HungaroControl

címke rss

Katonai légiforgalmi irányítókat képez a HungaroControl

Travelo2017.10.10, 14:48

Katonai légiforgalmi irányítókat képez a HungaroControl

A Hungarocontrol 11 milliárd forintért hoz létre új irányítóközpontot

Gazdaság2011.03.29, 12:15

Közel tízezer négyzetméteres új irányító központtal és a legmodernebb technológiával fejleszti a hazai légi közlekedés infrastruktúráját a magyar légiforgalmi szolgálat, a beruházás összértéke eléri a 11 milliárd forintot - közölte a HungaroControl Zrt.

Most válthatnak vagyonbiztosítót a cégek

Archívum2010.11.29, 12:13

A legtöbb vállalati vagyonbiztosítás fordulónapja is az év vége, így ezek 80 százalékát is november-decemberben kötik újra, illetve viszik át másik biztosítóhoz - közölte az Union Biztosító, a társaság azt is bejelentette, hogy elnyerték a HungaroControl megbízását.

A vulkáni hamu miatt törölték a Malév dublini járatát

Itthon2010.05.04, 11:33

Kedden törölni kellett a Malév Dublinból érkező légijáratát, mert az izlandi vulkánból származó hamu miatt részleges légtérzárat rendeltek el Írországban. A budapesti jártok közül még kettőt érinthet az ír légtérzár, bár a BBC szerint délután 2-től megnyílhat az ír légtér.

Pár északra tartó ferihegyi járat még nem tudott elindulni

Itthon2010.04.21, 16:45

Már csak öt - német, belga és svéd városokba tartó - repülőjáratát kellett törölnie a Malévnak szerdán, és a ferihegyi repülőtér is egyre nagyobb kapacitással üzemel. Az Izlandról származó vulkáni hamu miatt pénteken le kellett zárni a magyar légteret, de szerdán újraindult szinte a teljes magyar légiközlekedés. Több napos szünet után Londonban is fogadnak gépeket, Észak-Európában azonban csak lassan oldják fel a légtérzárat.

HungaroControl: vádemeléssel végződhet a forintspekuláció

Gazdaság2010.01.27, 17:33

A Lehman Brothers 2008-as csődje után a forint erősödésére fogadott a HungaroControl treasury-alkalmazottja, de amikor a magyar deviza esni kezdett, nem tájékoztatták a vállalat vezetését a veszteségekről. Az NNI vádemelést javasol.

Tüzet is varázsolnak a virtuális ferihegyi toronyban

Archívum2009.10.21, 17:52

Lángoló hajtóművek, szakadó hóesés, beragadt futómű, a torony ablaka előtt méterekkel elhúzó óriásgépek: a HungaroControl új szimulátorában minden hajmeresztő eseményt élethűen el lehet játszani, amivel csak találkozhatnak a légiforgalmi irányítók.

11 milliárdos fejlesztés a HungaroControlnál

[origo] utazás2009.09.23, 15:55

Az Európai Unió egységes európai légteret szeretne létrehozni. Ahhoz, hogy Magyarország versenyképes pozícióban maradjon, több milliárdos fejlesztésekre lesz szükség -ennek elérésében nagy segítség lehet, hogy az EU akár 6 milliárd euróval is támogathatja a HungaroControlt.

Tizenöt másodperc az ütközésig - biztonságos-e a légtér?

[origo] utazás2009.09.02, 17:48

Az utóbbi két évben örvendetesen csökkent a halálos kimenetelű légibalesetek száma. Kevesebb médianyilvánosságot kapnak azok a szintén veszélyes esetek, amikor két repülőgép az előírásoknál közelebb halad el egymáshoz. Amerikában évente több száz ilyen eset fordul elő, a magyar légtérben ugyanakkor szerencsére nem kell tartanunk ilyesmitől.

Fel van darabolva felettünk az égbolt

Techbázis2013.01.24, 11:17

A Ferihegyi repülőtér irányítótornyának jellegzetes sziluettje bizonyára sokaknak ismerős, az ország felett áthaladó gépek többségét azonban nem innen, hanem egy pár kilométerrel arrébb, a reptér szomszédságában álló irodaházból kísérik figyelemmel. A légiforgalom-irányítók képzéséhez használt szimulátoron magunk is kipróbálhattunk, hogyan, és a profikat is meglestük munka közben.

Büntetőfeljelentés a HungaroControlnál

Archívum2009.03.13, 18:11

Súlyos belső gazdálkodási szabálytalanságok miatt Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter megszüntette a HungaroControl Zrt. vezérigazgatójának megbízatását és igazgatósági tagságát; a társaság felügyelőbizottsága büntetőfeljelentést tett az ügyben - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) pénteken az MTI-vel.

HungaroControl: Nincs veszély Ferihegyen

Archívum2007.10.29, 17:57

A légiirányítók egyik szakszervezete szerint Ferihegyen pontatlanul működik egy mérőműszer, ami veszélyeztetheti a leszálló gépek biztonságos földet érését, a HungaroControl Zrt. azonban cáfolja az érdekképviselet állítását.

Csendesedik a magyar légtér

Archívum2007.05.10, 11:50

Csütörtöktől változások léptek életbe a magyar légtér használatával kapcsolatban, ami rugalmasabbá teszi a légtér szerkezetét és hozzájárul a zajcsökkentéshez - közölte Hackl Mónika, a HungaroControl szóvivője.

Bírsággal büntethetik a zajos repülőket

Archívum2006.12.19, 14:45

Egyebek mellett új fel- és leszállási útvonalakkal csökkentené a repülőgépek zajszennyezését a Budapest Airport és a HungaroControl. A zajcsökkentő szabályokat legjobban betartó pilótákat jutalmaznák, ám a szabályokat megszegők bírságra számíthatnának.

Mégsem lesz sztrájk vasárnap Ferihegyen

Gazdaság2006.07.07, 18:31

Elmarad a Ferihegyi repülőtérre vasárnap 14.00 órára bejelentett sztrájk. Erről pénteken született megállapodás a HungaroControl képviselői és a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete között.

Vasárnaptól sztrájkolnak a légiirányítók

Gazdaság2006.07.06, 15:50

Sztrájkolnak a ferihegyi légiirányítók vasárnap délután 14 órától. Ferihegy így nem indít és nem fogad járatokat - közölte a HungaroControl.

Majdnem összeütközött két repülő Sárvár felett

Itthon2005.07.14, 18:30

Túl közel repült egymáshoz két utasszállító repülőgép Sárvár felett július 4-én, 10 ezer méteres magasságban. A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete szerint századmásodperceken múlott, hogy nem ütközött össze a két gép. A légiirányításért felelős HungaroControl szerint viszont nem volt vészhelyzet. A hatóságok még vizsgálják, ki hibázott.

Átálltak az új rendszerre a légiirányítók

Itthon2005.05.12, 15:05

Új rendszerre álltak át a légiirányítók hajnalban, a HungaroControl légiforgalmi szolgálat szerint nem jelezték, hogy gond lenne. Korábban több, a légiirányítókat képviselő szakszervezet veszélyesnek tartotta az új rendszer bevezetését, azt állították, hogy katasztrófaveszély fenyeget.

Veszélyesen megközelítette egymást két gép Ferihegyen

Itthon2004.10.22, 22:35

Két repülőgép a Ferihegyi repülőtér légterében az egyik átstartolása miatt az előírtnál jobban megközelítette egymást - erősítette meg a HungaroControl.

Minden idők legnagyobb forgalma a magyar légtérben

Gazdaság2004.10.15, 12:53

A magyar légtérben az első háromnegyed évben 399 959 repülőgép repült, és ezzel minden idők legnagyobb légi forgalmát bonyolította a HungaroControl - közölte a társaság a légiforgalmi irányítók nemzetközi napján, pénteken. A magas forgalom részben a fapados járatok megjelenésének köszönhető.  

A HungaroControl cáfolja a hiányosságokat

Itthon2003.11.27, 21:20

Feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségnél a közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete (MLSZSZ), ugyanakkor az érdekképviselet csütörtöki tájékoztatása szerint egyúttal lemondásra szólítja fel a HungaroControl vezetését.

Rekordforgalom Ferihegyen

Gazdaság2003.10.18, 11:42

Az első háromnegyed évben minden idők legnagyobb repülőgép-forgalmát bonyolította le a Ferihegyi repülőtér - mondta Mudra István, a HungaroControl igazgatója. Az átrepülőforgalmat is figyelembe véve az összes repülőgépmozgás meghaladta a 348 ezret.

A légiirányítók munkaadója nem tud megállapodásról

Itthon2002.01.10, 14:01

A HungaroControlnál tagadják, hogy szerdán bármilyen megállapodást kötöttek volna a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetével. A szóvivő az [origo]-nak azt mondta: továbbra is irreálisnak tartják a követeléseket.

A munkaadót nem érdekli a légiirányítók sztrájkja

Itthon2002.01.08, 16:10

A ferihegyi légiirányítást végző HungaroControlt nem érdekli dolgozói sztrájkja, mert az nem akadályozza a repülőtér működését. Ezért semmilyen megállapodást nem köt a munkaadó a szakszervezettel. A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének (MLSZSZ) vezetője viszont bejelentette: addig folytatják a sztrájkot, amíg nem sikerül megállapodást kötni a HungaroControllal.

Senki nem sztrájkol a légiirányítóknál

Itthon2002.01.08, 09:02

A hétfő reggeli 7 órás váltást követően sem napközben, sem éjszaka nem sztrájkolt senki Ferihegyen és kedden napközben is mindenki felvette a munkát - Közölte Péterffy Gábor, a HungaroControl megbízott szóvivője.

Újra a bíróságnál a légiirányítók sztrájkja

Itthon2002.01.07, 16:16

A Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete keresetet nyújtottak be a munkaügyi bírósághoz a munkáltató sorozatos - a szakszervezet szerinti - törvénysértő lépése miatt. A sztrájk ügyében a HungaroControl is a Munkaügyi Bírósághoz fordult.

Felélénkült a légiirányítók sztrájkja

Itthon2002.01.05, 11:53

Szombaton valamelyest erősödött a sztrájkolók lelkesedése. Azonban a létszámról és a sztrájk hatásáról továbbra is ellentmondóan nyilatkozik a két fél. A szakszervezet vezetője szerint 18 főből 10 nem vette fel a munkát, és ez már veszélyeztetheti a légiforgalom zavartalan működését, míg a HungaroControl szóvivője közölte: közel 60 főből 9 nem dolgozik, és ennek semmilyen jelentősége sincs.

Előző
  • 1
Következő