Iszlám Állam

címke rss

V4NA: A muszlim radikálisok fészkévé vált Bosznia

Nagyvilág2019.08.09, 14:52

Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő július 29-i izraeli látogatásán kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina „nagyon instabil, mert az országot jelenleg a militáns iszlám ellenőrzi". Az elnök asszony szavai súlyosak, de nem előzmény nélküliek: 2016 óta többször fogalmazott úgy, hogy „Bosznia-Hercegovina ma az iszlám terrorizmus egyik bölcsője", valamint hogy „a szíriai és iraki harcmezőkről tízezer, az Iszlám Állam oldalán harcoló potenciális terrorista térhet vissza". Szavait a boszniai politikusok harcos retorikával utasították vissza az elmúlt években, a nyugati liberális sajtó pedig jellemzően hallgatott, vagy egyszerűen „iszllamofób" ...

Pentagon: Szíriában erőre kapott az Iszlám Állam terrorszervezet

Nagyvilág2019.08.08, 21:46

Glenn Fine, a Pentagon (védelmi minisztérium) főigazgatója a jelentésében azt állítja, Szíriában erőre kapott az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. A Pentagon elemzéséből a The Washington Post című lap jelentetett meg részleteket.

V4NA: Nyomozást indíthatnak az Iszlám Állam terrorista-menyasszonya ellen

Nagyvilág2019.08.08, 11:27

A brit rendőrség több sajtóterméktől bekérte is az Iszlám Állam (ISIS) menyasszonyként emlegetett, bangladesi migráns hátterű Shamima Begummal készült interjúk anyagait, amiket állításuk szerint egy terrorizmussal kapcsolatos nyomozáshoz akarnak felhasználni. Az eset nagy vitát váltott ki a sajtóban, és újra felszínre hozta a 15 évesen az Iszlám Államhoz csatlakozott lány ügyét – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Szíriában éled újjá az Iszlám Állam

Nagyvilág2019.08.07, 15:07

Egy új amerikai jelentés szerint az Iszlám Állam (ISIS) a szíriai sivatagban és fogolytáborokban próbál megerősödni és megújulni. A terrorszervezet egyre növekvő jelenlétéről beszél a negyedéves beszámoló, miközben az Egyesült Államok kivonja erőit az arab országból – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Büntetőeljárás indul a több terrortámadásban is részt vevő Salah Abdeslam ellen

Nagyvilág2019.08.07, 11:57

Büntetőeljárás indul Belgiumban Salah Abdeslam ellen, aki tagja volt annak a terrorista csoportnak, amelyik 2016 márciusában, Brüsszelben két helyszínen is robbantásos merényletet követett el. Ő volt az egyébként, aki a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett terrortámadások kitervelője és megszervezője volt.

Az Iszlám Állam még 2019 vége előtt akcióba léphet váratlan helyszíneken

Nagyvilág2019.08.06, 13:54

Ébernek kell maradni, tekintettel ugyanis az utóbbi években elkövetett ismétlődő támadásokra az elkövetkező hónapokban újabb terrortámadások elkövetésének kockázata áll fent Európa területén - jelentette ki Didier Reynders belga külügyminiszter a Bel RTL nevű belga tévécsatornának adott nyilatkozatában kedden.

ENSZ-figyelmeztetés: még idén új terrortámadás-hullám jöhet

Nagyvilág2019.08.03, 14:32

Kicsi az esély arra, hogy idén ne történjen több terrortámadás Európában - derül ki az ENSZ legújabb jelentéséből. Bár az Iszlám Államot visszaszorították a Közel-Keleten, több ezer katonájuk tért vissza Európába, ráadásul a börtönökből szabaduló szélsőségesek is komoly veszélyt jelentenek.

Pár nap alatt többtucatnyian meghaltak a nigériai hadsereg és az iszlamisták harcaiban

Nagyvilág2019.08.01, 18:10

Legalább hetvenkét ember meghalt Nigéria északkeleti részében a hadsereg és iszlamisták csaknem egy hete tartó összecsapásaiban.

Az iraki biztonsági erők több tagja meghalt az Iszlám Állam támadásaiban

Nagyvilág2019.08.01, 12:32

Az iraki biztonsági erők legalább hét tagja meghalt, és több mint tucatnyian megsebesültek, feltételezhetően az Iszlám Állam két támadásában.

Meghalhatott Oszama bin Laden fia

Nagyvilág2019.08.01, 10:40

Halott Hamza bin Laden, Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet egykori vezetőjének fia - jelentette amerikai kormányzati és hírszerzési forrásokra hivatkozva az NBC televízió. Donald Trump amerikai elnök nem akarta kommentálni az információkat.

V4NA: Terrorfenyegetést kapott Amerika és az Egyesült Királyság

Nagyvilág2019.07.31, 17:27

Az Iszlám Állam támogatói hátborzongató képeket tettek közzé a terrorcsoporthoz közelálló médiákban. Gyilkolásra szólítják fel radikális követőiket: vágjátok át a torkukat, és nézzétek végig a haláltusájukat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több mint negyven nigériai katonát megöltek, illetve megsebesítettek az Iszlám Állam tagjai

Nagyvilág2019.07.31, 13:59

Több mint negyven nigériai katonát megöltek, illetve megsebesítettek az Iszlám Állam harcosai az afrikai ország északkeleti felében található Borno államban - közölte a terrorszervezet a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül szerdán.

Az Iszlám Állam vereséget szenvedett, de a terrorveszély nem szűnt meg

Nagyvilág2019.07.31, 13:07

2014 júliusában az egész világot megdöbbentette az Iszlám Állam felemelkedése, és az a brutalitás, ahogyan ellenségeivel végzett. Akkor úgy tűnt, hogy a terrorszervezet megállíthatatlan lesz, de egy széleskörű nemzetközi koalíció mára vereséget mért rá, és felszámolta a területét. Mindezek ellenére a szervezet egykori vezetői és tagjai a világban szétszóródva továbbra is súlyos veszélyt jelentenek a biztonságra.

Több robbantás történt Kabulban, minisztériumi dolgozók is meghaltak

Nagyvilág2019.07.25, 14:24

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Kabulban, az afgán bánya- és olajipari minisztérium dolgozóit szállító kisbusz mellett csütörtökön. Legalább nyolcan meghaltak, és csaknem harmincan megsebesültek. Nem sokkal később a hatóságok két újabb robbanásról tájékoztattak az afgán fővárosban, illetve a szomszédos Nangarhar tartományban is. Az első két kabuli robbantás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

Börtönbüntetésre ítélték az Iszlám Állam két harcosát Hollandiában

Nagyvilág2019.07.23, 15:26

Háborús bűnök elkövetetése, és terrorszervezetben való részvétel miatt hét és fél év börtönbüntetésre ítélte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik holland származású katonáját a holland bíróság. A terrorszervezet egy másik, szintén holland tagja négy és fél év börtönbüntetést kapott - közölte a holland média kedden.

A dzsihadisták újabb rejtekhelyét pusztította el légicsapás Irakban

Nagyvilág2019.07.21, 09:30

A pénteki akcióhoz hasonlóan szombaton is elpusztította egy koalíciós légicsapás az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet egyik rejtekhelyét Irakban.

Iszlám ÁllaLégi csapásokat hajtott végre az egyiptomi légierő a Sínai-félszigeten

Nagyvilág2019.07.19, 18:00

Légi csapásokat indított pénteken az egyiptomi légierő a Sínai-félsziget északi részén pénteken, legalább húsz lázadó meghalt.

Halálra ítélték Marokkóban a skandináv turistákat meggyilkoló dzsihádistákat

Nagyvilág2019.07.18, 22:11

Halálra ítélt három embert egy marokkói bíróság csütörtökön, egy emberre pedig életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki két skandináv turista meggyilkolása miatt. Az eset tavaly decemberben történt a marokkói Atlasz-hegységben.

V4NA: Az Iszlám Államot éltetik egy szíriai migránstáborban

Nagyvilág2019.07.18, 14:02

Hiába hirdettek márciusban a Szíriai Demokratikus Erők (SDF Syrian Democratic Forces) teljes katonai győzelmet az Iszlám Állam (ISIS) felett, a terroristacsoport ideológiája tovább él. A szíriai al-Hol migránstáborban egyre több radikális megmozdulást szerveznek az ISIS támogatói. A táborban dolgozó őrök sincsenek biztonságban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több embert lefejeztek a Sínai-félszigeten

Nagyvilág2019.07.17, 20:00

Ismeretlen fegyveresek lefejeztek szerdán négy embert az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten - derült ki hírügynökségi jelentésekből.

Az Iszlám Állam hét tádzsikisztáni tagját ítélték el Oroszországban

Nagyvilág2019.07.12, 16:54

Az Iszlám Állam terrorszervezet hét tádzsikisztáni tagját ítélték börtönbüntetésre pénteken Oroszországban - jelentette az orosz állami média. Az elítéltek egy vonatot próbáltak meg kisiklatni 2017-ben.

Kiutasítják a svédek a stockholmi terrortámadás egyik ukrán túlélőjét

Nagyvilág2019.07.09, 17:47

2017-ben, a húsvéti nagyhét idején elkövetett 5 halálos áldozattal (köztük egy 11 éves kislány) és további 14 súlyos sérülttel járó kamionos terrortámadást egy üzbég migráns hajtotta végre az Iszlám Állam nevében, Stockholm belvárosában. A 14 súlyos sérült között volt a Stockholmban turistáskodó, ukrán állampolgárságú Irina Zamanova, akinek a sérülése következtében a jobb lábának egy részét amputálni kellett.

Tunéziában betiltották a teljes arcot elfedő kendő az állami intézményekben

Nagyvilág2019.07.05, 18:40

Juszuf Sáhid tunéziai miniszterelnök rendeletben tiltotta meg a teljes arcot elfedő kendő viseletét az állami intézményekben – jelentette a TAP tunéziai hivatalos hírügynökség. Az ország fővárosát, Tuniszt több öngyilkos robbantásos merénylet rázta meg az elmúlt napokban, így valószínűsíthető, hogy a tiltás ezzel állhat összefüggésben.

Letöltendő börtönre ítéltek Németországban egy korábbi Iszlám Állam-tagot

Nagyvilág2019.07.05, 11:17

Ötéves letöltendő börtönbüntetést kapott egy 32 éves német nő, aki éveken keresztül az Iszlám Állam területén élt és a szervezet tagja volt.  

Rengeteg potenciális terrorista tűnt el a hatóságok elől Nyugat-Európában

Nagyvilág2019.07.05, 12:13

Egyre többen vetik fel, hogy óriási biztonsági problémát jelentenek Európában azok a személyek, akik korábban az Iszlám Állam kötelékeiben harcoltak, de mostanra teljesen eltűntek a hatóságok radarernyőiről. Szinte lehetetlen megbecsülni, hány dzsihadistáról lehet szó, de az biztos, hogy időzített bombaként élnek a nagyvárosok rejtekhelyein.

Újabb tömegsírt találtak az Iszlám Állam egykori szíriai fellegvára, Rakka mellett

Nagyvilág2019.07.03, 18:51

Legalább 190 holttestet rejtő tömegsírt találtak az észak-szíriai Rakka mellett, amely város egykor az Iszlám Állam terrorszervezet fellegvára volt a polgárháború dúlta országban.

Terrortámadásra készültek, elfogták őket

Nagyvilág2019.07.02, 09:39

Terrorizmus gyanújával három embert őrizetbe vett az ausztrál rendőrség kedden Sydneyben.

V4NA: Nagy-Britanniába tért vissza a legtöbb dzsihadista

Nagyvilág2019.07.01, 16:32

Az Egyesült Királyságból az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó brit állampolgárok közel fele visszatért a szigetországba – derült ki az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) friss jelentéséből. Az adatok szerint az Európai Unió országai közül ide ment vissza a legtöbb dzsihadista – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Őrizetbe vették a 2015-ös párizsi terroristák egyik segítőjét

Nagyvilág2019.06.27, 17:32

Őrizetbe vették a németországi Drezdában a 2015 novemberében Párizsban történt merényletsorozat elkövetőinek egy feltételezett támogatóját.

Időben elfogták az Egyesült Államok felé tartó dzsihadistákat

Nagyvilág2019.06.26, 05:28

Nicaraguában kedden őrizetbe vettek négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel - közölte a latin-amerikai állam rendőrsége.

A demokrácia melegágya a nemzetállam

Nagyvilág2019.06.25, 21:11

Joggal féltik az emberek a hagyományaikat, a szokásaikat és az életmódjukat, a demokrácia pedig a nemzetállam keretei közt tud a legjobban kiteljesedni – ez volt a tanulsága a Mathias Corvinus Collegium által a londoni Royal Horseguards Hotelben rendezett kerekasztal-beszélgetésének, amelyen felszólalt Szájer József EP-kéviselő, Douglas Murray brit író, egy nyugalmazott izraeli tábornok, egy ausztrál újságíró és egy volt ausztrál külügyminiszter is. A résztvevők kiemelték, hogy a nemzetellenes uniós személyiségeket az iszlamisták hasznos idiótáknak nézik – írja helyszíni beszámolójában a Mandiner.

V4NA: Potenciális terroristák járkálhatnak szabadlábon Németországban

Nagyvilág2019.06.25, 10:07

A német nemzetvédelmi hivatal munkatársai „ketyegő bombának" tartják a szalafista nézeteket valló Ugur S.-t. Hiába folyik ellene terrorizmus miatt büntetőeljárás, mivel nincsenek ellene felhozható „egyértelmű bizonyítékok", ezért az Iszlám Állam harcosa szabadon kószálhat Németországban, és terjesztheti radikális szalafista nézeteit - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Focus.de német portál információi alapján. Mönchengladbachban több fiatal követőt is maga köré gyűjtött.

Agyonlőtték az Iszlám Állam katonáját, miután megsebesített két rendőrt

Nagyvilág2019.06.24, 18:57

Két rendőrt is megsebesített az Iszlám Állam egyik katonája Groznijban, mielőtt lelőtték.

Az Iszlám Állam 160 német terroristájáról semmit sem tudnak a hatóságok

Nagyvilág2019.06.23, 17:07

Semmilyen adattal nem rendelkeznek a német biztonsági szervek a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 160 olyan követőjéről, akik Németországból utaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap egy kormányzati kimutatás alapján.

Megváltozott a nők helyzete az Iszlám Államban, már harcba is küldik őket

Nagyvilág2019.06.16, 20:10

Ahogy arról néhány nappal ezelőtt az Origo is beszámolt, egyre nagyobb szerepet játszanak a nők az Iszlám Állam terrorszervezetben tevékenységében, mind a Közel-Keleten, mind a nyugati országokban, legalábbis ez szerepel az Európai Unió rendőrségi együttműködést koordináló ügynökségének (Europol) friss jelentésében. A nők ideológiaialag ugyanúgy elkötelezettek, sőt nagyon erős bosszúvágy éghet bennük. 

Egyre nagyobb szerepet játszanak a dzsihadista nők az Iszlám Államban

Nagyvilág2019.06.14, 16:57

Egyre nagyobb szerepet játszanak a női dzsihadisták az Iszlám Állam terrorszervezet tevékenységében, mind a Közel-Keleten, mind a nyugati országokban - írta friss jelentésében az Európai Unió rendőrségi együttműködést koordináló ügynöksége (Europol).

Terrortámadásra készülhetett egy bolgár fiatal

Nagyvilág2019.06.08, 18:52

Őrizetbe vettek egy 16 éves bolgár fiút, mert robbanószerkezeteket és az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját találtak az otthonában.

Iszlamisták biológiai fegyverrel terveztek merényletet Németországban

Nagyvilág2019.06.07, 12:01

Pénteken állítottak bíróság elé egy tunéziai férfit és a feleségét Düsseldorfban, miután biológiai fegyverrel akartak merényletet végrehajtani Kölnben.

Megpróbálják beárazni a történelmet

Gazdaság2019.06.03, 19:18

Most, hogy a területi harcok befejeződtek a terrorista Iszlám Állam elleni háborúban, egyre nagyobb figyelem fordul a helyreállításra, a háború sújtotta szíriai országrészeken való élet újjászervezésére. Így előtérbe kerültek a szíriai kulturális és történelmi emlékek helyzetének felmérése, a helyreállítás kérdései is. Az ország ugyanis kivételesen gazdag régészeti lelőhelyekben, ám az iszlamisták rettenetes pusztítást végeztek számos, az egyetemes történelem szempontjából is fontos helyszínen. Kutatók most új módszert mutattak be arra, hogy meghatározzák, mekkora értékű műkincspiaci veszteség érte Szíriát.

V4NA: Párizs megmentené a halálra ítélt, migráns hátterű terroristákat

Nagyvilág2019.05.28, 15:14

Ellenzi Franciaország azoknak a francia állampolgársággal (is) rendelkező muszlim migráns hátterű személyeknek a halálra ítélését, akiket az Iszlám Állam terrorszervezethez való csatlakozásuk miatt ítéltek el Irakban. Eddig négy, más források szerint már hat francia állampolgárságú terroristát ítéltek halálra – írja a V4NA hírügynökség.

Terrorista német nők ellen emeltek vádat

Nagyvilág2019.05.22, 15:14

Vádat emeltek két nő ellen Németországban a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet támogatása miatt – közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.

A terroristafeleségnek jár az ingyen ügyvéd, a terrortámadás áldozatainak még a kárpótlás sem

Nagyvilág2019.05.16, 12:46

Egy líbiai migráns által elkövetett 2017-es manchesteri terrortámadás egyik, négygyerekes áldozata panaszkodott a brit sajtónak amiatt, hogy míg a brit állampolgárságától megfosztott bangladesi migráns saría-őr terroristafeleségnek, Shamima Begumnak a brit adófizetők pénzéből jár a több százezer fontos támogatás ügyvéd fogadására, addig a terrortámadás áldozatai egy font kártérítést sem kaptak.

Elfogták a strasbourgi muszlim terrorista öt társát

Nagyvilág2019.05.14, 21:48

Őrizetbe vettek öt embert Franciaországban a 2018 decemberében, a strasbourgi karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadással összefüggésben.

A német hírszerzés továbbra is az Iszlám Állam támadásaira figyelmeztet

Nagyvilág2019.05.14, 15:47

Németországban a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal szervezésében szimpóziumot tartottak hétfőn a politikai szélsőségek mozgósítási képességével kapcsolatban. Alapvetően továbbra is a katonailag legyőzöttnek tekinthető Iszlám Állam megmaradt sejtjeinek terrorveszélyére figyelmeztetnek a német hatóságok, hozzátéve az elengedhetetlen szélsőbal- és jobboldallal való riogatást. A hivatal korábbi elnöke, Hans-Georg Maaβen - akit egyébként azért rúgtak ki tavaly ősszel, mert nem volt hajlandó nem létező neonáci hajtóvadászatról hazudni -  is rendszeresen felhívta a figyelmet a folyamatos terrorveszélyre, és most az új elnök, Thomas Haldeenwang ...

Hiába vesztette el területeit, nem szűnik meg az Iszlám Állam

Nagyvilág2019.05.11, 12:24

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1-en beszélt az Iszlám Állam jövőjéről. Szerinte a terrorszervezet azok ellenére sem szűnik meg, hogy elvesztette területeit.

Elfogták az Iszlám Állam nyolc feltételezett támogatóját Németországban

Nagyvilág2019.05.08, 14:39

Elfogták az Iszlám Állam terrorszervezet nyolc feltételezett támogatóját szerdán a németországi Oberhausenben. A bosnyák származású német állampolgárok állítólag pénzt gyűjtöttek és továbbítottak a terrorszervezetnek. 

Áfacsalással finanszírozta magát egy spanyolországi dzsihadista csoport

Nagyvilág2019.05.08, 11:44

Dániában áfacsalással eladott baromfin, sajton és csokoládén keresztül finanszírozta magát egy spanyolországi dzsihadista sejt. Az évek során több millió euróhoz jutottak így.

V4NA: A radikális iszlamisták toborzási célpontja lett Nyugat-Európa

Nagyvilág2019.05.08, 10:20

Amélie M. Chelly francia szociológus a „Paradicsomra várva"”című könyvében ír arról, hogy az Iszlám Állam kommunikációja hogyan alkalmazkodott a nyugati és keleti társadalmak elvárásaihoz. Külön megszólítási stratégiákat találtak ki ugyanis a nyugati és a keleti társadalom tagjai számára, a még nagyobb hatékonyság érdekében. A toborzás során így egy nagyon átgondolt kommunikációs stratégiával sikeresen hálózzák be a nyugati társadalmak elsősorban migráns hátterű fiataljait. A „Paradicsomra várva” könyvnek az összefoglalóját a V4NA Nemzetközi Hírügynökség szemlézte.

Ha Bangladesbe megy, akkor kivégzik a muszlim terroristafeleséget

Nagyvilág2019.05.06, 14:38

Pénteken nyilatkozott a BBC-nek Abdul Momen, Banglades külügyminisztere, az Iszlám Államhoz csatlakozott, bangladesi migráns hátterű, a brit állampolgárságától márciusban megfosztott Shamima Begum ügyében. Adbul Momen kijelentette, hogy a lánynak – annak ellenére, hogy az anyja a délkelet-ázsiai országból származik – nincs bangladesi állampolgársága, amennyiben ennek ellenére mégis Banglades területére szándékozik lépni, akkor letartóztatják, bíróság elé állítják, majd pedig kivégzik, mivel csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Kilenc katonát gyilkoltak meg terroristák Líbiában

Nagyvilág2019.05.04, 16:39

Legalább kilenc katona meghalt a Haftar tábornokhoz hű erők területéhez tartozó dél-líbiai Szebhában lévő laktanya elleni támadásban, amit az Iszlám Állam terrorszervet vállalt magára.