IMF-hitel

címke rss

Recesszióba fordul Romániára az idén

Archívum2010.07.30, 17:51

A román bruttó össztermék (GDP) várhatóan 1,7-1,9 százalékkal csökken az idén - jelentette ki pénteken Sebastian Vladescu román pénzügyminiszter. Korábban stagnálást vártak, a hiány lefaragása miatti adóemelés azonban rövid távon rontja a gazdaság teljesítményét.

Megérkeztek az IMF-kudarc első utórengései

Gazdaság2010.07.23, 14:48

A magyar kormány és az IMF, illetve az EU közötti tárgyalások múlt szombati megszakadása miatt felülvizsgálati listára tette Magyarországot az egyik vezető nemzetközi hitelminősítő, amit jó eséllyel a magyar államadósság leminősítése követ majd. Pár órával a bejelentés után egy másik hitelminősító negatív kilátást adott a magyar adósosztályzatra. Újra gyengülni kezdett a hét második felében erősödő pályára álló forint.

Csányi: Nem látok okot túlzott aggodalomra

Gazdaság2010.07.23, 11:41

Nem lát okot a túlzott aggodalomra Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az IMF-tárgyalások megszakadása miatt, bár a bankadó mellett nem hiányzott a bizonytalanság az OTP-nek. Szerinte októberig még megszülethet az IMF-egyezség, és azt is mondta a Világgazdaságnak adott interjújában, hogy a kormánynak figyelembe kell vennie a piac érzékenységét.

Koszovónak hitelt ad, Haitinek elengedi a törlesztést az IMF

Archívum2010.07.22, 14:12

Koszovó közel 109 millió euró hitelt kap a Nemzetközi Valutaalaptól, amelynek első részletét azonnal megkapja. A földrengéssújtotta Haitinek viszont elengedi hitelét a szervezet, sőt újabb dollármilliókkal segíti az újjáépítést.

Addig nem hiányzik az IMF-hitel, ameddig minden jól megy

Gazdaság2010.07.22, 20:28

Könnyen forintesést okozhat, ha a kormányfő szavainak megfelelően nem hosszabbítják meg az októberben kifutó IMF-es hitelszerződést - vélik az [origo]-nak nyilatkozó elemzők, akik szerint az Európai Unió is beugorhatna az IMF helyére, de még az sem biztos, hogy nem lesz új megállapodás. A már lehívott, de fel nem használt kölcsön még egy évig elég lehet.

Orbán egyenlő mércét várna a hiánycél teljesítésekor

Archívum2010.07.22, 14:23

Magyarország számára most az elsődleges és lényegi kérdés az Európai Unióval történő megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva, miután horvát kollégájával találkozott csütörtökön a Parlamentben. A miniszterelnök szeretné, ha Magyarország számára ugyanannyi idő állna rendelkezésre a hiánycél elérésére, mint a többi problémás EU-tag esetében.

Bármikor kész újra tárgyalni az IMF

Archívum2010.07.22, 18:47

Bármikor hajlandó visszatérni Magyarországra és folytatni a hiteltárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap - jelentette be az IMF szóvivője. Arról nem mondott semmit, hogy hivatalosan értesítette-e a szervezetet a magyar kormány a szándékairól.

Der Standard: A deviza-lakáshitelek tiltása sem tetszik az EU-nak

Gazdaság2010.07.21, 18:23

Az IMF a strukturális átalakításokat hiányolta a magyar kormány elképzeléseiből, az EU pedig négy ponton is az uniós jog megsértésének veszélyét látja a tervezett gazdasági intézkedésekben - írja az egyik osztrák napilap.

Merkel figyelmeztette Orbánt a hiányra

Gazdaság2010.07.21, 19:04

Angela Merkel német kancellár berlini tárgyalásaik után emlékeztette Orbán Viktort, hogy az EU Magyarországtól is elvárja az eurózóna tagjai számára előírt maximális hiányszint betartását. A magyar kormányfő - a kormány eddigi kommunikációjával szembemenve - kijelentette, az IMF-fel már nincs értelme megegyezni, Magyarországnak az EU-val kell megállapodnia.

Saját szavazataikban bíznak a Fidesz devizahitelesei

Itthon2010.07.20, 09:19

A részben devizában eladósodott Rogán Antalnak havi 180-190 ezer a törlesztője, de nem a forint mostani zuhanásán szomorkodik, és más fideszes politikusok is arra számítanak, hogy pár napon belül javulni fog a helyzet. A kormány és az IMF tárgyalásainak összeomlását követő forintgyengülésről kérdeztünk politikusokat, akik közül többnek devizahitele van.

Bejáratott IMF-es módszer bosszantotta fel Orbánt

Itthon2010.07.20, 17:42

Az IMF-tárgyalások megszakadását magyar kormányzati politikusok többek között azzal magyarázták, hogy a valutaalap képviselői egyes intézkedésekbe is bele akartak szólni, ez azonban eddig bevett gyakorlatnak számított a részükről. Most is felkerestek még klímaügyi tisztviselőt is, és hasonlóan jártak el Bajnai idején, illetve több szomszédos országban.

Orbán: A hiánycél elérésének módja kizárólag nemzeti felelősség

Gazdaság2010.07.20, 13:47

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között létrejött szerződés alapján az egyetlen konkrét elvárás Magyarországgal szemben a 3,8 százalékos költségvetési hiány, ezt az ország be is fogja tartani - közölte Orbán Viktor. Korábban fideszes képviselők a bankadóval kapcsolatban is ütközési pontról számoltak be.

EBRD-elnök: Magyarország a példa a költségvetés fontosságára

Archívum2010.07.20, 10:40

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke reméli, hogy megállapodás születik majd a hétvégén megszakadt Valutaalap-tárgyalásokon. Thomas Mirrow szerint Magyarország a példája annak, hogy mennyire fontos a költségvetési fegyelem.

Dpa: Magyarországon próbálhatja ki az EU az új büntetőmechanizmusát

Gazdaság2010.07.20, 14:13

Az IMF és az EU egyszerre jutalmaz és büntet: aki derekasan takarékoskodik, az segítségre számíthat. Aki viszont letér a szigorú takarékoskodás útjáról, az magára marad - mint Magyarország - írta keddi cikkében Marion Trimborn, a német dpa hírügynökség elemzője. Szerinte az Unió éppen Magyarországon próbálhatja ki a nemrég elfogadott büntetőmechanizmusát.

FT: Magyarország biztosan veszít az IMF-csörtén

Gazdaság2010.07.20, 09:02

Magyarországgal foglalkozó cikk jelent meg a külföldi média egyik vezető gazdasági lapjában, a Financial Times-ban "Magyarország bakot lő" címmel. A szerkesztőségi publicisztika élesen kritizálja a magyar kormány tevékenységét, mondván ezzel a játékkal senki sem nyerhet, de Magyarország biztosan veszít.

Reuters: A magyar hírek tartják magasban az arany árát

Gazdaság2010.07.26, 11:57

A kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az EU közti tárgyalások felfüggesztése az arany árát is a magasban tartja, pedig enélkül már csökkenésnek indulhatna a nemesfém ára.

FT: Öngólt lőtt Orbán az IMF elutasításával

Gazdaság2010.07.19, 14:24

Több nyugat-európai lap kemény fellépésre sarkallja az IMF-et Magyarországgal szemben a kudarcba fulladt hétvégi tárgyalásokat kommentálva. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a nemzetközi szervezeteknek nem szabad tolerálniuk, hogy Magyarország le akar térni a takarékossági pályáról, a Die Welt pedig azt írja, hasznos, hogy a magyar gazdaság szanálásába bevonták az IMF-et is, amely hatékonyan képes nyomást gyakorolni. A Financial Times arról írt, hogy Orbán Viktor kormányfő öngólt lőtt a kudarcba fulladt tárgyalásokkal.

A román és ukrán IMF-példa riasztó lehet Orbánéknak

Gazdaság2010.07.19, 14:21

Nem Magyarország az egyetlen olyan állam a régióban, ahol nem mentek simán a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), Romániában és Ukrajnában végül a kormányoknak kellett meghátrálniuk. Bukarestben 5 százalékpontos áfaemeléssel, Kijevben pedig 50 százalékos gázáremeléssel jutottak hozzá az IMF hitelkeretéhez.

Orbán: Forint- és IMF-ügyben Matolcsy az illetékes

Gazdaság2010.07.19, 12:21

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez irányította a forint gyengülése, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU ügyében az újságírókat Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Fidesz-KDNP-frakcióülésére érkezőben.

Egy éve nem látott mélységbe esett a forint

Gazdaság2010.07.26, 11:56

Ahogy arra az elemzői jóslatok alapján számítani lehetett, a forint jelentősen gyengült hétfőn reggel, miután a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió delegációja szombaton felfüggesztette a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokat. Délután folytatódott a gyengülés, így éves mélypontra került a forint az euróval szembe: délután négy körül a 292-es szintnél tetőzött az árfolyam. Este nyolc körülre azonban enyhén erősödött a forint,a 290-es szintet súrolta felülről ez euró/forint árfolyam, a svájci frank 213 forint fölött volt ugyanekkor.

Rogán szerint csak egy hónapra emelkednek a törlesztők

Gazdaság2010.07.19, 17:58

A devizahitelesek problémája arra vezethető vissza, hogy 2005-ben senki nem figyelmeztette őket az árfolyamkockázatra - mondta az [origo]-nak Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke, aki szerint az euróárfolyam több mint tíz forintos hétfői megugrása csak rövid ideig lesz érezhető.

Orbán pár napos haragra számít az IMF-fel

Itthon2010.07.19, 18:33

Az IMF-tárgyalások összeomlása után Orbán Viktor az [origo] információi szerint arról beszélt saját párttársainak, hogy a bankadót is tartalmazó gazdasági akciótervről szóló csütörtöki szavazás után csillapodni fognak a kedélyek. A tárgyalások összeomlása szombaton vált egyértelművé, de az IMF tárgyalói egy kormányzati forrás szerint már pénteki találkozóikat is lemondták.

"Nincs hely potyautasoknak" - újra címlapon a magyar válság

Gazdaság2010.07.18, 21:04

Az IMF-es és uniós hiteltárgyalások hirtelen megszakadása újra a világ vezető lapjainak címoldalára vitte Magyarországot és a magyar gazdaság gondjait. A lapok többsége szerint a forint és a magyar részvények lehetnek az első vesztesek, a Financial Times kommentárja szerint pedig az IMF a többi laza költségvetésű országnak is üzent azzal, hogy megegyezés nélkül hazautazott Budapestről.

"Nagyon feszült a piac" - a forint esését hozhatja az IMF-fiaskó

Gazdaság2010.07.18, 16:40

Komoly forintgyengülést és kamatemelést sem tartanak kizártnak elemzők azután, hogy szombaton félbeszakadtak a magyar kormány, illetve a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttsége közötti hiteltárgyalások. Az IMF delegációjának vezetője azt mondta, hogy a bankadó összegét csökkenteni kell, és annak nincs jelentősége, hogy melyik magyar kormány vállalta, hogy 3 százalék alá csökkenti a költségvetési hiányt. A kormány és az IMF is a tárgyalás folytatását ígéri, határidő egyelőre nincs.

A bankadó és Simor fizetése lehet a kényes pont az IMF-tárgyalásokon

Gazdaság2010.07.17, 13:43

Az MTI értesülései szerint a bankadó bevezetése és Simor András MNB-elnök fizetésének csökkentése miatt alakult ki komoly nézeteltérés a kormány és a Nemzetközi Valutaalap tárgyalásain. A tárgyalások eddig hírzárlat mellett folytak, de lehet, hogy a felek már a hétvégén a nyilvánosság elé állnak a saját álláspontjukkal.

A forint ereje is eldől az IMF-tárgyaláson

Gazdaság2010.07.16, 17:50

Teljes hírzárlat mellett tárgyal a magyar kormánnyal az ország két legnagyobb hitelezője, az IMF és az Európai Unió küldöttsége. Az egyeztetésen jó eséllyel több konfliktusos pont is szóba kerül, és bár egy francia bank a tárgyalások összeomlására számít, az [origo] által megkérdezett elemzők szerint lesz megállapodás. A kérdés inkább csak az, hogy pontosan milyen, illetve azt hogyan jelentik be.

A magyar IMF-tárgyalások összeomlásától félti a forintot egy francia nagybank

Gazdaság2010.07.15, 19:52

Egy francia nagybank elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy növekszik a magyarországi IMF-tárgyalások összeomlásának valószínűsége, ami a forint gyengülését okozhatja.

Ötven százalékkal emelik a gázárat Ukrajnában

Archívum2010.07.14, 13:55

A Nemzetközi Valutaalap előírásainak megfelelően 50 százalékkal emelik a gáz árát Ukrajnában. Az ukrán költségvetést jelentősen megterhelte a gázár állami támogatása.

Szapáry György szerint lesz új IMF-hitel

Archívum2010.06.30, 08:33

Új, elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF) 2011-re - nyilatkozta az fn.hu-nak Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója. Szerinte a hiány 5 százalék körül lenne, ha nem lenne a kormány akcióterve.

Jövőre új IMF-szerződést kötne a kormány

Archívum2010.06.17, 09:07

A meglevő IMF-megállapodást év végéig meghosszabbítanák és 2011-re új szerződést kötnének - jelentette ki Szapáry György, a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval folyó tárgyalódelegáció vezetője a köztelevízó Ma Reggel című műsorában.

Örül az IMF, hogy a kormány tartaná a hiánycélt

Archívum2010.06.09, 21:49

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán üdvözölte, hogy a magyar kormány vállalja a 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítését. Hivatalos tárgyalás csak június elején lesz a kabinet által tervezett lépésekről.

Ötszázmilliós ukrán hitelre bólintott rá az EP

Archívum2010.05.18, 19:49

Az Európai Parlament kedden a maga részéről jóváhagyta, hogy Ukrajna 500 millió euróban maximált uniós hitelt kaphasson. A 15 éves futamidejű hitel Kijevet a költségvetési problémái megoldásában segíti. Ukrajnának az idén legalább 3 milliárd dollárnyi új külföldi kölcsönre lesz szüksége lejáró adósságai újrafinanszírozásához.

Nem kap újabb engedményt az IMF-től Románia

Archívum2010.05.03, 17:00

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ragaszkodik a román kormánnyal korábban kötött egyezséghez, miszerint az államháztartási hiány értéke nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 5,9 százalékát.

Fizetésképtelen lett Görögország, Athén kéri az EU és az IMF milliárdjait

Gazdaság2010.04.23, 15:08

A görög miniszterelnök pénteken délben hivatalosan is bejelentette, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közös mentőcsomagjának aktiválását kéri, ami annak elismerése, hogy Athén magától nem képes fenntartani a fizetőképességet. A forint és a tőzsde szinte meg sem mozdult a hírre, a piac a részletekre vár.

Martonyi: Meg fogjuk akadályozni a Mol átvételét

Gazdaság2010.04.15, 13:59

Tárgyalni kell az IMF-fel és az EU-val, új megállapodást kell kötni a szervezetekkel, diverzifikálni kell a földgáz beszerzési forrásait és szállítási útvonalait is, a Molt pedig meg kell védeni - Martonyi János, a külügyminiszteri poszt várományosa szerint ezek a következő kormány célkitűzései.

Ígéretek földje - A gazdaság

Itthon2010.04.07, 10:43

Már csak három nap van hátra a választásokat megelőző kampánycsendig. Az [origo] - az elmúlt két héthez hasonlóan - minden hétköznap felvet egy olyan problémát, amire megítélésünk szerint választ kellene találniuk a hatalomra törő pártoknak. Mikor legyen magyar euró? Kell-e adócsökkentés? Mit csináljunk az IMF-hitellel? Jöjjön velünk az Ígéretek földjére!

IMF: Görögország saját erejéből kezelné a válságot

Archívum2010.04.02, 14:05

Görögország nem kérte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét csütörtökön a szervezet képviselőivel tartott washingtoni találkozón. A hivatalos megbeszéléseket követően az IMF képviselője úgy nyilatkozott, hogy Athén a saját erejéből akarja kezelni az adósságválságot.

Varga Mihály: A Fidesz miatt zárolta a kormány a tartalékokat

Gazdaság2010.02.16, 20:38

A Fidesz alelnöke szerint az ellenzéki párt és az IMF közötti tárgyalások következménye, hogy a kormány zárolta a költségvetési tartalékok jelentős részét.

Magyarországon vizsgálódik az IMF és az EB

Archívum2010.02.03, 12:52

Megérkezett az IMF és az Európai Bizottság delegációjának egy része Budapestre szerdán, hogy a szakértők február közepéig elvégzik a nemzetközi szervezetek által Magyarországnak nyújtott hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatát - erősítette meg a Pénzügyminisztérium az MTI-nek. A mostani, negyedéves felülvizsgálat lesz az IMF ötödik és az Európai Unió (EU) negyedik ellenőrzése.

IMF: Sikersztori Románia kilábalása a válságból

Archívum2010.02.02, 15:46

Románia számára valóságos "sikersztori", ahogyan kijutott a válságból, amely tavaly még teljes összeomlással fenyegette, de nagyon fontos, hogy a jövőben folytassa a gazdasági reformokat, különben továbbra is védtelen marad - fejtette ki Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségvezetője.

Elégedett az IMF a magyar gazdaságpolitikával

Gazdaság2010.01.04, 09:02

Az IMF ötödik hitelrészletének lehívásához kapcsolódó szakértői jelentés nyugtázza a hitelprogram alapvető céljainak megvalósítását a magyar költségvetés fenntarthatósága terén. A dokumentum ugyanakkor jelzi, hogy a kormánynak készen kell állnia további intézkedések megtételére.

Visszadobta az IMF az ukrán segélykérelmet

Gazdaság2009.12.23, 19:49

Az év végéig biztosan nem lesz megállapodás Ukrajna és az IMF között az ország által nemrég kért 2 milliárd dolláros rendkívüli segély kifizetéséről.

IMF: Lehívható a az ötödik hitelrészlet

Archívum2009.12.18, 19:16

A Nemzetközi Valutaalap jóváhagyta a készenléti hitelkeret negyedik felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága 2008. november 6-án 10,5 milliárd SDR összegű készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Magyarország számára. A hitelkeret 2010. október 5-ig áll rendelkezésre, amelynek négy részletben közel a háromnegyede (7,6 milliárd SDR) került ezidáig lehívásra.

Matolcsy: A Fidesz sem hozza el a Kánaánt

Gazdaság2009.12.10, 09:43

Új költségvetés és új adórendszer lép hatályba még a jövő év közepén, ha a Fidesz alakít kormányt 2010-ben. Matolcsy György, a A Fidesz gazdaságpolitikusa az MTI-nek nyilatkozva elismerte, beletelik egy időbe, míg pártja megteremti a növekedés feltételeit. Szükségesnek tart egy új IMF-hitelszerződést is.

Bajnai: Nem kell már az IMF pénze

Archívum2009.12.03, 08:24

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint Magyarországnak már nem kell felhasználnia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzét, tartalékolhatja a szervezet hiteleit. Az IMF vezetője szerint a választások után sem változik meg érdemben a magyar gazdaságpolitika.

Késhet a román IMF-hitel

Archívum2009.11.19, 15:21

Ha Románia késik egy hiteles költségvetési terv elfogadásával, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított hitel harmadik részletének megadása valóban átcsúszhat a jövő évre, és elképzelhető, hogy az csak márciusban, a negyedik részlettel egyidejűleg lesz lehívható - mondta csütörtökön Bukarestben Tonny Lybek, a nemzetközi pénzintézet romániai és bulgáriai képviselője.

Románia 2015-ös euróval számol

Archívum2009.11.16, 16:18

Románia 2015-ben váltaná fel a lejt az euróval, de egyelőre még az is kérdéses, hogy Bukarest megkapja-e a következő, másfél milliárd eurós IMF-hitelrészletet.

Nem tolerálná Orbán hiányértékét az IMF

Archívum2009.11.16, 16:43

Magyarország nem kéri a soron következő IMF-hitelrészletet, a Nemzetközi Valutaalap tarthatónak látja a jövő évi hiánycélt és nem tolerálná a Fidesz által említett 7 százalékos államháztartási hiányt - ezek derültek ki az IMF delegáció tárgyalása utáni budapesti sajtótájékoztatón.

Béremelés miatt késhet az ukrán IMF-pénz

Gazdaság2009.10.30, 16:17

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra vette vissza Ukrajna rendkívül gyenge, mélyen spekulatív szuverén adóskockázati besorolásának kilátását pénteken a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a politikai ciklus hatással van a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti egyezmény végrehajtására, és a következő IMF-folyósítás valószínűleg késni fog. Az IMF az ukrán minimálbér emelése miatt aggódik.