igazságszolgáltatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- bíróság
- cigányok elleni támadások
- Budapest
- Legfelsőbb Bíróság
- legfrissebb
- legrégebbi
Másfél napra őrizetlenül hagyhatták a szökött M. Róbertet
Feleségének, ügyvédjének és a bíróságnak is hagyott búcsúlevelet a Ragyás Tóniként ismert, H. Antal megöletésével vádolt M. Róbert, aki vasárnap hajnalban szökött meg a házi őrizetből. Büntetőpere a távollétében is folytatódott csütörtökön. A bíró kijelentette, hogy 36 órán át nem ellenőrizte senki. A budapesti rendőrfőkapitány soron kívül vizsgálatot rendelt el arra, hogy történt-e mulasztás.
Két brit fogoly megtévesztésével vádolják ügyvédek Magyarországot
A brit hatóságok megtévesztésével és szörnyű börtönkörülményekkel vádolják a magyarokat két brit férfi rokonai. A briteket európai elfogatóparancs alapján fogták el, és adták ki Magyarországnak, holott - mint később kiderült - az ügyészség még meg se vádolta őket. A két gyanúsítottat most egy Budapest szélén lévő börtönben tartják fogva, és már egy brit EP-képviselő is aggódik a sorsukért.
A tubesi radar ellen ítélt a Legfelsőbb Bíróság
Egyelőre nem épülhet meg a pécsi Tubesre tervezett NATO-radar, miután az Legfelsőbb Bíróság (LB) felfüggesztette a katonai lokátor építési engedélyének végrehajtását. Az építésre kiadott miniszteri engedélyt korábban civilek támadták meg a Fővárosi Bíróságon, de az ellenük ítélt: az LB döntése most felülírja a korábbi határozatot.
Tizenöt évre ítélték az élettársát megölő hajléktalant
Az első fokon kizsabott életfogytiglani börtönnél enyhébb, 15 éves büntetést szabott ki a Szegedi Ítélőtábla arra a hajléktalan férfire, aki 2007-ben brutális kegyetlenséggel megülte élettársát. A sokszorosan büntetett férfi ittasan, féltékenységből halálra verte és szúrkálta áldozatát.
Haláláig börtönben marad a bérgyilkost fogadó indiai mágnás
Egy teaárus elleni gyilkossági kísérlet miatt ítélték életfogytiglani börtönre az egyik leghatalmasabb indiai üzletembert. A férfi azért akarta eltenni láb alól a teaárust, mert annak butikja egy épülő pláza útjában állt. A megbízott bérgyilkosok azonban kudarcot vallottak.
Alkudozik az ügyészséggel a BKV korábbi vezére
Ügyvédje szerint egyelőre nem kötött vádalkut, de tárgyal az ügyészséggel Balogh Zsolt, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettese. Baloghról korábban meg nem erősített hírek jelentek meg, amelyek szerint hajlandó terhelő vallomást tenni Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettesre a BKV végkielégítései és szerződései miatt folyó nyomozásban. Hagyót emiatt kérték visszalépésre a budapesti szocialisták.
Elítélték a cellatársukat kínzó fiatal rabokat
Sokéves börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a bíróság azt a három fiatalt, akik a tököli börtönben kegyetlenkedtek cellatársukkal. A bántalmazott fiú később öngyilkosságot követett el. A vádlottak a kegyetlenkedést mindennapos játéknak igyekezték beállítani a bíróság szerint.
- címkék:
- igazságszolgáltatás
- börtön
- Címkefelhő »
Már a harmadik magyart adta ki idén Thaiföld
Bár Magyarország és Thaiföld közt nincs kiadatási egyezmény, idén már a harmadik magyar bűnözőt adták ki a thai hatóságok. A kedden hazahozott férfi egy kecskeméti diszkóban sebesített meg társaival együtt életveszélyesen két embert.
Másfél milliót követel egy 2006 őszén megvert férfi
Polgári perben követel kártérítést a rendőrségtől egy férfi, akit 2006. október 23-án a rendőrök letepertek, bántalmaztak, majd két napig őrizetben tartottak. A férfi azzal vívta ki a rendőrök haragját, hogy az utasításuk ellenére lelépett az úttestre. Az intézkedő rendőröket egy büntetőeljárásban a bíróság nem jogerősen elítélte, de továbbra is rendőrök maradhatnak.
Elítélték a kutyáit gyerekekre uszító férfit
Gondatlan emberölés miatt csaknem három évet kapott a két évvel ezelőtti nemesbikki kutyatámadás vádlottja, a kutyák gazdája. A férfi gyerekekre uszította 13 kutyáját, egy hét és féléves kisgyereknek azonban nem sikerült elmenekülnie, életét vesztette. A gazda utóbb megpróbálta megfékezni a kutyákat.