interjú
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szily Nóra
- média
- tévé
- Orbán Viktor
- magazin
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Sebestyén Júlia: Határozottan visszautasítom a gyerekbántalmazás vádját, lejárató kampány indult ellenem
Műkorcsolyázóink másfél évtizede nem szerepeltek olyan jól a nagy versenyeken, mint idén – az Európa-bajnokságról ötödik és tizedik helyet is hoztak –, ám a médiában sokkal inkább az került előtérbe, hogy ezeket az eredményeket Oroszországban és Ukrajnában született versenyzők szállították. Bár a négy sportolóból három már tavaly is magyar színekben indult, a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) most került össztűz alá, miként a sportág egyetlen magyar női egyéni Európa-bajnoka, Sebestyén Júlia is, akit az „oroszbarátság" mellett egyik volt tanítványának édesanyja burkoltan gyermekbántalmazással is megvádolt a MOKSZ-hoz eljjuttatott ...
Ilyés Ferenc: Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer az MKSZ elnöke lehetek
Ilyés Ferenc kijelentette, nem egyéni ambíciók vezérlik a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöki posztján, amelyre pénteken választották meg.
"A négyéves kislányom elvesztése elegendő indokot adott ahhoz, hogy változtassak az életemen" - Dióssy Klári elhunyt gyermekéről beszélt
Szegeden, a Magyar Televízió körzeti stúdiójában kezdte pályafutását Dióssy Klári, aki ma már a fővárosban él és a Ridikül című beszélgetős műsort vezeti. Fájdalmas oka volt a Budapestre költözésének: 4 éves kislánya halála.
Jennifer Garner és Ben Affleck gyerekei nem lehetnek jelen a közösségi médiában
Jennifer Garner és Ben Affleck, noha elváltak, mindkettejük számára fontos gyermekeik magánéletének védelme. A közösségimédia-jelenlétükre (vagy inkább jelen nem létükre) különösen odafigyelnek. Ezzel kapcsolatban osztotta meg a színésznő szuperszigorú elveit.
Interjú: Olasz temperamentum és autentikus ízek; ezt kínáljuk az éttermünkben
Nemrég Miskolctapolcára látogattam, hogy megismerjem és megkóstoljam az Avalon Ristorante olasz konyháját és kínálatát, melyet 2022-ben a Michelin Guide kritikusai Michelin-tányér elismerésben részesítettek. Az étterem gasztronómiai igazgatójával sikerült gyorsan egy álláspontra jutnunk: az olasz konyhában az a szép, hogy nem csak pizza és pasta kerülhet a tányérra.
"Az ágyban, összefonódva...igazán jó volt együtt lenni" - Keanu Reeves a boldogságáról beszélt
Nem jellemző, hogy Keanu Reeves a magénéletéről fecsegne, a boldogságáról pláne, ám ezúttal kivételt tett. A John Wick: 4. felvonás című új filmjével kapcsolatban adott interjújában a párkapcsolatára is kitért.
Elakadt a riporternő szava a világbajnok sztárbokszoló furcsa mozdulatától - videó
A nehézsúlyú brit ökölvívó, a korábbi világbajnok Anthony Joshua interjú közben árnyékbokszolni kezdett, amivel alaposan meglepte a műsorvezető hölgyet.
Szandi igazi tortamágus, akár hamburgert is képes készíteni a piskótából: "Édesen szeretem az életet"
Kilenc másik hírességgel együtt Szandi is különleges desszertekkel igyekszik lenyűgözni az Ide Süss! – Húsvéti kihívás zsűrijét, azaz Szalai Dórit és Szabadfi Szabit. A VIASAT3-on, hétköznaponként 21 órakor futó cukrászversenyt Ábel Anita és Sass Dani vezetik, a résztvevők pedig minden este finomabbnál-finomabb húsvéti édességeket készítenek.
Sass Dani: "A konyhában csakis a teljesítmény és nem az ismertség számít"
Március 27-én különleges húsvéti évaddal tér vissza a VIASAT3 sütis műsora. Az Ide süss! - Húsvéti kihívás ma estétől minden hétköznap 21 órakor lesz látható a csatornán Ábel Anita és Sass Dani vezetésével, a zsűrit pedig újfent a macaronok hazai királynője, Szalai Dóri és a népszerű pék, Szabadfi Szabolcs alkotja.
Röhögőgörcsöt kapott a műsorvezető, miután interjúalanya pizzaszelettel a fején nyilatkozott - Videó
A férfi Zoomon keresztül adott interjút, de kifogott rajta a technika.
- címkék:
- röhögőgörcs
- filter
- interjú
- Zoom
- Címkefelhő »