ingatlanpiac

címke rss

Több szempontból is rendhagyó a tavalyi év lakáspiaci bizonyítványa

Gazdaság2021.04.14, 15:36

Elkészült a több szempontból is rendhagyónak mondható 2020-as év lakáspiaci bizonyítványa. Az év végén csökkent a használt lakások ára, a negyedik negyedévben a harmadikhoz képest 1,1 százalékos volt a mérséklődés - derül ki az ingatlan.com hivatalos lakásáradatokon alapuló elemzéséből, amely 130 ezer lakóingatlan hirdetés alapján azt is bemutatja, hogy április közepén milyen átlagos négyzetméterárak jellemezték a nagyvárosokat.

Megmutatjuk, mennyit ér a lottóötös az ingatlanpiacon

Gazdaság2021.03.25, 11:46

Március közepén jelentkezett minden idők 5. legnagyobb lottónyereményének tulajdonosa. A szerencsés játékos a 2020. decemberi sorsoláson 3,959 milliárd forinttal lett gazdagabb, és bevallása szerint az összegből egyebek mellett ingatlanvásárlásra is fordít. Az OTP Ingatlanpont szakértői a 2019-es és 2020-as, a NAV forgalmi adatain alapuló OTP Lakóingatlan Értéktérkép segítségével azt vizsgálják, hogy mire lenne elég a közel négymilliárd forintos nyeremény, amennyiben azt teljes egészében ingatlanokba fektetné a nyertes.

Továbbra is lendületben van az ingatlanpiac

Gazdaság2021.03.12, 16:42

Az erős januári évkezdés után magasabb fokozatba kapcsoltak az eladók és a vevők az ingatlanpiacon. Februárban továbbra is kimagaslóan erős kereslet mellett, az elmúlt 10 év legtöbb adás-vételét bonyolították Magyarországon, írja az adatai alapján összeállított közleményben a Duna House.

A harmadik hullám várhatóan nem befolyásolja érdemben a lakáspiac idei teljesítményét

Gazdaság2021.03.08, 14:08

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások után közvetlenül 20-25 százalékkal visszaesett az eladó és kiadó ingatlanok iránt érdeklődők száma heti összevetésben, de vasárnapra visszakapaszkodott a megszokott szintre.

Már érezhető az ingatlanpiacon az otthonteremtési támogatások hatása

Gazdaság2021.03.01, 12:30

Már az adásvételek számában is érezhető az otthonteremtési támogatások hatása, a növekedés egyik motorja a felújítási támogatás volt, ami fokozta a korszerűsítendő lakások iránti keresletet - derül ki az ingatlan.com közleményéből.

Sok fiatal ki tudja használni az Otthonteremtési program nyújtotta támogatásokat

Gazdaság2021.02.09, 07:01

A leendő vásárlók közül sokan a legfiatalabb generáció tagjai, akik már megtalálták párjukat és élettárssal élnek, igaz, még gazdaságilag inaktívak. Ők átlagon felüli arányban élnek jelenleg albérletben, és piaci tapasztalatok alapján a legnagyobb részük ki tudja használni az Otthonteremtési program nyújtotta támogatásokat, kedvezményeket.

Ötéves rekordot döntött januárban a lakáspiac

Gazdaság2021.02.02, 12:12

A Duna House közreadta havi Tranzakciószám-Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzését, amely szerint 2021 januárjában, országosan 11 185 ingatlan-adásvétel bonyolódott le, valamint 73-75 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

Erős tavasz várható a hazai ingatlanpiacon

Gazdaság2021.01.27, 15:47

Sokan élnek a családok otthonteremtését elősegítő kormányzati kedvezményekkel, amelyek nagyban hozzájárulnak a piac visszapattanásához. Az Otthon Centrum legfrissebb összegzése szerint január első két hetének aktivítási mutatója másfélszer magasabb volt a tavalyi év első két hetében mértnél, pedig akkor még híre sem volt a járványnak. Mivel a kizárólagos megbízások száma is harmadával emelkedett, ezért a nehézségek ellenére is erős tavaszra számíthat az ingatlanpiac.

Ebben a budapesti kerületben vették a legtöbb új építésű lakást 2020-ban

Gazdaság2021.01.21, 14:35

2020-ban összesen 4000 új, kétlakásosnál nagyobb budapesti társasházban lévő lakás talált vevőre, ami 2019-hez képest 30 százalékos visszaesés, és 2014 óta a legalacsonyabb értékesítési volumen, de a második félév adatai már a kereslet és kínálat oldalát vizsgálva is bizakodásra adnak okot. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac kilátásait vizsgálják az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján. Kiderült az is, melyik budapesti kerületben a legkapósabbak az új lakások.

Nagyon sokan kerestek eladó lakást az új év első hetén

Gazdaság2021.01.08, 14:55

Nagy az érdeklődés az eladó lakásokra a költözést, lakásvásárlást fontolgató háztartások körében. Ezt igazolja, hogy az év első napjaiban történelmi rekordot döntött az Ingatlan.com látogatottsága, több mint 30 százalékkal haladta meg a múlt év eleji - még a járvány előtti - szintet. Az eladó ingatlanok iránti érdeklődéseknél is 30 százalékos volt az éves bővülés 2021 első hetében.