Honvéd

címke rss

Az ötödik meccs dönt a pólódöntőbe jutásról

Archívum2005.04.13, 19:58

Miközben a címvédő Honvéd már egy hete afféle sajátos pólós "munkanélküliként" várja az április 24-én kezdődő finálét, a férfivízilabda ob I rájátszásának másik elődöntőjében nem bírnak egymással a felek: a szerdai negyedik playoffos összecsapást tudniillik az Eger nyerte 8-7-re, ezzel egyenlővé tette (6:6) a 8 pontig tartó párharc állását.  

A Vasas lesz a Honvéd ellenfele a pólódöntőben

Sport2005.04.17, 21:21

A férfivízilabda-bajnokság alapszakaszában a másik felett aratott egy-egy győzelem után, a rájátszás korábbi négy meccse sem hozott döntést arról, hogy a Vasas vagy az Eger vívhatja meg az aranycsatát a másik elődöntős párból továbbjutott Honvéddal. A párbajt vasárnap, a Komjádi uszodában rendezett ötödik meccse tisztázta: 9-7-es sikerével a Vasas került az ob I playoffjának fináléjába.

Ráadásban verekedte magát MK-döntőbe a Sopron

Archívum2005.04.19, 22:29

A klub fennállása során először jutott a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe a Matáv FC Sopron labdarúgócsapata, amely változatos mérkőzésen, hosszabbításban verte 4-2-re a Budapest Honvéd együttesét.

Testvérharcok a sakk-csb utolsó fordulójában

Sport2005.04.23, 18:15

Az utolsó forduló dönt a női sakkcsapatbajnokságon. A negyedik játéknapon az MTK II. csapata ismét győzött, és egypontos előnnyel várja a bajnoki címet eldöntő testvérharcot. A vietnami Hoang Trang gond nélkül nyert, Ignácz Mária jól megjátszott megnyitás után hátrányosabb állást mentett döntetlenre Medvegy Nóra ellen. Jobb Bucholz pontszámmal a Honvéd első csapata áll a második helyen, a párosítás itt is hazai párharcot "hozott össze".

Az MTK második csapata nyerte a sakk-csb-t

Archívum2005.04.23, 18:18

A női csapatbajnokság zárónapján az MTK két csapatának mérkőzése villámgyorsan két döntetlennel végződött, és ezzel biztossá vált második együttesük bajnoki címe. A Honvéd "testvérharcban" érvényesült a papírforma, és ez az első csapat számára az ezüstérmet jelentette.

Fölényes Honvéd-siker a pólódöntő nyitányán

Sport2005.04.24, 18:20

A címvédő Honvéd Vasas felett aratott kiütéses sikerével kezdődött meg a férfivízilabda-ob I bajnoki rájátszásának - az egyik fél három győzelméig tartó - döntője: a vasárnapi nyitányon Kovács István legénysége hét góllal verte Földi László angyalföldi alakulatát a Kőér utcában.

Pénzt vagy pontokat veszíthet a Honvéd

Archívum2005.04.27, 12:52

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága megállapította, hogy a Budapest Honvéd egyértelműen a Kispest Honvéd jogutódjának tekinthető, így a klubnak rendeznie kell a Tornyi Barnabással szemben fennálló tartozását.

Újabb Domino-siker a Vasas elleni pólódöntőben

Sport2005.04.27, 23:37

A három nyert mérkőzésig tartó férfivízilabda-bajnoki döntő vasárnapi, Kőér utcai első összecsapásán a Honvéd 12-5-re, játszi könnyedséggel diadalmaskodott, s szerdán a második randevún - ha csak minimális különbséggel is, de - újfent a bajnoki címvédő győzött a Vasas ellen.

A Honvéd megvédte pólóbajnoki címét

Sport2005.05.01, 17:58

Megszakítás nélkül ötödször nyerte meg a magyar férfivízilabda-bajnokságot a Honvéd, miután a rájátszásos döntő vasárnapi harmadik meccsén is diadalmaskodott a Vasas ellen.

Fellebbezett a Honvéd Tornyi-ügyben

Sport2005.05.03, 19:55

A Budapest Honvéd fellebbezett a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának múlt szerdai döntése ellen, amely pontlevonással fenyegeti a klubot, mivel még mindig nem fizette ki korábbi vezetőedzőjét, Tornyi Barnabást.