ingatlan

címke rss

Szilágyi István unokája attól fél, hogy nagymamája utcára kerülhet

Itthon2020.08.18, 16:42

A meggyilkolt színész Brüsszelben élő unokája és annak édesanyja a napokban érkezett Magyarországra. A Blikknek meséltek arról, hogy milyen volt a találkozásuk, az özvegy Humenyánszky Jolánnal.

Több mint egymilliárd forintért kelt el a tévétörténet egy darabja

Tévé2020.08.18, 16:24

Négymillió dollárt, több mint egymilliárd forintot adtak az új tulajdonosok az Öreglányok-ban látott házért – pedig még csak nem is rajongói a klasszikus sorozatnak.

Véget ért egy korszak a hazai ingatlanpiacon

Gazdaság2020.08.18, 12:12

Emelkedett a 30 millió forintnál olcsóbban eladó használt lakások aránya a fővárosban: egy éve még a teljes kínálat 20 százalékát adták, most már 24 százaléknál járnak. A megyeszékhelyeken eközben a 20 millió forint alatti áron kínált használt lakások részesedése országos átlagban 39 százalékról közel 41 százalékra emelkedett. Ugyanakkor a megyeszékhelyeket külön-külön megnézve azért nem látható egyértelmű trend. Kecskeméten például jelentősen nőtt a 20 milliónál olcsóbb ingatlanok aránya, Győrben pedig minimálisan mérséklődött. Az olcsóbb ingatlanok arányának növekedése arról árulkodik, hogy véget ért a nagyvárosi lakásárrobbanás iidőszaka, ...

Ötödik éve nő az újonnan átadott lakások száma

Gazdaság2020.08.13, 17:09

Éles kettősséget mutatnak az eddig ismert idei lakásépítési adatok, aminek hátterében a lakásügyet segítő kormányzati támogatások némi módosulása áll. Miközben a közvetlenül a családokat segítő intézkedések köre egyre bővül, a lakásvásárlók mellett az építőipart is segítő áfakedvezmény köre átalakult. Jelenleg a korábban engedélyeztetett építkezések folynak nagy intenzitással, a rozsdaövezetekbe tervezett beruházások csak a közeljövőben kezdődhetnek el. A családok viszont minden korábbinál nagyobb összegű otthonteremtési támogatásokat vehetnek igénybe, írja a Magyar Nemzet.

Miután ügyvezető lett a cégben és többségi tulajdonos, sikkasztani és csalni kezdett

Itthon2020.08.10, 17:41

A cég vezetőjeként a nő nem gondoskodott a pénzügyek rendben tartásáról, majd a székhelyként szolgáló ingatlant áron alul eladta és a pénzt saját magára költötte.

Amikor a japán császári palota annyit érhetett, mint egész Kalifornia

Gazdaság2020.08.10, 16:47

Az 1980-as évek második fele, illetve vége, a japán ingatlanpiaci lufi kipukkadása, a hitelpiaci válság kialakulásának évei voltak, ezeken keresztül pedig végső soron az addigi japán gazdasági csoda lezárulásának is szokás tartani az időszakot. A talán azóta sem látott méretűre nőtt, majd drámai következményekkel kipukkanó buborékok történetét utóbb számtalanszor elemezték. Ebben az összeállításban az ingatlanokra fókuszálunk: azt mutatjuk be, milyen elképesztő, világviszonylatban is egyedülálló rekordokat állított fel akkoriban a japán ingatlanpiac.

Az építőipar tavaly 1 százalékkal növelte Magyarország GDP-jét

Gazdaság2020.08.07, 16:08

2019-ben a magyar építőipari termelés teljesítménye az ország GDP-volumennövekedését mintegy 1 százalékkal növelte, az építési beruházások pedig a nemzetgazdasági beruházások 58 százalékát tették ki - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Rég nem látott időszak köszönt be a globális ingatlanpiacon

Gazdaság2020.08.03, 14:19

Az ingatlan sokáig az egyik legjobb hosszú távú befektetésnek számított, különösen akkor, ha valaki védeni akarta a vagyonát a piaci kilengések ellen. Az elmúlt időszakban viszont az ingatlanpiac alapvető változásokon ment keresztül, ami átértékelte az ingatlanok szerepét a befektetések között.

Csalók élnek vissza a Vöröskereszt nevével

Gazdaság2020.08.03, 17:51

Ismeretlenek a Vöröskereszt nevével visszaélve próbálnak haszonhoz jutni. A szervezet megtette a szükséges lépéseket.

Jennifer Lopez 2 milliárd forintért árulja a házát

Tévé2020.07.29, 19:15

Jennifer Lopez és a vőlegénye, Alex Rodriguez 8 millió dollárért, több mint 2 milliárd forintért árulják a malibui házukat, amelyet alig másfél éve vettek.

London városa 800 éve fizet bérleti díjat két ingatlanért, de nem tudni, hol vannak

Gazdaság2020.07.23, 16:45

Minden évben megrendezett ceremónián fizeti ki London városa a királynőnek két bérelt telekingatlan után a bérleti díjat. A díjtétel nem más, mint egy fejsze, egy sarlószerű kialakítású, hajlított pengéjű kés, hat, túlméretezett lópatkó, és nem több, nem kevesebb, mint 61 darab hegyes szög. Ez már önmagában elég lehet a meghökkenéshez, ám az igazán érdekes adalék az, hogy a világ egyik legkülönlegesebb ingatlanbérleti konstrukciójában már senki nem tudja, hol vannak a város által a koronától bérbe vett területek.

Érdemes rendszeresen felülvizsgálni az ingatlanbiztosításunk értékét

Gazdaság2020.07.17, 12:15

Hiába biztosított a lakásunk, házunk, ha nem növeljük védelmünk összegét az évek során végzett fejlesztések, beszerzett új ingóságok értékével. Ha bekövetkezik a kár, kiderülhet, hogy a biztosító nem fizet mindent, mert alulbiztosított volt az ingatlanunk. Célszerű ezért elfogadni a biztosítónak az értékkövetésre vonatkozó javaslatait, s ügyfélként is jelezni az új beszerzéseket, lakáskorszerűsítéseket. Léteznek egységáras biztosítási összegre vonatkozó biztosítási szerződések is.

Több mint 400 millió forintba került Jennifer Lopez sokadik háza

Tévé2020.07.07, 22:15

Jennifer Lopez és a vőlegénye, Alex Rodriguez közösen vettek új ingatlant a Los Angeleshez tartozó Encinóban.

Élénk az érdeklődés a Balatonon kívüli vízparti ingatlanok iránt

Gazdaság2020.07.02, 22:00

Továbbra is pörög a vízparti ingatlanok piaca a Balatonon kívüli területeken az OTP Ingatlanpont adatai szerint: a Duna-parton, valamint a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tónál egyaránt élénk az érdeklődés, az árakat pedig a járvány sem vetette vissza.

Két házat is kicsaltak egy mentálisan beteg nőtől

Itthon2020.07.02, 14:46

A Pest Megyei Főügyészség egy mentális betegségben szenvedő nő érdekében indított pert. A nő csalás áldozata lett. Az elkövető két szerződést íratott alá vele, amellyel megszerezte az házait. Ezek visszaszerzése érdekében az ügyészség pert indított a bíróságon.

Jelentős változások történtek a lakásbérleti díjakban

Gazdaság2020.07.01, 11:16

Az airbnb-hatás koronavírus miatti szünetelése a belvárosi lakásbérleti díjakat és az eladó lakások kínálati árát is csökkentette. A rövid távú lakáskiadásra vonatkozó lehetséges korlátozások ezt a folyamatot tovább erősíthetik. A kiadó budapesti lakások átlagos bérleti díja a februárhoz képest 10 százalékkal, 150 ezer forintra mérséklődött, és ezen a szinten stabilizálódott. Jelentősebb, 15-20 százalékos csökkenés történt az I., az V. és a VI. kerületben. A vidéki egyetemvárosok közül Győrben 8 százalékkal mérséklődtek, Pécsen, Szegeden és Miskolcon stagnáltak a bérleti díjak, Debrecenben viszont nőttek a februári szintekhez képest.

Magára talált a lakáspiac, májusban már élénkült a kereslet

Gazdaság2020.06.29, 11:41

Nagyon gyorsan visszapattant a lakáspiac a járványhelyzetből adódó mélyponton, a kereslet felélénkült, rengetegen néznek lakásokat, a másik, vagyis az eladói oldal pedig lépéskényszerbe kerül. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely az eladó lakóingatlanok iránt idén lefuttatott több mint 80 millió darab keresés és több mint 2 millió érdeklődés alapján vizsgálta a kereslet alakulását.

Gyorsan feléledt az ingatlanpiac

Gazdaság2020.06.26, 15:21

Javult a vevők alkupozíciója, lassult a forgási sebesség, és a családi házakat leszámítva az összes ingatlantípus esetében hosszabb idő kell az értékesítéshez – írja friss elemzésében az Otthon Centrum.

Több száz milliós irodáját árulja Friderikusz Sándor - Fotó

Life.hu2020.06.23, 09:07

Friderikusz Sándor úgy tűnik minden Magyarországon található értékes ingatlanját igyekszik eladni, most 300 millióért árulja irodáját az Astorián.

Négymilliárd forintért vett álomházat Ariana Grande - fotók

Tévé2020.06.12, 09:32

Ariana Grande a Hollywood Hills tetejére költözik, 13,7 millió dollárért, nagyjából 4 milliárd forintért vett egy birtokot a Bird Streets nevű környéken, ahol többek között Jodie Foster, Jennifer Aniston, Leonardo DiCaprio, Keanu Reeves vagy Matthew Perry lakott vagy lakik. Az énekesnő új házában négy hálószoba és hét fürdőszoba található, de van például külön fitneszterem, illetve borospince is, utóbbi 300 palack tárolására alkalmas. Természetesen a kilátás sem utolsó, mutatunk az ingatlanról pár fotót.  

Eladó Sean Connery villája, ahol James Bond-film is forgott - fotók

Tévé2020.06.09, 16:41

30 millió euróért, nagyjából 10 milliárd forintért árulják Sean Connery korábbi otthonát, ahol részben a színész utolsó James Bond-filmje, az 1983-as Soha ne mondd, hogy soha is forgott. A La Roc Fleuri néven ismert ingatlan a francia Riviérán, Nizza közelében található, és a környékbeliek máig Connery villájaként emlegetik, noha a mostani tulajdonosok több helyen is hozzáépítettek a házhoz. Akárhogy is, a kilátás láthatóan ma is pazar, mutatunk pár fotót. 

MNB: a barnamezős kedvezményes áfakulcs segíthet a lakáspiacon

Gazdaság2020.06.09, 13:49

A lakásépítések visszaesését várhatóan megállítja a kormány által bejelentett barnamezős övezetekben alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa, ennek a pozitív hatása 2022-től érvényesülhet - mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője, a jegybank júniusi lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.

Kísértetházak, amelyeknek még az ára is rémisztő

Gazdaság2020.06.05, 21:55

Bár valószínűleg az emberek többsége nem szeretne olyan házban lakni, amely kísértetházként lett híres, mégis vannak olyan ismert ingatlanok, amelyek épp ezért keltek el igen komoly összegekért. Ráadásul az egyik leghíresebb amerikai kísértetházban még Nicolas Cage is lakott.

Fix kamatú fogyasztóbarát lakáshitelre is válthatjuk kölcsönünket

Gazdaság2020.06.05, 13:28

A 2017-ben indított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelekből idén áprilisig ezermilliárd forintnyit vett fel a lakosság. Népszerűségét versenyképes árazásának, hosszabb időre rögzített kamatozásának és így kiszámítható törlesztésének, s számos fogyasztóbarát jellemzőjének is köszönheti. Bő fél százalékkal olcsóbb, mint a hasonló, ám nem fogyasztóbarát konstrukciók, nem véletlen, hogy azokhoz képest nagyobb összeggel, hosszabb időre veszik fel az emberek. A fogyasztóbarát termékkel – a lakásvásárlás vagy -építés megvalósításán túl – a meglévő lakáshitel is kedvezőbb kondíciójúra váltható.

A rozsdaövezetekben már egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet

Gazdaság2020.05.28, 16:56

A rozsdaövezetekben már egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet, a kedvezményes áfakulcs miatti lakásépítési kedv felfutása pedig évekig is kitarthat – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amit a rozsdaövezeti lakásfejlesztésekre vonatkozó törvényjavaslat megjelenése miatt készített.

Hatmilliárd forintért árulja a házát egy tévésztár - fotók

Tévé2020.05.27, 17:25

Khloé Kardashian 18,95 millió dollárért, nagyjából 6 milliárd forintért árulja calabasasi birtokát, legalábbis ha hinni lehet annak, amit a család ingatlanosa, Tomer Fridman mondott a Real Talk című műsorban. Az adásban ugyanis név szerint nem említették a hírességet, a ház leírása alapján azonban rá következtetett a People, főleg, miután Fridman azt is elárulta, hogy az ingatlant eredetileg egy óriási sztár vette a volt feleségének válási ajándékként, majd tőle egy fiatal popsztárhoz került – azt pedig már korábban lehetett tudni, hogy Kardashian a házat Justin Biebertől vette, és hogy a korábbi tulaj Eddie Murphy exe, Nicole volt.. ...

Teljesítette a kitűzött célokat, megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

Gazdaság2020.05.27, 10:15

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat. A kitűzött célok teljesülésével a május 26-án benyújtott törvénytervezet javaslatot tesz a NET-törvény hatályon kívül helyezésére. A Nemzeti Eszközkezelő Program segítségével összesen mintegy 155 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozásától, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. Az elmúlt évek hatékony gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a bérlők tööbbségének ...

Átrendezte a járvány a balatoni üdülőpiacot

Gazdaság2020.05.25, 20:32

A nyaralóvásárlók körében a Balaton népszerűsége továbbra is töretlen, és az idei év első öt hónapjában az olcsóbb ingatlanok voltak a legkeresettebbek: a 25 milliónál drágább nyaralók esetében azonban az árengedmény elérhette akár a 20 százalékot is, derült ki az Otthon Centrum legfrissebb összegzéséből.

Ennyit hajlandók engedni az árból a lakáseladók

Gazdaság2020.05.19, 08:26

A lakásukat piacra dobó tulajdonosok nagyobb része a hirdetési árat magától nem vinné lejjebb, ha viszont komoly vevő jön, akkor változik a felállás – többek között ez derül ki az ingatlan.com ingatlanjukat eladásra vagy kiadásra hirdető tulajdonosok körében május közepén végzett – nem reprezentatív – felméréséből, amiben több mint 1.200 ingatlanértékesítő vett részt.

Mérsékelt volt az építőipar visszaesése márciusban

Gazdaság2020.05.14, 12:37

Boros Anita államtitkár szerint a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései az építőipart is segítették, és hozzájárultak ahhoz, hogy az ágazat márciusi visszaesése mérsékelt legyen.

Közel kétszeresére nőttek a támogatott lakáshitelek az első negyedévben

Gazdaság2020.05.14, 07:56

A lakáshitelpiac tekintetében az év első három hónapjában 235,9 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a bankok, ez pedig 16 százalékos növekedést jelent éves szinten. Vagyis a járványhatás még hiányzik az adatokból. A lakáshiteleken belül idén a támogatott kölcsönök látványos növekedést értek el, közel 90 százalékkal, 43 milliárd forintra nőtt a szerződéses összeg az első három hónapban a tavalyi év első negyedévéhez képest. Miközben a piaci lakáshitelek esetében 7 százalékos volt a bővülés. A személyi kölcsönöknél viszont már látszik a járványhatás: a szerződéses összegük márciusban 25 százalékkal csökkent.

Négymilliárd forintért vette első közös házát a sztárpár

Tévé2020.05.09, 17:53

Gwen Stefani öt év után végre összeköltözik a párjával, Blake Sheltonnal.

A DK-s Óbuda a veszélyhelyzetre hivatkozva kiárusítaná vagyonát

Itthon2020.05.06, 10:49

A veszélyhelyzetre hivatkozva Óbuda fellendítené az önkormányzati lakások értékesítését annak érdekében, hogy bevételi forrásokhoz jusson - derül ki az Origóhoz eljuttatott dokumentumból, amelyet az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. (OVZrt.) vélhetően az önkormányzati lakások bérlőinek küldött ki. A kerület vagyonának kiárusításaként is értelmezhető lépés miatt a DK-s vezetésű kerülethez fordultunk kérdéseinkkel: válaszukból kiderült, eddig 31 ingatlan bérlője adta be a tulajdonjog iránti kérelmet.  

Ingatlanos átverés: Ezzel a mesével csaltak ki többmilliót - Videó

Life.hu2020.05.05, 11:43

Egy budapesti ingatlan eladása során vert át egy párt a három férfi, többmillió forintot csaltak ki az áldozatoktól.

A Magyar Telekom és T-Systems székház lett az év családbarát irodája

Gazdaság2020.05.04, 14:52

Több kategóriában is díjazták idén az év irodáit. A Magyar Telekom és T-Systems székház két új kategóriában is nyerni tudott.

A nagy volumenű vásárlások jót tettek az építőanyag-piacnak

Gazdaság2020.04.15, 12:05

Jelentős részben a pánikszerű építőanyag-felvásárlásnak köszönhetően az egy évvel korábbinál 36,8 százalékkal nagyobb, 5,5 milliárd forint belföldi forgalmat bonyolított le a Mapei Kft. az első negyedévben - közölte a társaság.

Mi lesz most a világ legforróbb ingatlanpiacával?

Gazdaság2020.04.10, 13:49

Hongkong évek óta a világ legforróbb ingatlanpiacának számít, ahol az árak az egekbe emelkedtek. Ahogy azonban a koronavírus-járvány gazdasági hatásai a városállamot is elérték, az ingatlanfejlesztők és tulajdonosok egyaránt arra kényszerülnek, hogy visszafogják az árakat. Történelmi léptékben azonban a hongkongi piac továbbra is elég jól tartja magát.

Cindy Crawford árulja a házát, nézzen be hozzá!

Tévé2020.04.09, 14:29

Cindy Crawford és a férje, Rande Gerber 6,5 millió dollárért, vagyis nagyjából kétmilliárd forintért árulják malibui házukat, amely közvetlenül a Csendes-óceán partján található. Már vevő is lett volna, aki még a foglalót is kifizette, a járványhelyzet alakulása miatt azonban visszalépett a vételtől – Crawfordék pedig voltak olyan rendesek, hogy visszaadták neki a pénzét. Az ingatlan így azonban továbbra is eladó, pár fotót is mutatunk róla.

Az Optima újabb biztos befektetéssel növeli portfólióját

Gazdaság2020.04.06, 21:58

A napokban aláírt feltételes részvényeladási szerződés alapján az MNB Alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt alap megvásárolta a Globe Trade Centre (GTC) S.A.-nak a többségi tulajdonrészét.

A szakemberek szerint szárnyalni fog az ingatlanpiac a járvány után

Gazdaság2020.04.06, 10:15

Az ingatlanpiac, ahogy világszerte mindenhol, úgy az Egyesült Államokban sem a hétköznapokban megszokott módon működik, azonban a szakemberek a háttérben továbbra is folytatják a munkát, és egyre több olyan vélemény születik, hogy amint vége a járványnak, gyakorlatilag egyből fel fognak pörögni a lakáseladások.

Miami tetején vett álomlakást a Beckham házaspár

Tévé2020.03.31, 18:17

David és Victoria Beckham 24 millió dollárért, nagyjából 7 és fél milliárd forintért vettek egy öt hálószobás apartmant Miamiban egy tavaly megnyílt felhőkarcolóban, a One Thousand Museumban. Az épület tetején saját helikopter-leszállóhely is található, de más luxusszolgáltatások mellett valószínűleg a pazar kilátás vonzhatta leginkább az új tulajdonosokat, akik valamelyik felsőbb szinten vásároltak ingatlant – valahogy így nézhet ki tehát az új lakásuk.  

Százezer ingyen lakást ajánlott fel az Airbnb az egészségügyi dolgozóknak

Gazdaság2020.03.27, 12:19

Az Airbnb arra kéri az ingatlantulajdonosokat, hogy tegyenek elérhetővé 100 ezer lakást az egészségügyi dolgozók számára. Azonban a vállalat ezért a bérleti díjat sem akarja kifizetni, valamint a költséges fertőtlenítést sem fedezik.

Nem csillapodott a külföldi lakásvásárlók rohama

Gazdaság2020.03.25, 11:37

Egyre több ingatlant vásárolnak nem uniós országok állampolgárai Magyarországon, a kormányhivatalok által tavaly engedélyezett több mint 3700 ingatlanszerzés 45 százaléka kínaiakhoz köthető. Az oroszok még mindig szeretik Hévízt, de vásárolnak szép számban ingatlanokat az izraeliek, az ukránok, a törökök és az amerikaiak is.

Nagyon dühösek a lakástulajdonosok az Airbnb-re

Gazdaság2020.03.24, 17:16

Az Airbnb korábban bejelentette, hogy a világjárvány miatt az utazók lemondhatják foglalásaikat, és teljes visszatérítést kapnak. Ugyanakkor az ingatlantulajdonosok dühösek, mivel a vállalat megkérdezésük nélkül jelentette ezt ki, és emiatt sokan elesnek fő jövedelemforrásuktól – összegzi a Business Insider.