HÖOK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- felsőoktatás
- Balog Zoltán
- tandíj
- tüntetés
- felsőoktatási reform
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Minden szakon lesz államilag támogatott hely
A miniszter és a HÖOK 16 szakon meghatározta a ponthatárokat. Jogra és kommunikációra továbbra sem lesz könnyű bekerülni. Balog plusz pénzt is ígért.
- címkék:
- Balog Zoltán
- felsőoktatás
- HÖOK
- Címkefelhő »
Lemondott a HÖOK elnöke
Nagy Dávid döntését azzal indokolta, hogy a sok munka mellett alig jutott ideje a magánéletére.
- címkék:
- Nagy Dávid
- lemondás
- HÖOK
- Címkefelhő »
A HÖOK beletörődött a röghöz kötésbe
Folytatja a korábban a hallgatói szerződés ügyében megkezdett tárgyalásokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája - erről döntött egyhangúlag a hallgatói szervezet pénteki gödöllői közgyűlésén. A hallgatói érdekképviseletnek elfogadható, hogy az ösztöndíjas diákok annyi ideig dolgozzanak itthon, ameddig támogatta őket az állam. A HÖOK alelnöke szerint ez a felelősségteljes magatartás, miután a röghöz kötés lehetősége bekerült az alaptörvénybe.
Nem is vagyok focibuzi - ELTE-sek a HÖK-listáról
Volt, aki be tudta azonosítani magát, volt, aki meglepődött a saját jellemzésén, más pedig meg sem akarta tudni - az [origo] olyan ELTE-s bölcsészhallgatókat kérdezett, akik szerepelnek a kar Hallgatói Önkormányzata által készített listán. Lakcím, gimnázium, telefonszám, email-cím van rendelve az olyan információk mellé, mint hogy az illető kinek az ismerőse az iwiw-en, zsidó-e, gyaníthatóan melyik pártra szavaz, és, hogy "rajgyerek", "belpesti zsidó picsa" vagy netán "óriási ribanc". A teljes listát innen is elérheti.
Feláll az asztaltól a HÖOK
A kormány inkorrekt módon az alkotmányba akarja írni a röghöz kötést, de még csak meg sem kérdezték erről a felsőoktatási kerekasztalt - érvelt a hallgatói önkormányzat amellett, hogy miért nem hajlandóak tárgyalni tovább a kormánnyal a kerekasztalnál.
- címkék:
- felsőoktatás
- röghöz kötés
- HÖOK
- Címkefelhő »
Verselve-énekelve tiltakoznak a diákok
Közös videót forgattak a hallgatók hat pontjáról különböző diákszervezetek. A többek között a HÖOK, a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat és a Humán Platform közreműködésével készített videóban diákok és tanárok kritizálják a kormány felsőoktatással kapcsolatos intézkedéseit, verselnek, énekelnek, és felhívják a figyelmet a hétfőre tervezett diáktüntetésre.
HÖOK: Gyáva és hazug a röghöz kötés alaptörvénybe emelése
Nem tudja mire vélni a hallgatók röghöz kötésének alaptörvénybe emelését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A szervezet elnöke szerint ilyen intézkedésről nem volt szó a kormánnyal zajló egyeztetéseken.
Megvétóznák Balog és a HÖOK megállapodását
Kimaradna a további egyeztetésekből, ezért arra kéri a Hallgatói Hálózat Balog Zoltánt és a HÖOK-ot, hogy ne írják alá hétfőn azt a részmegállapodást, amellyel elismernék, hogy teljesült a hallgatók által követelt pontok egy része.
Extrém ponthatárok a 16 slágerszakon
A HÖOK és az oktatásért felelős miniszter megállapodása szerint 2013-ban azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A hallgatói szerződésekről a megalakuló felsőoktatási kerekasztalnál tárgyalnak tovább.
Mégis lesz állami hely a 16 slágerszakon
Magasan meghúzott, külön ponthatárral, de lesz ingyenes, államilag támogatott hely azon a 16 szakon, amelyet korábban fizetőssé tett a kormány. A hallgatói szerződésekről is hajlandó tárgyalni a tárca, várják a hallgatók javaslatait.
- címkék:
- felsőoktatás
- HÖOK
- Címkefelhő »
Tüntetés helyett egyezkednek a diákok
Közös sajtótájékoztatóval cáfolt rá a köztük lévő rossz viszonyra a HÖOK és a Hallgatói Hálózat. A két szervezet továbbra is azt szeretné elérni, hogy minden képzésen legyen államilag finanszírozott hely, utána a hallgatói szerződésekkel kezdenének valamit. A tüntetések folytatását egyelőre nem tervezik.
- címkék:
- Balog Zoltán
- felsőoktatás
- HÖOK
- HaHa
- Címkefelhő »
Balog: Jó ötletekkel jöttek a diákok
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Balog Zoltánnal tárgyal. Lesz felsőoktatási kerekasztal, és január 31-ig egy részmegállapodás születik a 16 állami finanszírozás nélküli szakról is.
A kormány szombaton tárgyal a diákokkal
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere részletesen el akarja magyarázni a HÖOK-nak, hogy jövő szeptembertől milyen lesz a felsőoktatás. A HÖOK szerint a legnagyobb kérdés az, hogy mennyien kerülhetnek be jövőre az alapképzésre.
Kikapcsolt liftekkel csatlakoztak a diákok tiltakozásához
Az ELTE-épületek üzemeltetői a liftek kikapcsolásával, a pécsi tanárok pedig a vizsga elhalasztásával csatlakoztak a diákok tiltakozásához szerdán.
Csak a bátor tanárok órái maradnak el szerdán
A diákok nem mennek be óráikra, a vakmerő tanárok pedig megtagadják a tananyag leadását - így készülnek a szerdai sztrájkra a kormány intézkedései ellen lázadó diákok. Több fronton is támadnak holnap: a középiskolások az MTA előtt gyülekeznek, a HÖOK a parlamentnél ülősztrájkol, az ország több pontján pedig az iskolák előtt állnak néma csendben.
Feszült vitát vívott a HÖOK Balog Zoltánnal
Parttalan és feszült hangulatú volt a keddi egyeztetés - állította a HÖOK délutáni közleményében. Érdemi válaszokat és konkrét előterjesztéseket a hallgatók nem kaptak, helyette Balog Zoltán miniszter a Hallgatói Hálózat képviselőinek megjelenését kritizálta.
Csak Orbán Viktor kerülte ki a forrongó diákokat
Bokros Lajos beégette magát, Horn Gyula taktikus volt, de még Gyurcsány Ferenc is kimerészkedett a dühös diákok közé - amikor magukra haragították őket azzal, hogy megpróbáltak tandíjat bevezetni. Hogyan lehetett megszervezni egy többezres diáktüntetést, amikor Facebook még nem volt, és mobiltelefon sem sok? Diákvezérek a rendszerváltás utáni tüntetésekről.
Kövér szerint mások is rátelepülnek a diáktüntetésekre
Semmilyen szakmai anyagot nem kapott a HÖOK a felsőoktatási átalakítások új irányáról, így szerinte nincs miről tárgyalnia hétfőn az emberi erőforrás miniszterrel. Kövér László házelnök szerint a kormány nem készítette elő a politikai talajt a bejelentéshez, és nem számolt azzal, hogy a diáktüntetésekre rátelepülve egyesek a saját sérelmeik miatt akarják nagyobb botránnyá duzzasztani az ügyet.
- címkék:
- Kövér László
- diáktüntetés
- tandíj
- HÖOK
- HaHa
- Címkefelhő »
Kedden megy a HÖOK Baloghoz
A hallgatókat képviselő szervezet nem mondta le az újabb időpontot: kedden találkoznak Balog Zoltán miniszterrel.
Kérdőre vonják a politikusokat az egyetemisták
A HÖOK levélben kérdezi a politikusokat, hogy egyetértenek-e a keretszámok csökkentésével. Azoknak a névsorát, akik nem válaszolnak a kérdésre, nyilvánosságra hozza a szervezet azzal a megjegyzéssel, hogy őket "nem érdekli a felsőoktatás".
- címkék:
- Nagy Dávid
- oktatás
- felsőoktatás
- tandíj
- HÖOK
- Címkefelhő »
Tárgyalásra hívták a HÖOK-ot
Újabb egyeztetésre hívta csütörtökön délutánra a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét az emberi erőforrások minisztere. A HÖOK elnöke közölte: az egyeztetésre egyelőre nem mennek el, csak az után, ha minden érintettel találkoztak. A szervezet elnöke december 18-át javasolja.
Gyanakvás és feszültség a forrongó diákszervezetek között
Az elmúlt évek legnagyobb diáktüntetését tartották szerdán este, de a slusszpoén, a Corvinus elfoglalása elmaradt - pedig még a rektor is engedélyezte. A tüntetést szervező csoportok összekaptak, az esemény főszervezőjét Fidesz-bérencnek nevezték. A Hallgatói Hálózat szerint a HÖOK szerencsétlenkedett, a szervezők szerint a hahások vitték rossz irányba a tömeget.
Ülősztrájkoltak a pécsi gimnazisták
A pécsi diákok már csütörtök kora reggel folytatták a tandíjellenes tüntetést. Több középiskolában és az utcán is tiltakoztak a diákok.
Bizsergő diákok várják Orbánt
Szerdán újabb tiltakozásra készülnek a hétfőn két hidat lezáró egyetemisták. A kormány által letagadott tandíj ellen tüntetők Orbán Viktort is várják. A hétfői akció a résztvevők szerint felemelő volt, sokan spontán csatlakoztak, de volt olyan is, aki a hídfoglalás előtt még lezavart egy zárthelyi dolgozatot. Mindenki érzi, hogy a jövőjéről van szó, délután visszatérnek a mérges egyetemisták.
Orbán Viktort várják a hallgatók
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nyílt levélben hívta meg Orbán Viktor kormányfőt szerdára a Műegyetemre, a felsőoktatási intézkedések ellen tervezett tiltakozó hallgatói rendezvényre.
Orbán: Megmondtuk előre, hogy mit tervezünk a felsőoktatásban
Döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk - írta válaszlevelében Orbán Viktor miniszterelnök Nagy Dávidnak, a HÖOK elnökének, aki előzőleg szerda délutánra hallgatói fórumra hívta meg a kormányfőt. Orbán szerint a felsőoktatási átalakítási terv részleteit már tavaly megosztották Nagy Dáviddal, így most Balog Zoltánhoz irányította őket egyeztetni.
- címkék:
- Orbán Viktor
- felsőoktatás
- HÖOK
- Címkefelhő »
Orbán eltitkolt igazsága
Mintha lakatlan szigeten élnénk: megpróbáljuk feltalálni a spanyolviaszt meg a magyar periódusos rendszert. Miközben az eredményes, jó oktatáshoz nem kell sok pénz.
Szerdán utcára vonulnak az egyetemisták
Tandíjmentes felsőoktatást és a hallgatói szerződés intézményének eltörlését fogják követelni a kormánytól.
Népszavazást kezdeményeznek az egyetemisták
A tandíjmentes felsőoktatás érdekében népszavazást kezdeményez és egyetemi megmozdulásokra készül a HÖOK a szerdán bejelentett keretszámcsökkentésre reagálva.
- címkék:
- felsőoktatás
- népszavazás
- tandíj
- HÖOK
- Címkefelhő »
HÖOK: A hallgatók röghöz kötése nem megoldás
A hallgatói szervezet az európai szövetségen keresztül az Európai Bizottsághoz fordul a felsőoktatási törvény és a hallgatói szerződések miatt.
Virrasztó demonstrációt tart a HÖOK
Országos figyelemfelkeltő akciót indít február 8-án a keretszámok csökkentése és a hallgatói szerződések ellen a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
Orbán is fut egy tiszteletkört az egyetemi hallgatókkal
Egyeztetni fog a felsőoktatási törvényről pénteken Orbán Viktor kormányfő a hallgatói érdekképviseletekkel, bár információink szerint már nem akar érdemi változtatást a tervezeten és a hallgatók sem igényelnek ilyet. Az [origo] információi szerint pusztán kommunikációs célja van a megbeszélésnek, a miniszterelnök azt szeretné, hogy a tervezet ellen korábban ezrével tüntető egyetemisták úgy érezzék, fontosak a kormánynak, meghallgatják őket.
Virtuális számlán vezetné az állam az egyetemisták tartozását
A hallgatói érdekképviselet és a kormány arról tárgyal, hogy az állam virtuális számlán tartaná nyilván az ösztöndíjszerződést aláíró egyetemisták tartozását - mondta az InfoRádiónak Nagy Dávid a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. A virtuális tartozás a számlán a tervek szerint akkor csökkenne, ha a diplomás Magyarországon dolgozik.
Nem marad el a csütörtöki diáktüntetés, bár volt előrelépés a tárgyalásokon
Megtartják csütörtökre tervezett demonstrációjukat a hallgatók a felsőoktatási törvény tervezete miatt, noha vezetőik szerint "nagy előrelépések" történtek a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel tartott reggeli egyeztetésen.
Lazít a kormány az egyetemisták szorításán
Több engedményt is elértek a felsőoktatási törvény tervezetében a közigazgatási miniszterrel folytatott tárgyalásokon a hallgatói érdekképviseletek - tudta meg az [origo]. A jelenlegi állás szerint jelentősen felpuhul az egyetemet végzettek röghöz kötése, húsz év alatt öt évet kell majd Magyarországon dolgozniuk. Néhány más sarkalatos ponton is érik a változás.
Kétezren tüntettek Szegeden az új felsőoktatási törvény ellen
Dj és rézfúvósok szórakoztatták a tüntető egyetemistákat Szegeden, akik Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár távozását követelték. A hallgatói önkormányzat elnöke azt kérte az államtitkártól: "ne legyen a felsőoktatás Matuska Szilvesztere".
Október 27-én tüntetnek a diákok a fővárosban
A hallgatók a készülő felsőoktatási törvényben szereplő "bújtatott tandíj és a röghöz kötés" ellen tiltakoznak majd az oktatási államtitkárság épülete előtt Budapesten.
Bújtatott tandíjat akar a kormány a HÖOK szerint
Bújtatott tandíjról beszélt az új felsőoktatási koncepciót értékelve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke. A szervezet szerint a korábbi ígéretek dacára érdemi konzultációra nem hívták meg őket.
- címkék:
- felsőoktatás
- HÖOK
- Címkefelhő »
Kitúrnák a hatalomból az önjelölt diákvezéreket
Jelentős befolyása van a hallgatói önkormányzatoknak (HÖK) az egyetemeket és főiskolákat vezető szenátusokban. Ez a befolyás elúszhat, ha a parlament elfogadja a felsőoktatási törvény módosítását. A módosítás szerint a HÖK-nek bizonyítania kéne, hogy a hallgatók legalább negyede támogatja. Ha ez nem sikerül, akkor befolyásuk minimálisra csökken. A rektorok óvatosak, szerintük nem jellemző a csalás, de többük jelezte, hogy létezhetnek trükkök. A HÖOK kiakadt a javaslaton.
- 1