iszapömlés

címke rss

"Mintha háborúban lettem volna" - túlélni az iszapkatasztrófát

Archívum2011.10.04, 09:54

Egy évvel a kolontári vörösziszap-katasztrófa után sem tudnak megbékélni sorsukkal a 2010-es tragédia túlélői. Van, aki a felelősöket keresi, más az egykori futballpályát hiányolja, "ahol soha többé nem rendeznek már meccset", és van, akinek azóta is minden délben eszébe jutnak a tavaly október 4-i történések. Devecseri túlélők, hangok, emlékek.

"Dédi, ugye nem jön a vörösiszap?" - riport az évfordulóról

Archívum2011.10.04, 18:28

Az óriási emlékpark tetszik a devecserieknek, de sokan inkább a napi életüket megkönnyítő fejlesztéseknek örültek volna jobban. Az iszapkatasztrófa első évfordulójára emlékező településen élők azt mondják, túltették magukat a katasztrófán, de vannak gyerekek, akik továbbra is félnek attól, hogy újra eljön az iszapáradat. Riport videóval.

"Tompább lettem, de az életnek menni kell tovább" - egy éve volt a kolontári iszapömlés

Archívum2011.10.04, 06:13

Az egykor lisztméréshez használt pohár vagy a régi ház épp úgy hiányoznak a tavalyi iszapömlés után Devecserről elmenekült embereknek, mint a szomszédok, a barátok és a közösség. Van, aki bánja, hogy eljött, és ha tehetné, már holnap visszamenne, van, aki megpróbálja kiélvezni, hogy hetvenévesen új életet kezdhetett. Mi történt azokkal, akiket földönfutóvá tett az iszapkatasztrófa?

Pintér bakijától az eltűnt házakig - tudósítás az iszapkatasztrófa évfordulójáról

Archívum2011.10.04, 16:46

Átadták az új postát Devecserben, lett új lakópark is, de több helyi szerint felesleges dolgok is épültek az egy évvel ezelőtt történt iszapkatasztrófa után. Az évforduló miatt tartott megemlékezésre ellátogatott többek között Pintér Sándor belügyminiszter - aki kisebb bakival kezdte beszédét - és Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki úgy véli: bebizonyosodott, hogy a világ legjobb hadserege a magyar. Az [origo] helyszíni tudósítása a reggeltől kora délutánig tartó megemlékezésekről.

Már csak a ledózerolt területek emlékeztetnek a vörösiszap-katasztrófára - összehasonlító képriport Kolontárról és Devecserről

Archívum2011.06.25, 00:04

A Torna-patak partját övező finom vörös poron és az utolsó eldózerolásra váró házak vöröslő falán kívül alig emlékeztet valami a tavaly október 4-én történt iszapömlésre Kolontáron és Devecserben. A sérült házakat lebontották, helyüket gyorsan visszafoglalta a természet: az utcák helyén gaz, a két falu közötti földeken kukorica nő. Kattintson a tavaly októberben és idén júniusban készült képpárokra!

A kárenyhítésre panaszkodnak a vörösiszappal elöntött területen

Archívum2011.05.09, 09:22

Csak néhányan maradtak a ledózerolt részek között elszórt házakban Devecserben, az iszapkatasztrófa után jó fél évvel. A "prérilakók" a magány és a félelmeik miatt sem bánják, hogy hamarosan távoznak. A kárenyhítéssel nem, de a készülő lakóparkkal elégedettek az elöntött rész utolsó lakói.

A leeresztés ellenére újratöltődik a lúgos víz a kolontári tóba

Archívum2011.03.10, 11:53

A tavat tápláló három természetes forrás a tó fenekén leülepedett vörösiszapon keresztül átszűrődve erősen lúgos vízzel tölti meg a medret.

Megtérítik a devecseri konyhakertekben keletkezett károkat is

Archívum2011.03.09, 10:55

Rendeletben szabályozzák a tavaly októberi iszapömlés károsultjainak állami kártérítését. Az érintetteknek március 20-ig kell benyújtaniuk támogatási kérelmüket a devecseri önkormányzathoz. A kártérítés kiterjed a konyhakertekben, a gépjárművekben, a bútorokban és ruhaneműkben esett károkra is.

Március közepén kezdik a devecseri házak bontását

Archívum2011.03.03, 11:17

Több mint 260 ház vált lakhatatlanná az iszapömlés miatt Devecserben, a bontási terület helyén emlékparkot alakítanak ki.

Szigorú arcú Schmitt járja Devecsert - képgaléria

Archívum2011.02.24, 16:30

Devecserben, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben kezdte Veszprém megyei látogatását Schmitt Pál köztársasági elnök. A szigorú arccal sétáló államfő megnézte az épülő új lakóparkot, és oklevelet adott át több helyi lakosnak. Képgaléria.

Nyomoz a rendőrség a kirúgott vízügyi dolgozó lakásán talált iratok miatt

Archívum2011.02.23, 12:10

Hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség a vízügyi főfelügyelőségtől eltűnt iratok miatt. Az egyik vízügyi dolgozó lakásán megtalált dokumentumok részben azzal foglalkoztak, hogy a kolontári vörösiszap-katasztrófa után mennyire sikerült megtisztítani a Duna és a Marcal vizét.

Hvg.hu: Vörösiszap-iratokat talált a rendőrség egy kirúgott vízügyi dolgozó lakásán

Archívum2011.02.18, 17:29

Lakásáról vezette el a rendőrség az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség csütörtökön kirúgott munkatársát - írja a Hvg.hu. A honlap értesülései szerint pénteken a kirúgott férfi lakásán az iszapkatasztrófa hatásainak mérési eredményeit tartalmazó dokumentumokat találtak, a rendőrség egyelőre nem nyilatkozik az ügyben.

Az elöntött külterületek felét tisztították meg a vörösiszaptól

Archívum2011.02.07, 11:09

Közel 11 ezer köbméter vörösiszappal szennyezett földet szállítottak a múlt hétvégén a lerakókba, így az elöntött külterületek fele már tisztának számít. A mentesítés több mint nyolcmilliárd forintba kerül.

Iszapömlés: százmilliót számláz ki az FKF a kárelhárításért

Archívum2011.01.31, 12:44

Kiszámlázza a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az iszapkatasztrófa elhárítása során ténylegesen felmerült költségeit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak - döntött egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.

Környezethasználati engedélyt kapott a Mal Zrt. 2018-ig

Archívum2011.01.22, 12:10

Jóváhagyta a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Mal Zrt. egységes környezethasználati engedélykérelmét. Ha nem nyújtanak be fellebbezést, a 2018-ig szóló engedély jogerőre emelkedik. A dokumentum hat hónapos próbaüzemet ír elő, és a gyárnak felül kell vizsgálnia május végéig a vörösiszap-tározók körüli résfal vízzáróságát.

Egymilliárdos kárt okozott az iszapömlés az ingóságokban

Archívum2011.01.16, 09:54

Összesítették az ingóságokban keletkezett kárigényeket. A kolontári zagytározóból kiömlő vörösiszap a legnagyobb kárt Devecserben okozta, ott 767 millió forintos a kár.

Kezdődhet a lakópark közművesítése Devecserben is

Archívum2011.01.13, 11:21

Átadták a kivitelezőknek Devecserben a lakópark építési területét, így ott is elkezdik a közművesítést. Az iszapkatasztrófa miatt kárt szenvedett vállalkozók kárigényeit január végéig egy külön kárszakértői csoport méri fel.

Foltozzák az átszakadt kolontári iszaptározó falát

Archívum2011.01.12, 11:11

Megkezdték az átszakadt kolontári vörösiszap-tározó falának helyreállítását. Február végére végeznek a munkával, kétszer annyi anyagot használnak fel a 10-es kazetta támasztásához, mint amennyit a védőgát megépítéséhez felhasználtak.

Vörösiszapport kavar a szél Devecserben

Archívum2010.12.28, 10:47

Devecserbe hordja a szél a vörösiszapport azokról a területekről, ahol még nem végeztek a kármentesítéssel. A porszennyezés a katasztrófavédelem szerint még határértéken belüli, de ha kell, pormaszkokat osztanak ki.

Népszabadság: A zöldhatóságnak kellett volna ellenőriznie az iszaptározót

Archívum2010.12.24, 10:21

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzése szerint az ajkai iszaptározók ellenőrzését építésügyi hatóságként a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek kellett volna elvégeznie - írja a Népszabadság. Az ellenőrzés ügyében a hatóság és a helyi jegyző között hatásköri jogvita merült fel.

Nőtt a légszennyezettség Kolontáron, sok a por a levegőben

Archívum2010.12.16, 20:45

Az egészségügyi határérték felett van Kolontáron a levegő porterheltsége. Az előrejelzések szerint a következő napokban javul a helyzet.

Megnyílt az egészségügyi szűrőközpont Devecserben

Archívum2010.12.14, 14:52

Megnyílt a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecserben, ahol az iszapkatasztrófa által érintett lakosság egészségi állapotát kísérik figyelemmel.

Mozgásérzékelőt építettek a sérült kolontári iszaptározóba

Archívum2010.12.08, 13:03

Működésbe lépett a sérült tározó falán kiépített mozgásérzékelő rendszer, közben Kolontáron már a lakópark utcáit alakítják ki.

Parlamenti bizottság keresi a vörösiszap-katasztrófa okait

Archívum2010.12.07, 20:16

Megalakult az iszapkatasztrófa felelőseit kereső parlamenti bizottság. A testület feladata elsősorban a politikai felelősség megállapítása. A bizottság elnöke a felállítást kezdeményező jobbikos Kepli Lajos, alelnöke pedig az MSZP képviselője, Gőgös Zoltán lett.

150 ezer forintos segély az iszapkárosult családoknak

Archívum2010.12.06, 16:58

A kármentő alapból kapnak egyszeri 150 ezer forintos támogatást a devecseri és kolontári családok, a kárt szenvedett vállalkozásoknak 200 ezer forintot utalnak át.

Feloldják a forgalomkorlátozást Devecserben

Archívum2010.12.02, 15:43

Péntek reggel 8 órától megszüntetik az átmenő forgalom korlátozását Devecserben. Az autósok november közepe óta először haladhatnak át szabadon a településen.

A katasztrófa túlélői költöztek a ValóVillába

Archívum2010.12.01, 16:24

Ma három fővel gyarapodott a Villa lakóinak száma.

Tizenkilenc millió forintra perli a Mal Zrt.-t egy devecseri férfi

Archívum2010.11.30, 09:30

Kedden indul az a kártérítési per, amelyben egy devecseri férfi 19 millió forintra perli az iszapkatasztrófa felelősének tartott Mal Zrt-t. A felperes az iszap által tönkretett háza, telke és garázsa miatt indított pert.

Hazamehet a kórházból az iszapömlés utolsó sérültje

Archívum2010.11.29, 12:54

Közel két hónap után, csütörtökön hagyhatja el a győri kórházat a kolontári iszapömlés utolsó sérültje. Hetente kell majd kötözésre járnia.

Túllépte az egészségügyi határértéket a szállópor Kolontáron

Archívum2010.11.27, 18:53

A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság szerint a kolontári városházánál a megengedettnél magasabb a szállópor-koncentráció egy szombati mérés alapján.

Megvette új lakását az első vörösiszap-károsult

Archívum2010.11.26, 11:29

Megkötötték az első lakásvásárlási szerződést az iszapömlés károsultjaival. Ötvenöt károsult új házat, negyvennégy használtat vesz. A többség még gondolkodik.

Karácsonyi gyorssegélyt kapnak az iszapkatasztrófa károsultjai

Archívum2010.11.24, 11:25

A Magyar Kármentő Alap számláján lévő 1,5 milliárd forintból 20 millió forintot utalnak a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy abból fedezzék az októberi iszapkatasztrófa károsultjai által bérelt ötven lakás költségeit. A közelgő karácsony miatt gyorssegélyekre is számíthatnak a károsultak a következő héttől.

Pintér: Jövő nyárra mindent helyreállítanak az iszapömlés helyszínén

Archívum2010.11.19, 18:08

Nyár közepére ígéri Pintér Sándor belügyminiszter az iszapömlés okozta károk felszámolását. A miniszter szerint összesen 55 milliárd forintnyi kárt okozott a katasztrófa.

Minden idők legsúlyosabb ipari katasztrófái

Archívum2010.11.17, 00:44

Csernobil, az amerikai Buffalo Creek-völgy és Donora, az indiai Bhopal - csak néhány az elmúlt ötven év legsúlyosabb ipari katasztrófáinak helyszínei közül. Több tízezren maradtak otthon nélkül, sokan pedig a mai napig küzdenek a tragédia lelki és testi következményeivel.

Nem mehet még biztosra az iszapömlés felelősét kereső kormány

Archívum2010.11.12, 16:29

Több hónapig is tarthat még, mire elkészül az október eleji, 10 halálos áldozattal járó kolontári iszapömlés okait vizsgáló végleges szakértői jelentés, de egy múlt héten megjelent kormányhatározat már egyértelműen az átszakadt iszaptározót üzemeltető céget nevezi meg károkozóként. Egy részjelentés már biztosan elkészült, ennek megállapításait azonban arra hivatkozva nem árulja el a katasztrófavédelem, hogy abból téves következtetést lehetne levonni.

A Mal Zrt.-t nevezi meg az iszapömlés károkozójaként a kormány

Archívum2010.11.05, 19:07

A kormány a Mal Zrt.-t nevezi meg az iszapömlés károkozójaként a károsultak kártérítéséről szóló határozatában. Várhatóan a magyar állam nevében is kártérítési eljárást indítanak a cég ellen. A Mal ügyvédje szerint megdöbbentő, hogy a bíróság helyett kormány határozza meg a felelőst.

Családonként egy autót térít meg a kormány az iszapömlés után

Archívum2010.11.05, 16:58

Ingatlanjaik után új vagy használt ingatlanra, családonként egy autó értékének megtérítésére, egyéb ingóságaikért félmillió forintra jogosultak egy friss kormányrendelet szerint az iszapömlés károsultjai. Péntek estétől szabad lesz a behajtás a térségbe, az újjáépítésre koordinációs központot alakítanak ki.

Dudarittal semlegesítik a vörösiszapot a földeken

Archívum2010.11.04, 12:44

Csütörtök délelőtt kezdték kiszórni a Kolontár és Devecser környéki termőföldekre azt a huminsav tartalmú ásványt, amely semlegesítheti az október elején kiömlött vörösiszap hatását.

Az ünnep idejére leállítják a vörösiszapos föld elszállítását

Archívum2010.10.31, 13:03

Vasárnap déltől kedd reggelig nem zúgnak a nagy markolók és billencsek Devecserben, ahol az ünnep idejére leállítják a vörösiszapos föld elszállítását. A szennyeződés eltávolítását a kertekből kézi erővel folytatják a kisvárosban.

Rosszabbul van az iszapkatasztrófa legsúlyosabb sérültje

Archívum2010.10.29, 10:20

Megint romlott az állapota az iszapkatasztrófa egyik legsúlyosabb sérültjének, akit Győrben kezelnek. Az idős férfi még mindig lélegeztető gépen van, ezért nem tudtak rajta fontos műtéteket végrehajtani.

262 házat javasolnak bontásra az iszapömlés helyszínén

Archívum2010.10.29, 14:31

Felmérték a vörösiszap által elöntött ingatlanok állapotát Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen. A kárfelmérő bizottság összesen 262 ház elbontását javasolja. A bontás a jövő héten folytatódik. Csak azokat bontják, amelyeknél már megtörtént az értékbecslés, ez még folyamatban van. Eddig összesen 143 ingatlanról állapították meg, hogy mennyit ért a katasztrófa előtt.

Feloldják a behajtási tilalmat az iszapömlés helyszínén az ünnep miatt

Archívum2010.10.29, 09:10

A halottak napja és mindenszentek miatt ideiglenesen feloldják a behajtási tilalmat az iszapömlés helyszínén.

Nézőpont Intézet: Hat százalékkal nőtt az MSZP támogatottsága

Archívum2010.10.28, 15:37

Hat százalékkal nőtt az elmúlt hónapban az MSZP támogatottsága a potenciális szavazók körében az Nézőpont Inézet friss felmérése szerint. A kutatásból kiderül, hogy az emberek túlnyomó többsége úgy véli, a kormány helytállt a vörösiszap-katasztrófa kezelésében, és a többség helyesli a válságadó bevezetését is.

A fagy lassítja a kármentést Devecseren

Archívum2010.10.27, 13:06

A talaj menti fagyok miatt haladnak lassabban a kármentesítési munkálatok Devecseren és Kolontáron a katasztrófavédelem szóvivője szerint.

A határidőket elbukva küszködnek az iszappal Devecserben

Archívum2010.10.27, 17:37

Egyre ingerültebbek a devecseriek a lassan haladó takarítás miatt. Múlt vasárnapra ígérték a kármentesítés végét, de több kert továbbra is vörösiszapban úszik, a külterületeken pedig még el sem kezdték a munkákat. A kármentők szerint komoly problémát okozhat, ha a fagy beállta előtt nem fejezik be a takarítást.

"Az embernek már könnye sincsen, annyira fáj" - Devecser a katasztrófa után

Archívum2010.10.26, 08:39

Dermedtség vagy mély álom. A devecseriek szerint ehhez hasonlít az újrakezdés a három héttel ezelőtti iszapkatasztrófa után. Többen most tapasztalták meg először, milyen nincstelennek és földönfutónak lenni. Új életüket tervezgetik, bár még azt sem tudják, mi lesz a régi romjaival. Van, aki meggyűlölte a helyet, ezért amint lehet elköltözik, bár a katasztrófa olyan nyomokat hagyott az emberekben, amelyek elől nem lehet elmenekülni.

Gipsszel és savakkal készülnek az esős időre Kolontáron

Archívum2010.10.21, 14:54

Ismét gipsszel és savakkal közömbösítenék a vörösiszap okozta lúgosságot Kolontár térségében esetleges nagyobb esőzések esetén. A héten esett esők miatt újra szivárog a lúgos folyadék, és emiatt a környék folyóvizeinek megint emelkedik a pH-értéke. A vörösiszap sok helyen - főleg a mezőkön - még mindig méteres magasságban áll, Devecsert vasárnapra szeretnék teljesen kitakarítani.

Este újraindult az iszapömlésben érintett timföldgyár

Archívum2010.10.15, 20:47

Péntek este kezdték újraindítani a termelést a múlt hét eleji iszapömlés után leállított timföldgyárban Ajkán. Az üzem elvileg péntek délben indult volna el, de adategyeztetés miatt erre csak később került sor.

"Ez egy Csernobil" - dokumentumfilm az iszapömlésről

Archívum2010.10.13, 19:04

"Én ide vissza nem költözök, ez egy Csernobil. Itt rend nem lesz húsz éven belül" - mondja az iszapkatasztrófa egyik kárvallottja, a kolontári Holczer Balázs az OzoneNetwork dokumentumfilmjében, amelyet szerda este 19 óra 5 perckor mutatunk be tévécsatornánkon és internetes oldalunkon egyszerre. Az ajkai tározók rekultivációja egymilliárd forintba került volna már tizenegy évvel ezelőtt.

Állítólag megfenyegették a sokat beszélő dolgozókat a Mal Zrt.-nél

Archívum2010.10.13, 05:31

Az ellene szóló tanúvallomások szerint a Mal Zrt. vezetője hetek óta tudhatta, hogy átáztak az iszaptározó töltései - írja a Népszabadság. A lap szerint Bakonyi Zoltán tett ez ellen intézkedéseket, de többet foglakozott azzal, hogy az erről beszélni akaró alkalmazottait megfélemlítse.

Előző
  • 1
  • 2
Következő