Iszlám Állam
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Irak
- Törökország
- Németország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Iszlamista terroristát tartoztattak le Hollandiában
Vélhetően egy terrorcselekményt akadályozott meg szerdán a holland rendőrség, amely házkutatás után letartoztatta az Iszlám Állam egyik követőjét. A férfinél fegyvert és lőszereket találtak, az országban megemelték a terrorkészültségi szintet.
- címkék:
- Hollandia
- terror
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Svédország nem vizsgálja az Iszlám Államtól hazatérő harcosokat
Svédország néhány európai országtól eltérően nem fog nyomozni azon "állampolgárai" után, akik még évekkel ezelőtt hagyták el a skandináv államot, hogy a terrorista szervezethez, az Iszlám Államhoz csatlakozzanak a Közel-Keleten. Vezető svéd szakértő szerint viszont ez hiba, mert csak így lehetne bíróság elé állítani őket. A becslések alapján 2012 óta nagyjából 300 ember hagyhatta el Svédországot a terrorszervezet kedvéért, ennek nagyjából fele térhetett már vissza, száz emberről pedig úgy tartják, hogy még mindig a közel-keleti régióban vannak.
Nem küldték börtönbe a közel-keleti keresztényekért harcoló svájci hőst
A 37 éves, Johan Cosar nevű férfinek katonai bíróságon kellett felelnie „bűneiért", amiért Szíriában csatlakozott egy milíciához, ami a keresztényeket védte az Iszlám Állam szélsőségeseitől.
Már nem húzza sokáig az Iszlám Állam Szíriában
Az Iszlám Állam mára már csak egy fél négyzetkilométeres terület felett uralkodik a kelet-szíriai Baghuzban, ugyanakkor az előrejutás egyre nehezebb, mivel a terroristák élő pajzsként használják a civileket.
- címkék:
- Baghuz
- Szíria
- Iszlám Állam
- SDF
- Címkefelhő »
Svédország nem segíti a Szíriában elfogott svéd dzsihadisták visszatérését
Stefan Löfven svéd miniszterelnök az STV közszolgálati televízió műsorában vasárnap azt mondta, Svédország nem hajlandó segítséget nyújtani a Szíriában elfogott állampolgárai visszatéréséhez, akik az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakoztak.
- címkék:
- Szíria
- Svédország
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Nyugat-Irakba szökhetett az Iszlám Állam vezetője
Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője a nyugat-iraki Anbár tartományban tartózkodik és onnan mozgósítja a Szíriából elszökött dzsihadistákat - közölte vasárnap az Ahbar al-Irak helyi hírportál iraki hírszerzési forrásokra hivatkozva.
Bosznia visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat
Bosznia-Hercegovina visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat - közölte Dragan Mektic boszniai védelmi miniszter vasárnap a Vecernji List című horvát napilappal.
Közel-keleti különbíróság jöhet létre az európai dzsihadisták ügyében
A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban.
- címkék:
- Bécs
- Ausztria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Jeremy Corbyn szerint vissza kellene fogadni a migráns terroristafeleséget
A már Nagy-Britanniában született, de migráns hátterű Shamima Begum négy évvel ezelőtt utazott el az Iszlám Állam által elfoglalt szír területekre, ahol csatlakozott a terrorszervezethez, majd hozzáment egy dzsihadistához. Nemrég jelezte, hogy visszatérne Nagy-Britanniába, de kedden megfosztották a brit állampolgárságától. Ennek ellenére a Munkáspárt elnöke, Jeremy Corbyn mégis visszafogadná.
Megölték a 2015-ös párizsi terrortámadások egyik fő szervezőjét
Megölték Szíriában a 2015. november 13-i párizsi merényletek egyik fő szervezőjét. Fabien Clain francia dzsihadistával az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes koalíció végzett – közölték csütörtökön hivatalos források. Az ő hangja volt hallható a francia nyelvű felvételen, amelyen az Iszlám Állam terrorista szervezet vállalta a 130 halálos áldozatot követelő támadásokat.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »