II. János Pál pápa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vatikán
- pápa
- Róma
- katolikus egyház
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Zarándokok állnak sorba a pápa sírja előtt
Szerda reggel, helyi idő szerint hét órakor megnyitották a nagyközönségnek a római Szent Péter-bazilika kriptáját, ahová múlt pénteken temették el II. János Pál pápát. Már órákkal a kripta megnyitása előtt több százan várakoztak, hogy imádkozhassanak a síremlék előtt.
Jelentősen nőtt a vatikáni és monacói euró értéke
Jelentősen nőtt a két legkisebb európai állam által kibocsátott euró érmék értéke az elmúlt hetekben. II. János Pál pápa és Rainier monacói herceg halála után a gyűjtők jelentős felárat adnak a két kis állam pénzeiért.
A gyászszertartást az RTL Klubon nézték a fiatalok
II. János Pál pápa pénteki gyászszertartását legtöbben az RTL Klubon figyelték. Mindhárom nagy tévécsatorna egyformán, élőben közvetítette az eseményt.
Még nincs esélyes pápajelölt
Még nem mutatkozott egyértelműen olyan személy, aki II. János Pál pápa nyomdokaiba léphet - vélte Karl Lehmann bíboros, a német püspöki konferencia elnöke. A bíborosok egyelőre egymás közt puhatolódznak, mielőtt megválasztanák az új pápát.
Róma lakossága megkétszereződött a pápa temetésének idejére
Megkétszereződött Róma lakossága a pápa temetési szertartásának idejére, annyi zarándok érkezett, hogy jelen lehessen II. János Pál búcsúztatásán - közölte szombaton Walter Veltroni, az olasz főváros polgármestere.
Károly herceg Mugabéval parolázott Rómában
Kezet rázott Robert Mugabe zimbabwei elnökkel Károly brit trónörökös pénteken II. János Pál pápa temetésén, amiért heves bírálatok érték két brit európai parlamenti képviselő részéről.
Százezrek figyelték a temetést Krakkóból
II. János Pál pápa temetésén a római Szent Péter téren rengeteg lengyel zászló lobogott, de a pápa szülőhazájában is százezrek gyászoltak együtt hatalmas kivetítők előtt.
Eltemették II. János Pált
Eltemették II. János Pált pénteken a Szent Péter-bazilika altemplomában - jelentette be délután a Vatikán. A volt egyházfő földi maradványait tartalmazó hármas koporsót 14 óra 20 perckor helyezték el az erre a célra kijelölt kriptában. A pápa síremléke hétfőtől lesz látogatható. A Szent Péter bazilika viszont már szombaton reggel 7 órától ismét fogadja a zarándokokat és a látogatókat.
Jókedvű piknikezéssel búcsúztatták hívei a pápát
Hatalmas tumultussal kezdődött, de jó hangulatban fejeződött be II. János Pál pápa pénteki temetése Rómában. A világ minden tájáról - még Szamoáról is - érkeztek katolikus hívők, hogy elbúcsúztassák a pápát, aki egyesek szerint ürességet hagyott maga után, mások szerint viszont szép emlékeket. Sokan érezték úgy, hogy köszönettel tartoznak a pápának, és hálájukat közös imával és egy nagy közös piknikezéssel fejezték ki.
Tapssal és imával búcsúztatták a pápát
Péntek délben eltemették II. János Pál pápát. A Szent Péter-bazilika előtt tartott gyászmisén a katolikus egyház bíborosai, más vallások vezetői és a világ vezető politikusai búcsúztak a szombaton elhunyt pápától. Róma utcáin több millió zarándok figyelte a szertartást. A temetési szertartást a tömeg többször hosszú tapssal szakította meg.
Nem hagyott hátra a pápa vagyontárgyakat
Nyilvánosságra hozták csütörtökön a pápa végrendeletét. E szerint II. János Pál 2000-ben fontolóra vette, hogy lemond tisztségéről. A lengyel származású egyházfő 1982-ben még arra gondolt, hogy hazájában temetteti el magát. Később azonban úgy döntött, hogy végső nyughelyének meghatározását a bíborosi kollégiumra bízza.
Bezárták a Szent Péter székesegyház kapuját
A Vatikánban bezárták csütörtök este, valamivel tíz óra után a Szent Péter-bazilika kapuját, s ezzel befejeződött négynapos a zarándoklat II. János Pál pápa ravatalához.
Készül az új pápa ruhája
A II. János Pálnak dolgozó kis római szabóműhely kirakatában a pápa számára készült utolsó fehér selyem fejfedő jelzi a gyászt, de már szorgosan dolgoznak az új pápa első ornátusán.
Az egész világ a pápától búcsúzott
Indiától Romániáig, Manilától Párizsig gyászszertartások keretein belül követték II. János Pál temetését keresztény hívek milliói. A pápát pénteken kora délután helyezték örök nyugalomra a Szent Péter-bazilika altemplomában.
Szobrok, terek, bélyegek a pápáról
II. János Pál elhunytát követően a világ minden táján igyekeznek emléket állítani neki. Bélyegeket adnak ki, utcákat tereket neveznek el róla, és szobrokat állítanak neki. Kolumbiában már áll is a pápa egy homokból készült, háromméteres mása.
Kiürült a tér - magányt éreznek a hívők
Kiürült a Szent Péter tér, befejeződött II. János Pál pápa temetése - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. Egy lengyel zarándok arról beszélt, hogy magányt és ürességet érez a szertartás után. Olasz lányok szerint mindig jó lesz visszaemlékezni a pápára.
Az HBO is megváltoztatja műsorát
Az HBO műsora 2005. április 8-án II. János Pál pápa halálára való tekintettel megváltozik.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- kékfény
- Vatikán
- pápa
- HBO
- Címkefelhő »
Bush két elődjével tisztelgett a pápa ravatalánál
George Bush amerikai elnök két hivatali elődje kíséretében tisztelgett szerda este a vatikáni Szent Péter-bazilikában a múlt hét végén elhunyt II. János Pál pápa ravatala előtt. Az amerikai elnök és kísérete szerda késő este érkezett meg Rómába, ahonnan rögtön a Vatikánba hajtottak.
Róma nem tud több zarándokot fogadni
Csütörtökön nyilvánosságra hozzák a pápa végrendeletét, és a pénteki temetésre érkező külföldi delegációk listáját. A temetés alkalmából Rómát jóval több mint egymillió hívő árasztotta el, a város már nem tud több zarándokot fogadni. A polgári védelem felszólította a Róma körüli sátorvárosokban lévő zarándokokat, hogy ne próbáljanak bejutni a fővárosba. Szerda estétől fogva már nem engednek újabb embereket beállni a pápa ravatalához vezető sorba.
Olasz pápára tesznek a legtöbben a fogadóirodákban
Nyilvánosságra hozták csütörtökön a pápa végrendeletét. E szerint II: János Pál öt évvel ezelőtt fontolóra vette lemondását. A pápa temetésére hatalmas tömeg érkezik az olasz fővárosba, csak Lengyelországból kétmillió ember indult útnak. A lengyelek úgy érzik, ezzel tartoznak a pápának. A római hatóságok már ötmillió zarándokra számítanak. A pápa utódját a fogadóirodák adatai szerint a legtöbben egy olasz bíborosban látják.
Fáklyás zarándoklat a pápa emlékére Budapesten
Mintegy félezren indultak el fáklyákkal II. János Pál pápa temetésének előestéjén, csütörtökön a budapesti Puskás Ferenc Stadiontól, hogy végigjárják azokat a helyeket, ahol a katolikus egyházfő 1991-ben, első magyarországi látogatása alkalmával találkozott a fővárosi hívekkel.
A Vatikán pénzügyei
II. János Pál pápa halála pusztán gazdasági szempontból nézve busás haszonnal kecsegteti a Róma környéki szállodatulajdonosokat, a vendéglátóipari egységeket, az utazási irodákat és természetesen a Vatikánt is: előreláthatóan akár 4 millió zarándok is érkezhet a temetésre. De mi tartja fenn a Szentszék működését? Miből gazdálkodik a világ legkisebb szuverén állama, és hogyan működik a titokzatos, pénzügyi jelentést csupán 3 éve közlő Vatikáni Bank? Összeállításunk ezekre a kérdésekre is megpróbál választ adni.
Korei vezeti a pápa temetésén részt vevő palesztin küldöttséget
Ahmed Korei kormányfő vezeti a II. János Pál pápa temetésén részt vevő palesztin küldöttséget - közölte hétfőn egy palesztin illetékes.
Latin-amerikai és olasz érsekek esélyesek a trónra
Két héten belül összeül a pápaválasztó konklávé, amelyben 118 bíboros dönt II. János Pál utódjáról. A legesélyesebbnek tartott jelöltek többsége olasz vagy latin-amerikai, és a katolikus egyház konzervatívabb irányzatát képviselik.
A Szent István-bazilikában emlékeztek II. János Pálra
A magyar katolikus egyház szentmisével emlékezett a pápa halálára a budapesti Szent István-bazilikában. Az Erdő Péter bíboros által celebrált misén részt vettek Magyarország vezető politikusai is. Az összegyűlt tömeg egy része a bazilika előtti térre szorult.
Nem zárják be a pápaválasztó bíborosokat
A pápaság történetében a középkor óta először nem lesznek bezárva a pápaválasztó bíborosi gyűlés résztvevői. A pápaválasztók szabadon járkálhatnak majd a Vatikánban, ám a külvilággal továbbra is tiltott lesz a kapcsolattartás. A Szent Péter téren kedd délelőtt százezrek várakoztak, hogy egy utolsó pillantást vethessenek a felravatalozott II. János Pálra. A pápa pénteki temetésére legalább kétmillió embert várnak az olasz fővárosba, ahol a szállodák már most kitehetik a megtelt táblát.
Kína letiltotta az elhunyt pápáról szóló weboldalakat
A kínai cenzúra hétfőtől megtiltotta a hazai internetszolgáltatóknak azon internetoldalak elérhetővé tételét, amelyek jelentéseket, méltatásokat közölnek az elhunyt II. János Pál pápáról - közölték Pekingben nyugati tudósítókkal kínai internetportálok névtelenül nyilatkozó illetékesei.
Világtól elzárt bíborosok döntenek az új pápáról
A pápaválasztás szabályait II. János Pál pápa 1996-ban újította meg. Jelenleg 117 bíboros vehet részt a pápaválasztáson, közülük ketten magyarok. Az egyházi vezetőknek döntésükig teljesen el kell zárkózniuk a külvilágtól. A pápaválasztó konklávé tagjainak nem egészen a fele európai, túlnyomó többségüket II. János Pál nevezte ki.
Liberálisabb pápát szeretnének az amerikaiak
Liberálisabb felfogású pápát szeretnének látni az amerikaiak az elhunyt II. János Pál utódjaként a felmérések szerint. A megkérdezettek a cölibátus, a fogamzásgátlás, a női papok tematikájában szeretnének változásokat.
Pénteken temetik a pápát
Pénteken délelőtt tíz órakor temetik a pápát a római Szent Péter bazilikában. A temetés időpontjáról és helyéről a vatikáni bíborosok testülete döntött hétfőn. A katolikus egyházfő holttestét hétfőn délután ötkor szállítják át a Szent Péter bazilikába, az eseményt számos televízió élőben közvetíti. A hívek este nyolctól látogathatják a pápát, a bazilika a temetésig éjjelente is nyitva tart majd.
Pénteken temetik a pápát Rómában
Pénteken délelőtt tíz órakor temetik a pápát a római Szent Péter bazilikában. A temetés időpontjáról és helyéről a vatikáni bíborosok testülete döntött hétfőn. A katolikus egyházfő holttestét hétfőn délután ötkor szállítják át a Szent Péter bazilikába, az eseményt számos televízió élőben közvetíti. A hívek este nyolctól látogathatják a pápát, a bazilika a temetésig éjjelente is nyitva tart majd.
II. János Pál: pápa a vasfüggöny mögülről
Szombat este fél tíz után pár perccel elhunyt II. János Pál pápa. Az 1978-ban trónra lépett egyházfő volt négyszázötven év után az első nem olasz pápa. Megválasztása válasz volt a kommunista diktatúrák egyházüldözésére, de e fontos üzenet közvetítésénél sokkal többet is magára vállalt. Uralkodása alatt közvetlenebbé, karizmatikusabbá tette a római katolikus egyházat, évszázados tabukat döntött meg bocsánatkéréseivel és békéltető gesztusaival. Mindeközben ragaszkodott ahhoz, hogy ne engedjen a szexualitással kapcsolatos tabuk szigorán, így az AIDS-cel súlyosan fertőzött vidékeken sem engedte az óvszer használatát.
A halál küszöbére érkezett a pápa
Változatlanul rendkívül súlyos a pápa állapota a Vatikán beszámolója szerint: alig lélegzik, vérnyomása alacsony, veséje és szíve pedig nem működik megfelelően, időnként az eszméletét is elveszti. A pápa pénteken hátrahagyta az utolsó üzenetét: "derűs vagyok, legyetek azok ti is". A Vatikán hamarosan tájékoztatót tart a pápa állapotáról.
Válságos állapotban a pápa
Egy olasz hírügynökség meg nem erősített híre szerint meghalt II. János Pál pápa. A Vatikán egyelőre cáfolja az adn-kronos olasz hírügynökség értesülését. A pápa péntek éjjel megkapta a betegek kenetét. Az egyházfő állapota az éjszaka fordult válságosra, bár délelőtt még részt vett egy misén. Pénteken Rómába érkezett Róma vikáriusa, akinek feladata a pápa halálhírének bejelentése.
A pápa megkapta az utolsó kenetet
II. János Pál pápa, akinek az egészségi állapota csütörtök este rosszabbra fordult, megkapta az utolsó kenetet - jelentették olasz tömegtájékoztatási eszközök. Egy vatikáni szóvivő azt közölte, hogy nem tudja az értesülést megerősíteni, de egyházi források szerint a katolikus egyházfő súlyos egészségi állapotára tekintettel feltehetően megkapta az utolsó kenetet.
Orrán keresztül táplálják a pápát
Orrába vezetett csövön keresztül táplálják a pápát, akin február végén hajtottak végre gégemetszést. A Vatikán szóvivője szerint II. János Pál így erőt gyűjthet a felépüléshez. Sebészek szakvéleménye szerint azonban ez csak egy lépés a sokkal komolyabb altesti gyomorszonda felé.
Nem jelent meg ablakában a pápa húsvét hétfőn
Pápaságának kezdete óta idén először nem jelent vatikáni otthonának ablakában húsvét hétfő alkalmából II. János Pál. A húsvéti szertartások lezárásaképpen innen szokta mondani hagyományos imáját a katolikus egyházfő.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Vatikán
- húsvét
- pápa
- Címkefelhő »
Képtelen volt szólni a megtört pápa
A húsvéti szentmisét 26 éves pápasága alatt most először nem II. János Pál pontifikálta betegsége miatt. A pápa gyengének és elesettnek tűnt ahogy megjelent vatikáni dolgozószobája ablakában, hogy áldást osszon.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Vatikán
- húsvét
- pápa
- áldás
- Címkefelhő »
Magánkápolnájából követte a keresztúti ájtatosságot II. János Pál
Szótlanul követte a nagypénteki keresztúti ájtatosságot vatikáni magánkápolnájából II. János Pál pápa, akit hatalmas kivetítőkön mutattak többször is a Colosseumnál összegyűlt híveknek, de mindig csak hátulról.
A pápa kihagyta a nyilvános húsvéti virrasztást
Nem vett részt a római Szent Péter bazilikában tartott szombat esti húsvéti virrasztáson a beteg II. János Pál pápa. A 84 éves egyházfő még video-összekötettésen keresztül sem csatlakozott a hívekhez.
Csak olajág-lengetésre futotta a pápától
II. János Pál pápasága alatt most először nem pontifikálta a húsváti nagyhetet elindító virágvasárnapi misét. Ehelyett olajággal integetett dolgozószobája ablakából a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt hívőknek.
Elhagyta a kórházat a pápa
Több mint két hét után elhagyta a Gemelli Klinikát vasárnap este a pápa. II. János Pál pápa jó hangulatban, híveinek folyamatosan áldást osztva távozott a kórházból.
A pápa a katolikus egyház jogi elismerését kérte Grúziától
II. János Pál pápa kérte a grúz kormányt, hogy ismerje el jogilag a katolikus kisebbséget a kaukázusi köztársaságban - jelentette szerdán a Kathpress katolikus hírügynökség.
Húsvétra hazamehet a pápa
Ha minden jól halad, már a Vatikánban ünnepelheti a húsvéti ünnepeket a pápa. Legalábbis ebben reménykedik a Szentszék szóvivője, aki hétfőn tájékoztatott II. János Pál egészségi állapotáról. Joaquín Navarro-Valls szerint ugyan javul az egyházfő fonetikája, de a gyógyulás érdekében nem erőltetik nála a beszédet.
Némán osztott áldást a pápa
Ismét megjelent a nyilvánosság előtt II. János Pál pápa, kórterme zárt ablaka mögül osztott némán vasárnapi áldást. A pápa február 24-én került ismét kórházba kiújult influenzás tünetekkel, s még aznap gégemetszést hajtottak végre rajta.
Beszélni próbál a pápa
Már a beszédkészség visszatérését elősegítő gyakorlatokat végeztetik II. János Pállal a római Gemelli klinika szakértői. A pápa komplikációk nélkül gyógyul, maga étkezik, általános állapota jó - a hivatalos vatikáni bejenetés szerint. A pápa csütörtök óta van kórházban, amikor gégemetszést hajtottak vége rajta légzési nehézségek miatt.
Először hallgatott a vasárnapi áldáson a pápa
Kórházi ágyából osztott vasárnapi áldását a pápa, aki nem tud beszélni, ezért szövegét egy segítője olvasta fel mellette állva. Ilyenre nem volt példa II. János Pál 26 éve tartó pápasága alatt egyszer sem - írja a BBC News.
Lehet fogadni II. János Pál utódára
II. János Pál pápa egy hónapon belül másodszori kórházba szállítása után az ír Paddy Power fogadóirodánál fogadásokat lehet kötni a pápa utódjának személyére.
Jobban van a pápa
Nyugodtan telt a gégemetszéssel műtött II. János Pál pápa második éjszakája a római Gemelli klinikán, közölték szombaton hajnalban klinikai források. A pápa segítség nélkül reggelizett mondta a vatikáni szóvivő. Eközben ugyanakkor tovább folytatódtak a találgatások arra vonatkozóan, hogy a katolikus egyházfő felépülése mennyi időt vesz igénybe, és el tudja-e látni majd újra hivatalát.
Egy érsek osztja a pápa helyett az áldást
Mivel a gégemetszésen átesett II. János Pál pápa egyelőre képtelen beszélni, a vasárnapi úrangyala imádságon Leonardo Sandri argentin érsek osztja a pápa nevében az áldást. A pápa a kórházi szobájában csatlakozik az imához, és nem jelenik meg az ablakban sem.
Jobban van II. János Pál pápa
Péntekre kielégítő volt a katolikus egyházfő állapota, már lélegeztetni sem kellett. Az erről beszámoló olasz hírforrások közül ugyanakkor többen azt rebesgetik: a szentszék már megkezdte egy pápaválasztó bíborosi gyűlés szervezését. Hivatalos Vatikáni tájékoztatás délben várható II. János Pál állapotáról.
Megműtötték II. János Pál pápát
Gégemetszést hajtottak végre II. János Pál pápánál a római Gemelli klinika orvosai, hogy segítsenek légzési problémáin - jelentették olasz hírügynökségek. A hírt a Vatikán szóvivője is megerősítette.
Megint kórházba került a pápa
Ismét a Gemelli klinikára szállították II. János Pál pápát influenzás tünetekkel. Legutóbb február elején töltött tíz napot kórházban a pápa.
A pápa a holokauszthoz hasonlítja az abortuszt
Vitatott módon tesz párhuzamot a holokauszt és az abortusz között II. János Pál pápa a most kiadott, Emlékezet és azonosság címet viselő könyvében. Az egyházfő bírálta az Isten törvényeit semmibe vevő parlamenteket, és szerinte az abortusz és a holokauszt egyaránt ennek a folyamatnak a következménye. A pápa műve várhatóan bestseller lesz.
II. János Pál nem mond le
II. János Pál pápa pénteken üzenetben erősítette meg szándékát, hogy továbbra is a katolikus egyház feje kíván maradni. A vatikáni törvények lehetővé teszik, hogy a pápa akár egészségügyi, akár más okból is lemondhasson egyházfői posztjáról.
Elhagyta a kórházat II. János Pál
Az influenzájából felgyógyult pápa távozott csütörtök este - röviddel fél nyolc előtt - a római Gemelli klinikáról, ahol tíz napot töltött, egyebek között gégegyulladással is. II. János Pál pápa személyi titkára kíséretében szállt be mozgatható karosszékével a fehér pápamobilba csütörtök este, s indult a Vatikánba, miközben áldást osztott a kórház előtt várakozó tömegnek.
Rosszabbul lehet a pápa, mint azt a Vatikán állítja
Pápasága alatt első alkalommal nem vesz részt a hamvazószerdai imákon II. János Pál. Egyes lapok szerint ez azt jelzi, hogy a pápa rosszabb állapotban van, mint azt a Vatikán beismeri. A Szentszék ugyanakkor - miközben igyekszik cáfolni az egyházfő esetleges lemondásáról szóló találgatásokat - kitart amellett, hogy az influenzájából lábadozó pápa jobban van.
Több napra kórházban marad a pápa
Többnapos kórházi kezelésre szorul II. János Pál katolikus egyházfő. A pápát kedden este vitték be a római Gemelli klinikára. Az egyházfő többször belázasodott, és többször lépett fel nála görcsös köhögés, amely Parkinson-kórja miatt akár halálos is lehet. A vatikáni szóvivő szerint II. János Pál jól van, reggel már együtt misézett személyi titkárával. A pápa még vasárnap lett rosszul, orvosai rábeszélték, hogy hosszabb kezeléssel stabilizálják az állapotát.
Kórházba szállították a pápát
Kórházba került kedden este II. János Pál pápa, akin vasárnap óta hatalmasodtak el az influenzás tünetek. A 85. életévét májusban betöltő, Parkinson-kórban is szenvedő egyházfő kórházba szállítását a Vatikán gégehuruttal indokolta.
A pápa hallgat a fasizmus homoszexuális áldozatairól
A katolikus egyházfő továbbra is mélyen hallgat a homoszexuálisok történelmileg elszenvedett üldöztetéseiről - állapította meg az olasz melegek országos szövetségének elnöke annak kapcsán, hogy az auschwitzi haláltábor felszabadulása alkalmából küldött üzenetében II. János Pál "nem vette a fáradságot, hogy szóljon a náci rezsim által üldözött és legyilkolt melegek ezreinek áldozatáról".
Erdő Péter bíboros újabb posztot kapott
II. János Pál pápa a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció tagjává nevezte ki Erdő Péter bíborost - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.
Milliós bírságot kapott a pápán gúnyolódó újságíró
Több mint egymillió forintnak megfelelő pénzbüntetésre ítélte a varsói bíróság egy lengyel hetilap főszerkesztőjét a pápa megsértése miatt. A főszerkesztő II. János Pál lengyleországi látogatása előtt a pápa életkorából és egészségi állapotából űzött gúnyt.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Vatikán
- bíróság
- pápa
- gúny
- Címkefelhő »
Pápai audiencián járt a Ferrari
II. János Pál pápa hétfőn magánkihallgatáson fogadta a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő olasz csapatot a vatikáni Klementina-csarnokban.
A pápa miatt csúszhat a lengyel parlamenti voksolás
A vezető lengyel kormánypárt lehetséges időpontnak tekinti június 19-ét a parlamenti választások megrendezésére, de az ellenzék arra figyelmeztet, hogy az egybeesne II. János Pál pápa tervezett látogatásával, és ezért aligha tartható meg.
A pápánál járt Gyurcsány
Húsz perces magánbeszélgetést folytatott II. János Pál pápa és Gyurcsány Ferenc szombat délben. A pápa Budapest uniós csatlakozását és a magyar-vatikáni szerződések jelentőségét méltatta.
Ferrarit kap ajándékba a pápa
Minden szempontból különleges Forma-1-es Ferrarit kap ajándékba II. János Pál, aki október 16-án ünnepli pápai trónra lépésének 26. évfordulóját.
Túl gorombán ábrázolták a pápát
A kritikák hatására a BBC nem sugározza egyik új rajzfilmjét, amelyben II. János Pál gyerekjátékon közlekedik, kísérője pedig egy sztárságra vágyó női szerzetes. A brit közszolgálati csatorna vezetői egyetértenek a tiltakozó hívőkkel, hogy az alkotás túl goromba.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- rajzfilm
- Vatikán
- pápa
- BBC
- Címkefelhő »
Horogkeresztet firkáltak a Notre Dame-ra
Horogkeresztet és antiszemita feliratot firkáltak ismeretlenek a párizsi Notre Dame székesegyházra. Az antiszemita rongálók II. János Pál pápa franciaországi látogatásának idejére időzítették akciójukat.
A pápa levelet írt a görög államfőnek
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Vatikán
- pápa
- NOB
- Címkefelhő »
A Vatikán keményen bírálja a radikális feminizmust
A radikális feminizmust bírálja hevesen a Vatikán egy körlevélben, amelyben azt állítja: ez a felfogás eltörli a nemek közötti különbségeket. A püspököknek készült írást szombaton hozzák nyilvánosságra, és annak tartalmát II. János Pál pápa jóváhagyta - vált ismeretessé pénteken vatikáni forrásokból.
Vizsgálóbiztost küld St Pöltenbe a pápa
Vizsgálóbiztost küld a st pölteni szemináriumba II. János Pál. A pápa a feldkirchi püspököt jelölte ki, hogy folytasson vizsgálatot a szexbotrány helyszínévé vált intézményben. Ugyanakkor az osztrák ügyészség bejelentette, hogy az egyik diák számítógépén nagy mennyiségű gyermek és erőszakos pornót ábrázoló tartalmat találtak. Krenn püspök, a st pölteni szeminárium felügyelője továbbra sem hajlandó lemondani a szemináriumban kitört botrány miatt.
A pápa ír meghívást fogadott el
Elfogadta az ír katolikus egyház meghívását II. János Pál pápa - közölte pénteken Sean Brady érsek, a 3,6 millió aktív hívőt számláló ír egyház első számú vallási főméltósága.
Ötszáz testőr vigyáz a nyaraló pápára
Nyaralni megy hétfőtől a pápa. II. János Pál Észak-Olaszországban tölt másfél hetet, majd nyári rezidenciájára vonul vissza. A katolikus egyházfő zavartalan üdülésére 500 ügynök és testőr figyel majd.
Nem olvasta fel beszédét a gyengélkedő pápa
A húsvéti megerőltető szertartások után orvosi tanácsra kímélő hivatalos programokat tart II. János Pál pápa. Szokásos szerdai általános kihallgatásán ezúttal még a katekizmust - keresztény tanítás - sem olvasta fel a Szent Péter téren összegyűlt sok ezernyi hívő és zarándok előtt.
A pápa imádsággal zárta a nagyhét eseményeit
Mindössze néhány ezer, a hűvös, esős idő ellenére a Szent Péter téren összesereglett hívő, zarándok és kíváncsiskodó előtt zárta húsvét hétfői imádságával a nagyhét katolikus eseményeit II. János Pál pápa.
A pápa szerint a szeretet legyőzheti a terrorizmust
Az emberségesség, a szeretet és az élet legyőzheti a terrorizmust és a halál logikáját - mondta hagyományos húsvéti imájában II. János Pál pápa. A pápa a közel százezer ember előtt pontifikált misén felszólította a világ vezető hatalmait, hogy vessenek véget az iraki, a közel-keleti és afrikai fegyveres konfliktusoknak.
A pápa kitüntette Orbán Viktort
Kitüntetést adományozott II. János Pál pápa Orbán Viktor volt miniszterelnöknek. A volt kormányfő a Nagy Szent Gergely-rend nagykeresztjének civil fokozatát kapta. Ez az egyik legrangosabb vatikáni elismerés legmagasabb fokozata, 1945 óta Magyarországról senki sem kapott ilyen kitüntetést.
Európai turnéra indul az Omega együttes
A negyvenkét éve alakult együttes tagjai szerint a rendszerváltás óta tartott nosztalgiakoncertekkel szemben ennek a sorozatnak az a különlegessége, hogy az Omega lesz az első zenekar, amelyik kimozdul a fővárosból, házhoz megy a rajongóihoz. Kóbor János elmondta, hogy a magyarországi fellépések után külföldön is több koncertet adnak.
II. János Pál tollba mondta életét
Idén május 18-án, a szerző 84. születésnapján jelenik meg Olaszországban II. János Pál pápa legújabb írása. A lengyel származású pápa Get Up, Let Us Go című, második életrajzi kötete pályafutásának húsz évét öleli fel, érsekké válásától 1978-as pápává választásáig.
Károly-díjat kapott II. János Pál pápa
Az európai egységgondolat támogatójának járó elismerésként Károly-díjat vett át II. János Pál pápa szerdán a Vatikánban. A pápa általában elzárkózik a világi kitüntetésektől, ám a jelen esetben a kitüntetés szelleme miatt tett kivételt.
Pápai üzenet a terror és az erőszak ellen
Áldott karácsonyt - köszöntötte magyarul is a hívőket csütörtökön II. János Pál pápa karácsonyi üzenetében, amely a hagyományos "Urbi et Orbi" (a városnak és a világnak szóló) áldása előtt hangzott el a Szent Péter téren. A pápa a háborúk, a terrorizmus és az erőszak ellen emelte fel szavát
A pápa is nyilatkozott Gibson filmjéről
II. János Pál pápa bekérette Mel Gibson nagy vitákat kavaró Passió-történetét, A Krisztus passióját, és legjobb barátjával megnézte DVD-n. A film végeztével csupán ennyit mondott: "Pont így történt."
Az egész országot bejárja a vatikáni roma kereszt
Jelenleg Vas megyében őrzik azt a feszületet, amelyet a közelmúltban tartott cigány zarándoklaton II. János Pál pápa áldott meg a Vatikánban. A fakeresztet legközelebb vasárnap, a szombathelyi nagytemplomban nézhetik meg a hívek, később elviszik az összes megyeszékhelyre és roma zarándokhelyekre - írja a Népszabadság.
Pergament és keresztet visznek a romák a Vatikánba
Száznyolcvan fős roma küldöttség indult hétfő délelőtt a Vatikánba. A roma önkormányzat vezetőit és a kormány képviselőit személyesen fogadja majd II. János Pál pápa, akinek egy roma nyelvű pergament és egy cigány zászlót visznek ajándékba. A küldöttség egy keresztet is visz, amelyre a pápa áldását fogják kérni.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Vatikán
- pápa
- kereszt
- Címkefelhő »
Magyarországi romákat fogad a pápa
Ma délelőtt 180 tagú roma küldöttség indul a Vatikánba különbuszokkal. Szerdán II. János Pál pápa audiencián fogadja a magyarországi romavezetőket. A delegációt Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter vezeti, aki úgy tudja, hogy ez az első olyan találkozás, melynek során a pápa egy ország cigány képviselőit fogadja.
II. János Pál: Addig szolgálok, amíg az Úr akarja
Ellentmondott a lemondásával kapcsolatos újabb találgatásoknak II. János Pál pápa. Addig akar hivatalában maradni, "amíg az Úr akarja" - jelezte 83 éves, súlyosan beteg katolikus egyházfő abban a beszédében, amelyet szombaton Rómában tartott több mint 150 bíboros előtt.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Róma
- beszéd
- pápa
- bíboros
- Címkefelhő »
Fáradt pápa avatta boldoggá Teréz anyát
Kissé fáradtan vezette le Teréz anya boldoggá avatását II. János Pál. A pápa beszédét nehezen lehetett érteni, és az eddigiektől eltérően most nem olvasott fel, még csak egy kis részt sem a homíliából. A boldoggá avatást percekig zúgó tapssal üdvözölte a vatikáni Szent Péter téren megjelent negyedmillió zarándok, majd ezután körbehordozták közöttük a pápát a pápamobilon. A pápa szeptember 5-ét ajánlotta Teréz anya napjának.
Jude Law lehet II. János Pál
Jude Law tárgyalásokba kezdett Silvio Berlusconi médiabirodalmának egyik cégével, hogy egy most készülő olasz tévéfilmben eljátssza II. János Pál pápa fiatalkori énjét. A produkciót a jövő évben forgatják Krakkóban.
Dialízisnek vetik alá a pápát
Cáfolta a Vatikán pénteken, hogy II. János Pál pápa művesekezelés alatt állna, de elismerte, hogy az egyházfőt valóban dialízisnek vethetik alá, hogy megtisztítsák szervezetét a Parkinson-kórra szedett gyógyszerek maradványaitól.
A pápa, Bono és Havel is esélyes Nobel-békedíjra
II. János Pál pápa tűnik a legesélyesebbnek a Nobel-békedíjra, de lehet, hogy rajta kívül még 164 jelölt közül választhat a díjat kiosztó Svéd Akadémia. A díjazott nevét péntek délelőtt mondják meg, és bár a legtöbb találgatással foglalkozó cikk hetek óta a katolikus egyházfő győzelmére tippel, még legalább egy tucat komoly esélyes szerepel a hivatalosan titkos, de részben kiszivárogtatott jelöltek listáján.
Schönborn érsek: Élete végéhez közeledik a pápa
Egy magas rangú európai egyházi személy bejelentése szerint, II. János Pál pápa élete utolsó napjaihoz közeledik. A bejelentés ellentétes a pápa magántitkárának bejelentésével, amelyben cáfolta a nyolcvanhárom éves római katolikus egyházfő egészségi állapotának romlását.
A pápa állítólag nem utazik többé
"Tudom, hogy nem utazom többet" - jelentette ki szűk körben II. János Pál pápa, az olasz La Repubblica című lap szerint. A pápa vasárnap 30 új bíborost nevezett meg, a lap szerint már utódlását készíti elő. A kinevezésekkel némiképp átalakultak a bíborosi testület erőviszonyai, a Corrierra della Sera már II. János Pál lehetséges utódjait találgatja.
Erdő Péter is tagja lehet a pápaválasztó testületnek
Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is tagja lehet a pápaválasztás feladatát is ellátó bíborosi kollégiumnak. II. János Pál pápa vasárnapi miséjén jelentette be, hogy 31 új bíborost - köztük Erdőt - jelöl a legközelebb október 21-én összeülő konzisztórium tagjává.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Vatikán
- pápa
- bíboros
- Címkefelhő »
Megúszta a műtétet a pápa
Már előkészítették a műtőt is, ám végül annyira javult II. János Pál pápa állapota, hogy orvosai úgy döntöttek, mégsem műtik meg az egyházfőt. A pápát bélpanaszok kínozzák, amelyek miatt lemondták a szerdai pápai audienciát is.
Kimerülten érkezett a pápa Szlovákiába
A reptéren állami és vallási vezetők, Pozsonyban helyi lakosok sokasága várta a pápát, aki több szlovákiai városba is ellátogat a Szűzanyának ajánlott utazáson. II. János Pál igen kimerülten szállt le a gépről, üdvözlő beszédét sem tudta végigmondani. A pápai vizitet komoly biztonsági intézkedések előzték meg, annál is inkább, mivel egy ismeretlen halállal fenyegette az egyházfőt.
Halálosan megfenyegették a pápát Szlovákiában
Életveszélyes fenyegetést kapott a pápa egy szlovák bulvárlap szerint, az értesülést a közéleti méltóságok védelmét ellátó hivatal vezetője is megerősítette. Az országba csütörtökön érkezik II. János Pál pápa, négynapos apostoli zarándoklatra.
Esőért imádkozott a pápa
Esőért imádkozott II. János Pál pápa nyári rezidenciáján tartott miséjén vasárnap. A pápa fájdalmát fejezte ki a meleg következtében meghalt emberek és az erdőtüzek okozta károk miatt. Meteorológusok szerint a forróság augusztus közepéig biztosan megmarad.
Lakásszemlék a szlovákiai pápalátogatás előtt
A szlovákiai pápalátogatás előtt minden olyan lakást átvizsgálnak a szlovák biztonsági szolgálat emberei, amely előtt II. János Pál elhalad. A biztonságiak megtitlják a látogatás idején, hogy a pápa mozgásának útvonalán kinyissák az ablakokat, a lakók még saját erkélyükről sem nézhetik a pápát.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Vatikán
- pápa
- erkély
- Címkefelhő »
Ismét halálosan megfenyegették a pápát
Nincs veszélyben II. János Pál pápa élete, hangoztatta a horvát kormányszóvivő szombaton annak kapcsán, hogy egy iszlám szélsőséges csoport halálosan megfenyegette a horvátországi látogatáson tartózkodó szentatyát. A fenyegetés ellenére a pápa programját nem módosították, aki szombaton a magyar határhoz közeli Eszéken mutatott be misét.
- címkék:
- II. János Pál pápa
- Eszék
- kékfény
- pápa
- Címkefelhő »