István
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- Fidesz
- MSZP
- pártpolitika
- legfrissebb
- legrégebbi
Sólyom: merjünk középhatalom lenni!
Először beszélt állami ünnepségen az új köztársasági elnök Sólyom László szombat délelőtt. Az augusztus 20-i tisztavatáson kiállt a határon túli magyarok kettős állampolgársága mellett, az emberi jogok védelméért, és arról beszélt, hogy bátrabb, kreatívabb, nagyobb önbizalmú Magyarországra van szükség.
Bizalmatlansági indítvány az FKGP-elnök ellen
Többségükben Kovács István József pártelnök elleni bizalmatlansági indítványt írtak alá a megjelentek a Független Kisgazdapárt XVIII. kerületi szervezete által összehozott szombati "alapszervezeti kongresszuson", amelyre a kerületi székházban került sor.
Lejárt szavatosságú tésztát osztogattak MSZP-sek
Lejárt szavatosságú tésztát osztott Komló MSZP-s polgármestere a rászoruló komlóiaknak és sásdiaknak. A tésztát a Honvédelmi Minisztériumtól szerezte be, ahol korábban megvizsgáltatták a lejárt élelmiszert, emberi fogyasztásra alkalmasnak találták, ezért a szavatosságát meghosszabbították. A fogyasztóvédők szerint ugyanakkor a szavatossági időt senkinek nincs joga megváltoztatni.
Mégsem tüntettek a gumigyár ellen
Végül nem szervezett demonstrációra, hanem csendes véleménynyilvánításra várta az érdeklődőket a helyi Fidesz és három civil szervezet, hogy felhívják kételyeikre a figyelmet a dél-koreai Hankook cég gumiabroncsüzemének Dunaújvárosba telepítésével kapcsolatban.
- címkék:
- István
- Dunaújváros
- Hankook
- Fidesz
- Címkefelhő »
Tiltakoznak az orvosok a vényírás ellenőrzése ellen
A Magyar Orvosi Kamara tiltakozik a kormány javaslata ellen, amely a vényírási szokásokat ellenőrizné - olvasható a Népszabadság hétfői számában. A tervezet szerint megjutalmaznák azokat az orvosokat, akik a lehető legolcsóbb, de hatásos gyógyszereket írják fel, a helytelenül rendelőket pedig megbírságolnák.
Tovább küzdenek Kercaszomor bátorrá nyilvánításáért
Törvényjavaslatot nyújtott be ismételten két képviselő arról, hogy Kercaszomor hivatalosan is legyen a legbátrabb falu. Egyszer már leszavazta a parlament a javaslatot, de a politikusok azt ígérik: addig nyújtják be a tervezetet, amíg meg nem szavazzák azt. A címet törvényi felhatalmazás nélkül már használja a település, mert 1920-ban kiszorították a szerb csapatokat.
Megválasztották az OVB új tagjait
A képviselők túlnyomó többségének támogatásával a parlament hétfőn megválasztotta az Országos Választási Bizottság új tagjait.
Hamarabb vitték ki egy faluban a kopogtatócédulákat
A törvényt megsértve Büttösön már az elmúlt hét vasárnapján házhoz vitte a kézbesítő a választási értesítőket és ajánlószelvényeket - közölte az MTI-vel a krasznokvajdai körjegyző, aki ugyanakkor cáfolta a Magyar Nemzet értesülését, miszerint a körjegyzőséghez tartózó többi településen is hasonló szabálytalanság fordult volna elő.
- címkék:
- István
- választás
- Magyar Nemzet
- körjegyző
- MTI
- Címkefelhő »
Bemutatják Fenyő bizalmasának a filmjét
Február 28-án kezdi el sugározni az Echo TV azt a Fenyő-gyilkosság előzményeiről szóló dokumentumfilmet, amelyet eddig egyetlen tévécsatorna sem mutatott be. A Számvetés címet viselő dokumentumfilmben a felvételkor már halálos beteg Perczel Tamás, Fenyő János egykori tanácsadója beszél többek között a médiamágnás meggyilkolásáról, a Postabank-ügyről és a K&H-botrányról.
Még dolgozik a Fidesz a miniszterjelölti listán
Még a választások első fordulója előtt nyilvánosságra hozza a Fidesz, hogy kormányra kerülése esetén kiket jelöl a miniszteri posztokra. Az [origo] információi szerint a névsornak egyelőre nincs végleges változata.