ipar
címke rss- kapcsolódó címkék:
- ipari termelés
- gazdaság
- Központi Statisztikai Hivatal
- KSH
- termelői árak
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Munkamániás amerikaiak
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint a világ fejlett ipari államai között az Egyesült Államokban dolgoznak a legtöbbet az emberek: évente átlagosan 1978 órát. Az amerikaiak évente három hónappal többet foglalkoznak pénzkeresettel, mint a németek.
Kis mértékben emelkedtek az ipari termelői árak júliusban
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén júliusban az ipari termelői árak 0,1 százalékkal haladták meg a júniusi értéket, a tavalyi év hetedik hónapjához képest pedig 4,4 százalékos volt a növekedés. A termelői infláció éves növekedése 9,5 százalékot mutatott.
Franciaország bevezetné a Tobin-adót
A nagy ipari országok közül elsőként Franciaországban a nemzetközi pénzügyi tranzakciók után fizetendő Tobin-adó bevezetését fontolgatják. Magyarországon korábban az akkor még pénzügyminiszter Járai Zsigmond vetette fel a Tobin-adó bevezetését.
Az építkezés lehet a gazdaság motorja
A tervezettnél visszafogottabb gazdasági növekedés megmutatkozik az ipari termelés mérsékelt bővülésében is. A Reuters által megkérdezett elemzők is jóval borúsabban látják az ipar helyzetét, mint az év eleji felmérésekkor. Egyedül az építőipar lendülete ellentételezheti más ágazatok gyengélkedését.
- címkék:
- ipar
- építőipar
- ipari termelés
- Reuters
- GDP
- Címkefelhő »
Lendületüket vesztett vállalkozások
Gazdasági recesszió ugyan még nincs, ám az év második felében az elsőnél rosszabbra számítanak a gazdaságkutatók. Mérséklődik az export növekedése, illetve arra számítanak, hogy idén az ipar tíz százalék körüli mértékben nagyobbodhat.
Csökkent a tejfogyasztás, növekedett a termelés
Az idén a várt 300 helyett 400 millió literre emelkedik az itthon nem értékesíthető tej mennyisége, s ezzel együtt 5-6 százalékkal csökkent a lakossági fogyasztás. Az import termékek immár 5-10 százalékos részarányt képviselnek, több mint 200 millió literre nőtt a részben ellenőrizetlen körülmények között eladott tej mennyisége. A 100 millió liternyi nem várt tejtöbblet elhelyezésének segítésére 2,5 milliárd forint támogatást igényelt az ipar, miközben a forint felértékelődése 1,5 milliárd forint veszteséget okoz ágazati szinten.
Több ezer hektárnyi ipari park
Magyarországon 133 ipari park működik, közülük 109-ben már van legalább egy betelepült vállalkozás. 25 kilométeres hatókörrel számolva már ma is többszörösen lefedik hazánkat az ilyen jellegű létesítmények. A hazai ipari parkok több mint 120 ezer embernek adnak munkát, összterületük eléri az 5600-5700 hektárt. A legfrissebb kimutatások szerint a teljes magyar ipari termelés megközelítőleg negyede, illetve az ipari export 37 százaléka kapcsolódik valamilyen formában a parkokhoz.
Tömeges elbocsátási hullám az Atlanti-óceán mindkét partján
Az amerikai gazdaság eddigi leghosszabb fellendülése az utóbbi évtized legcsúfabb vállalati eredményeket produkáló időszakával zárul. Legalábbis ezt jelzik a sorozatosan lefelé korrigált eredményadatok, valamint a költségek csökkentése érdekében bevetett tömeges leépítések. Amerikában 1,1 millió állás megszüntetését jelentették be ebben az évben, az elmúlt hetekben pedig mintegy 100 ezer munkavállalótól vált meg eddigi munkaadója világszerte a távközlésben, a fejlett technológiai iparban, a médiában és a feldolgozóiparban.
Csökkentek az ipari termelői árak havi összevetésben
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ipari termelői árak júniusban 5,3 százalékkal haladták meg a tavalyi év júniusában regisztrált értéket, ugyanakkor 1,3 százalékkal csökkentek májushoz képest. A belföldi értékesítési árak 11,2 százalékkal nőttek, az exportértékesítések árai pedig nem változtak éves összehasonlításban. Júniusban az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás, illetve a nemfém ásványi termékeket gyártó ágazatban volt jelentősebb áremelkedés. Hazai kutatók kedvezőnek ítélik a júniusi számokat, de vélekedésük szerint várható volt a termelői árak csökkenése. A külföldi szakembereket ugyanakkor váratlanul érték a ...
Meredeken zuhant a termelés a világgazdasági központokban
Nyolcéves mélypontra süllyedt a három világgazdasági központ - az EU, Japán, USA - együttes ipari termelését mérő Moody's-index az idei második negyedévben. A nemzetközi hitelminősítő által Londonban kiadott jelentés szerint az idei második negyedévben a három gazdasági egység súlyozott ipari kibocsátási indexe 2,1 százalékos átlagos termelésvisszaesést jelzett a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ez a legnagyobb visszaesés az 1993 első negyedében erre a három egységre mért, ugyanilyen nagyságú éves csökkenés óta.