illegális bevándorlás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- migráns
- migráció
- Olaszország
- Európai Unió
- Soros György
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ismét felerősödött a migráció a nyugat-balkáni útvonalon
Ismét felerősödött az illegális migráció a nyugat-balkáni útvonalon, és ha továbbra is tömegek érkeznek, akkor vitákkal kell számolni a feltorlódott migránsok és a lakosság, illetve a hatóságok és az elégedetlen helyiek között - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szombaton az M1 Aktuális csatornán. A szakértő elmondta azt is, hogy ha az ellátási problémák nem oldódnak meg, akkor van rá esély, hogy az illegális migránsok csoportokba szerveződnek és nagyobb tömegekben akarnak majd áttörni a határokon.
Brüsszel négymillió migránst szabadíthat Európára
Az Európai Parlament elítélte az északkelet-szíriai török beavatkozást, amelynek célja egy biztonsági sáv létrehozása az országban tartózkodó 4 millió menekült jelentős részének hazatérésének biztosításához. Törökország nemzetközi segítséget várna, ugyanis az uniós ígéretekkel szemben nem kapta meg az egész, a menekültek ellátásához szükséges összeget, a gazdaság pedig teljesítőképessége határán van. Ha így folytatódik, akkor Erdogan török elnök beváltja ígéretét, és a képmutató uniós vezetők miatt Európa felé irányítja ezt a többmillió embert. Azt a többmillió embert, akik a Balkánon keresztül jöhetnek csak, az első schengeni állommás ...
Összeütközött egy migránsokat szállító hajó a görög parti őrség hajójával
Összeütközött egy illegális bevándorlókat szállító hajó a görögországi Kósz-sziget közelében a parti őrség járőröző vízi járművével. Az ütközésben egy bevándorló meghalt, hat társa megsérült, két ember eltűnt.
Példátlan válságról beszél egy migránsokkal elárasztott görög sziget polgármestere
Azonnal avatkozzon be a kormány és csökkentse a sziget legfőbb városában lévő migránsközpont túlzsúfoltságát, ezt követeli a görögországi Számosz szigetének polgármestere, Giorgos Stantzos, aki felhívást intézett a sziget lakóihoz, hogy csatlakozzanak a hétfő délutánra meghirdetett tüntetéshez.
Már 25 ezer migráns érkezett Olaszországba, amióta megint baloldali kormány van
Kiugróan megnőtt az Olaszországba érkező illegális migránsok száma a baloldali kormány felállása óta - mondta Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet munkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
Mit lehet tudni a Földközi-tenger Soros-féle migránshajóiról?
Részletes elemzést tett közzé a Le Figaro nemrég az illegális migráció lebonyolításában részt vevő hajókról. Ezek ellen a migránshajók ellen harcolt Salvini, rendkívül eredményesen. A Le Figaro elemzése és az Origo saját információi alapján megmutatunk néhány hajót és összefoglaljuk, kik, milyen szervezetek fizetik a migránsok Európába szállítását. Természetesen a legtöbb, úgynevezett civil szervezetet Soros György egyik vagy másik alapítványa is támogatja. Nem véletlen egyébként, hogy a francia konzervatív napilap ismét ilyen alapossággal kezdett foglalkozni a bevándorlókkal. Miután új olasz baloldali kormány alakult, ismét napirenndre ...
16 migránst fogtak el Szlovéniában
Tizenhat migránst találtak egy közúti ellenőrzés során három szerb rendszámú autóban a szlovén hatóságok.
Újabb balliberális hazugság lepleződött le: mégis van kötelező kvóta
A hazai balliberális politikusok hosszú évek óta tagadják a brüsszeli kötelező kvóta létét. A hétfőn zárult informális máltai csúcstalálkozó is bebizonyította,hogy az uniós tagországok egy része továbbra is migránsok tömegeit zúdítaná az európai tagországokra. A legújabb tervek már nyíltan arról szólnak, hogy szó sincsen menekültekről, hanem csak gazdasági bevándorlókról, akiket szét kell osztani. A balliberális politikusok tehát ismételten lebuktak a hazugságaikkal. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány továbbra is elutasít mindenféle kvótát, és csak abban nyújt segítséget Magyarország, hogy a migránsokat visszavigyék az indulási ...
Újraindították a kvótavitát a bevándorláspártiak
Négy uniós tagállam újra napirendre hozta az Európába érkező bevándorlók elosztásának évek óta húzódó kérdését. Málta, Olaszország, Németország és Franciaország egy ideiglenes szükségmegoldásban állapodott meg, kizárólag a Földközi-tengerből kimentett bevándorlók elhelyezésére. Az új mechanizmus „önkéntes alapú és ideiglenes", ám a négy ország reméli, hogy a többi tagállam is csatlakozik majd – olvasható a Magyar Nemzetben. A magyar kormány álláspontja sziklaszilárd: elutasítja a migránsok újraosztását.
Világszerte több mint 130 millió migráns áll indulásra készen
Már több mint 130 millió ember áll készen arra világszerte, hogy egy másik országba, majd pedig a fejlett államokba jussanak el. Már eddig is több tízmillió ember hagyta el az otthonát. Az EU tagállamainak egy része - élükön az új olasz baloldali kormánnyal és a liberális francia elnökkel, Emmanuel Macronnal - továbbra is abban gondolkozik, hogy a migránsokat be kell hívni, és nem a migrációt kiváltó okokat kell megszüntetni. Az elmúlt hetekben ráadásul ismét előkerült a kötelező kvóta ötlete, amit a magyar kormány továbbra is határozottan elutasít.