horgászat
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Barbie-horgászbottal fogott egy óriási halat a kislány - Videó!
Kicsi a bors, de erõs! - szól a közmondás, ami most értelmet is nyert. A felvételen egy csöpp kislány küzdelmét láthatjuk, aki cuki rózsaszín szettben horgászik az apukájával.
Fel kell rá készülnöd, hogy meghalhatsz horgászat közben
„Használd nyugodtan bármelyik botot, de a sörcsapot is!” – köszönt kis, tó melletti faházában Jakub Vágner, a világ talán legismertebb horgásza. A csehországi Zahrádka határában vagyunk, a Discovery Channel új arca itt piheni ki az Amazonason és a Kongó folyón történteket, vagyis sorozata, az Óriáshalak nyomában Jakub Vágnerrel fáradalmait. Miközben sül a grillkolbász, interjút is ad, néha azonban felpattan, és szalad a vízhez – ilyenkor valamelyik úszót látja mozogni, kapás van.
Akkora halat fogott, hogy el sem hiszi
Jakub Vágnernél nehezen találni megszállottabb horgászt: már tizenévesen kinõtte a csehországi folyókat és tavakat, és elkezdte járni a világot a legnagyobb és legritkább halak nyomában. Utazásait a Discovery Channel is nyomon követte, szeptember 20-tól a magyar nézõk is végignézhetik, Vágner miként próbál több méteres halakat kifogni az Amazonasból vagy a Kongóból.
Remekeltek a vb-n a magyar horgászok
Magyarország két ezüstérmet szerzett a 37 ország csapatát felvonultató szlovéniai úszós világbajnokságon. A csapatezüst mellé Walter Tamás megszerezte újabb egyéni vb-érmét, a korábbi világbajnok horgász ezúttal két szektorgyõzelemmel lett ezüstérmes.
- címkék:
- Walter Tamás
- horgászat
- horgász
- Címkefelhõ »
Íme, Justin Bieber legújabb fogása - Nézd meg, ki akadt a horgára!
A tinisztár egy hajókázás alkalmával tette próbára magát, és azonnal kapása lett.
- címkék:
- Justin Bieber
- horgászat
- tenger
- hal
- fotó
- énekes
- Címkefelhõ »
Majdnem tragédiával ért véget a reggeli horgászat
A viharjelzés ellenére horgászni ment két férfi Fonyód közelében, végül a rendõrök és a vízimentõk húzták partra õket.
Horgászidény: Apa-fia szelfit lõtt David és Brooklyn Beckham
Nyár, nyaralás, pihenés, horgászat, család. Instagram oldalaik tanúsága szerint David Beckham és legidõsebb fia, Brooklyn szervezett most közös programot, pecázni mentek. A tökéletes apa-fia pillanatokat persze mindketten megörökítették és közzé is tették.
Korai volt a vak horgászok öröme
A napokban a parlament megszavazta, hogy a vakok és gyengénlátók ingyen horgászhatnak. A vak horgászok elsõ körben persze örültek a hírnek, de kiderült, hogy valójában csak az állami horgászjegyet ússzák meg, ami évente kétezer forint. A sokszor ennyibe kerülõ területi- és napijegyeket ugyanúgy meg kell venniük ezután is.
- címkék:
- horgászat
- vak
- látássérült
- Címkefelhõ »
Elvesztettem a lábaimat, valamit csinálni kellett
Gurisatti Gyula 1999. április 23-a elõtt egy sportban volt világbajnok, utána pedig két másikban ért fel a csúcsra, de nem azért, mert kevesellte volna a búvárúszásban megnyert négy vb-aranyérmét. Miután egy felrobbant palack miatt térd alatt amputálták a lábait, mûvégtagokkal is sikeres tudott lenni: sportlövészetben két paralimpián is részt vett, horgászatban pedig két világbajnoki címet szerzett. Vajon miért hagyta ott a balesete után a pszichológus öt perc beszélgetés után?
Hosszú elkapta a mahi-mahi farkát
Hosszú Katinka sosem pihen: amikor nem edz, és nem is versenyez, akkor hazánkban nem õshonos, emberre veszélyes jószágokkal küzd meg Floridában.
- címkék:
- Hosszú Katinka
- úszás
- horgászat
- Címkefelhõ »
Olcsóbb lehet a haltelepítés
Rúdtánc, horgászat, gombfoci - melyiket nyomjuk be az olimpiára?
Ha Budapest 2024-ben olimpiát rendezne, lenne lehetõség arra, hogy bizonyos feltételrendszer mellett a magyar szervezõk döntsenek egy-két sportág egyszeri programba iktatásáról. Érdemes lenne persze olyanokat választani, amelyekben magyar siker várható. De melyiket? Szavazzon!
- címkék:
- olimpia
- horgászat
- rúdtánc
- Címkefelhõ »
Ritkítják a kormoránokat a Tisza mentén
Február végéig vadásznak a kormoránokra a Közép-Tisza mentén. A több ezres madárcsapat a legértékesebb halakra megy, százmilliós kárt okoznak évente. Ezért gyérítik az amúgy védett madárfajt. Idén eddig 37-et lõttek ki.
Százmilliárdos üzletté vált a horgászat
Egy fontos fideszes politikus kezébe került a hazai halak sorsa. A nevéhez köthetõ törvény a horgászszervezeteknek adja 2016-tól a hazai vízterületek kezelési jogát, az új halfogási szabályok pedig a halállományt védik. Szerinte az sem gond, ha még szigorúbb szabályokat vezetnek be egyes vizeken, mert a nagy halaknak már nincs helyük a konyhán. Nemrég a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökének is megválasztott Szûcs Lajos a horgászatot százmilliárdos üzletnek látja, amit érdemes támogatni, így akár 10 milliárd forint uniós pénz is juthat a szektornak.
Büntetik a jó horgászokat a Balatonnál
Csak száz darabszám-korlátozással védett halat vihetnek haza jövõre az éves engedéllyel rendelkezõ balatoni horgászok. Több más szabály is változik a halászati hasznosító által kiadott horgászrend végleges szövege szerint.
- címkék:
- Balaton
- turizmus
- horgászat
- hal
- Címkefelhõ »
Horgászfelszerelést ajándékoz karácsonyra a Vas megyei egyesület
A Horgász karácsony címmel meghirdetett akció keretében horgászengedélyt és a hal kifogásához szükséges felszerelést ajándékoz a rászoruló, hátrányos helyzetû gyerekeknek a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége.
- címkék:
- Vas megye
- horgászat
- karácsony
- Címkefelhõ »
Cápát is fogott már a magyar horgász-világbajnoknõ
A családjában minden férfi horgászott, így már kilencévesen eldöntötte, hogy a bátyjához hasonlóan világbajnok lesz. Tizenhét évvel késõbb, az elmúlt hónapban aztán Walter-Barna Diána egy váratlan taktikával megelõzte az 579 halig jutó francia ellenfelét a portugáliai világbajnokságon. Szereti a halat, de azt soha nem enné meg, amelyiket õ fogott. A rekordja itthon egy 18 kilós ponty, a tengeren egy 80 kilós dajkacápa, amelynél azonban fárasztott már erõsebb halat is. Együtt horgásztunk a friss bajnokkal.
Magyar a világ legjobb nõi horgásza
Magyar sikerrel végzõdött az augusztus 23-24-én rendezett horgász-világbajnokság a portugáliai Coruche-ban, ahol Walter-Barna Diána nyerte meg a nõk egyéni versenyét.
- címkék:
- horgászat
- Címkefelhõ »
Augusztustól újra lehet pecázni a Kaposon
140 éves tokhal akadt a horogra Kanadában
Minden idõk egyik legnagyobb tokhalát fogta ki a kanadai Fraser folyóból egy kaliforniai horgász és fia.
- címkék:
- Kanada
- horgászat
- folyó
- tokhal
- Címkefelhõ »
Bárányhimlõs halak riogatják a balatoni turistákat
Tömeges halpusztulás sújtja a Balatont. A vízen lebegõ haltetemek látványa a strandolók körében is nagy ijedséget váltott ki, sokan azóta sem mernek a vízbe menni.
- címkék:
- Balaton
- horgászat
- halászat
- halpusztulás
- Címkefelhõ »
Megszûnt egy életmódcsatorna
Egyesül a Fishing & Hunting Channel és a PV TV HD, így május 15-tõl egyetlen horgász-vadász csatorna marad a piacon.
- címkék:
- média
- horgászat
- vadászat
- tévé
- Címkefelhõ »
Tavasszal szavazatokat is fognának a horgászok
Országos listát állítana, és felpörgetné a horgászati turizmust a mostanában megalakuló horgászpárt.
- címkék:
- politika
- horgászat
- halászat
- Címkefelhõ »
Új helyzetet teremtenek a halgazdálkodási törvény januártól változó rendelkezései
Az halgazdálkodási törvény módosításai érintik többek között az állami horgászjegyeket, a fogási naplókat, de egyes halfajok kifogható méretét és napi kifogható mennyiségét is. A törvény hatályát kiterjeszti valamennyi magyarországi természetes hal-élõhelyre, de nem korlátozza a mesterséges haltermelõ létesítményekben és kis, belterületi tavakon történõ haltermelést.
A fedélzetre vetette magát a 160 kilós hal
Nem sokon múlott, hogy nem sebesítette meg az egyik horgászt az a hatalmas vitorláskardoshal, amely egy hajó fedélzetére ugrott a Karib-tengeren.
- címkék:
- Karib-tenger
- halak
- horgászat
- Címkefelhõ »
Furcsa sportra tanítja fiát Németh Kristóf
Németh Kristóf a szünidõ alatt a horgászat rejtelmeibe vezeti be kisfiát, Lócit, nyár végén pedig amerikai felfedezõútra indulnak - tudta meg a Life.hu.
- címkék:
- Németh Kristóf
- horgászat
- sztár
- színész
- Címkefelhõ »
A hazai halgazdálkodás helyzetét javítanák az új törvénnyel
Magyarország természetes vízterületeinek környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági szempontból is fenntartható halgazdálkodása érdekében lép életbe szeptembertõl a halgazdálkodásról és a hal védelmérõl szóló törvény, amelynek célja többek közt az élõvizek halállományának természetes megújulása, a halak illegális kifogásának és kereskedelmének megakadályozása, a horgászturizmus fellendítése a célja a törvénynek.
Legális hallal az illegális hal ellen
Legális hallal kell harcolni az illegális hal ellen, a 350 ezer horgász és halász alkotja a legnagyobb magyar civilszervezetet, Áder János szerint az új halgazdálkodási törvénynek lehetõséget kell biztosítania arra, hogy elkobozzák a rapsicok csónakát és autóját. Riport a parlamenti horgászkonferenciáról.
- címkék:
- Áder János
- horgászat
- halászat
- Címkefelhõ »
Hobbija lett a hivatalos munkája a VV egykori szereplõjének
Irigylésre méltó helyzetbe került a VV ismert arca. Olivér hamarosan úgy keresi meg a mindennapi betevõt, hogy csak ül a tó vagy folyó partján és lógatja a botját, és igazából mindegy neki, hogy akad-e valami a horgára vagy sem.
A Kis-Dunába fulladt egy horgász Pest megyében
Tisztázatlan körülmények között a vízbe esett, majd megfulladt egy horgász a Kis-Dunán. A férfit horgásztársai ugyan kihúzták, de már a kiérkezõ mentõk sem tudtak segíteni rajta.
- címkék:
- Pest megye
- kékfény
- horgászat
- horgász
- Címkefelhõ »
Lábatlannál találták meg a Dunába esett szlovák horgász holttestét
Az idõs szlovák horgász egy hete tûnt el a szlovákiai Bõsnél.
Pecázáshoz irány a Tisza-tó
Bár lassan ennek a nyárnak is vége, jönnek a hûvösebb napok, de ezekkel együtt az õszi horgász szezon is. Hazánk egyik legjobb, de mindenképpen változatos horgászvize a Tisza-tó és a tó környéki folyószakaszok. Akár partról, akár csónakból támadjuk a vizet, garantált élményben lesz részünk, és jó eséllyel a fogás sem marad el.
Nadal hala sehol sincs Biroséhoz képest - sportkép
Rafael Nadal kisebb sérülésbõl lábadozik a balul sikerült wimbledoni szereplése után, a hirtelen jött szabadidõt pedig horgászással üti el. Fogott is egy jókora tengeri sügért, megosztotta a képet, egyben gratulált Roger Federernek az újabb Grand Slam-gyõzelemhez, Andy Murraynek pedig a remek tornához.
Tévhit: nem tilos a bojlizás
Nincs tiltva a bojlizás a Balatonon, noha az elmúlt hetekben a legtöbb helyen errõl olvashattak a horgászat kedvelõi.
Hidat vernek a Deseda tó fölé
Hidat vernek a Deseda tó fölé
- címkék:
- környezetvédelem
- horgászat
- tó
- belföld
- Címkefelhõ »
Hiányzik pár százezer horgász Orbán hasonlatához
Az amerikaiak lövészklubokba járnak, nálunk pedig van egymillió horgász - a Heti Válasz szerint ezzel a hasonlattal írta le a magyarok lelkivilágát Orbán Viktor a kötcsei találkozón. Az Orbánnak tulajdonított hasonlat arról szólt, hogy a magyarokra jellemzõ határozottság nem feltétlenül erõszakosságot takar. A horgászszövetség adatai szerint a magyarok alig több mint három százaléka horgászik, vannak nálunk sokkal nagyobb pecások Európában is.
Biros Péter rekordméretû halat fogott - fotó
Megdöntötte saját rekordját Biros Péter, aki kedvenc horgászhelyén, a palotási tónál egy 22 kilogrammos pontyot fogott - írja a Vlv.hu. A férfivízilabda-válogatott csapatkapitánya egy különleges kezeléssel kialakított, fokhagymás bojligolyóval fogta élete eddigi legnagyobb halát, majd visszaengedte. Korábban az olimpiai bajnok Birosnak egy 21 kilós ponty volt a rekordja.
- címkék:
- Biros Péter
- vízilabda
- horgászat
- Címkefelhõ »
Magyar orvhorgászok "kalózkodnak" a Pó folyón a La Repubblica szerint
Teljes oldalt szentelt a Pó folyón illegális harcsavadászatot folytató magyar orvhalászoknak a La Repubblica olasz napilap online kiadása. A kérdésben interpelláció is elhangzott a római parlamentben.
Kõtakonyfertõzést terjesztenek a vadvízi horgászok
Egyre több helyütt tiltják be a vadvízi horgászathoz használt filctalpú gázlócsizmát Új-Zéland után az Egyesült Államokban is, mert viselése akaratlanul is elõsegíti egy invazív, a tiszta patakokat elcsúfító algafaj gyors terjedését. Effajta csizma Magyarországon is kapható.
Napfürdõzõ óriásharcsa a Balatonban - fotó
Az [origo] fotósa fényképezte az alábbi hatalmas harcsát a szántódi mólónál a hétvégén. A másfél méteres állat a part menti sekély vízben napfürdõzött. A képen jól látszik az állat mérete a strandlépcsõhöz viszonyítva, amelynek szélessége nagyjából egy méter volt. Június elején Balatonboglárnál fogtak ki egy rekord méretû, 93 kilogrammos harcsát a tóból. A Balatonban az idei évben egyébként a korábbinál több harcsa pusztult el a tavaszi halelhulláskor.
Közel egymázsás harcsát fogtak a Balatonban
Nagyméretû harcsát fogtak a Balatonban, a balatonboglári kikötõben. A 93 kilogrammos halat egy órán át fárasztotta a horgász, majd két órába telt, hogy megnyúzzák és feldarabolják a halfeldolgozók.
Világbajnok a magyar horgászcsapat
A Spro-Exner-Molnársziget a világ legjobb horgász klubcsapatainak versenyén az elsõ helyen végzett a hétvégén, a szerbiai Golubacban rendezett világbajnokságon.
- címkék:
- horgászat
- horgász
- Címkefelhõ »
Öt csuka miatt ítéltek elzárásra két orvhorgászt
Elzárásra ítélte a bíróság azt a két szentesi orvhorgászt, akik horgászengedély nélkül fogtak ki 5 méreten aluli csukát a Tiszából. A horgászoktól a börtönbüntetés mellett a horgászfelszerelésüket is elkobozták.
A Berettyóba fulladt egy füzesgyarmati horgász
Vízbe fulladt egy horgász a Berettyón, a férfi holttestét hétfõn este találták meg. A rendõrség nem talált idegenkezûségre utaló jelet.
- címkék:
- Békés megye
- Berettyó
- kékfény
- horgászat
- Címkefelhõ »
Másfél méteres harcsaóriást fogtak egy hatvani tóban - kép
Másfél méter hosszú harcsát fogott egy horgász a hatvani Belsõ tavon. Jenes László annak ellenére tudta sikeresen kifárasztani a közel 50 kilós halóriást, hogy felszerelése nem is volt alkalmas a harcsázásra: a férfi eredetileg pontyra horgászott meglehetõsen kis horoggal. A hatalmas ragadozót a parton meg is csókolta a szerencsés horgász.
- címkék:
- Pest megye
- Hatvan
- állatok
- horgászat
- harcsa
- Címkefelhõ »
Piranhát fogott ki egy horgász a Drávából
Az amazonasi húsevõ halat vélhetõen egy akvarista engedhette a folyóba, amit egy horgász fogott ki a napokban a Drávából a horvátországi Petrijevac közelében. A természetvédõk szerint a trópusi vizek hõmérsékletéhez szokott hal a hazai vizekben nem tud szaporodni és nem éli túl a telet.
- címkék:
- Magyarország
- horgászat
- piranha
- Címkefelhõ »
Súlyrekorder harcsát fogott egy férfi Kaposvár mellett
Az eddigi rekordernél egy kilóval nehezebb, 113 kilogrammos harcsát fogott ki egy horgász a töröcskei tóból. A rekordot hitelesítették, a helyi horgászegylet vezetõje szerint még nem döntötték el, hogy a halat elosztják egymás között vagy felajánlják egy étteremnek.
- címkék:
- horgászat
- Címkefelhõ »
Négyen meghaltak az orosz horgászok mentése közben
Meghalt négy ember vasárnap, mikor megpróbálták kimenteni azokat az orosz jéghorgászokat, akik egy jégtáblán több kilométerre sodródtak el a partoktól.
- címkék:
- Oroszország
- horgászat
- Címkefelhõ »
A csermely halkan zúgott
A horgászat ma a legnagyobb tömegbázissal rendelkezõ szabadidõs tevékenység az országban. Gyakran nevezzük sportnak, hiszen egyes ágai kifejezetten sportos tevékenységnek tûnnek még a hozzá nem értõ szemeknek is. Ilyen sportos ág a pisztráng horgászata is. A sportosság mellett a sportszerûség és a természet közeliség is jellemzi az e halfajra horgászókat. A pisztráng tipikusan magashegyi hal, Erdélyben, vagy a Magas-Tátrában tökéletes terepeken pecázhatunk rá, de idehaza is akad egy-két jó pisztrángos hely.
Tengeri ritkaságot fogott a Dunában Gagyi Tibor
- címkék:
- Paks
- horgászat
- Címkefelhõ »