irodaház
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy irodaház és két új Duna-híd tervei
Angyalföld után Újbudán terjeszkedik az iroda- és lakóprojektek fejlesztésével foglalkozó GRT Csoport. Budapest egykori ipari területén egy nagy zöldfelületekkel rendelkező irodaparkot alakítanak ki.
Az infláció alatt emelkedtek az építőipar árai
A várt 6-7 százalék helyett, mindössze 2 százalékkal emelkedtek az első félévben az építmények négyzetméter-árai. A kórházak és irodaházak építési költségei megfeleltek a várakozásnak, a csatornaépítés pedig 20 százalékkal drágult. Fajlagosan csökkent viszont a kollégiumok és középiskolák beruházási költsége.
Terjeszkedik a Váci úti irodafolyosó
A GTC a napokban adta át a Center Point 2 irodaházat, egyúttal bejelentett egy újabb angyalföldi beruházást. A Spirál a roppant felkapott Váci úti folyosótól nem messze, a Dózsa György úton épül fel.
Letették az Átrium Park irodaház alapkövét
Az Átrium Park alapkőletételével újabb impozáns irodaberuházás kezdődött a Váci úton. A nettó 40 ezer négyzetméter alapterületű objektum az irodák mellett nemcsak luxusétteremnek, kávézónak és fitneszközpontnak, hanem belső parknak is teret ad. A XIII. kerület és a fejlesztő Wallis Ingatlan számára egyaránt mérföldkőnek számító projekt 2007 őszére készül el.
A külvárosba vinnék a minisztériumokat
Kiköltöztetik a Parlamentből a miniszterelnököt, a minisztériumok többségét pedig külvárosi irodaházakba helyezik át - írja a Népszabadság. Mindezt a kormányzati hatékonyság növelése érdekében. A régi belvárosi minisztériumi épületeket eladnák.
Konferenciaközpont nyílik Ferencvárosban
Tovább tart az ingatlanpiaci lendület Ferencváros belső tömbrehabilitációs területén. A jövő héten adják át a városrész egyik legnagyobb, több mint egymilliárd forintos beruházását, a 3600 négyzetméter alapterületű Erix irodaházat és konferenciaközpontot.
Idén lassítanak a fejlesztők a fővárosban
A fővárosi lakáspiac sok területén már beszűkültek az értékesítési lehetőségek, a beruházók kevesebb új lakást építenek, mint tavaly. Fellendülés csak a nagyobb irodaházak terén várható Budapesten.
- címkék:
- Budapest
- lakáspiac
- irodaház
- lakás
- Címkefelhő »
A tetőkert vonzóvá teszi az irodaházat
Leginkább egy tetőkert tesz vonzóvá egy irodaházat - derül ki egy márciusban készült kutatásból. A felmérés arra kereste a választ, hogy a bérlőkért folytatott egyre élesebb versenyben milyen szolgáltatásokat érdemes a jövő irodaházába tervezni.
- címkék:
- vetélkedő
- irodaház
- kutatás
- Címkefelhő »
Ideggázgyanú miatt ürítettek ki egy épületet Washingtonban
Ideggáz jelenlétének gyanúja miatt szerda este Washingtonban három órára kiürítették az amerikai törvényhozás felsőházának, a szenátusnak az irodaházát. A riasztás utóbb vaklármának bizonyult. Egy érzékelő berendezés jelzett ideggázat az épületben.
- címkék:
- Washington
- irodaház
- épület
- ideggáz
- Címkefelhő »
Eloltották a tüzet a madridi irodaházban
Teljesen eloltották vasárnap estére a madridi Windsor Házban a hajnali órákban keletkezett tüzet. A szakemberek attól tartanak, hogy a hatalmas épület összedől. A tűz valószínűleg egy rövidzárlat miatt keletkezett.
- címkék:
- Madrid
- irodaház
- épület
- rövidzárlat
- Címkefelhő »