Imola
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Russell: A Mercedes semmit nem javult az imolai versenyre
George Russell "elég őrült" elképzelésnek titulálta azokat a felvetéseket, miszerint a csapat jelentős pozitív irányú fejlesztést ért el. A fiatal brit pilóta úgy érzi, hogy a csapat még egyáltalán nem lépett előre.
Ferrari-katasztrófát emleget a nemzetközi sajtó
A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Max Verstappen sima sikerét, valamint a hazai környezetben szereplő Ferrari felsülését taglalta a vasárnapi Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj után. Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Ferrari otthonában.
Schumacher biztos benne, hogy hamarosan megszerzi az első F1-es pontjait
Mick Schumacher azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem frusztrálja, hogy nem szerzett még pontot a Forma-1-ben. A hétvégi Emilia Romagna Nagydíjon erre lehetősége lett volna, azonban a rajtnál Alonsóval ütközött, majd ezt követően a 2-es 3-as kanyarkombinációban megpördült félig a vizes füvön és még több pozíciót veszített. Így Imolában ismét füstbe ment a pontszerzés lehetősége a Haas pilótája számára.
Verstappen szabályt sértett, mégis más kapott érte büntetést
Csendháborítás miatt 500 eurós pénzbüntetésre ítélték az imolai Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypálya üzemeltetőit.
Így árasztotta el az imolai F1-es pályát a víz - videó
Az Olaszországot sújtó esőzések és az imolai versenypálya közelében lévő Santerno folyó áradása miatt törölték a hétvégére tervezett Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj teljes programját. Az imolai versenypálya környékén drámai felvételek készültek.
- címkék:
- Imola
- Forma-1
- víz
- videó
- Címkefelhő »
Max Verstappen vesztett azzal, hogy elmaradt az imolai F1-futam
Egy szoros világbajnoki hajrá esetén Max Verstappen nagyon bánni fogja, hogy elmaradt az e hétvégére tervezett Emilia-Romagna Nagydíj az F1-es újságíró, Peter Windsor szerint.
Nagy a baj, legendás F1-es pályákat száműzhetnek a versenynaptárból
Két legendás olasz helyszín, Monza és Imola is kikerülhet az F1-es versenynaptárból, amennyiben nem történnek meg a szükséges felújítások a szerződéshosszabbítás létrejöttéhez.
- címkék:
- f1
- Stefano Domenicali
- Monza
- Imola
- Címkefelhő »