idősotthon

címke rss
Részegen járt be dolgozni egy nő egy skóciai idősotthonba

Részegen járt be dolgozni egy nő egy skóciai idősotthonba

Egy ápoló megrovást kapott Skóciában, mert munka közben ásványvizes üvegből alkoholt ivott, majd elaludt a műszakban.

Brutálisan összevertek egy demens asszonyt egy nyugdíjas otthonban

Nagyvilág2024.01.13, 12:26

Idősotthonban dolgozó ápolókat ítéltek börtönbüntetésre amiatt, amit az egyik ott lakó, nagyon beteg asszonnyal tettek az angliai Wolverhamptonban - írta meg a Bors a Mirrorra hivatkozva. A bíróságon perdöntő bizonyítékként értékelték azt a felvételt, amit a 89 éves, demens áldozat rokonainak rejtett kamerája készített. Ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a gondozók okozták az arcán látható sérüléseket.

91 éves asszonyt vert meg brutálisan egy gondozó

Nagyvilág2024.01.13, 20:32

Egy fiatal férfi mindössze két hete dolgozott egy idősotthonban, amikor az egyik gondjaira bízott idős asszonyt megverte és kicsavarta a kezét. A férfi hosszasan tagadta a tettét, végül az bíróságon vallotta be az igazságot. 

Kedvenc étele miatt, borzalmas körülmények között halt meg egy idős férfi

Nagyvilág2023.11.17, 16:20

Egy idős férfi megfulladt egy szelet tortától az Egyesült Királyságban lévő Stocks Hall gondozóházban.  Az intézmény dolgozói nem hagyhatták volna felügyelet nélkül étkezés közben.

Egy ápolónő inzulinnal ölt meg több embert az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.11.03, 13:34

Egy pennsylvaniai ápolónőt azzal vádolnak, hogy halálos inzulinadagokat adott be számos betegnek az elmúlt három évben. 

Kézigránát robbant egy horvát idősotthonban, ketten meghaltak

Nagyvilág2023.08.28, 12:55

Kézigránát robbant abban az idősotthonban Horvátországban, ahol ketten meghaltak, egy ember pedig megsérült. A bombát az egyik idős lakó aktiválta - közölte hétfőn a rendőrség.

Két ember meghalt egy robbanás következtében Horvátországban

Nagyvilág2023.08.27, 19:00

Robbanás történt vasárnap délután egy magán idősotthonban a Zágrábhoz közeli Dugo Selóban, ketten meghaltak egy ember súlyosan megsérült - írta a Jutarnji List című horvát napilap.

Ápolók okozták egy asszony halálát egy idősotthonban

Itthon2023.08.22, 13:43

Négy ápoló szakszerűtlen és gondatlan viselkedése okozta egy asszony halálát egy idősotthonban. Az asszony önállóan már nem tudott megfelelően ülni a tolószékében, ezért a gondozók a köpenye övével kötötték oda, ami később megfojtotta az asszonyt.

Felkavaró felvételek éheztetett, megkínzott román nyugdíjasokról - videó

Nagyvilág2023.07.14, 11:04

Lepedővel fojtogatták, éheztették több román idősotthon lakóit és még a nyugdíjukat is elvették Romániában. Az elmúlt hetekben országos vizsgálat indul a visszaélések miatt. 13 otthon működési engedélyét felfüggesztették, ebből hatot be is zártak, ezek közül többnek engedélye sem volt, egyes helyeken pedig maguk az ápolók kínozták a gondozottakat. A román elnök nemzeti szégyennek nevezte a történteket a TV2 Tények információi szerint.

Halálos tűz volt egy milánói idősotthonban, sokan meghaltak

Nagyvilág2023.07.07, 08:59

Tűz ütött ki egy milánói idősotthonban péntekre virradóra, hat ember meghalt, sokakat kórházban ápolnak.

Nyugtató injekciókkal végzett betegeivel egy idősápoló Németországban

Nagyvilág2023.05.15, 13:39

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek hétfőn egy idősápolót Németországban, aki két betegét megölte, és további hattal is végezni próbált. A férfi nyugtatót adott pácienseinek, azt mondta azért tette, mert zavarták őt.

Keresztes Ildikó meghozta élete legnehezebb döntését

Tévé2023.05.03, 08:32

Keresztes Ildikó nehéz döntést hozott, idősotthonba küldte demenciával küzdő édesanyját.

Többen meghalhattak egy idősotthonban szándékos altató-túladagolás miatt

Life.hu2023.04.27, 22:03

Legalább 16 idős ember veszíthette életét a dél-olaszországi Foggia városának egyik idősotthonában azért, mert egy egészségügyi alkalmazott szándékosan túladagolta náluk a midazolám nevű altatószert.

Szándékos altatótúladagolás Olaszországban, 16 ember meghalt

Nagyvilág2023.04.27, 10:02

Legalább 16 idős ember halt meg a dél-olaszországi Foggia városának egyik idősotthonában azért, mert egy ápoló szándékosan túladagolta az altatószert.

Így él az idősotthonban Kassai Ilona, Ganxsta Zolee édesanyja

Life.hu2023.02.17, 12:02

Számára az a boldogság, ha a fia és az unokája meglátogatják.

Halottnak nyilvánítottak egy nőt Iowában, aki később felkelt a ravatalozóban

Nagyvilág2023.02.03, 09:43

Egy iowai ápolási otthon több millió forintos bírsággal néz szembe, miután egy nőt tévesen halottnak nyilvánítottak és egy ravatalozóba vittek, ahol a nő arra ébredt fel, hogy alig kap levegőt - közölték a hatóságok.

Illegális idősotthont számoltak fel Kecskeméten: átverték, majd kisemmizték a nyugdíjasokat

Life.hu2023.01.29, 18:08

Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ).

Illegális idősotthont számolt fel a Nemzeti Védelmi Szolgálat Kecskeméten - videó

Itthon2023.01.29, 13:11

Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ).

Szakértői segítség: hogyan keressünk idősek otthonát?

Itthon2022.12.30, 10:47

A kényelmes élet, a szórakozás, a társaság nem csak a fiatalok kiváltsága, az életünk utolsó évtizedeiben is fontos, hogy kiteljesedve, boldogan, biztonságban, szükség szerint szakértő támogatással éljünk. Ha megvan az elhatározás, érdemes időben kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb nyugdíjas otthont, ugyanis esetenként egy-másfél év is lehet a várakozási idő, akár állami, egyházi, vagy magánkézben lévő intézményt választunk. Mit tehetünk, mire figyeljünk, hogy valóban jó intézményt találjunk magunknak vagy idős rokonunknak, barátunknak?

Szexpartit tartottak egy idősotthonban: sokkoló véget ért a mulatság

Life.hu2022.10.17, 21:11

Egy kolumbiai influenszer jótékonysági akciója nem várt végkifejlettel zárult: a helyi nyugdíjasoknak szervezett erotikus buli túl soknak bizonyult az egyik lakó számára, akit szívrohammal szállítottak kórházba.

Idősotthonban halt meg az egykor népszerű heavy metal banda frontembere - a zenész Parkinson kórral küzdött

Life.hu2022.08.05, 15:18

A heavy metal úttörőjeként számon tartott brit zenész 75 évesen, családja és barátai körében hunyt el.

Halálos tűzeset történt egy idősotthonban: ketten életüket vesztették, több mint 50-en megsérültek

Life.hu2022.06.02, 17:22

Két ember meghalt és több mint ötvenen megsérültek egy idősotthonban történt tűzesetben csütörtök hajnalban a Prága melletti Roztokyban - közölte a prágai mentőszolgálat a Twitteren.

Tűz volt egy pápai idősotthonban

Itthon2022.04.22, 09:44

Felrobbant egy televízió egy pápai idősotthonban péntek reggel, emiatt tűz ütött ki. Két embert kellett kórházba szállítani enyhe füstmérgezés miatt.

Orosz-ukrán háború: Idősotthont támadtak meg az oroszok Kreminnában: 56 ember vesztette életét

Life.hu2022.03.20, 15:49

Ukrán források szerint az orosz csapatok tankokból nyitottak tüzet Kreminna város egyik idősotthonára. A támadás során 56 ember vesztette életét.

Idősotthont támadtak meg az oroszok Kreminnában, 56 ember meghalt

Nagyvilág2022.03.20, 14:09

Ukrajna szerint az orosz csapatok tüzet nyitottak egy idősotthonra a luhanszki Kreminna városában, a támadásban az otthon 56 lakója meghalt.

Tűz volt egy spanyolországi idősotthonban, öten meghaltak

Nagyvilág2022.01.19, 10:01

Öt ember vesztette életét egy idősotthonban keletkezett tűzben szerdára virradó éjjel a spanyolországi Valencia melletti Moncada településen.

Gáspár Győző kiborult: "Sosem gondoltam, hogy egy nyalásból ilyen baleset lesz" - Videó

Life.hu2021.10.15, 10:22

Győzikének nem volt könnyű reggele, étkezés közben beütötte a szemét és ebből óriási dráma lett. 

Több ezer koronavírus elleni vakcinát vitt a fővárosi idősotthonokba a kormányhivatal

Itthon2021.08.11, 13:30

Újabb hatvankét önkormányzati, egyházi és magánfenntartású idősotthonba szállított mintegy 4 ezer adag, a koronavírus elleni harmadik oltás beadásához szükséges vakcinát szerdán Budapest Főváros Kormányhivatala.

17 millió forinttal húzta le a 81 éves bácsit a somogyi idősotthon vezetője

Life.hu2021.06.02, 14:59

Vádat emelt jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt a Nagyatádi Járási Ügyészség egy Somogy megyei idősotthon vezetője ellen, aki több mint 17 millió forintot emelt le egy idős gondozott bankszámlájáról - közölte a megyei főügyészség szerdán az MTI-vel.

Milliókat lopott egy idősotthon vezetője az egyik gondozottjától

Itthon2021.06.02, 10:28

Az idősotthon vezetője kihasználta, hogy a gondozottja hozzáférést adott a bankszámlájához, és több alkalommal engedély nélkül pénzt emelt le a számlájáról. Az ügyészség most évekre börtönbe küldené a sikkasztót.

Vilmos herceg mindenki előtt flörtölt egy nővel – Videó

Life.hu2021.05.26, 15:13

Videofelvétel is készült róla, ahogyan Vilmos herceg nyíltan flörtölt egy nővel, mégpedig a 96 éves Betty Magee-vel. Ám a jelek szerint az idős néni kezdte a kacérkodást.

Újra látogathatók az idősotthonok

Life.hu2021.05.02, 13:30

Újra látogathatók az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap, Pátyon.

Újra látogathatóak az idősotthonok

Itthon2021.05.02, 15:17

Újra látogathatóak az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap Pátyon.

Müller Cecília bejelentette: ekkortól látogathatóak újra az idősotthonok

Life.hu2021.04.29, 16:44

Csütörtöktől azonnali hatállyal visszavonja a szakosított szociális intézményekben, idősotthonokban egy éve elrendelt látogatási tilalmat - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Újabb nagyon fontos újraindítási lépést jelentettek be

Itthon2021.04.29, 15:16

Feloldotta a látogatási tilalmat Müller Cecília az idősotthonokban - hangzott el az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. Szó volt még arról is, hogy a jövő heti érettségit teljesen biztonságosan le tudják bonyolítani. 

Müller Cecília elmondta, hogyan alakult a fertőzések száma az idősotthonokban

Life.hu2021.03.31, 12:25

Szerdán is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs. 

Azokban a szociális intézményekben, ahol az átoltottság magas, gyakorlatilag megszűnt a járvány

Itthon2021.03.27, 13:13

Azokban a magyarországi szociális intézményekben, ahol az átoltottság 90 százalék feletti, gyakorlatilag megszűnt a koronavírus-járvány - ismertette Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára. Szerinte ez is azt mutatja, hogy az igazi védelmet a koronavírus ellen az oltás jelenti, több oltás nagyobb védelmet jelent.

Tűz volt egy győrújbaráti idősotthonban

Itthon2021.03.13, 06:15

Tűz miatt riasztották a tűzoltókat, mert füstölést tapasztaltak egy idősotthonban, a győrújbaráti Templomsor utcában.

Vakcinalopás a Pesti úti idősotthonban, így csaltak az oltásokkal

Itthon2021.03.08, 14:54

Egyértelműen csaltak a koronavírus elleni oltásokkal a Pesti úti idősotthonban. A Ripost kiderítette, milyen törvénytelen módszerrel jutottak hozzá a vakcinához az idősotthon vezetői. A fővárosi illetékesek nem tagadják a csalás tényét, de a vakcinalopásnak egyelőre nincs semmiféle következménye, írja a lap.

Titokzatos sötét árnyat észleltek az elhagyatott idősotthonban - Videó

Life.hu2021.03.01, 15:51

A felfedező csapat sokkot kapott, miután egy titokzatos sötét árnyat észleltek, miközben egy hírhedt, elhagyott idősotthont tanulmányozták az Egyesült Királyságban. A rémálmokat kiváltó pillanat felvételei elterjedtek az egész világon.

Összeveszett az élettársával, ezért berúgta egy idősotthon ajtaját

Itthon2021.02.26, 10:39

Egy Csongrád-Csanád megyei férfi összeveszett az élettársával, ezért elment a munkahelyére, de a nő nem akart beszélni vele. Ettől ideges lett és berúgta az idősotthon ajtaját.

Elkapta a koronavírust a 105 éves magyar nő, de még csak tünetei sem voltak

Life.hu2021.01.27, 08:50

Nagyon aggódott a családja a 105 éves Magdus néniért, amikor kiderült, hogy az idősotthonban megfertőződött a koronavírussal. Az asszonynak azonban még csak tünetei sem voltak.

Tűz miatt tizenöten meghaltak egy ukrajnai idősotthonban - videó

Nagyvilág2021.01.21, 16:40

Tizenöten meghaltak és öten megsérültek a kelet-ukrajnai Harkiv városában egy idősotthonban kitört tűz következtében - közölte csütörtökön az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat (DSNS).

Több mint százan fertőződtek meg egy belga idősotthonban a brit vírusmutációval

Nagyvilág2021.01.17, 15:33

A nyugat-belgiumi Houthulst egyik idősotthonában 128-an fertőződtek meg a koronavírus brit mutációjával, eközben az országban valamelyest csökkent az új fertőzöttek átlagos napi száma. Belgium a vártnál mintegy hétezer dózissal kevesebbet kap a Pfizer/BioNTech oltóanyagából a jövő hét folyamán - közölte a belga sajtó vasárnap.

Folytatódik az oltás az idősotthonokban

Itthon2021.01.17, 11:35

Vasárnap is folytatódik az oltás a száz főnél nagyobb létszámú idősotthonokban, az ott élők és dolgozók az amerikai Moderna vakcináját kapják meg - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Országszerte oltanak az idősotthonokban

Itthon2021.01.16, 13:26

Országszerte oltanak a 100 főnél nagyobb idősotthonokban a koronavírus ellen a hétvégén, 34 helyszínen 3400 embernek adják be a Moderna vakcináját - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

A hétvégén tovább folytatódik a védőoltás beadása az idősotthonokban

Life.hu2021.01.16, 09:44

Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-t.

Hétvégén újabb idősotthonokban folytatódik a védőoltások beadása

Itthon2021.01.16, 10:27

Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-t.

Szén-monoxid-mérgezést kapott egy asszony az idősotthonban

Itthon2021.01.13, 15:25

Az érsekcsanádi idősotthont engedély nélkül bővítették, és szabálytalanul kötöttek be egy gázkazánt, ami miatt egy 88 éves asszony szén-monoxid-mérgezést kapott, elájult és beverte a fejét. Az ügyészség vádat emelt a férfi ellen, akinek a cége üzemelteti az idősotthont.

Előző
Következő