igazságszolgáltatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- bíróság
- cigányok elleni támadások
- Budapest
- Legfelsõbb Bíróság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
27 év börtön után szabadult az ártatlan brit férfi
Ártatlanul töltött 27 évet börtönben egy gyilkosság miatt elítélt férfi Nagy-Britanniában, de egy DNS-vizsgálat bebizonyította ártatlanságát, így szabadon engedték. A tárgyalás során több körülmény is a férfi ellen szólt, például az, hogy õ maga is elismerte a gyilkosságot.
Megdorgálták a Gyurcsányt minõsítõ bírót
Egy etikai vizsgálat elmarasztalta, fegyelmi eljárás azonban nem indul a Veszprém Megyei Bíróság elnöke, Horváth György ellen, aki nyilvánosan kifogásolta a miniszterelnök Magyar Hírlap elleni bojkottfelhívását. Horváth a tiltakozás mellett azt is megjegyezte, hogy a kormányfõ "a KISZ-ben szocializálódott", amivel az etikai vizsgálat szerint a politika területére tévedt.
Érvénytelen az egri Hospinvest-szerzõdés
Elsõ fokon érvénytelennek mondta ki a bíróság a Heves megyei önkormányzat és Hospinvest Zrt. közt a megyei kórház üzemeltetésére létrejött szerzõdést. Az MSZP-s többségû megyei közgyûlés tavaly október 31-én döntött úgy, hogy a tiltakozások ellenére magánkézbe adja a kórház mûködtetését.
Káromkodás a kulcskérdés Lengyel Zoltán perében
"Lefaszozta-e" a rendõröket Lengyel Zoltán? - ezt a kérdést próbálta tisztázni a bíróság a hivatalos személy elleni erõszakkal vádolt képviselõ elleni per csütörtöki tárgyalásán. Az intézkedõ rendõrök, illetve Lengyel és élettársa másként emlékeznek erre, és ugyanez a helyzet a rendõrkapitányságon eltöltött idõvel is. Az ügyben májusban várható elsõfokú ítélet.
Hat évet kapott egy holokauszttagadó német politikus
Hat év börtönbüntetést szabott ki a müncheni tartományi bíróság egy német szélsõjobboldali politikusra, aki "a világtörténelem leghatalmasabb hazugságának" nevezte a holokausztot. A politikust korábban már többször elmarasztalták uszítás miatt.
Bûnösnek találták a Sierra Leone-i gerillák vezéreit
Háborús és emberiesség elleni bûncselekményekben bûnösnek mondta ki szerdán a bíróság a a Sierra Leone-i gerillák három egykori vezérét. A gerillák szervezete, az Egyesült Forradalmi Front rendkívüli kegyetlenségérõl volt hírhedt.
A Fidesz benyújtja a három csapásról szóló törvényt
Benyújtja a parlamentnek a többszörösen visszaesõ erõszakos bûnelkövetõk büntetését szigorító törvényjavaslatát a Fidesz. Az amerikai mintán alapuló javaslat tényleges életfogytiglant róna ki azokra, akik harmadszorra követnek el erõszakos, személy elleni bûncselekményt.
Princzék és az elmaradt katarzis
Amerikában a harmincas években felismerték, hogy a fehérgalléros bûnözés visszaszorításához nem bírói bõrbe bújt pszichológusokra van szükség, hanem szigorúbb és hatékonyabb igazságszolgáltatásra. Mi a helyzet 2009-ben, és hol tartanak odaát?
Jelentés Kadhafinak
// Magyarországon - legalábbis az adatok szerint - a korrupció utoljára 1979-ben volt probléma, abban az évben, amikor a Magyar Televízióban bemutatták a Rózsa Sándor címû sorozatot. Nemrég egy konferencián Kovács Attila, a Legfõbb Ügyészség kiemelt ügyek fõosztályának vezetõje közölte azt a szórakoztató adatot, hogy abban az évben volt a hazai igazságszolgáltatásban a legmagasabb - 1353 - a vesztegetési ügyek száma, mostanában jó, ha 350 akad. Ha pedig nincs holttest, akkor ugye gyilkosság sincs. //
Sántít Putyin meggyilkolt kritikusának pere
Egy következetlen bíró, egy esküjét megszegõ esküdt és egy ügyvéd, akit talán megmérgeztek - csak néhány momentum az Anna Politkovszkaja orosz újságíró 2006-os meggyilkolása miatt indult perbõl. A vádlottak ketrecébõl hiányzik a feltételezett gyilkos és felbujtója is. A per az orosz igazságszolgáltatás nagy tesztje lehet, de kétséges, hogy kiderül-e valaha is, miért és kinek az utasítására végeztek a Putyin politikáját bíráló újságíróval.
Nagyobb autonómiát szavaztak maguknak a grönlandiak
Többek között maguk rendelkezhetnek az ásványkincsek felett és módosíthatják az igazságszolgáltatást a grönlandiak, miután a lakosság túlnyomó része kedden népszavazéson mondott igent a Dániától való nagyobb függetlenségre.
Keserû pirulát adott Sólyom az MSZP-nek
Rutinos, szakmailag elismert, jól kijön a munkatársaival - ismerõi szerint ilyen Sólyom László új fõbírójelöltje, Havasiné Orbán Mária. Megválasztásának esélyeit rontja, hogy az MSZP szemében szálka lehet közmismerten jobboldali vonzódása. Szinte még fel sem kérték, a szocialisták már keresik rajta a fogást, legnagyobb ellenségei azonban az igazságszolgáltatás kiskirályai lehetnek.
A török alkotmány reformját sürgeti az EU
További reformokra szólította fel az Európai Unió hétfõn Törökországot a csatlakozási tárgyalások elõmozdítása érdekében. Elsõsorban az igazságszolgáltatás és az alkotmány korszerûsítésének területén várnak gyors elõrehaladást Törökországban.
Megfenyegették a Gárda-per bíráját
Névtelen telefonálók fenyegették meg a Magyar Gárda perében ítélkezõ bírót, ezért új bírót kell kijelölni a Fõvárosi Bíróságon, a szeptember elsejére kitûzött tárgyalás pedig elmarad. A Magyar Gárda szerdai közleményében elítélte az igazságszolgáltatás függetlensége elleni cselekményeket. A per a 2007-ben a Jobbik elnöke által létrehozott Magyar Gárda feloszlatásáról dönt.
Belgrád Milosevic özvegye és fia kiadatását kéri
Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfõ özvegyének és fiának kiadatását kérte csütörtökön a szerb igazságügyi minisztérium Oroszországtól. A volt szerb elnök családtagjai Moszkvába menekültek a szerb igazságszolgáltatás elõl.
Egyelõre nem vizsgálják a magyar Gripen-szálat
A svéd legfõbb ügyész a Gripen-ügy kapcsán egyelõre nem lépett kapcsolatba a magyar igazságszolgáltatással - jelentette a budapesti svéd nagykövet. A New York Times korábban azt írta: a Gripeneket forgalmazó brit BAE Systems dollármilliókat fizethetett magyar pártoknak.
Eltûntek a határok három ország felé
Mától megszûntek a határok Szlovákia, Szlovénia és Ausztria felé, éjfélkor ugyanis Magyarország is belépett a schengeni övezetbe. Tornyosnémetiben egy kettéhasított fa újraegyesítésével jelezték a változást, az osztrákokkal közösen ünneplõ Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig történelmi igazságszolgáltatásról beszélt.
"Aki jégen jár, az megcsúszhat" - politikusok értékelése a Zuschlag-ügyrõl
Nyilván nem tesz jót a párt megítélésének, hogy a szocialista Zuschlag Jánost szerdán õrizetbe vette az ügyészség bûnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt, viszont az igazságszolgáltatásnak mûködnie kell - ez volt az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok véleménye Zuschlag szerdai letartóztatásáról. Szerintük az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, viszont tudomásul kell venni - egyik nyilatkozó képviselõ szavai szerint -, hogy aki jégen jár, az elcsúszhat.
Megúszta a hadíszai mészárlás egyik vádlottja
A kaliforniai katonai igazságszolgáltatás kedden bejelentette, hogy ejtette a vádat Lucas McConnell, a tengerészgyalogság századosa esetében, akit azzal vádoltak, hogy nem folytatott vizsgálatot a hadíszai mészárlás ügyében.
Ellenzékieket ítéltek börtönbüntetésre Grúziában
Tizenkét oroszbarát grúz ellenzékit három és féltõl nyolc évig terjedõ börtönbüntetésre ítéltek pénteken Tbilisziben hazaárulás és államcsínykísérlet vádjával, egy tizenharmadik személyt kétévi felfüggesztett börtönre ítéltek, miután beleegyezett, hogy együttmûködik az igazságszolgáltatással.
Fellélegezhet a hadíszai mészárlás egyik vádlottja
Az amerikai katonai igazságszolgáltatás elejtette a vádat csütörtökön az iraki Hadíszában elkövetett 2005-ös mészárlás egyik vádlottja esetében.
A Lockerbie-ügy felülvizsgálatát javasolják Skóciában
Egy skót igazságszolgáltatási testület megkérdõjelezte csütörtökön azoknak a bizonyítékoknak a megbízhatóságát, amelyekre hivatkozva életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a líbiai hírszerzés egy volt ügynökét az úgynevezett Lockerbie-ügyben.
50 milliós csalással gyanúsítanak MSZP-seket
Különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsít több fiatal szocialista politikust a Bács-Kiskun Megyei Fõügyészség. Az MSZP-sek alapítványokon keresztül több mint ötvenmillió forint értékben kaptak éveken át támogatást az ifjúsági minisztériumtól és a Fõvárosi Önkormányzattól, de ebbõl "egy fillért sem" fordítottak arra, amire elnyerték a pénzt. A legismertebb gyanúsított, Zuschlag János azt mondta az [origo]-nak, hogy semmi köze az ügyhöz. Az MSZP nem nyilatkozik, "nem akarja befolyásolni" az igazságszolgáltatást.
Magyargyûlölõ férfi verhette meg Malina Hedviget
Malina Hedviget valóban megtámadták - állította kedden kora este a TA3 szlovák hírtelevízióban egy nyitrai férfi. A nyilatkozó hozzátette: közeli kapcsolatban áll annak az embernek a családjával, aki nemzetiségi indítékokból verte meg tavaly az egyetemistát. A rendõrség várhatóan kihallgatja a tanút, aki ellen jelenleg más ügyben eljárás folyik. A magyar külügyminisztérium szóvivõje úgy kommentálta az új fejleményt, hogy bízik a szlovák igazságszolgáltatásban.
Börtönbüntetést kapott Lewis "Scooter" Libby
Harminchavi börtönbüntetést kapott Lewis "Scooter" Libby, Dick Cheney alelnök volt kabinetfõnöke. Az esküdtszék korábban hamis tanúzásban, az igazságszolgáltatás mûködésének akadályozásában találta bûnösnek a volt fehér házi tanácsadót, és abban, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).
Túl drága is lehet a bírói függetlenség
A bírák vagyonbevallása semmit nem ér, a külsõ szemlélõ számára pedig örök rejtély, hogy mi alapján kerül valaki bírói székbe - többek között ilyen kritikákat fogalmaztak meg a magyar igazságszolgáltatással szemben a Transparency International budapesti konferenciáján. A nemzetközi civil szervezet éves jelentése szerint a bírósági korrupció világ számos országában lehetetleníti el az igazságszolgáltatást, és bár sereghajtók nem vagyunk, szakértõk szerint nálunk is bõven van tennivaló a tárgyalótermek megbízhatósága érdekében.
Összefog a Fidesz és az MSZP Malina Hedvigért
Független igazságszolgáltatást kér Szlovákiától Malina Hedvig ügyében a külügyi bizottság fideszes elnöke és szocialista alelnöke. Az ellenzéki és a kormánypárti politikus az után jelentette ezt be, hogy a szlovák rendõrség hamis tanúzás és hamis eskütétel miatt vádat emelt a Nyitrán tanuló magyar diáklánnyal szemben. Az egyetemista azt állította, tavaly augusztusban azért verték meg, mert magyarul beszélt.
Semmis az argentín katonai diktatúra vezetõinek adott amnesztia
Az argentin igazságszolgáltatás semmisnek nyilvánította az 1976 és 1983 közötti katonai diktatúra vezetõinek Carlos Menem volt elnök által adott kegyelmet - közölték szerdán bírósági források.
A kritikus fõbíróért forronganak a pakisztáni ügyvédek
Állítólagos visszaélések miatt távolították el hivatalából a pakisztáni fõbírót. A politikai vezetés szerint visszaélt hatalmával. Mások viszont Pervez Musharraf elnököt vádolják azzal, hogy a gyanús kormányzati ügyeket boncolgató bírón keresztül akarja megfélemlíteni az egész igazságszolgáltatást az októberi választások elõtt. Iftikhar Mohammed Chaundry elmozdítása nyomán ügyvédek ezrei vonultak az utcára.
A móri fordulat dacára is bíznak a bíróságban
A móri ügyben történt fordulat ellenére az emberek több mint 70 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban - ismertette egy felmérés eredményét Lomnici Zoltán, a Legfelsõbb Bíróság elnöke.
Bûnösnek találták Lewis "Scooter" Libbyt
Bûnösnek mondta ki az esküdtszék kedden Lewis "Scooter" Libby volt fehér házi tanácsadót hamis tanúzásban, az igazságszolgáltatás mûködésének akadályozásában és abban, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).
"Bárkivel megtörténhet" - jogszociológus a móri fordulatról
A nagy társadalmi nyomással magyarázza Fleck Zoltán jogszociológus a móri ügyben esetleg elkövetett igazságszolgáltatási hibákat. Szerinte a történtek miatt is fõleg azért rendülhet meg az embereknek a bíróságokba vetett bizalma, mert azt mutatja, hogy a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt ez bármelyikünkkel megtörténhet. Csütörtökön 14 órától tegye fel Ön is kérdéseit Fleck Zoltánnak az [origo] Vendégszobájában!
Rózsaszín cédula okoz válságot Romániában
Az igazságszolgáltatás befolyásolásával vádolta meg a román államfõ a miniszterelnököt, aki állítólag egy kézzel írt cetlin arra kérte õt, járjon közben egy befolyásos üzletember perében. A cédulaügy egy két éve tartó konfliktussorozat újabb állomása, de egyben a májusi EP-választási kampány nyitánya is.
Visszavárják a hadseregbe Szaddám katonáit
Visszatérhetnek az iraki hadseregbe a Szaddám-rendszer azon tisztjei és katonái, "akik szolgálni akarják a hazát" - jelentette be az iraki kormányfõ egy nemzetközi konferencián. Az ajánlat nagy felháborodást keltett, hiába tette hozzá a politikus, hogy akiknek "vér tapad a kezéhez, azok úgysem menekülhetnek az igazságszolgáltatás elõl".
Megfosztottak amerikai állampolgárságától egy SS-katonát
Jogerõsen megfosztott az igazságszolgáltatás hétfõn az Egyesült Államokban amerikai állampolgárságától egy férfit, aki náci koncentrációs táborok õre volt a második világháború idején.a férfit bármikor kitoloncolhatják Egyesült Államokból.
Háborús bûnökkel vádolják Karadzic volt miniszterét
Háborús bûnökkel vádolta meg hétfõn Momcilo Mandicot, volt boszniai szerb minisztert a háborús bûnök ügyében illetékes boszniai ügyészség. Korábban hatalommal való visszaélés és a szervezett bûnözéshez kötõdése miatt érdeklõdött utána az igazságszolgáltatás.
Argentínában felelõsségre vonhatják a volt junta kiszolgálóit
Az argentin igazságszolgáltatás kedden elsõ ízben kezdett bûnvádi eljárást a hetvenes-nyolcvanas években hatalmon volt katonai junta egyik kiszolgálója ellen azóta, hogy a dél-amerikai országban 2003-ban feloldották az akkori rezsimbe sodródott bûnösöket védõ amnesztia-rendeletet.
Megölték a Djindjic-per koronatanúját
Zoran Vukojevic halála súlyos csapás a szerbiai igazságszolgáltatásra, mert õ volt a legfontosabb "együttmûködõ tanúja" a pernek, amelyben a Djindjic szerbiai miniszterelnök életét kioltó zimonyi klán és titkosszolgálati szövetségesei felett ítélkeznek. A koronatanú holttestét Belgrád közelében, az országúton találták meg.
Vizsgálat indul a svéd kormányfõ házépítése ügyében
A svéd igazságszolgáltatás elõzetes vizsgálatot indít Göran Persson svéd kormányfõ házépítésével kapcsolatban, miután fölmerült bizonyos adminisztratív eljárások megsértésének a gyanúja.
A milánói ügyészség újra kéri 22 CIA-ügynök kiadatását
A milánói ügyészség szorgalmazni fogja az új olasz kormánynál, hogy kérje az Egyesült Államoktól az amerikai Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) azon 22 ügynökének kiadatását, akiket egy Olaszországban élõ muzulmán pap elrablásával gyanúsít az olasz igazságszolgáltatás - közölte szerdán Armando Spataro, az ügy kivizsgálásával megbízott ügyész.
Szarajevó ítélkezhet a boszniai horvát háborús bûnös felett
A boszniai igazságszolgáltatásra testálta szerdai döntésével a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) egy háborús és emberiesség elleni bûntettek elkövetésével vádolt boszniai horvát ügyét.
Korrupcióval gyanúsítják a szerbiai igazságszolgáltatás több vezetõjét
Újabb letartóztatási hullám söpört végig a szerbiai igazságszolgáltatáson: a belgrádi média szerint korrupció és szervezett bûnözés gyanújával a rendõrség õrizetbe vett kilenc személyt, közöttük a szerbiai cégbíróság elnökét, egyik bíráját és egy bankvezetõt.
Összeesküvés miatt vádaskodik Berlusconi
Összeesküvéssel vádolta meg az olasz sajtót és az igazságszolgáltatást Silvio Berlusconi. Az olasz kormányfõ elsõsorban az ellene egy 1990-es évek végi vesztegetési ügyben tervezett per miatt kelt ki magából egy rendkívüli sajtóértekezleten.
A fehérorosz hatóságok sorra ítélik el az õrizetbe vetteket
Sorra ítélte el a fehérorosz igazságszolgáltatás pénteken az elõzõ éjszaka a minszki Október téren õrizetbe vett tüntetõket.
Januárban kezdõdik "Scooter" Libby pere
Az õszi kongresszusi választások után két hónappal kezdõdik meg Lewis "Scooter" Libby bírósági pere. Dick Cheney amerikai alelnök volt fõtanácsadóját és hivatalvezetõjét hamis esküvel, az igazságszolgáltatás akadályozásával és a hatóságok megtévesztésével vádolják Valerie Plame titkos CIA-ügynök személyazonosságának törvénytelen kiszivárogtatása ügyében.