Irán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Teherán
- Irak
- USA
- iraki konfliktus
- Izrael
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Két héttel meghosszabbították az iráni tankhajó lefoglalását Gibraltárban
A gibraltári legfelsőbb bíróság pénteken két héttel - július 19-ig tartóan - elrendelte a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalásának meghosszabbítását arra hivatkozva, hogy tankhajó megsértette a Szíria elleni szankciókat.
Több uránt dúsít Irán, mint amennyit az atomalku megenged
Iránban meghaladta az alacsonyan dúsított uránkészlet mennyisége a 2015-ös atomalkuban kiszabott 300 kilogrammos felső határt, annak ellenére, hogy a szerződés európai aláírói a vállaltak megtartására figyelmeztették Teheránt - közölte két forrás is.
- címkék:
- Irán
- atomalku
- Címkefelhő »
Donald Trump amerikai elnök "nagy és elsöprő erő" alkalmazására figyelmeztette Iránt
A „nagy és elsöprő erő” az elnök szerint azt jelentené, hogy „egyes területek teljesen elpusztulnának”. Az Egyesült Államok elnöke kedden három Twitter-bejegyzésben is foglalkozott Iránnal, miután Teheránban élesen bírálták az ország legfőbb vallási vezetője, Ali Khamenei ajatollah és munkatársai ellen hétfőn hozott amerikai szankciókat.
- címkék:
- Donald Trump
- Irán
- Amerika
- Címkefelhő »
Az Egyesült Államok kibertámadást indított Irán ellen
Az Egyesült Államok fegyveres erőinek szakszolgálatai kibernetikai támadást indítottak a héten Irán ellen, megtorlandó az amerikai drón lelövését – jelentette a sajtó.
- címkék:
- kibertámadás
- Irán
- Egyesült Államok
- Címkefelhő »
Trump 10 perccel a támadás előtt leállította a válaszcsapást
Nem enyhült a feszültség az Egyesült Államok és Irán között az amerikai drón lelövése kapcsán. Donald Trump elnök Irán elleni támadást tervezett, és azt csupán percekkel a csapásmérés előtt állította le.
- címkék:
- Donald Trump
- Irán
- Közel-Kelet
- légtérzár
- drón
- Címkefelhő »
Megtiltották az amerikai gépeknek, hogy Irán felett repüljenek
Egy iráni rakéta lelőtte az amerikai haditengerészet egyik felderítő drónját a Hormuzi-szoros felett csütörtökön, miközben több utasszállító is a légtérben repült. A United Airlines légitársaság bizonyos járatait egy időre törölte. Irán tagadja, hogy a drón nemzetközi vizek felett repült volna.
- címkék:
- Donald Trump
- Irán
- drón
- Címkefelhő »
Közel-keleti és európai körútra indul az Egyesült Államok iráni különmegbízottja
Az Egyesült Államok iráni különmegbízottja közel-keleti és európai körútra indul. Brian Hook csütörtökön érkezik Szaúd-Arábiába, onnan az Egyesült Arab Emírségekbe, Kuvaitba, Ománba és Bahreinbe utazik.
- címkék:
- Irán
- Európa
- Egyesült Államok
- Címkefelhő »
Bekérették a teheráni brit nagykövetet az Ománi-öbölbeli incidens miatt
Bekérették az iráni külügyminisztériumba a brit nagykövetet, miután Londonban azt közölték, hogy vizsgálataik szerint szinte biztosra vehetően az iráni fegyveres erők egyik alakulata, az Iszlám Forradalmi Gárda hajtott végre támadást két olajszállító tartályhajó ellen az Ománi-öbölben csütörtökön.
- címkék:
- Irán
- nagykövet
- incidens
- Ománi-öböl
- Címkefelhő »
Irán folytatja a nukleáris megállapodás felmondását
- Irán folytatja a nagyhatalmakkal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodása előírásainak fokozatos felmondását, ha nem kap "pozitív jelzéseket" a többi aláírótól - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök szombaton az Ázsiai Együttműködési és Bizalomerősítő Konferencia dusanbei csúcstalálkozóján.
- címkék:
- Irán
- nukleáris megállapodás
- Címkefelhő »
Megjelent egy videó, amin eltávolítanak egy aknát a robbanásban megsérült japán tartályhajóból
Az Egyesült Államok hadserege közétett egy videofelvételt, amelyen az Ománi-öbölben az egyik sérült tartályhajóból valakik eltávolítanak egy aknát. Washington azt állítja, hogy az Iráni Forradalmi Gárda tagjai szerepelnek a videón. Irán reagált az amerikai vádakra, és tagadja, hogy a Forradalmi Gárda tagjai lennének láthatóak a felvételen. Az ENSZ közben - az állítólagos felelős megnevezése nélkül - elítélte az akciót.