Honvédelmi Minisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Hende Csaba
- Magyar Honvédség
- kékfény
- honvédség
- Afganisztán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lázár nem szereti a vízfejűséget és a sznobizmust
A megyék és a megyei jogú városok 2020-ig 1200 milliárd forint uniós forrást közvetlenül oszthatnak majd el, ebből egy Fehérvár nagyságú város 20-25 milliárd sorsát saját maga tudja befolyásolni – mondta Lázár János a Székesfehérvárral kötött megállapodás kapcsán.
Végeláthatatlan vizsgálat a Gripen-baleset ügyében
A magyar és a cseh szakértők csütörtökön folytatják a cáslavi katonai repülőtéren kedden balesetet szenvedett magyar vadászgép átvizsgálását, illetve a helyszínelést - közölte Magdaléna Dvoráková, a cseh hadsereg vezérkari főnökségének szóvivője.
Ha szerencsénk van, a svédeknek kell pótolni a Gripent
Lezuhant az első kétüléses, és első exportra szánt Gripen vadászrepülőgép. Ez volt az a magyarosított példány, amely kedden Csehországban túlfutott a leszállópályán. Ennek a speciális típusnak az újragyártása hosszú, bonyolult és drága folyamat. Ha mázlink van, a svédeknek kell pótolni a gépet.
Egy volt pilóta elárulta, mi volt a Gripen-baleset oka
Murguly Gusztáv nyugállományú Gripen-pilóta szerint fékhiba okozta a Magyar Honvédség Gripen típusú vadászgépének csehországi balesetét.
Korrupció, drónok, algoritmusok és bevallás a NAV-nál
A NAV készítheti 2017-től az adóbevallásokat, az áfacsalókat már most algoritmusokkal és ekáerrel, a cigicsempészeket drónokkal ellenőrzi. És kiderült, hogy sorai közt volt egy korrupt pénzügyőr. Az államháztartás jobban áll, mint tavaly ilyenkor, az átlagkereset pedig nőtt. A benzin drágult, a gázolaj olcsóbb lett, a paksi fűtőelemek ügyében közelebb van a megállapodás. Ez volt a héten a gazdaságban.
Eladta üdülőit Hende Csaba minisztériuma
A Honvédelmi Minisztérium mintegy 850 millió forintért adott el árverés útján tizenkét honvédségi ingatlant.
Lemondatnák Hende Csabát a méregdrága útja miatt
Az Együtt lemondásra szólítja föl Hende Csaba honvédelmi minisztert, mert tűrhetetlennek tartják, hogy a fideszes politikus közpénzből fizette párizsi kéjutazását – írta a a párt közleményében. A honvédelmi miniszter és titkárságvezetője hotelköltsége negyedmillió forintba került Párizsban.
Világháborús zarándoklatot szerveznek Hendéék
Emberi csontok kerültek elő a Széll Kálmán tér felújításakor
Emberi csontok kerültek elő Budapesten, a Szilágyi Erzsébet fasoron a Széll Kálmán tér felújítása közben, tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium.
Nem találták a szivárogtatót a HM-nél
Lezárult a belső vizsgálat, de nem tudták megállapítani, ki juttatta el a sajtóhoz Hende Csaba honvédelmi miniszter nem nyilvános levelét, amely az Mi8-as helikopterekről szólt.
Közpénzből nyílik a székelykapu Ausztráliában
Székelykaput kap Canberra, nemzeti táncegyüttes utazik törökörszági vendégszereplésre - a költségeket a külügyminisztérium állja, derül ki a Magyar Közlönyből.
Vizsgálják a HM-nél, ki szivárogtatott ki titkot
Belső vizsgálatot rendelt el Hende Csaba honvédelmi miniszter amiatt, hogy a Válasz.hu portál, egyébként éppen Hende védelmében, olyan dokumentumot hozott nyilvánosságra, amelynek tartalmát 30 évre titkosították. Méghozzá ugyanazért, amiért 2044-ig nem tudhatjuk meg a stadionavató Gripen légi parádé részleteit.
Ne ijedjen meg, ha idegen katonai konvojt lát az M1-esen
Gripen-parádé: 2044-ig titokban tartják
Ellentmondásos hivatkozással indokolja Hende Csaba honvédelmi miniszter és tárcája, miért tartják titokban 30 évig a Fradi új stadionjának avatóján parádézó Gripenek gyakorlatozásának részleteit.
Hende Csaba lesz az ország rendezvényszervezője
A három nemzeti ünnep mellett tizenegy kiemelt fontosságú nevesített rendezvény megszervezéséért felel a jövőben a Honvédelmi Minisztérium, s az e célból létrehozott Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal.
Heti Válasz: Negyvenmilliárdba kerülne a Honvédelmi Minisztérium költöztetése
Nem éri meg a jövőben kisbuszt tartani?
Egy határozat szerint a Honvédelmi Minisztérium veszélyhelyzetben honvédelmi feladatra behívhatja a járműveket.
Az ügyészség nem gyanúsítja Vadai Ágnest
Szigorodnak a katonák öltözködési szabályai
Több katonát küldene Koszovóba Hende Csaba
160 honvéddel növelné a kontingenst a honvédelmi miniszter.
Elhunyt Für Lajos volt honvédelmi miniszter
1990 és 1994 között volt honvédelmi miniszter. Für Lajos 82 éves volt.
Visszajöttek Maliból a magyar mesterlövészek
A hat magyar katona az EU missziójában a helyi hadsereg kiképzésével foglalkozott több mint öt hónapig. Az egészségügyisek és az összekötő tiszt folytatja munkáját Afrikában.
HM-es szerződések miatt nyomoznak
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt. Az ügyben érintett Vadai Ágnes, DK-s politikus, a honvédelmi tárca volt államtitkára annyit reagált az ügyre, hogy nem érdekli "Orbán ügyészsége".
Eladó a Dobó István Laktanya
Számos ingatlanától megszabadulna a Honvédelmi Minisztérium, köztük balatoni üdülőktől, értékes lakóházaktól és az egykori egri laktanyától.
Hamisan tanúzott Csontos István tartótisztje
A romagyilkosságok ügyében első fokon elítélt Csontos István korábban a katonai elhárításnak jelentett. Egykori tartótisztje azonban - a Magyar Nemzet szerint felsőbb utasításra - letagadta a kapcsolatukat, hamis tanúzás miatt a bíróság is feljelentette. A tiszt még mindig a katonai elhárításnál dolgozik.
Cáfolja a luxuskórház tervét a honvédelmi tárca
A Honvédelmi Minisztérium nem tervezi a Telki magánkórház épületének és felszereléseinek bérlését vagy bárminemű felhasználását. A tárca közölte, hogy a lapértesülésekkel ellentétben nincs, és nem is volt napirenden az állami vezetők egészségügyi ellátásának átszervezése.
Állami vezetők luxuskórháza lehet Telkiben
A Népszava információi szerint a Telki magánkórház épületét a KLH-Masters Kft. vásárolta meg. Ez a cég a honvédelmi tárca egyik kiemelt partnere, és arra készül, hogy részben állami vezetők luxusszínvonalú kezelését lássa el az épületben.
200 millióért kompenzálják dolgozóikat a minisztériumok
A nemzeti fejlesztési minisztérium a legbőkezűbb: évente fejenként bruttó 76 ezer forintot ad a dolgozóknak a bankadó miatti kompenzációra.
Ütött-kopott repülőre ültetik Orbán Viktort
A kormány 5 milliárd forintból több repülőt is venne. Kormányzati flotta azonban nem épül, valójában katonai célra vesznek gépeket, amelyeket a kabinet is használ majd. Ennyi pénzből csak használt magángépekre telik.
A helikopterkiképzők is hazatérnek Afganisztánból
Május első felében hazatérnek az Afganisztánban állomásozó magyar helikopterkiképzők is.
Ételt osztanak a katonák Szabolcsban
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tíz településen ételosztásba kezdtek a katonák - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Több településen napok óta szünetel az áramellátás, és emiatt sok család már több napja nem jutott meleg ételhez.
Nem akar amerikai helikoptereket a honvédség
Már biztosan nem amerikai helikoptereket vesz a honvédelmi tárca. A gépek drágábbak lennének, mint amire számítottak, és az ajánlatot sem lehetett módosítani.
Bővülhet az önkéntes tartalékosok állománya
A jövő év egyik legfontosabb feladata a helikopterek beszerzése - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter. Emellett növelik az önkéntes tartalékos állományt is, ahol az olyan fiatalok felé nyitnának, akik már sorkatonák sem voltak.
Megvan a Gripen-jelentés, de titkosítják
Hónapokig kereste a Honvédelmi Minisztérium a Gripenek beszerzéséről készített jelentést, amely végül most előkerült az irattárból. A HM szerint indokolt volt a jelentés titkossá minősítése.
Katonának hívják a cigány fiatalokat
Együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat a katonai pálya iránt érdeklődő és arra alkalmas cigány fiatalok képzéséről és foglalkoztatásáról; a dokumentumot Hende Csaba tárcavezető és Farkas Flórián, az ORÖ elnöke kedden írta alá Budapesten.
A honvédség nem akarja, hogy a katonák politizáljanak
Kónya Péter hétfőn pert nyert a Honvédelmi Minisztériummal szemben, amely feddésben részesítette egy tavalyi nyilatkozata miatt. A minisztérium azonban továbbra is kitart amellett, hogy az állományban lévő katonák nem politizálhatnak, és fellebbez a döntés ellen.
Amerikai kisgépre küldték rá a magyar Gripeneket
Egy amerikai kisgép megsértette a magyar légteret, ezért a NATO-parancsnokság parancsára a magyar vadászrepülők a nyomába eredtek. Ez után a légtérsértő gép kapcsolatba lépett a légi irányítással, így a Gripenek visszatérhettek a bázisukra.
Nem találja a Gripen-jelentést Hende Csaba
Nem tudni pontosan, hogyan veszett el még a kormányváltás előtt Gripen-bizottság 2007-es jelentése, de nem találják a dokumentumot a Honvédelmi Minisztériumban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtök este a Hír TV Rájátszás című műsorában. Az LMP kérte azt, hogy hozzák nyilvánosságra a 2007-es jelentést a vadászgépek 2001-es beszerzéséről.
Utasszállító miatt küldték föl a magyar Gripeneket
Nem jelentkezett be egy Dubajból érkező utasszállító a magyar légtérben, ezért a honvédség felküldte a Gripeneket. A rádiókapcsolat később helyreállt.
Egy angoltanár veszi át Simicskó helyét a HM-ben
A fideszes Vargha Tamás lesz a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az [origo] információi szerint. A posztot eddig betöltő Simicskó István ezentúl a sportért felel államtitkárként.
Ötkilónyi robbanóanyag tűnt el
Összesen ötkilónyi robbanóanyag van azokban a rakétákban, amelyek nemrégiben tűntek el a táborfalvai gyakorlótérről. Erőteljes külső behatásra, mozgatásra robbanhatnak.
Bármikor robbanhatnak az ellopott rakétafejek
A megkérdezett szakértő szerint elég egy rossz mozdulat, hogy felrobbanjanak a Táborfalváról eltűnt szerkezetek, a Honvédelmi Minisztérium viszont még nem közölte, mekkora a veszély.
Rakétafejek tűntek el a táborfalvai lőtérről
Fel nem robbant rakétafejek tűntek el a táborfalvai lőtérről. A területen helikopteres éleslövészetet tartottak, ezután maradtak ott a robbanószerek, de a hatástalanításukra kirendelt tűzszerészek már nem találták meg őket. A Honvédelmi Minisztérium arra figyelmeztetett, hogy veszélyes eszközökről van szó.
Hamarosan elkezdődik a NATO-radar építése
Lerakták a NATO-radar alapkövét Medinán, és hamarosan megkezdődik a lokátor építése is. Ez az a radar, amelyet korábban a Tubesre és a Zengőre terveztek, de a lakossági tiltakozások miatt mindkét helyen meghiúsult a beruházás.
Kézből startol a magyar drón
Tűzeseteknél, az iszapömléshez hasonló katasztrófáknál, árvizeknél vetné be a Magyar Honvédség azt a két pilóta nélküli repülőt, amelyeket évek óta fejlesztenek, és most ősszel mutatnak be. Az egyik olyan lesz, mint egy hordár, a másiknak kis hely is elég lesz a landoláshoz, és gyorsan mozog. Mit tudnak a magyar drónok, és miért éri meg kifejleszteni őket?
Száz feljelentés a honvédelmi tárcánál
Összesen mintegy száz esetben történt feljelentés a Honvédelmi Minisztérium átvilágítása során, főleg hűtlen kezelés miatt.
Török gépet fogott két magyar Gripen
Sikeresen elfogott egy Törökországból érkező, Boeing 738-as típusú utasszállító repülőgépet csütörtök délután a Kecskemétről felszálló két Gripen vadászgép - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
Pilóta nélküli robotrepülőt fejleszt a kormány
A Honvédelmi Minisztérium háttérintézményében készülő gépet honvédelmi, térképészeti és katasztrófavédelmi feladatokra szeretnék használni. Az ivóvíz arzénmentesítését is kutatják.
Korrupciós ügy miatt mentett fel egy tábornokot az államfő
Méltatlanság miatt megszüntette Oláh János dandártábornok szolgálati viszonyát a köztársasági elnök. Oláh egyike annak a három tábornoknak, akiket vesztegetéssel vádolnak a Kaposvári Törvényszéken. Rajtuk kívül még hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen zajlik eljárás.
Rabok készítenek bakancsokat a hadseregnek
Közel hetvenmillió forint értékben rendelt bakancsokat a büntetés-végrehajtástól a Honvédelmi Minisztérium. A honvédségnek közel 2500 darab bakancsot gyártanak a rabok.