igazságszolgáltatás

címke rss

Berlusconi minden idők legjobbjának tartja magát

Nagyvilág2009.10.09, 23:54

Magát minden idők legjobb miniszterelnökének, a mentességi törvényt megsemmisítő alkotmánybíróságot pedig politikai szervnek nevezte Silvio Berlusconi olasz kormányfő egy interjúban. Szerinte az ellenzék próbálja megdönteni kormányát, a köztársasági elnök meg elfogult.

Börtönre ítélték a cellatársukat felakasztó rabokat

Itthon2009.10.09, 15:39

Nyolc és húsz év közötti börtönbüntetésre ítélték azt a négy fiatalt, akik két évvel ezelőtt megerőszakolták, majd felakasztották egyik cellatársukat a tököli fiatalkorúak börtönében. A nem jogerős ítélet szerint a fiatalokat feltételesen sem lehet szabadlábra helyezni.

Trükkök sora tarkítja Kolompár büntetőügyét

Itthon2009.10.14, 14:12

Többszörösen is érintett Kolompár Orbán roma vezető abban a vád szerint 145 millió forintos pályázati visszaélésben, amelyért hamarosan bíróság elé kell állnia. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke nemcsak pályázott a később eltűnt pénzre, hanem az ügyészség szerint saját cége által kibocsátott fiktív számlákkal próbált trükközni. Igaz, már az is furcsa volt, hogy a pályázaton nyerni tudtak, Kolompár cége ugyanis úgy jutott pénzhez, hogy közben az APEH végrehajtási eljárást folytatott ellene.

Vádat emeltek a mohácsi rajztanár ellen

Itthon2009.10.26, 13:10

A rendőrség javaslata alapján vádat emelt az ügyészség a mohácsi rajztanár ellen szemérem elleni erőszak, megrontás és szerzői jogok megsértése miatt. A februárban letartóztatott 45 éves pedagógus a gyanú szerint az iskolai rajzszakkörön fajtalankodott a hozzá járó kislányokkal. A bíró zárt tárgyalást rendelt el.

Gyarapodásnak indult Kolompár vagyona

Itthon2009.10.29, 16:13

Régóta visszafogott jómódban él Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, de az utóbbi néhány évben egy üdülőnegyedben lévő ingatlannal és egy E osztályos Mercedesszel is gyarapodott a vagyona. Ez a roma vezető vagyonnyilatkozataiból derül ki, amelyeket az [origo] az után kért ki, hogy az ügyészség három gazdasági bűncselekmény miatt is vádat emelt ellene. Kolompár nem válaszol a vagyonával kapcsolatos kérdésekre, így nem teljesen világos, pontosan hogyan is tett szert új értékeire.

"Vannak megtévedt emberek" - szükség van felfüggesztett büntetésekre is

Itthon2009.11.02, 09:15

Két szülő másfél év letöltendő börtönt kapott, mert gyerekeik sokat lógtak az iskolából, a tévészékházat 2006-ban felgyújtók viszont felfüggesztett börtönt kaptak. Az [origo]-nak nyilatkozó büntetőbírók és ügyvédek szerint a közvélemény félreérti a büntetések felfüggesztését: minden ügy más, sok a szubjektív szempont, amit a laikusok nem mérlegelnek, ráadásul aki felfüggesztett börtönt kap, az kétszer is meggondolja, hogy mit csinál. A rendszer nem tökéletes, néhány bűncselekmény megítélése szinte megyénként változik, és vannak olyan bűnelkövetők, akik nem rémülnek meg a felfüggesztett börtöntől, vágják a centit és ugrásra készen váárják ...

Decemberre tűzték ki Polanski tárgyalását Kaliforniában

Nagyvilág2009.11.03, 07:35

Ha Svájc addig kiadja Roman Polanskit az amerikai hatóságoknak, december 10-én akár érdemi döntés is születhet a filmrendező ügyében a kaliforniai bíróságon. Polanski ügyvédei azt szeretnék elérni, hogy ejtsék a nemi erőszak több mint 30 éves vádját, mert 1978-ban az ügyészek és a bíró összejátszottak.

Mégsem jár kártérítés a fogyatékosnak minősített romáknak

Itthon2009.11.05, 19:49

A másodfokú bíróság jogerős ítélete szerint nem jár kártérítés annak a két cigány diáknak, akiket "sajátos nevelési igényűnek" minősítettek Szabolcs megyében. Az ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, amely még 3 millió forintot ítélt meg. A diákok mégis kapnak 1-1 milliót, mivel a pedagógiai szakértői intézet elmulasztotta a fellebbezési határidőt. 

Letöltendő börtönt kapott Overdose tulajdonosa

Itthon2009.11.07, 09:58

Egy év hét hónap letöltendő börtönre ítélte nem jogerősen egy romániai bíróság csődbűntett miatt Mikóczy Zoltánt, aki az Overdose nevű versenyló tulajdonosaként vált ismertté. A vállalkozót és társát gyorsított eljárásban ítélték el. A döntés nem jogerős, mindketten annak felülvizsgálatát kérték. Az üzletember egyik barátja szerint Mikóczynak súlyos gondjai voltak a letartóztatásához is vezető romániai üzlet miatt, és már egy éve hajtogatta azt, hogy hányingere van az ottani helyzettől.

Fehérgallérosok vonulnak a Lánchídon

Vélemény2009.11.09, 16:10

A fehérgalléros bűnözés virágzik. Miért van az, hogy minél nagyobb pénzről és minél nagyobb hatalomról van szó, annál kevésbé valószínű, hogy a rendszer képes lopásnak nevezni, ami az, és képes egy törvényes, szakszerű eljárásban megtalálni a felelősöket? Kizárólag a bírák hibásak-e?