IMF-tárgyalás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- IMF
- Varga Mihály
- Orbán Viktor
- Európai Bizottság
- IMF-hitel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Orbán: IMF-hitel nélkül is megáll a lábán az ország
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság országjelentésébõl közvetett módon az derül ki, hogy Magyarország IMF-kölcsön nélkül is megáll a lábán.
Orbán az egyetemek adósságát is átvállalná
A miniszterelnök szerint sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell mûködõképes. Orbán Viktor az MTI-nek azt mondta, a kormány a felsõoktatási intézmények és sportági szakszövetségek adósságának rendezését is tervezi.
Varga: Célszerû volt az IMF-kritikus kampány
Hasznos és célszerû volt a kormány hirdetési kampánya Varga Mihály miniszter szerint, az ugyanis a lakosság tájékoztatását szolgálta. Varga kitért a kérdés elõl, hogy lesz-e még az idén tárgyalás. Az IMF az ellene szóló kampány után közölte, hogy csak akkor jön vissza, ha a kormány komolyan veszi.
Varga: Az IMF korrektebb, mint Brüsszel
Varga Mihály hiteltárgyalásokkal megbízott miniszter szerint szükség van a hitelmegállapodásra, mert bár most képes finanszírozni magát az ország, de azt nem lehet tudni, hogy ez a jövõben is így lesz. Varga Brüsszelt pedáns, szigorú könyvelõhöz hasonlította és azt is közölte, hogy a kormány által kampányban kritizált IMF a korrektebb partner.
Nem jön az IMF Magyarországra
Az IMF külkapcsolatokért felelõs igazgatója egy washingtoni sajtótájékoztatóan azt mondta: a szervezet egyelõre nem tervezi, hogy delegációt küldjön Magyarországra. A magyar kormánynak világosan jeleznie kéne, hogy az IMF-et és az Európai Bizottságot értékes partnernek tekinti a reformkiigazítási folyamat tervezésében.
- címkék:
- Washington
- küldöttség
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Varga már hallgat a népnyúzó IMF-rõl
Már Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelõs miniszter sem állítja azt a levelében, hogy az IMF a nyugdíjak és a bérek csökkentését kérné, kérte volna. Pedig a kormány eddigi kommunikációja ezt hirdette.
Szivárog az IMF-hatás a forint mögül
A múlt héten elindult forintgyengülés hétfõn lendületet kapott. A nemzetközi hangulat az amerikai elnökválasztás miatt bizonytalan, és a befektetõk kezdik észrevenni, hogy egyre csökken az IMF-megállapodás esélye.
Az IMF-nek nem tetszenek az Orbán-csomagok
A Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselõje szerint a kormány legutóbbi adóügyi intézkedései szembe mennek az ajánlásaikkal. Kiegyensúlyozott konszolidációt várnak ad hoc adóintézkedések helyett.
Az IMF lemond a magyarokról?
Miközben Varga Mihály Tokióban tárgyalt a Nemzetközi Valutaalappal, a magyar kormány IMF-ellenes kampányba fogott. Az [origo] információi szerint a lépés az utolsó cseppek egyike lehetett a pohárban, a Valutaalapnál már csak akkor fognak foglalkozni Magyarországgal, ha gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot látnak. A legutóbbi megszorítások szerintük nem ezt bizonyítják.
Varga Mihály: Ha az IMF nem ért meg, nem lesz megállapodás
Lehet megállapodás Magyarország és az IMF és az EU között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter pénteken. Ha nem értik meg, hogy a magyaroknak saját elképzelése van, akkor húzódnak majd a tárgyalások, és a végén nem lesz eredmény, mondta.
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Varga: A tárgyalások egyáltalán nem szakadtak meg
Az IMF-tárgyalásokért felelõs miniszter szerint nem szakadtak meg a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal folyó tárgyalások, a szervezetek jelenleg a kormány egyenlegjavító intézkedéseit értékelik, a magyar IMF-médiakampány pedig nem befolyásolja a tárgyalásokat. Az [origo] pénteken számolt be arról, hogy elmérgesedett a viszony az IMF és a kormány között.
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Kifullad a forint nagy erõsödése
Nem látnak elõrelépést a Wall Street Journalnek nyilatkozó elemzõk az IMF-tárgyalásokon, márpedig a forintot más már aligha erõsítheti.
- címkék:
- forint
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Magyaroknak hitelt? Szívesen!
Jelentõsen estek a magyar államkötvények hozamai a csütörtöki aukción. A forint is erõsödik, a CDS-felárunk is csökken. Leginkább a jó nemzetközi környezet lehet az indok.
- címkék:
- kötvényaukció
- CDS
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
A magyarok blöffölnek, de a végén veszíteni fognak - véli egy francia elemzõ
Folyamatosan blöfföl és megvezeti a külföldi befektetõket a magyar kormány, amely nem is akar megállapodást kötni az IMF-fel - állítja a Société Générale feltörekvõ piacokkal foglalkozó vezetõ stratégája. Benoite Anne egy interjúban arra figyelmeztet, hogy a magyar kormányzati politika nem befektetõbarát, nem fenntartható és nem segíti a gazdasági növekedést sem.
Varga: Lemaradtunk és most is lassú a növekedés
Varga Mihály szerint 2000-es években Magyarország lemaradt, és a kormány hiába fordította meg a trendet, csak lassú növekedést tud elérni. Az IMF-re szükség van és nem engendhetjük meg magunknak, hogy túlzott hiány eljárás miatt EU-s pénzeket veszítsünk el.
Varga Mihály: Túladóztatjuk a szegényeket
Magyarország úgy vezette be az egykulcsos adórendszert, hogy aránytalanul nagy terhet rakott vele az alacsony jövedelmûekre - ismerte el Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter egy keddi konferencián. Azt sem tagadta, hogy ha a kormánynak nem sikerül javítani a nagyon alacsony beruházási rátán, akkor az ország nagy bajba fog kerülni.
Elõvigyázatossági hitelkeret a célkeresztben
Továbbra is elõvigyázatossági hitelkeretet szeretne a kormány kicsikarni az EU-IMF párosból, ami kevésbé szigorú feltételeket szabna hazánk számára, mint a nemzetközi szervezetek által hangoztatott készenléti hitelkeret. Az elmúlt heti nyilatkozatok alapján a magyar fél szerint egyre közelebb vagyunk, hogy jó megállapodást kössünk, ugyanakkor az összegre változatlan piac környezet mellett nem fogunk rászorulni. A függõséget pedig az elmúlt napokban bejelentett új devizakötvény is csökkentheti.
- címkék:
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Magyarország is mandátumhoz juthat az IMF-ben
Hivatalosan is elindították az európai államok azt a reformfolyamatot, amelynek eredményeként Magyarország is mandátumhoz juthat majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsában.
Varga Mihály: Jó lenne, de még nincs idõpontunk az IMF-fel
A hiteltárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter szerint nem lenne helyes azt az üzenetet küldeni, hogy Magyarországnak nem fontos az IMF-megállapodás. Varga Mihály szerint jelentõsen csökkent a gazdaság sebezhetõsége, és ha nem változik alapvetõen a külsõ környezet jövõre, akkor nem lesz szükség külsõ finanszírozásra.
Egyre jobban hisznek Magyarországban a befektetõk
Az államháztartási egyenlegjavító program és az IMF/EU-megállapodást övezõ piaci várakozás felgyorsította a CDS felár csökkenését.
- címkék:
- kötvényaukció
- CDS
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Elhiszi a piac a közeli IMF-megállapodást
Meredek csökkenéssel idei mélypontjára esett a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása szerdán a londoni piacon.
- címkék:
- CDS
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Megjelentek a kormány hirdetései az IMF-tárgyalásokról
"Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét" - áll többek között azokban az egész oldalas hirdetésekben, amelyeket több országos napilapban jelentetett meg kedden a magyar kormány.
Kétszázmillióért készülhet az IMF-alku médiakampánya
Kétszázmilliós kampánnyal igyekszik magyarázni a kormány az IMF-tárgyalásokat. A megbízást a több nagy összegû kormányzati megrendelést is elnyerõ IMG Inter Media Group Kft. nyerte. A kampányban szerepet szánnak az IMF feltételeinek, amelyekrõl Orbán Viktor kormányfõ beszélt szeptember elején, de amelyek egyetlen kiszivárgott IMF- vagy uniós dokumentumban sem szerepeltek.
Csak a kilábaláshoz kell az IMF-megállapodás
Budapesten jártak a Merrill Lynch elemzõi, és azt állapították meg, hogy a valutaalappal kötendõ megállapodás nélkül is megoldható a magyar gazdaság finanszírozása.
Közszolgákon spórol a kormány, drágább lesz a készpénzfelvétel
A GDP 2,7 százalékára emelte a költségvetési hiánycélt a kormány - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken reggel. Ennek tartásához 397 milliárdos megszorítócsomagra van szükség, a kormány ezért hét intézkedéssorozatot, összesen tíz lépést hoz. Spórolnak a tanárokon, a közszolgákon, jön a segélyplafon, minden pénztárgépet bekötnek a NAV-hoz.
IMF: Nem kell több megszorítás Magyarországon
Az IMF nem kér további megszorító intézkedéseket Magyarországtól, ám kiegyensúlyozottabb rendelkezéseket látna szívesen.
Nyisszantások és nagy vágások a kormány megszorítási listáján
Nem sok ideje maradt a kormánynak, hogy találjon 500-600 milliárd forintot a költségvetésben. Az [origo] megismerte az NGM által készített megszorítási lista legnagyobb elemeit. Szóba jött az áfaemelés, a jegybank adójának és a félszuperbruttónak a megtartása, a bankok további terhelése. A magasabb hiánycél - ahogy az már fel is merült - egy kis segítség lehet a kabinetnek, de a problémát nem oldja meg. Könnyen lehet, hogy a bankok nem ússzák meg, rajtuk is csattanni fog az ostor. Mibõl mennyi pénzre számíthat Matolcsy György?
Mellár, Chikán: Nem lesz IMF-megállapodás
Kategorikus nemmel válaszolt a KSH volt elnöke egy csütrötöki konferencián arra a kérdésre, hogy végül köt-e Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal megállapodást. Mellár Tamás arról is beszélt: jó cél az, hogy az államadósságot csökkenteni akarja a kormány, de ehhez szerinte hosszabb távon szerkezeti változások is szükségesek, mert a magyar gazdaság jelenlegi állapotában és szerkezetében nem versenyképes.
Az IMF-megállapodás olyan, mint a C-vitamin
Nem véd a meghûléstõl, de ha már megfáztunk, segít minél hamarabb meggyógyulni - mondta a megállapodásról Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelõs miniszter. Szerinte az IMF-re a kormány két legfontosabb gazdaságpolitikai célja, az adósságcsapdából való kiszabadulás és a munkahelyteremtés miatt vban szükség. Varga azt is elmondta, hogy tavaly azért nem lehetett megállapodni az IMF-fel, mert a politika rövid távú érdekeit nem lehetett összhangba hozni a hosszú távú gazdasági szempontokkal.
Csak levelezgetünk az IMF-fel
Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap válasza a magyar kormány korábbi levelére; az IMF ebben fõként pontosításokat kért a kabinettõl. A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután pedig újból megkezdõdhet a konzultáció a nemzetközi szervezet delegációjával - mondta Rogán Antal szerdán a TV2 Mokka címû mûsorában. A frakcióvezetõ szerint a kormány több olyan lépést is fontolgat, amely a nyugdíjak és fizetések együttes folyósítását vagy a nyugdíjjárulékok befizetését érintené.
- címkék:
- Rogán Antal
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Válaszol a kormánynak az Európai Bizottság
Elkészült a válasz a magyar kormány levelére, de részleteket nem közölt az uniós szóvivõ, és azt sem tudta megmondani, mikor jön Budapestre az EU/IMF-tárgyalódelegáció.
Hozzá kell nyúlni a költségvetéshez
Jelenleg 300-350 milliárd forintos eltérés van a nemzetközi hitelezõknek és a magyar kormánynak a jövõ évi hiányra vonatkozó becslései között, így a kormánynak ekkora kiigazítási csomagot kell összeállítania - mondta Varga Mihály az Országgyûlés gazdasági bizottságának hétfõi ülésén. A tárgyalásokért felelõs miniszter szerint a nyugdíjakat nem csökkentik, de a közszférából küldhetnek el embereket.
Orbán újabb európai válsághullámra számít
Európán végigsöprõ újabb válsághullámra és gyors IMF-megállapodásra számít Orbán Viktor a közeljövõben. A miniszterelnök szerint nagy utat tett meg az ország két év alatt, azóta, hogy Görögországgal egy szinten emlegették, mint a szakadék szélén álló országot, a jövõ pedig keletre vezethet, miután több magyar építõipari cég is komoly megállapodások küszöbén áll.
Perspektívátlan vergõdést jósol a GKI
Ebben az évben 1,5 százalékkal csökken, jövõre 0,8 százalékkal nõ a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon a GKI Gazdaságkutató Zrt. elõrejelzése szerint. Vértes András elnök szerint a kormány nem akar megállapodni az IMF-fel, csak mumusként használja a szervezetet.
Simor: Elkerültük a szociális katasztrófát 2008-ban, ez volt a cél
Órákig tartó, idõnként heves vitába átcsapó ülést tartott a parlament gazdasági bizottsága a 2008-ban megkötött IMF-megállapodásról és a hitelfelvételrõl. Veress János volt pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök akkori döntéseiket védték, Rogán Antal számon kért.
Jöhetnek még megszorítások
A kormány a már nyilvánosságra került bürokráciacsökkentésen és a segélyezési plafonon túl is "gondolkodik még egyéb kiadásoldali intézkedésekben" az IMF-megállapodás érdekében - mondta szerdán az Indexnek Varga Mihály, az IMF-EU-tárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter.
Segélyezési plafon jöhet
Felsõ határt vezethetnek be az egy fõnek havonta kifizethetõ szociális támogatásoknál - írja a Magyar Nemzet. Az ötlet a múlt heti kormányülésen vetõdött fel, de az nem világos, hogy a javaslat konkrétan szerepel-e a kormány IMF-nek küldött válaszlevelében.
Karcsúsodás vár a közszférára
Év végére derülhet ki, hogy hány emberre lesz szükség a közszférában, és vizsgálják azt is, hogy a két-három év alatt nyugdíjba vonulók számát figyelembe véve elegendõ-e a létszámcsökkentés - közölte Giró-Szász András. A kormányszóvivõ is elmondta az IMF-tárgyalásokról: sem nyugdíj-, sem bérbefagyasztás nem jöhet szóba.
Varga: Adóemelés is szóba jöhet
Egy meglévõ adókulcs esetleges módosítását és a közszféra létszámcsökkentését is említette Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelõs miniszter egy szombati interjúban. Egy kérdésben nagyon éles vita volt az IMF-fel, de szerinte novemberre meglehet a megállapodás.
Még tíz napig titkolják az IMF-levelet
Ha a kormánypárti politikusokon múlik, szeptemberben már nem derül ki, milyen intézkedések szerepelnek a kormány által a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Bizottságnak szerdán elküldött levélben.
Átírhatja az IMF a költségvetést
Levették az Országgyûlés honlapjáról a költségvetési szavazások kitûzött dátumait. Egyúttal született egy módosító javaslat, amely lehetõvé teszi, hogy az IMF-megállapodás miatt az utolsó pillanatban átírják a büdzsé fõ számait.
Az IMF megkapta a kormány alternatív javaslatát
A magyar kormány szerda reggel elküldte, a Nemzetközi Valutaalap pedig megkapta a magyar kormány alternatív tárgyalási javaslatát - erõsítette meg a tárgyalásokat vezetõ Varga Mihály tárca nélküli miniszter és az IMF budapesti irodavezetõje. Konkrétumokat ugyanakkor egyikük sem mondott a csomag tartalmáról. Jövõ héten derülhet ki, hogy a szervezet tárgyalódelegációja mikor térhet vissza Budapestre, de Varga szerint "valószínûleg már csak októberben".
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Egy héttel tolták el a költségvetést
Csupán egy-egy héttel halasztotta el a parlament a 2013-as költségvetés két utolsó szavazását, így ha ehhez az ütemtervhez tartja magát a kormányoldal, akkor október elején lesz elfogadott törvény a jövõ évi költségvetésrõl. De a menetrendet bármikor felrúghatják, függõen attól, hogy a kormány mennyire akar megfelelni az IMF-nek és az Európai Bizottságnak.
Finomabb lesz a kormánnyal az IMF
A kedvezõ piaci kondíciók fennmaradása esetén áthúzódhat 2013-ra az új magyar IMF/EU-finanszírozási programról szóló egyezség megkötése - erre a következtetésre jutottak minapi magyarországi látogatásukon londoni felzárkózópiaci elemzõk, akik szerint a páros kevésbé lesz szigorú a jövõ évi költségvetési hiánycélok kitûzésekor, ha a költségvetési kiigazítás minõsége jelentõsen javulna.
Kettészakadt az IMF-fel vitázó kormány
A Morgan Stanley elemzõje budapesti látogatásán azt tapasztalta, hogy a kormányban kétféle álláspont ütközik. Varga Mihály csoportja megegyezne, Orbán Viktor viszont azok véleményét hangoztatta, akik szerint kell IMF-megállapodás, de nem mindenáron. Az elemzõ szerint külsõ kényszer nélkül a kormány elhúzhatja a tárgyalásokat.
Elhalasztják a költségvetési vitát
Az IMF-tárgyalások iránti elkötelezettségét demonstrálja a kormánytöbbség azzal, hogy a megállapodás megszületéséig - de legfeljebb novemberig - felfüggeszti a 2013-as költségvetés vitáját. Szerdán megy a kormány válasza Brüsszelbe.
A kormány hamarosan elküldi alternatív javaslatcsomagját az IMF-nek
Nem módosítják a jövõ évi költségvetés makropályáját, amelyet az IMF és az Európai Bizottság is kétségbe von, de a kormány elküldi alternatív javaslatcsomagját a jövõ hét közepén a két szervezetnek, jelezte Varga Mihály, az IMF-fel folytatott tárgyalásokért felelõs miniszter.
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Megenyhül Orbán, ha Merkel rápirít
Egyre bizonytalanabbnak tûnik az IMF-tárgyalások folytatása. A valutaalap azt várja a kormánytól, hogy írja át a jövõ évi költségvetés tervezetét, Orbánék azonban a jelek szerint hajthatatlanok. Információink szerint a miniszterelnök a jövõ hétig biztos makacsul kitart. Akkor találkozik Angela Merkel német kancellárral. Ha Merkel kemény lesz, Orbán engedni fog.
IMF: Még idõpont sincs
A valutaalap külkapcsolatokért felelõs igazgatója washingtoni sajtóértekezletén annyit mondott, hogy nincs még dátuma egy újabb budapesti látogatásnak. Varga Mihály IMF-fõtárgyaló egy napja Varsóban azt mondta, a tárgyalások októberben folytatódhatnak.
Tolódik az IMF-tárgyalások folytatásának idõpontja
Varga Mihály fõtárgyaló azt mondta Varsóban, hogy októberben folytathatják az egyeztetéseket az IMF-fel és az Európai Unióval. A Bloomberg kommentárja szerint korábban az egyeztetések szeptemberi folytatásáról volt szó.
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Orbán beszédével indul az õszi parlament
Két hónapos nyári szünet után hétfõn Orbán Viktor beszédével kezdõdik meg a parlament õszi ülésszaka. Orbán az IMF-rõl és a munkahelyvédelemrõl is beszélni fog, késõbb a költségvetésrõl és a családon belüli erõszakról is lesz szó.
Orbánnak kell megmondania, mit vállal a hitelért
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint a magyar kormányzaton a sor, hogy lépjen a hitelkeretért folytatott tárgyalásokon. Azt is mondta, hogy az ország finanszírozásával nem lehet baj, a hiány mértéke a kérdéses. Európa Kovács szerint nem Magyarország ellen játszik.
Erste-vezér: Ott tartunk, ahol 2008-ban
Olcsóbbak lennének a hitelek, ha lenne IMF-megállapodás, ez lenne az adósok és a bankárok érdeke is. Hitelmegállapodás esetén pedig a bankok több magyar állampapírt lennének hajlandóak vásárolni, ez az állam érdekeit is szolgálná - jelentette ki Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a Joint Venture Szövetség konferenciáján.
Orbán: Mi jók vagyunk, a világ rossz
Magyarország stabilan áll a lábán, és csak az Európai Unió válsága miatt van szükségünk az IMF segítésére - mondta Orbán Viktor a parlament õszi ülésszakának nyitónapján. Orbán azt ígéri, csak olyan megállapodást fog elfogadni, amely támogatja a munkahelyvédelmi akciótervet. A miniszterelnök az IMF-megállapodáson kívül az õsz nagy feladatai közé sorolta a rendõrség és a választási rendszer átalakítását, valamint az új polgári törvénykönyv elfogadását is.
Orbán: Az IMF megszorításokat akar
Az IMF ugyanolyan megszorító elvárásokat támaszt most, mint 2008-ban az MSZP-kormánnyal szemben - jelentette ki Orbán Viktor a kötcsei pikniken. A miniszterelnök szerint a mostani kormány politikája nem a megszorításokon alapul, így más alapon kell megállapodni.
Rólunk tárgyalnak a pénzügyi bizottságban
Az IMF-tárgyalások is napirendre kerülnek az EU-tagállamok képviselõibõl álló Gazdasági és Pénzügyi Bizottságban.
Az IMF kérésére módosítható a büdzsé
Rogán Antal a sárvári frakcióülés pénteki napja után azt mondta: tartható a költségvetés, de az IMF/EU-tárgyalások úgy kívánják, módosítanak rajta. A Fidesz frakcióvezetõje szerint az új választás csak úgy bonyolítható le, ha a választási eljárás önkéntes feliratkozással társul. A politikus arról is beszélt, hogy a devizahitelesek továbbra is számíthatnak a kormányra, a Nemzeti Eszközkezelõ eddigi tevékenységével viszont nem elégedettek.
Korábbi listájára is várja még a választ az EU
Választ vár a magyar kormánynak júliusban átadott dokumentumára az Európai Bizottság. Ez a dokumentum vélhetõen nem azonos azzal, amelyre csütörtökön Orbán Viktor hivatkozott, amikor azt mondta, ilyen áron nem kell IMF-megállapodás.
Most akkor ki kért nyugdíjcsökkentést?
Az [origo] birtokába került az az uniós jelentés, amelyben Orbán Viktor szerint sokkal több konkrétum szerepel, mint bármilyen korábbi papírban. Az augusztus 31-én íródott dokumentum azonban semmilyen extrém követelést nem tartalmaz, nincs benne szó a nyugdíjak csökkentésérõl, az adók emelésérõl vagy a bankok pénzhez juttatásáról. Az EU ugyanakkor leszögezi, hogy választ vár a korábbi kérdéseire, és nagyobb nyitottságot vár el a magyar féltõl.
IMF: Jelentõs pontatlanságok vannak a Magyar Nemzet listájában
Az IMF budapesti irodavezetõje szerint jelentõs pontatlanságok vannak abban a listában, amely a Magyar Nemzetben jelent meg. Orbán arra a listára utalva azt mondta, ilyen áron nem kell az IMF-tõl segítség.
Orbán a mélybe lökte az OTP-t a tõzsdén
Orbán Viktor az IMF állítólagos feltételeit elutasító üzenetére estek az árfolyamok a pesti tõzsdén. Az OTP bõ 2 százalékos pluszból közel 2 százalékos mínuszba került.
Orbán nagy trükkje lehet az IMF-lista
Orbán Viktor bejelentette, az IMF által kért megszorítások árán nem kell Magyarországnak a pénzügyi segítség. Az IMF listáját azonban nem érdemes diktátumnak tekinteni, mert a valutaalapnak nem ez a módszere. A csomagot mindig az adott ország állítja össze, a nyugdíjak visszavágásának az igényével például soha nem hozakodott még elõ az IMF, jóllehet ezt több ország is bevállalta már némi kölcsönért cserébe.
- címkék:
- Orbán Viktor
- nyugdíj
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Orbán: Ilyen áron nem kell IMF-hitel
A jelenlegi feltételekkel, "ezen az áron, így nem kell" az EU és az IMF által Magyarországnak felkínált hitel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videón. A miniszterelnök szerint a jelenleg is zajló sárvári évindító Fidesz-frakcióülés döntött így.
Nyugdíjcsökkentést is kér az IMF
Egyebek mellett nyugdíjcsökkentést, nyugdíjkorhatár-emelést, a családi pótlék csökkentését, szja-emelést, valamint az ingatlanadó bevezetését is kéri az IMF a hitelért cserébe - írja a csütörtöki Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett értesüléseire hivatkozva.
- címkék:
- szja
- ingatlanadó
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Rogán: Várhatóan módosítani kell a költségvetést
Várhatóan még az idén megegyezik a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, a megállapodás miatt pedig valószínûleg változtatni kell a költségvetésen - mondta Rogán Antal, aki álkonfliktusnak tartja a választási regisztrációról szóló vitát, ám az errõl szóló törvényrõl a kihirdetés elõtt alkotmánybírósági állásfoglalást kérne.
Orbán: Az õsszel lezárulhatnak az IMF-tárgyalások
Kormányzati kommunikációs roham indult IMF-ügyben. Orbán Viktor miniszterelnök szerint vannak vitatott kérdések, de már az õsszel egyezség születhet a hitelkeretrõl. Varga Mihály és Rogán Antal is az IMF-fel való egyezkedésrõl beszélt.
- címkék:
- Orbán Viktor
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Nincs dátum az IMF-tárgyalásokra
Nem döntött az IMF arról, hogy mikor folytatódjanak a magyar hitelprogramról szóló tárgyaklások - közölte a szervezet külkapcsolati igazgatója csütörtökön. Az IMF szerint a megállapodáshoz egyetértés kell néhány alapvetõ kérdésben.
- címkék:
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Fizetünk az IMF-nek, mint a katonatiszt
Pénteken esedékes a magyar állam számára egy 649 millió eurós tõkerészû hitel törlesztése a Nemzetközi Valutaalap felé, ez mai árfolyamon számítva mintegy 180 milliárd forintot tesz ki.
- címkék:
- IMF-hitel
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Miért szárnyal a forint?
A nemzetközi pénzvilág most egy kicsit jobban hisz a fellendülésben, és ezért hajlandó több kockázatot vállalni. Az eredmény, hogy szívesen hozzák Magyarországra a pénzüket, mert itt magas kamatot kapnak utána. Ettõl lett erõs a forint, és ez akár így is maradhat egész augusztusban, ha nem történik semmi váratlan.
Török és azeri pénzre pályázik a kormány
Törökországban és Azerbajdzsánban bocsátana ki magyar államkötvényeket az Államadósság Kezelõ Központ - írja a Reuter. A lépés úttörõ lenne, de az ÁKK szerint csak az IMF-tárgyalások lezárulta után jöhet szóba.
Orbán bûnbak egy angol filozófus szerint
Az európai politikai osztály vezetõinek szükségük van egy külsõ ellenségre, egy bûnbakra, ez pedig most a külön utakat keresõ Orbán Viktor, mondja Roger Scruton angol konzervatív filozófus, aki megdicsérte a kormányfõt az IMF-ügy kezelése miatt.
- címkék:
- Orbán Viktor
- euró
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
A román hitelt kaphatja Magyarország
Magyarország olyan típusú hitelkeretre számíthat az IMF-tõl és az EU-tól, mint amilyet Románia kapott 2011-ben - írta a Népszabadság. Ez szigorú felügyelettel jár, ugyanakkor a kormány szándékainak megfelelõen nem feltétlenül jár konkrét hitelfelvétellel.
- címkék:
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Milyen Magyarországot akar az IMF?
Nem lennének ötletszerûen bevezetett adók, lenne viszont vagy 600 milliárd forintnyi újabb megszorítás; az állam kisebb lenne, ezért közszolgákat kéne elbocsátani, a bankokkal és a multikkal barátságosabban bánna a kormány, de egy céggel sem kivételezne. Ha az IMF-en múlna, ilyen lenne Magyarország.
Varga: Nyitottak vagyunk az MNB-adó módosítására
Bár az Európai Központi Bank már uniós jogszabályba ütközõnek találta, az Európai Bizottság véleményét még megvárja a kormány a tranzakciós illetékrõl, amelyet a jegybankra is kiterjesztettek. Varga Mihály az IMF-tárgyalásokról elmondta, hogy az ingatlanadó nem, de a bankadó felmerült a tárgyalásokon.
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Varga: Enged a kormány, ha ez kell az IMF-hitelhez
A lakosság többsége szerint szükség van az IMF-megállapodásra, ez késõ õsszel be is következhet Varga Mihály miniszter szerint. A kormány az ingatlanadót nem vezeti be, az egykulcsos adóhoz az IMF türelmét kéri, az MNB megadóztatásával járó tranzakciós adót viszont átalakítják, ha erre szükség van.
Érik a kemény ütközet az IMF-fel
Az Európai Bizottság úgy látja, a magyar állam jövõre sokkal nagyobb költségvetési hiányt hoz majd össze, mint azt a kormány most tervezi. Az IMF-es delegáció csendes profizmussal kérdezte végig a magyar gazdaság fontos szereplõit, a nagy képet akarták összerakni a gazdaságról.
Magyar gyümölcslevet adott Orbán az IMF-tárgyalóknak
Szókimondó és határozott embernek írta le a magyarországi IMF-tárgyalásokat vezetõ Thanos Arvanitist a Blikk informátora, aki Irina Ivascsenkót csendesnek, Barbara Kaufmannt pedig aprólékosnak írta le. Az IMF-képviselõk az Orbán Viktorral való tárgyaláson magyar gyümölcslevet és magyar ásványvizet kaptak, miután Orbánnál sosem szolgálnak fel mást.
- címkék:
- Orbán Viktor
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Több dologban sem ért egyet a kormánnyal az IMF
Baja van az IMF-nek és az Európai Bizottságnak a jövõ évi költségvetés megalapozottságával, a tranzakciós adóval, a felpörgetett közmunkaprogramokkal, ez olvasható ki Varga Mihálynak, az IMF-tárgyalásokat vezetõ delegáció vezetõjének nyilatkozatából.
IMF: Megszorítás kell a jóléthez
Az elmúlt bõ egy hétben Magyarországon tartózkodó IMF-delegáció értékelése szerint újabb megszorításra lesz szükség 2013-ban, mert csak így lesz tartható a költségvetés tervezett hiánya. Közben viszont végre kell hajtani a Széll Kálmán-tervet és más reformokat, mert csak így lehet elérni a növekedést és a jólétet.
- címkék:
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Rászervezett egymásra Orbán és az IMF
A magyar gazdaság problémáiról kérdezték az IMF-küldöttség tagjai szerdán a magyar szakszervezeti szövetségek vezetõit. Két elnök nem tudott elmenni, mert õket Orbán Viktor kormányfõ hívta egyeztetni.
Orbán visszavárja az IMF-et
Orbán Viktor kormányfõ azt várja, hogy a Valutaalap állítson össze egy listát arról, hogyan látja a magyar gazdaságot, hogyan kellene változtatnia a kormánynak a gazdaságpolitikáján, és mondják el a hitel elõfeltételeit. Egyébként a miniszterelnök szerint jó hangulatú volt a keddi találkozója az IMF-fel és az Európai Bizottsággal.
Az IMF elõtt minõségi borokról konzultált Orbán
Orbán Viktor miniszterelnök, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Lázár János államtitkár a borászok képviselõivel konzultált kedden délután az IMF-küldöttséggel folytatott találkozó elõtt.
Orbán kedden tárgyalt az IMF-fel
Egy IMF ellen tiltakozó személy megpróbálta aprópénzzel megdobálni Orbán Viktor miniszterelnököt a Képviselõi Irodaháznál, amelyben a Fidesz elnöksége ülésezett, és amely elõtt demonstrált egy harminc fõbõl álló társaság a Valutaalap és az Európai Bizottság ellen.
Provence-ban készül Rogán az IMF-re
Kedden tárgyal a magyar kormány által felállított bizottság az IMF-küldöttséggel, amelyen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje is részt vesz. A politikus addig egy dél-franciaországi faluban nyaral.
- címkék:
- Rogán Antal
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Konkrét kérdéseket szegez a kormánynak az IMF
Az IMF/EU delegáció az eddig lebonyolított 20-30 találkozón további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeirõl, ezért a jövõ heti tárgyalásokon már konkrét kérdéseket tesznek fel a magyar kormánynak - mondta a nemzetgazdasági tárca államtitkára.
Varga: Nem szokásunk mumusozni
Az IMF-fel elsõ körben a magyar gazdaság jövõ évi és idei várható számairól, a makropályáról kell megállapodni, utána jöhetnek a részletek - mondta Varga Mihály a Figyelõ hetilapnak adott interjújában. A tárca nélküli miniszter szerint van rá esély, hogy Matolcsy György is találkozzon a delegációval, akik egy hét alatt 50-55 tárgyalást folytatnak le. A kormánynak tabulistája nincs, de vagyonadó és ingatlanadó nem lesz, a tömegközlekedésrõl viszont szívesen egyeztet.
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Tarlós úgy érzi, tetszettek a tervei az IMF-nek
A BKV-ról és a vállalat finanszírozásáról tárgyalt csütörtökön Tarlós Istvánnal az IMF és az Európai Bizottság delegációja a budapesti Városházán. A fõpolgármester szerint az IMF támogatta a buszágazat esetleges kiszervezését, és tetszett nekik a városüzemeltetési struktúra átalakítása is.
Évszázados rutinunk van a kuncsorgásban
Népszövetségi kölcsön, hét évig Magyarországon tartózkodó amerikai pénzügyi felügyelõ, szovjet és kínai segítség - a múlt században számos elõzményük volt a mostani IMF-es hiteltárgyalásoknak. Sõt, arra is akad példa, hogy a segítségnyújtásnak a maihoz hasonló feltételei voltak. Kihez fordultunk az elmúlt 100 évben, ha elfogyott a pénzünk?
Az IMF érkezésével távolodik a magyar csõd
Idei mélypontjára csökkent szerdára a londoni piacon az ország csõdkockázatát mutató CDS. Ennek hátterét az IMF-tárgyalások elindulása és az amerikai jegybankelnök szavai adják.
- címkék:
- CDS
- IMF-tárgyalás
- csõdkockázat
- IMF
- Címkefelhõ »
Elzárta magát Orbán a Fidesz régi álmától
Egykor a Fidesz választási programjában is szerepelt, mára mégis a párt egyik elsõ számú tabuja lett az ingatlanadó. Az Orbán-kormány három elõdje is belevágott, van elõnye is bõven, mégsem lett belõle soha semmi Magyarországon. Most az IMF és az EU újra forszírozza.
Tarlóssal is tárgyalnak majd az IMF képviselõi
A Magyar Hírlap szerint Tarlós István fõpolgármesterrel is tárgyalni fognak az IMF képviselõi, akik hétfõn érkeztek meg Magyarországra, és kedden kezdik meg az egyeztetéseket a hitelkeretrõl.
Az uniós delegáció szerdán érkezik a hiteltárgyalásra
Az IMF képviselõi már Magyarországon vannak, az EU delegációja viszont csak szerdán érkezik, hogy tárgyaljanak a magyar féllel a valutaalap hitelkeretérõl.
- címkék:
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Európai Unió
- Címkefelhõ »
Tojásokon lépked az IMF milliárdjaival szemezõ kormány
Érzékelhetõ fordulatot vett a kormány a kedden megkezdõdött IMF-tárgyalások elõtt. Bár eddig kemény szavakkal próbálta bizonygatni, hogy nincs nagy szükségünk a Nemzetközi Valutaalap pénzére, a legújabb verzió szerint könnyen lehet, hogy költenünk kell majd belõle. A kormányt több gazdasági körülmény is szorongatja, jövõ év elején valahonnan tengernyi pénzt kell szereznie. Most akkor szükségünk van az IMF pénzére, vagy nem?
Sorban álltak a magyar adósságért a befektetõk
Hatalmas érdeklõdés mellett nyolc hónapja nem látott szintre süllyedõ hozammal zárult a magyar kincstárjegyek aukciója. A rég látott érdeklõdés azt jelzi, a piac bízik az IMF-tárgyalások sikerében.
- címkék:
- kamat
- állampapír
- hozam
- IMF-tárgyalás
- ÁKK
- Címkefelhõ »
Láncokkal tiltakoztak az érkezõ IMF ellen
Két ember hozzáláncolta magát az IMF budapesti épületéhez, a rendõröknek kellett leszedniük õket. A hiteltárgyalások ellen tiltakoztak.
- címkék:
- Budapest
- tiltakozó
- IMF-tárgyalás
- Címkefelhõ »
Orbán: Nem a talpon maradáshoz kell az IMF
Félreérti a magyar társadalom Orbán Viktor szerint, hogy mirõl tárgyal a kormány az IMF-fel. A miniszterelnök szerint a kedden kezdõdõ tárgyalások az olcsó finanszírozhatóságról szólnak, nem pedig Magyarország megmentésérõl.
- címkék:
- Orbán Viktor
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Szürke nyakkendõben jött a félelmetes görög
Megkezdõdtek az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között kedd délelõtt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.
Kövér: Nem hagyjuk, hogy zsaroljon az IMF
A kormány nem hagyja magát megzsarolni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyaláson, de a nemzetközi pénzügyi szervezet nem is tud igazán mit kérni Magyarországtól - mondta Kövér László, az Országgyûlés elnöke egy vasárnapi esti tévémûsorban.
Már hétfõn megérkezik Magyarországra az IMF-delegáció
Hétfõn érkezik Budapestre az IMF-delegációt szállító gép - értesült az [origo]. A tárgyalások kedden kezdõdnek, pontosan nyolc hónappal az után, hogy a kormány váratlanul az IMF-hez fordult. A magyar tárgyalódelegáció vezetõje, Varga Mihály szerint õsszel születhet meg a megállapodás, és elképzelhetõ - ha az európai helyzet úgy alakul, hogy hozzá kell nyúlni a kerethez. Eddig a kormány mindig azt hangsúlyozta, hogy csak "elõvigyázatosságról" van szó.
- címkék:
- Varga Mihály
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Címkefelhõ »
Varga kitart az elõvigyázatossági hitel mellett
Mire a falevelek lehullanak, meglesz a megállapodás - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter az IMF-tárgyalásokról. A miniszter elmondta, hogy az ingatlanadó ellen azzal érvelnének, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már elkaszálta. Varga annak ellenére is elõvigyázatossági hitelt kérne, hogy az IMF közölte, csak készenléti hitelrõl lehet szó.