infláció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- GDP
- jegybank
- fogyasztói ár
- kamat
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Európa örülhet az olajár emelkedésének
Noha az olajár drágulása elvileg árthatna a gazdaságnak a fogyasztás csökkenésén keresztül, mégis segíthet megoldani az euróövezet egyik legfontosabb problémáját. A jelenlegi mozgások alapján ugyanis akár már 2017-re teljesülhet az eurójegybank inflációs célja.
Ismét befektetésre ajánlott kategóriában van Magyarország
Mozgalmas héten van túl a magyar gazdaság: a hét elején kiderült, hogy mennyit kaszálnak a szupertraffipaxokkal, volt taxistüntetés is, Brüsszel pedig elárulta, mit vár Magyarországtól, de fontos dolgokról beszélt Orbán Viktor és Varga Mihály is. A legfontosabb bejelentést mégis Londonban tette a három nagy nemzetközi hitelminősítő cég egyike: a Fitch Ratings ugyanis bejelentette, hogy felminősítette Magyarországot. Ez volt a héten a gazdaságban.
Magyarország az EU-s inflációrangsor első harmadában
Áprilisban éves összevetésben mind az Európai Unió egészében (EU28), mind az euróövezetben csökkentek a fogyasztói árak a márciusi stagnálás után. Az inflációt elsősorban az alacsony üzemanyagárak húzták le.
- címkék:
- infláció
- Címkefelhő »
A brit jegybank is tart a Brexittől
Csökkentette a brit gazdaság növekedésre adott előrejelzését csütörtökön ismertetett új inflációs jelentésében a brit jegybank, hangsúlyozva, hogy a rontott prognózisra is a legnagyobb egyedi kockázatot a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás jelenti.
Nagyot drágultak az üzemanyagok
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt 11 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára. Márciusról áprilisra 0,8 százalék volt az infláció, az üzemanyagok 4 százalékkal drágultak.
- címkék:
- infláció
- KSH
- Címkefelhő »
Az újszülöttek fele nem illik az orbáni családképbe
2015-ben több gyerek született, mint 2014-ben, de többen is haltak meg, fogyott a népesség. A gyerekek fele házasságon kívül született. Kevesebb lett a munkanélküli, nőtt az átlagkereset és a társadalmi egyenlőtlenség, a legszegényebbek havi 35 ezer forintból éltek, a leggazdagabbak havi 178 ezer forintból. Egyre kevesebb magyar jár iskolába. Az adminisztratív adatok szerint 33 ezer magyar költözött nyugatra 2015-ben, már év elején 370 ezren éltek főleg Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyságban. Megjelent a KSH 2015-ös évkönyve, szemezgettünk belőle.
Százmilliárdokat bukhatna Magyarország a brexittel
A magyar gazdaság százmilliárdokkal lenne karcsúbb egy esetleges brexittel, azaz a britek távozásával az Európai Unióból. Az Equilor szakértői szerint azonban erre nem fog sor kerülni, a szigetország kilépése nem tűnik reálisnak. A magyar GDP 2,2 százalékkal bővülhet az idén 0,6 százalékos infláció mellett, míg a forint árfolyama érdemben nem változik az idén.
Az EKB nem akar alacsony inflációt
Az EKB az euróövezeti gazdasági fellendülés támogatása, a lakossági fogyasztás és a vállalati beruházások ösztönzése érdekében mindaddig kitart a laza monetáris politika folytatása mellett, ameddig azt szükségesnek tartja és ehhez mandátuma keretein belül minden rendelkezésére álló eszközit igénybe is vesz, közölte Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke a csütörtöki kamatdöntést követően.
Amikor a nyúl viszi a vadászpuskát
A kedvező gazdasági folyamatok ellenére fennálló tőkepiaci bizonytalanság visszaüthet a gazdaság tényleges teljesítményére, ezért az előttünk álló negyedévben fokozott óvatosságra intenek a K&H Alapkezelő szakemberei.
Ha spórolni akar, ne krumplival egye a pörköltet!
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt jelentősen csökkent az üzemanyagok ára. Jóval olcsóbb lett a sertéshús, viszont jóval drágább a krumpli, a zöldség és a gyümölcs. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, a dohányáruk és a tartós fogyasztási cikkek drágultak.
- címkék:
- infláció
- Címkefelhő »
Egy régi démon fenyegeti a befektetőket
Ahogy napjainkban a világgazdaság egyre ismeretlenebb és ingoványosabb utakon jár, egy rég nem látott veszedelemmel találhatja szembe magát. A Bank of America jelentése szerint ugyanis újra felütheti a fejét az 1970-es évek nagy démonja, a „stagfláció”.
- címkék:
- USA
- infláció
- befektetés
- stagfláció
- GDP
- Címkefelhő »
Az MNB megindokolta meglepő döntését
Az olcsó olaj, a magyar és nemzetközi gazdasági folyamatok alapján a jegybank úgy látta, a korábbi alapkamat mellett nem lesz meg a 3 százalékos inflációs cél, ezért döntöttek az alapkamat csökkentése mellett.
Még egy Brexit sem tenne keresztbe a magyar növekedésnek
Idén 2,5, 2017-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság a Takarékbank elemzői szerint. A világgazdaság növekedési kilátásaiban nem tapasztalható javulás, a bank szakértői szerint a magyar gazdaság külső környezete mégis inkább kedvezőnek mondható.
Itt a magyarázat a kamatvágásra
A legfrissebb inflációs jelentés alapadatai szerint az idei évre a korábbi 1,7 százalékkal szemben már csak 0,3 százalékos inflációt vár a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzést a decemberben várt 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelte.
Újabb béremelések jöhetnek
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint alacsony infláció és bővülő gazdaság jellemezheti a következő két évet: a magyar GDP 2016-ban 2,4, míg 2017-ben 3,0 százalékkal növekedhet, amihez idén legnagyobb mértékben a fogyasztás járulhat hozzá, de a nettó export is segítheti. Jövőre már a beruházások értéke is emelkedhet.
Kamatvágást jósolnak az elemzők
Továbbra is érdemes rajta tartani a szemünket a hazai kötvénypiacon, hiszen hamarosan kamatcsökkentésbe kezdhet az MNB. Az újabb ciklus még lejjebb nyomhatja a kötvényhozamokat, így a hazai állampapírok vonzó befektetési lehetőséget kínálnak.
- címkék:
- infláció
- kamatcsökkentés
- elemző
- MNB
- Címkefelhő »
Infláció miatt nőttek a reálbérek
Januárban a várakozásoknak megfelelően a bruttó bérek 5,8 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, a nettó bérek pedig az szja-csökkentés miatt 7,4 százalékkal emelkedtek. A nettó reálbéreknél több mint 6 százalékos volt az emelkedés, ami jó hatással van a lakossági fogyasztásra, ezen keresztül a GDP-re is.
- címkék:
- infláció
- béremelkedés
- bérek
- K&H
- Címkefelhő »
A kormány baltával menne neki az Erzsébetnek
A kormány a cafeteria megszüntetésére készül, Orbán Viktor azt mondta, szeretnék beépíteni a cafeteriát a fizetésekbe. Az Európai Bíróság szerint a magyar cafeteria-rendszer uniós jogot sért, ezért a kormány lépéskényszerben van. Áder János nem írta alá a jegybanktörvény és a postatörvény módosítását, megküldte őket normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Fónagy János szerint üzlezi titok, Oroszország mennyiért ad el gázt Magyarországnak. A reklámszövetség szerint aggályos, hogy a kormány propagandára kényszeríti a bankokat. Lázár János azt mondta, új rendszert dolgoznak ki az uniós pályázatok elbírálására. Az államháztartás az év eelső ...
A jegybank mindent bevet a célja elérése érdekében
A Magyar Nemzeti Bank minden rendelkezésre álló eszközt kész bevetni az inflációs cél elérése érdekében, mondta Nagy Márton, a jegybank alelnöke.
Újabb jelek a feketegazdaság növekedésére
Látványosan növekszik a forgalomban lévő készpénz mennyisége, 2015 decemberében 4356,9 milliárd forint volt, egy évvel korábban 3784,9 milliárd forint.
Újra van infláció Európában
Januárban erősödött kissé az euróövezeti infláció, az Európai Unióban pedig változatlan ütemben emelkedtek a fogyasztói árak - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
- címkék:
- Európa
- infláció
- eurózóna
- Címkefelhő »
Politikus helyett üzletember vezeti a gazdaságot
A venezuelai államfő meglepetésre menesztette a gazdaságért felelős alelnököt és helyére egy mérsékeltnek tartott üzletembert nevezett ki azzal a feladattal, hogy próbálja meg talpra állítani a gazdaságot.
- címkék:
- Venezuela
- infláció
- válság
- kőolaj
- Címkefelhő »
Az alkohol és a dohány húzta az inflációt
Januárban a fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, decemberhez képest 0,1 százalékkal mérséklődtek, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- infláció
- statisztika
- fogyasztói ár
- KSH
- Címkefelhő »
A guru szerint megőrült a világ
Őrületesnek nevezte a jegybankokra ruházott hatalmat Marc Faber, piaci guru. A Dr. Végzetként is ismert szerző szerint az elmúlt időszakban egy olyan rendszer épült ki, melyet „néhány professzor” bukott elképzelései irányítanak.
Nőtt az infláció Németországban
Januárban az előző havihoz képest csökkentek, éves összevetésben viszont a decemberinél nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban - derült ki a német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön közölt előzes adataiból.
- címkék:
- Németország
- infláció
- Címkefelhő »
Fordulat jöhet az olajpiacon: 45 dollárig emelkedhet az ár
Heves ingadozásokat várnak az idén a pénz- és tőkepiacokon, miközben az alacsony kamatkörnyezet továbbra is fennmarad a CIB Alapkezelő szerint. A szakértők fordulatra számítanak az olajár alakulásában.
Európa szenved a saját jegybankjától
Csütörtökön ülésezik az Európai Központi Bank, és nagy kérdés lesz, hogy vajon a jegybankárok meg merik-e húzni a váratlant, és a gázra lépve tovább izzítják-e az eurózóna monetáris élénkítését. Decemberben ugyanis sikerült alaposan csalódást okozniuk a piacoknak, ráadásul a világ azóta eléggé megváltozott, nem éppen Európa javára.
Az EU-ban szinte nincs is infláció
Az euróövezetben és az Európai Unióban kissé emelkedett az infláció decemberben, közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Egyre kisebb a pénzromlás Németországban
Decemberben az előző havihoz képest csökkentek, éves összevetésben pedig a novemberinél kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban, közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Putyin békejobbot nyújthat a Nyugatnak és Szaúd-Arábiának
Csökken az orosz olajexport, hivatalosan gazdasági okok miatt, de könnyen lehet, hogy ez az első lépés a Szaúd-Arábiával és az OPEC-kel való megegyezés felé. Vlagyimir Putyin a német Bildnek adott interjújában arról beszélt, hogy megbízik Angela Merkelben, örülne, ha újra lennének G8-találkozók, és szeretné, ha normalizálódna Oroszország viszonya a NATO-val. Az olcsó olaj megviseli az orosz gazdaságot és a költségvetést, de Moszkvának még sok tartaléka van, nem áll küszöbön az összeomlás. Ha Putyin sarokba szorul, békülékenyebb, de agresszívabb is lehet.
Az eurójegybank az idővel és a világgal is harcol
A jelenlegi gazdasági és piaci környezetben nem lesz könnyű dolga az Európai Központi Banknak a heti kamatdöntő ülésén. A csütörtöki találkozón ugyanis felmerülhet a kérdés, jelezzenek-e további élénkítéseket, miközben az infláció alig emelkedik, az ipari termelés gyenge, a növekedés pedig lassú.
Lesz már az idén áremelkedés
Februártól emelkedésnek indulhatnak a fogyasztói árak, de elemzők szerint az éves infláció 2 százalék alatt marad.
- címkék:
- infláció
- fogyasztói ár
- február
- KSH
- Címkefelhő »
Az alkohol és a dohányáruk drágultak a legjobban
Decemberben 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, novemberhez viszonyítva 0,3 százalékkal mérséklődtek.
- címkék:
- infláció
- alkohol
- fogyasztói ár
- dohány
- Címkefelhő »
Megtudjuk, mennyivel ér kevesebbet a pénzünk
Jön az első meghatározó évzáró adat Európa legnagyobb gazdaságáról. Összeülnek a brit jegybankárok. Magyarországot illetően pedig az áralakulásról közöl összefoglalót a KSH. – Ez vár ránk ma.
- címkék:
- infláció
- kamatdöntés
- MNB
- KSH
- EKB
- Bank of England
- GDP
- Címkefelhő »
Csekély az esélye a jegybanki cél teljesülésének
Londoni pénzügyi elemzők szerint 2015. decemberében megközelíthette az 1 százalékot az éves összevetésű infláció Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön teszi közzé a múlt havi számokat.
- címkék:
- árfolyam
- infláció
- olajár
- elemzés
- Címkefelhő »
14 százalékkal drágult az étel Oroszországban
- címkék:
- Oroszország
- infláció
- Címkefelhő »
Alacsonyan szárnyal az USA
Beindultak a számolgatások, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán véget vetett egy közel egy évtizedes korszaknak, és kamatot emelt. Miközben a befektetők elsősorban a lépés piaci hatásaival vannak elfoglalva, érdemes egy pillantást vetni arra, hogy áll most az amerikai gazdaság, és miként teljesített 2006-ban, az utolsó kamatemelés idején.
- címkék:
- USA
- infláció
- munkanélküliség
- munkaerőpiac
- Fed
- GDP
- Címkefelhő »
Kiterítette lapjait a jegybank
A jegybank legfrissebb inflációs jelentése szerint folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, átmeneti lassulás után a növekedés 2016 második felétől ismét élénkülni fog.
Továbbra is a nem hagyományos eszközökben bízik az MNB
Az inflációs célt az alapkamat tartós szintentartása mellett nem hagyományos, célzott monetáris politikai eszközök alkalmazásával kívánja elérni a monetáris tanács - közölte az MNB a monetáris tanács keddi kamatdöntő üléséről kiadott közleményében, miután a jegybanki alapkamatot a várakozásoknak megfelelően változatlanul 1,35 százalékon hagyta a testület.
Újabb intézkedéseket hozhat az MNB
A hét, illetve az év vége legfontosabb eseménye kétségkívül az amerikai jegybank december 16-ai kamatdöntése lesz, hogy vajon kilenc év után először emel-e kamatot a Fed. Viszont magyar szempontból is van mit figyelemmel követni, hisz kedden a Magyar Nemzeti Bank jegybankárai ülnek össze az év utolsó kamatdöntő ülésére, ahol akár újabb bejelentések is sorra kerülhetnek.
Gyengül a forint, mi lesz az adóssággal?
A héten öt forintot gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Ha tovább esik a hazai deviza árfolyama, akkor veszélybe kerülhet az államadósság csökkenő pályája is. Elemzők az Origónak azt mondták, hogy a forint nem a magyar gazdaság miatt gyengült az elmúlt napokban.
Egyre kevésbé megbízhatóak a gazdasági adatok
Ritkán telik el úgy egy hét, hogy ne jelennének meg olyan makrogazdasági adatok, amiket a világ befektetői árgus szemekkel figyelnek. A UBS egy nemrég megjelent kutatása azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az adatszolgáltatás jelenlegi gyakorlatán változtatni kell. Nem elég ugyanis, hogy az adatgyűjtéseket több mint fél évszázada, még egy egészen más világban tervezték meg, az adatok fontosságának felértékelődésével egyre többeknek áll érdekében befolyásolni ezeket.
Teljesen más lesz ez a kamatemelési ciklus
Látványosan hosszú vajúdás után a piaci várakozások alapján december 16-án kamatot emelhet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A kamatemelési ciklus elindulását 2014 tavasza óta lebegteti a testület, rendkívül hosszú felkészülési időt adva ezzel a piacoknak. Legutóbb szeptemberben áraztak a testülettől jövő jelzések alapján ilyen lépést a piacok – a döntés akkor nemzetközi aggodalmak miatt elmaradt. Ezúttal nehezebb komoly kifogást találni.
Ha spórolni akar, ne egyen, inkább tankoljon!
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben az idényáras élelmiszerek, a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Jelentősen csökkent az üzemanyagok ára.
- címkék:
- infláció
- üzemanyagár
- KSH
- Címkefelhő »
Új ellenség fenyegeti az USA gazdaságát
Miközben a piac egyre inkább arra számít, hogy a decemberi kamatdöntő ülésén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed végre rálép a szigorítási pályára, az Egyesült Államokban újra figyelmet kapott az elmúlt időszak legnagyobb csatája: az infláció a defláció ellen. A közgazdászok, politikusok és elemzők két nagy csoportot alkotva küzdenek egymás ellen. A háború azonban hamarosan komoly fordulatot vehet.
Politikai káoszt hozhat a baloldal veresége
A 16 éve hatalmon lévő Szocialista Párt vereségét jelzik előre a felmérések Venezuelában, de ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék fog nyerni. A kormánypárt semmilyen eszköztől sem riad vissza, mivel nem lesznek nemzetközi megfigyelők, így a csalás sem kizárt. A kampányban egy ellenzéki jelöltet is agyonlőttek. A gazdasági összeomlás szélén álló országban csak egy forradalmi hangulat kényszeríthetne ki jelentős változást.
Kijózanító pofont kaptak a tőzsdék
Hidegzuhanyként hatott a piacokra, hogy az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésén a felfokozott várakozásokkal szemben „alulteljesített.” Mindazonáltal az EKB ezzel azt is jelezte, hogy a piaci szereplők nem támaszkodhatnak egyedül az eurójegybankra. Mi több, az EKB döntése arra utal, hogy a központi bank maga sem szeretné túlságosan nagy mértékben kiszolgáltatni politikáját a piaci várakozásoknak.
Megtáltosodott az euró a jegybanki döntés hatására
A várakozásoknak megfelelően újabb 10 bázisponttal -0,3 százalékra csökkentette a betéti kamatrátát az Európai Központi Bank, az irányadó kamatot pedig szinten tartotta. A bejelentés előtt már óriási felfordulás volt a piacon egy pletykának köszönhetően. A 14:30-kor kezdődött sajtótájékoztatón pedig az eszközvásárlási program időbeli meghosszabbítását is bejelentett Mario Draghi. Az euró jelentős erődösét mutat a fontos devizákkal szemben, a DAX-index pedig 2-3 százalék közötti mínuszba fordult.
Belenézett a nagybank a jósgömbbe
A feltörekvő piacok igen rossz éve, amely alaposan elkalapálta az eszközöket Johannesburgtól Jakartáig hamarosan véget ér. Ez a jó hír. A rossz hír, hogy – legalábbis a JP Morgan szerint – a várakozások tekintetében 2016 sem lesz különösebben rózsás év a feltörekvők számára.