infláció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- GDP
- jegybank
- fogyasztói ár
- kamat
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ez még így kevés lesz Kínától
A hétvégén publikált makro adatok alapján úgy tűnik, hogy a kínai gazdaság növekedése még mindig nem annyira egészséges. Mind a kiskereskedelmi forgalom alakulása, mind az ipar bővülés csalódást keltett az elemzői előrejelzésekhez képest. Az infláció azonban a vártnál gyorsabban növekedett, ami azt jelenti, hogy lassan vége lehet a lazább monetáris politika időszakának és az év második felében már szigorítás következhet.
- címkék:
- Kína
- infláció
- Címkefelhő »
Ami a drágaság évében is olcsóbb lett
Az egész éves infláció közel 6 százalékos volt tavaly, de ennek ellenére több mindent olcsóbban vehettünk meg mint 2011-ben. Nem hatott péládul az infláció a tévékre, a használt autókra és a krumplira.
Kilőtt a búza, a kukorica ára
A mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberben 18,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, az év egészében 15,4 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Nagyot esett az infláció
Az élelmiszerárak emelkedése még látszik, de legalább az áfa tavalyi megemelésének hatása már nem érzékelhető, ezért jelentősen esett decemberről januárra az áremelkedés üteme. 2011 szeptembere óta a legalacsonyabb értéket mérte a KSH, igaz az EU-átlaghoz képest még így is gyors a magyar drágulás.
- címkék:
- infláció
- Címkefelhő »
Fukarkodnak a fizetésekkel cégek
A Hay Group felmérése szerint a vállalatok egyötöde 2013-ban befagyasztja béreit, a többi cég egyelőre kivár, de a bérnövelést tervezők is az inflációnál kisebb mértékben emelnének. A cafeteriakeretnél sem emelnek.
Kevesebb élelmiszert vettünk, 700 milliárddal többért
A kereskedők szerint 4-5 százaléknál nagyobb drágulást nem bír el a magyar élelmiszerpiac. Az elmúlt öt évben 8 százalékkal csökkent a fogyasztás, miközben összesen 700 milliárddal nőtt a forgalom.
- címkék:
- infláció
- élelmiszer
- vásárlás
- drágulás
- OKSZ
- Címkefelhő »
Az infláció felőrölte a béremeléseket
Tavaly a bruttó bérek közel 5 százalékkal nőttek, a nettó átlagfizetéseknél azonban csak 2 százalékos volt a többlet. Az 5 százalékos infláció ráadásul elvitte a fizetésemelést, azaz a reálbérek nem emelkedtek.
A szegény magyarok fékezik az árakat
A tavalyi durva élelmiszerár-emelkedés után nyugodtabb hónapok jöhetnek, kisebb lesz az áremelkedés üteme. A nemzetközi élelmiszerpiacon ugyanis olcsóbb lett a gabona, a magyaroknak pedig egyre kevesebb elkölthető pénzük van, így a kereskedők nem szívesen kockáztatnak áremelkedéssel.
- címkék:
- infláció
- adó
- élelmiszer
- áfa
- drágulás
- Címkefelhő »
Megugrott egy év alatt az infláció
A pénzromlás üteme 1,8 százalékponttal volt magasabb tavaly, mint 2011-ben. Az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk az 5,7 százalékos átlagnál jobban drágultak, a tartós fogyasztási cikkek ára viszont csökkent.
- címkék:
- infláció
- KSH
- Címkefelhő »
Ez húzta le Magyarországot 2012-ben
Akinek nincs munkája, dolgozhat az államnak éhbérért, a minimálbéresek fizetése viszont úgy nőtt, hogy csökkent. Az infláció uniós csúcsra jutott, a devizahitelekkel küzdők aránya egyre magasabb.