Iszlám Állam
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Irak
- Törökország
- Németország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az Iszlám Állam terroristái adták fel magukat Törökországban
Hét, az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető nő adta fel magát december 24-én - a török biztonsági erőktől származó információk szerint.
A 2016-os merénylet óta több terrortámadást is terveztek Németországban
A német biztonsági szervek kilenc iszlamista terrortámadást akadályoztak meg a legutóbbi nagyszabású merénylet, a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás óta, ebből kettőt az idén novemberben - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai alapján.
Hatalmas kockázatot jelentenek az Európába tartó terroristák
Biztonsági kockázatot jelentenek az Iszlám Állam (ISIS) Európába visszatérő katonái. Elvegyülnek és feladataik vannak - mondta Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
- címkék:
- veszély
- terrorista
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Az Iszlám Állam több száz harcosát tartják fogva Afganisztánban
Az afgán hatóságok az Iszlám Állam mintegy 700 harcosát, illetve azok családtagjait ejtették foglyul az utóbbi hat hónapban az ország keleti részében.
Húsdarálóba rejtett pokolgéppel akartak felrobbantani egy repülőt
Összesen 76 év börtönbüntetésre ítélt kedden egy ausztrál bíróság két fivért, mert fel akarták robbantani az Etihad légitársaság egyik járatat húsdarálóba rejtett pokolgéppel.
Az Iszlám Állam terroristáit fogták el Moszkvában
Terrorcselekmények elkövetésére készült a gyanú szerint az Iszlám Állam terrorszervezetnek az az öt tagja, akiket őrizetbe vettek Moszkvában - közölte pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Az Iszlám Állam vállalta magára a londoni terrortámadást
Az Iszlám Állam Amaq nevű hírügynöksége szombaton azt állította, hogy a terrorszervezet egyik harcosa hajtotta végre a londoni terrortámadást.
Az Iszlám Állam magára vállalta a francia katonák mali helikopterbalesetét
Állítása szerint az Iszlám Állam áll a Maliban történt helikopterbaleset mögött, melyben 13 francia katona halt meg, Franciaország azonban tagadja ezt a verziót – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Száznál is több dzsihadista van szabadon Németországban
A magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet száznál is több feltételezett hazatérő követője ellen folytatnak eljárást Németországban egy csütörtökön ismertetett kormányzati kimutatás szerint.
Radikalizálódnak és az Iszlám Államot pénzelik a chicagói drogbandák
Bíróság elé állították szövetségi bűntett miatt egy chicagói drogbanda iszlamizálódott vezetőjét, mert az Abdul Ja' Me néven ismert drogdíler 1500 dollárt ajánlott fel az Iszlám Államnak. A bírósági iratokból az is kiderült: egyre több afroamerikai drogbanda tagsága tér át az iszlám hitre – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.