igazságszolgáltatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- bíróság
- cigányok elleni támadások
- Budapest
- Legfelsőbb Bíróság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nyoma veszett Nebojsa Pavkovicnak
Minden jel szerint nyoma veszett Nebojsa Pavkovicnak, a jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnökének, akit a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) Koszovóban elkövetett háborús bűntényekkel, a szerbiai igazságszolgáltatás pedig a Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszter elleni merényletben való bűnrészességgel vádol; ugyanakkor előkerült egy újabb feltételezett háborús bűnös boszniai szerb tábornok, aki önként feladja magát Hágának
Háborús bűnökkel vádolt boszniai szerbek adták fel magukat
Feladta magát a helyi hatóságoknak két boszniai szerb férfi, akiket háborús bűnök elkövetésével vádol a balkáni ország igazságszolgáltatása. Dragoje Paunovic és Marko Samardzija pénteken jelentkezett a hatóságoknál.
Bírót próbált befolyásolni a belga szenátus elnöke
Bocsánatkérésre kényszerült a harmadik legfőbb belgiumi közjogi méltóság, a szenátus elnöke csütörtökön az általa vezetett testület ülésén, mert nemrégiben levélben kért "megfelelő ítéletet" egy bírótól, s ezzel megsértette a törvényhozás és az igazságszolgáltatás szétválasztásának alkotmányos alapelvét.
Kínában nem törlik el a halálbüntetést
Kínában nem törlik el a halálbüntetést, átalakítják viszont az igazságszolgáltatás rendszerét azért, hogy a halálos ítéleteket igazságosan szabják ki - jelentette ki hétfőn az ország miniszterelnöke. A kínai kormányzat államtitokként kezeli, hogy az országban évente hány embert végeznek ki, emberi jogi csoportok ötezer és tizenkét ezer közé teszik számukat.
Szabályoznák a titkos pereket
Törvénymódosítást szorgalmaz a Legfelsőbb Bíróság elnöke azért, hogy ne fordulhassanak elő a székesfehérvári maffiaperhez hasonló esetek a hazai igazságszolgáltatásban - írja a Népszabadság. A lap szerint más igazságszolgáltatási és bűnüldöző források szerint előfordul, hogy azért lesz titkos egy-egy ügy, hogy elfedjék az eljárás során vétett hibákat.
Timosenko a kucsmai privatizációkat vizsgáltatja
Az előző államfő, Leonyid Kucsma idejében végrehajtott privatizációk törvényességének vizsgálatára kérte Julija Timosenko új ukrán kormányfő az igazságszolgáltatást kedden, ami esetleges felülvizsgálatokat is eredményezhet.
Börtönbe zárhatják a titkolódzó amerikai újságírókat
Börtönbüntetésre ítéltek két amerikai újságírót, mert nem hajlandóa megmondani, hogy kitől kaptak bizalmas információkat. Az államügyészség tudni akarja, ki szivárogtatta ki, hogy egy volt amerikai nagykövet felesége tömegpusztító fegyverek szakértőjeként fedésben a CIA-nek dolgozott. A két titkolódzó újságírót az igazságszolgáltatás akadályozása címén 18 hónap börtönre ítélték nem jogerősen.
Már nem körözi az Interpol Julija Timosenkót
Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető kedd estére lekerült az Interpol nemzetközi bűnügyi rendőrségi szervezet világhálón ismertetett körözési listájáról, amelyre azt követően került fel, hogy az orosz igazságszolgáltatás elfogatóparancsot adott ki ellene.
Hazaküldenek Hágából egy háborús bűnöst
Átadja a szerb igazságszolgáltatásnak a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) a Dubrovnikot szétlövető katonatisztet. Az NT azzal indokolta a döntést, hogy Vladimir Kovacevic bezártsági iszonya miatt teljesen összeomlott ezért már nyáron egy szerbiai idegszanatóriumba kellett szállítani. Az NT nem tervezi további foglyok átadását a szerb hatóságoknak.