Hungaroring2019

címke rss

Vagány túraautókkal mutatta meg fõnöke Hamiltonnak, ki az úr a háznál

Gphírek2019.07.24, 10:47

Lewis Hamilton és Toto Wolff egy forgatás szünetében kölcsönvett két, legendás Mercedes túraautót, és önfeledt örömautózásba kezdtek Silverstone-ban. A brit pilóta ezúttal is bölcsen versenyzett.

Vettel: Nem törleszteni megyek Hockenheimbe

Gphírek2019.07.24, 09:05

Kiköszörülné a tavalyi csorbát Sebastian Vettel a Német Nagydíj helyszínén, de kijelentette, nem nyomasztja, hogy 2018-ban az élrõl feladta a versenyt vezetõi hiba miatt.

Norris: A Forma-2 fizikálisan sokkal keményebb, mint az F1

Gphírek2019.07.23, 11:01

Lando Norris szavai rávilágítottak arra, hogy miért szeretnék a Forma-1 szabályalkotói nehezebbé tenni a száguldó cirkuszban versenyzõ pilóták dolgát. A McLaren 19 éves újonca szerint az F1 legfõbb utánpótlás-szériájának számító Forma-2-ben fizikálisan nagyobb kihívást jelent az autók vezetése.

Egyre többen állnak a futam közbeni tankolás visszahozása mögé

Gphírek2019.07.23, 10:21

Toto Wolff, a Mercedes, valamint Günther Steiner, a Haas csapatfõnöke sem zárkózik el attól, ha visszahoznák a versenyek alatti tankolást a Forma-1-be, csak ésszerûen kell csinálni, hogy ne szálljanak el miatta a költségek.

Mick Schumacher: Remélhetõleg hamarosan bemutatkozhatok az F1-ben

Gphírek2019.07.23, 10:21

Noha egyelõre nem hozza a várt eredményeket, a következõ szezonra pedig jó eséllyel nem marad elég superlicenc-pontja a Forma-1-hez, Michael Schumacher fia továbbra is magabiztos, hogy elõbb-utóbb lehetõséget kap a száguldó cirkuszban.

Ricciardótól egy vagyont követel volt menedzsere

Gphírek2019.07.23, 10:22

Korábbi menedzsere már a jobban keresõ Forma-1-es pilóták fizetéséhez mérten is jelentõs összeget követel a tavaly a Red Bulltól a Renault-hoz szerzõdõ Daniel Ricciardón, aki szerinte megszegte a megállapodásukat, amikor nem fizetett.

Tanácstalanul állnak a Mercedes-mérnökök a Ferrari motorja elõtt

Gphírek2019.07.23, 10:22

Nem igazán értik a rivális csapatok, köztük a Mercedes mérnökei, hogy a Ferrari miként tud akkora erõfölényre szert tenni a motorjával az idõmérõ edzéseken, valamint ezután miért nem kamatoztat ebbõl semmit a versenyen.

A Mercedes világbajnoka megdorgálta a lusta Räikkönent

Gphírek2019.07.23, 10:22

A 2016-os világbajnok Nico Rosberg eltérõ véleménnyel van a mezõny két finn pilótájáról, Kimi Räikkönen szerinte többre is vihette volna, míg Valtteri Bottas megteszi, ami a jelenlegi helyzetében elvárható tõle.

Wolff: Szükség van a kemény csatákra, de nem Hamilton és Bottas között

Gphírek2019.07.22, 10:12

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke szerint elfogadható, ha a versenyzõk olykor leterelik egymást, és keményen küzdenek, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas között azonban nem szeretne ilyesmit látni.

Sennát és Schumachert is legyõzték; elõször nyertek a Magyar Nagydíjon

Gphírek2019.07.20, 17:59

Három világbajnok is a Magyar Nagydíjon szerezte meg pályafutása elsõ F1-es gyõzelmét. Cikkünkben visszatekintünk az emlékezetes futamokra, amelyek révén a késõbbi sikergyárosok beírták magukat a világbajnokság történetébe.

Folytatódik a példa nélküli állandóság az F1-es mezõnyben

Gphírek2019.07.20, 16:27

A pletykákat tagadva a Haas megerõsítette, hogy a Német Nagydíjon sem változik a pilótafelállásuk, ezzel továbbra is várni kell arra, hogy a szezon közben változzon az F1-es mezõny összetétele.

Az 50 millió eurós beruházás, amivel az élre tör a Renault

Gphírek2019.07.20, 09:11

Komoly fejlesztések zajlottak a Renault angliai fõhadiszállásán, amelyek révén a francia-brit istálló szeretne felzárkózni az élcsapatokhoz.

Brawn: A motorok miatt kizárt a súlycsökkentés az F1-ben

Gphírek2019.07.18, 19:39

A Forma-1 sportért felelõs ügyvezetõje, Ross Brawn kizártnak tartja, hogy a technológiai és üzleti szempontból elhagyhatatlan hibrid erõforrások leváltása nélkül csökkenjen az autók súlya.

A McLaren újonca reméli, hogy még megküzdhet Hamiltonnal

Gphírek2019.07.18, 18:06

Lando Norris nem számít arra, hogy a közeljövõben az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton kihívója lehet, de reméli, hogy honfitársa pályafutása elhúzódik, és a McLaren közben felzárkózhat.

A mérnökök sem értik, Hamilton hogyan lehetett a leggyorsabb

Gphírek2019.07.18, 15:37

A Brit Nagydíj gyõztese a körülményekkel dacolva futotta meg a leggyorsabb kört a Brit Nagydíj utolsó körében, még a Mercedesnél sem értik, ez hogyan sikerülhetett.

A Red Bull csapatfõnöke nem tör az F1 vezetésére

Gphírek2019.07.18, 09:46

Christian Horner a Brit Nagydíjon kijelentette, jó véleménnyel van az F1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey munkájáról, és õ maga inkább a Red Bull F1-es jövõjén dolgozik tovább.

Vettel: Az F1 túlszabályozott és életszerûtlen

Gphírek2019.07.18, 11:18

A négyszeres világbajnok továbbra is úgy véli, túl sok szabályt próbálnak ráhúzni az F1-es versenyszituációkra, és nem életszerû a különbözõ esetek megítélése.

Vettel: Nem gondolom, hogy rendet kell tenni a fejemben

Gphírek2019.07.17, 09:33

A Brit Nagydíjon újabb hatalmas hibát elkövetõ, Max Verstappent megtorpedózó Sebastian Vettel még a verseny elõestéjén azt állította, szerinte nincs baj a fejével, az utóbbi egy évben megsokasodó botlásait nem ennek tudja be, a mostani baleset után pedig az azt megelõzõ teljesítményét emelte ki.

Leclerc: A Verstappen elleni csata nem személyes ügy

Gphírek2019.07.16, 19:28

A Red Bull versenyzõje szerint a Ferrari-pilóta még neheztelt rá az ausztriai koccanásuk miatt, de Leclerc tagadta, hogy törleszteni akart a gyõzelem elvesztése miatt.

Meghosszabbították az F1-es versenyigazgató mandátumát

Gphírek2019.07.16, 18:04

Legalább a szezon végéig betöltheti tisztségét Michael Masi, az F1 versenyigazgatója, akit Charlie Whiting halála után ideiglenesen neveztek ki.

Hamiltonnak szerencséje volt, de anélkül is nyert volna Silverstone-ban

Gphírek2019.07.16, 13:41

Valóban szüksége volt a szerencsére Lewis Hamiltonnak hatodik hazai gyõzelméhez, Fortuna azonban nem a biztonsági autó pályára küldésének, hanem a Mercedes verseny elõtt meghatározott stratégiájának képében érkezett. Valtteri Bottas sorsa már a rajt utáni körökben megpecsételõdött.

Újra a Red Bullé az F1-es kerékcsere rekordja

Gphírek2019.07.16, 11:00

A Brit Nagydíj során a Red Bull visszaszerezte a leggyorsabb F1-es kerékcsere címét, Pierre Gaslyt engedték ki rekordgyors szerviz után. A Mercedesek a szoros csatájukkal tûntek ki a mezõnybõl.

Vettel a Brit Nagydíj után is autóbaleset részese volt

Gphírek2019.07.16, 09:07

Vasárnap két autóbaleset részese is volt Sebastian Vettel: a Brit Nagydíjon Max Verstappen autójának ment neki, a verseny után pedig utas volt egy közúti ütközésben.

A Manchester United korábbi klasszisa kiállt Hamilton mellett

Gphírek2019.07.16, 00:16

A korábbi angol válogatott labdarúgó, Rio Ferdinand az Instagramon fakadt ki, mert a Brit Nagydíj során többen is megkérdõjelezték a futamgyõzelmével rekordot felállító Lewis Hamilton hazafiságát.

Vettel: A bocsánatkérés többet ér a sportfelügyelõi ítéleteknél

Gphírek2019.07.16, 00:14

A német pilóta elismerte, eleinte azt gondolta, hogy Max Verstappen a felelõs a silverstone-i ütközésük miatt, de belátta, hogy õ mulasztott. A Ferrari csapatfõnöke le fog ülni vele.

A pilóták támogatják, hogy jöjjenek a könnyebb F1-es autók

Gphírek2019.07.16, 00:16

Az élmezõny tagjai egyetértenek azzal, hogy könnyebb F1-es autókra lenne szükség, Jean Todt további segítségeket is betiltatna.

Gasly a dobogóra vágyott, fõnöke így is elégedett vele

Gphírek2019.07.16, 00:16

Némi szerencsével, de Pierre Gasly beállította F1-es pályafutása eddigi eredményét a Brit Nagydíjon, de Christian Hornerhez hasonlóan kissé szomorú volt, mert lemaradt a dobogóról.

Verstappen: Vettel gondolhatta volna, hogy nem hagyok helyet

Gphírek2019.07.14, 20:06

A holland pilóta elfogadta német ellenfele bocsánatkérését, miután összeakadtak a Brit Nagydíjon. Vettel szerint egyébként is lemaradt volna a dobogóról.

Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat, Vettel megtorpedózta Verstappent

Gphírek2019.07.14, 20:22

Lewis Hamilton pályafutása hatodik gyõzelmét aratta a Brit Nagydíjon, amivel rekordot döntött. A Mercedes világbajnoka Valtteri Bottast és Charles Leclerc-t elõzte meg, elõbbit némi szerencsével. A Red Bullok és a Ferrarik nagyot csatáztak, Sebastian Vettel kiütötte Max Verstappent, majd a 15. helyen végzett.

A bajszos oroszlántól a rekordbajnokig – koronázások a Magyar Nagydíjon

Gphírek2019.07.15, 12:29

Nem feltétlenül hozták a Magyar Nagydíjak történetének legizgalmasabb versenyeit, sporttörténeti szempontból mégis mérföldkõnek számítanak a Hungaroring életében azok az esztendõk, amelyekben világbajnokot avattak Magyarország Forma-1-es pályáján. Minisorozatunk második részében ezeket a nagydíjakat idézzük fel.

A McLaren nem állna Alonso útjába, ha vissza akarna térni

Gphírek2019.07.13, 19:52

Noha Fernando Alonso a napokban kijelentette, nem hiányzik neki az F1, a McLaren nem állna az útjába, ha mégis visszatérne a világbajnokság mezõnyébe.

Verstappen: Nem rossz, hogy ilyen közel vagyunk a pole-hoz

Gphírek2019.07.13, 18:14

A helyezés tekintetében Max Verstappen átlagosan, Pierre Gasly a tõle megszokottnál jobban szerepelt a Brit Nagydíj idõmérõjén. Mindketten optimisták a futam elõtt.

Bottas elrontotta a Hamilton-szurkolók ünnepét Silverstone-ban

Gphírek2019.07.14, 16:47

A Q2-ig úgy tûnt, a Ferrari is beleszólhat a pole pozícióért zajló csatába, de a Mercedes meglépett a végén. A hazai szurkolók most nem örülhettek Hamilton sikerének.

Feltámadt a Ferrari, hihetetlenül szoros a csata Silverstone-ban

Gphírek2019.07.13, 13:51

Az igencsak gyenge pénteki produkciója után életre kelt a Ferrari a Brit Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzésére, miután Charles Leclerc kis híján körrekordot autózva megkaparintotta az elsõ helyet, Sebastian Vettel pedig szorosan követte. Az elsõ négy helyezettet mindössze 2 tizedmásodperc választotta el.

Hamilton apja: Jelenleg senki nem képes arra, amire Lewis

Gphírek2019.07.13, 11:26

Anthony Hamilton, Lewis Hamilton édesapja reagált Christian Horner, a Red Bull csapatfõnökének nyilatkozatára, és elmondta, fiánál jelenleg nincs jobb pilóta az F1-ben, mivel senki nem képes arra, amire az ötszörös világbajnok. Jenson Button eközben óva intette korábbi csapattársát attól, hogy a Ferrarihoz menjen.

Bottas és Hamilton diktálta a tempót a második silverstone-i edzésen

Gphírek2019.07.12, 17:04

Az elsõ hat helyezett gyorsabb volt a tavalyi legjobb pénteki köridõnél a Brit Nagydíj második szabadedzésén. Ricciardo és Russell mûszaki hiba miatt vesztegelt.

A Williams nem tervezi, hogy lecseréli Kubicát a szezon közben

Gphírek2019.07.12, 14:37

Claire Williams a Brit Nagydíj hétvégéjén tagadta, hogy a gyengén teljesítõ Robert Kubica lecserélésére készülnek, George Russellt mindenképpen megtartaná.

Ricciardo továbbra sem bánja, hogy otthagyta a Red Bullt

Gphírek2019.07.12, 14:14

Daniel Ricciardo saját elmondása szerint Max Verstappen Osztrák Nagydíjon aratott gyõzelmét látva sem érez megbánást amiatt, hogy otthagyta a Red Bullt a középmezõnyben küzdõ Renault-ért, mivel amire vágyott, azt most sem tudná elérni az energiaitalos csapattal.

Meglepetésre Gasly és a Red Bull kezdett az élen Silverstone-ban

Gphírek2019.07.12, 13:15

Az idõjárás és az újraaszfaltozott silverstone-i pálya is megtréfálta a mezõnyt a Brit Nagydíj elsõ szabadedzésén, amelyet a szezon eddigi részében csak szenvedõ Pierre Gasly zárt az élen Valtteri Bottas és Max Verstappen elõtt. Kimi Räikkönen alatt megállt az autó, Romain Grosjean pedig a bokszutcában törte össze a Haast.

A Williams tagadja, hogy motorszállítót váltana

Gphírek2019.07.11, 16:34

Claire Williams tagadta, hogy Renault erõforrásokra cserélnék a Mercedes-motorokat. A csapat bejelentette, hogy a fõszponzorral meghosszabbították a szerzõdésüket.

A továbbiakban Verstappen beállításaival kell boldogulnia Gaslynak

Gphírek2019.07.11, 13:10

A Red Bull szerint Pierre Gasly formája nem kielégítõ, ezért megpróbálnak segíteni neki, de a csapat vezetõi egyértelmûen kijelentették, hogy javulást várnak tõle.

Silverstone-ban lehûti a kedélyeket a Mercedes?

Gphírek2019.07.11, 10:28

A Brit Nagydíjon a Forma-1 a bölcsõjébe, a legtöbb csapat otthoni környezetbe tér haza. Silverstone sok gyors kanyarja és az elmaradó hõség a Mercedesnek kedvezhet, és a pálya a szó szoros értelmében idén nem fogja felrázni a mezõnyt, mert újraaszfaltozták.

Zûrzavar a Haas és a fõszponzora között a Brit Nagydíj elõtt

Gphírek2019.07.11, 11:39

A Rich Energy a Twitteren bejelentette, a csapat gyenge ausztriai eredményére hivatkozva felbontotta a szerzõdését a Haas istállóval, de a csapat és a befektetõk is tagadják ezt.

Ecclestone az élete árán is megvédené Putyint

Gphírek2019.07.10, 19:58

Bernie Ecclestone a The Timesnak nyilatkozva elárulta, hogy akár még egy golyót is bevállalna Vlagyimir Putyin helyett, ha valaki le akarná lõni az orosz elnököt.

Wolff: Hamilton kirívó, de beágyaztuk õt a csapatba

Gphírek2019.07.10, 19:58

A Mercedes csapatfõnöke szerint Lewis Hamilton nagy szerepet játszik a szervezet mûködésében is. Toto Wolff ráérzett arra, hogyan tudja formában tartani a pilótáját.

Lando Norris: Nem is tudom, mennyit keresek a McLarennél

Gphírek2019.07.10, 10:53

A brit újonc örül, hogy jövõre is a McLaren pilótája lehet, és közben nem szeretne megváltozni, inkább önmaga miatt akar szerethetõ maradni.

Elõzõ
Következõ