egy kőbánya 36 dolgozóját. Ez hadüzen a kenyaiak ellen, és mi nem fogunk meghátrálni - üzente Uhuru Kenyatta államfő. A terrorszervezet már évek óta tizedeli Kenya nem muszlim lakosságát.
Vallások és a Földön kívüli élet
Egy amerikai csillagász új könyvében az emberek világnézete szerint csoportosítva vizsgálja meg, hogy hányan hisznek a Földön kívüli életben. A nagy világvallások követői közül a keleti vallások hívei tartják a legvalószínűbbnek a Földön kívüli élet létezését, a legkevésbé pedig a keresztények.
A focicsapat, ahol nem szabad káromkodni
Az amatőrök között, a tizedik ligában szerepel Németország első iszlám futballklubja. Az SV Muslime csapatát 2008-as megalapítása óta sok támadás érte, teljes nemzetbiztonsági átvilágításon esett át, a játékosok azonban nem ültek fel a provokációnak akkor sem, amikor a pályán terroristának csúfolták őket, ezért három fair play-díjat is kaptak. Most már csak a feljutást kellene valahogy kiharcolniuk.
- címkék:
- foci
- német foci
- iszlám
- Címkefelhő »
Az iráni Forradalmi Gárda is harcol Irakban az Iszlám Állam ellen
Az Iráni Forradalmi Gárda is harcol Irakban az Iszlám Állam fegyveresei ellen, hogy védje a síitákat és a szent helyeket. Visszahívták a Basár Asszad oldalán harcoló milicistákat, és megjelentek Irakban a libanoni Hezbollah veteránjai is.
- címkék:
- Irak
- iszlám
- síita iszlám
- Címkefelhő »
Fegyveresek támadtak egy kenyai városra
Szállodákat gyújtottak fel és emberekre lövöldöztek a valószínűleg iszlámista, de ismeretlen kilétű támadók.
- címkék:
- Kenya
- iszlám
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Iszlamista felkelők foglalták el egész Ninivét
Iszlamista felkelők ellenőrzésük alá vonták kedden az észak-iraki Ninive tartomány egészét, amelynek székhelye, Moszul már korábban a kezükbe került – közölte sajtóértekezletén Uszáma an-Nudzseifi parlamenti elnök.
- címkék:
- iszlám
- Ninive
- Címkefelhő »
Elengedik a kereszténysége miatt halálra ítélt szudáni nőt
Szabadlábra kerül az a fiatal keresztény nő, akit május közepén hitehagyás vádjával ítéltek halálra ítéltek Szudánban - közölte szombaton az afrikai ország külügyminisztériuma.
Megszülheti a gyermekét, aztán megkorbácsolják és felakasztják
Egy szudáni bíróság halálra ítélte azt a 27 éves nőt, akit azzal vádolnak, hogy elhagyta az iszlám hitet, mert férjhez ment egy keresztény férfihoz. A nő nyolcadik hónapos terhes, és a verdikt szerint a szülés után kell majd a büntetést megkapnia, vagyis először megkorbácsolják, majd felakasztják.
Allah nem engedné a muszlimokat a Marsra
Arab anyának a szoptatás nem lehetőség, hanem kötelezettség
Beperelhetik az anyát, aki nem szoptatja két éven keresztül a gyermekét. Az iszlám szerint minden gyermeknek joga, hogy két éves koráig szophasson.