Honvédelmi Minisztérium

címke rss

Már Hofi is röhögött Kádár béna ex-ávósain

Tudomány2012.02.16, 08:15

Még a kollégáik is lenézték azokat a részeges és tehetségtelen egykori ávósokat, akik az 56-os forradalom leverésekor nemcsak dicstelen és visszataszító tetteket hajtottak végre, hanem még alkalmatlanok is voltak a feladatuk végrehajtására.

Gyanúsítottként hallgatták ki Juhász Ferencet a HM-es lakáseladások miatt

Itthon2012.02.09, 16:03

A valós érték harmadáért adott el egy állami tulajdonban levő zuglói lakást a gyanú szerint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a tárca egyik államtitkárának, ezzel több mint 43 millió forint kárt okozott a magyar államnak. A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön kihallgatta a politikust, aki panasszal élt a gyanúsítással szemben, és megtagadta a vallomástételt. Juhász az [origo]-nak azt mondta, egyértelműen egy Fidesz által indított politikai támadássorozat része az ügy.

Dupla időt repülhetnek a magyar Gripen-pilóták

Itthon2012.01.31, 00:43

A Honvédelmi Minisztérium szerint több mint 60 milliárd forintot spóroltak azzal, hogy módosították a Gripen-szerződést. Átütemezték a fizetési feltételeket, amely után közel kétszer annyit repülhetnek a magyar pilóták, miközben a költség növekedése alig 50 százalékos.

Módosult a Gripenek lízingszerződése

Itthon2012.01.30, 16:13

A Honvédelmi Minisztérium szerint a magyar és a svéd kormány által 2001-ben kötött Gripen-szerződés módosításával jelentősen csökken a vadászgépek bérléséből adódó költségvetési teher.

Megkezdődött a vesztegetéssel vádolt tábornokok pere

Itthon2012.01.30, 19:06

A vádirat szerint a korábban a Honvédelmi Minisztériumnál dolgozó vezetők megegyeztek abban, hogy a minisztérium általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a megrendelés fejében visszakapnak bizonyos összegeket. A nyomozók adatai szerint a vádlottak nyolc év alatt összesen több mint 200 millió forintot kértek, illetve kaptak.

Vége a titkosításnak, mégsem tudunk többet a Gripen-döntésről

Itthon2012.01.26, 18:38

Feloldották a titkosítását annak az emlékeztetőnek, amely a Gripen vadászgépek beszerzéséről döntő 2001-es nemzetbiztonsági kabinetülésről készült. Az [origo] betekinthetett az iratba, amelyet annak ellenére kezeltek titkosként, hogy nem szerepel benne a vadászrepülőkről szóló döntés valódi indoka. Az viszont kiderül az emlékeztetőből, hogy az első Orbán-kormány a választások utánra kívánta tolni a költségek oroszlánrészét.

Gripeneket árul Magyarország, állítja egy horvát online újság

Itthon2012.01.05, 18:13

Zágrábi sajtóértesülések szerint Magyarország hat Gripen vadászgép, illetve a hozzájuk kapcsolódó tartozást ajánlotta fel megvételre Horvátországnak. A Honvédelmi Minisztérium a költségvetés szűkössége miatt a közelmúltban megpróbálta átütemezni a Gripenek lízingjét és a hozzá kapcsolódó kiképzési program költségeit. A minisztérium úgy tudja, Svédország ajánlott fel vadászgépeket Horvátországnak, de ehhez Magyarországnak nincs köze.

Kétszeresére nőhet a Gripenek bérleti ideje

Itthon2011.12.31, 09:30

A Gripen-szerződések újratárgyalása után a gépek bérleti díja nem változna, a pénzügyi költségekre pedig kétszázalékos kamatot kellene fizetni - írja a Magyar Nemzet.

Népszabadság: Újratárgyalja a Gripen-szerződést a kormány

Itthon2011.12.30, 07:49

A költségvetés szűkössége miatt próbálja átütemezni a honvédelmi minisztérium a Gripen-szerződést - írja a pénteki Népszabadság. Hende Csaba miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszában azt mondta: szeretnék elérni, hogy csökkenjen a repülőgépek éves részlete.

Nem megy el a mentelmi jogát tárgyaló bizottság ülésére Juhász Ferenc

Itthon2011.12.20, 10:11

A volt honvédelmi miniszter nyílt levélben jelentette ki, hogy nem megy el a mentelmi bizottság keddi ülésére, amelyen mentelmi joga felfüggesztéséről döntenek. Az ügyészség azért kérte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert az elszámoltatási kormánybiztos hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelentette a volt honvédelmi minisztert az úgynevezett luxuslakásügyben.