hitel

címke rss

Kétszer akkora hiteleket veszünk fel lakásvásárlásra, mint néhány éve

Gazdaság2018.07.17, 10:47

Idén májusban csúcsot döntött a felvett lakáshitelek mennyisége Magyarországon. Kérdés ugyanakkor, hogy meddig tart ez a lendület, hiszen egyrészt megkezdődött a kamatok lassú emelkedése, illetve októbertől szigorúbb szabályok lépnek életbe. Merre tartanak a folyamatok, mit tesznek most azok, akik hitelfelvételen gondolkodnak?

Horvátországban semmissé nyilvánították a svájci frank hiteleket

Gazdaság2018.07.12, 16:33

Semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.

Hitelesek, elkezdődött: nőnek a törlesztőrészletek!

Gazdaság2018.07.07, 11:39

A romló nemzetközi hangulat miatt a bankok is óvatosabbak lettek itthon, ami megmutatkozott a bankközi kamatok emelkedésében. Mindez a változó kamatozású lakáshiteleseknek is rossz hír, hiszen ez a törlesztők emelkedésével jár együtt. A Bankmonitor szerint az utóbbi egy év legjobb időszakához képest a havi kiadás 2,3-4,4 százalékkal nőhet meg egy 10 millió forintos 20 éves futamidejű hitelnél.

A volt Neoton-tag, Pál Éva könnyezve mesélte el, hogyan jutott háza elárverezéséig

Archívum2018.07.06, 14:37

Hamarosan elveszítheti házát a Neoton Família egykori énekese, Pál Éva. Könnyek között mesélt arról, hogyan veszítette el szinte mindenét, és milyen megoldás az, ami esetleg megmenthetné otthonát. 

Milliós drágulást is hozhat a lakáshitelkamatok emelkedése

Gazdaság2018.07.04, 11:19

A változó kamatozású lakáshiteleknél növekedhet a törlesztőrészlet, miután az idén növekedett a 3-12 hónapos bankközi kamat, a BUBOR szintje. A lakáshitelkamatok és a törlesztőrészletek emelkedése pedig a lakáspiacot is befolyásolja, mivel a lakásvásárlások több mint 40 százalékához hitelfelvétel társul. A változó kamatozású lakáshitelek kamatainak esetleges további emelkedése a lakásra kifizetett teljes összeg növekedését eredményezheti.

Három hét múlva elárverezhetik a Neoton egykori énekesnőjének, Pál Évának házát

Archívum2018.07.03, 14:19

Három hét múlva elárverezhetik a Neoton egykori tagjának, Pál Évának az otthonát. Az énekesnő most közösségi oldalán árulja a házat.

Varga Mihály: Helyes döntés volt a devizahitelek forintosítása

Gazdaság2018.06.28, 16:24

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint helyes lépés volt a kormány részéről a devizahitelek forintosítása. Ennek köszönhető, hogy a magyar családok és Magyarország védve van a devizaspekulációtól. Hozzátette, hogy az árfolyam-politikai lépések a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartoznak, a kormány pedig támogatja az MNB-t ebben a munkájában is.

Az év második felében sem változik a Diákhitel1 kamata

Gazdaság2018.06.21, 15:48

Továbbra is 2,3 százalék marad a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata a 2018. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 kamata 0 százalék, köszönhetően az állami kamattámogatásnak.

Jön a felső plafon a lakáshiteleknél Magyarországon

Gazdaság2018.06.18, 12:44

Az MNB várhatóan október 1-jétől szigorítja a jövedelemarányos hitel-törlesztőrészlet maximumára vonatkozó adósságfék-szabályozását. Az eddigi 50-től 25 százalékra csökken a mutató értéke a legfeljebb 3 éves kamatperiódusú hitelek esetében, és 35 százalékra a legalább 5, de kevesebb, mint 10 éves kamatperiódusú hiteleknél. Csak a legalább 10 éves kamatfixálás mellett marad a jelenlegi szabályozás. 

Százezrek múlhatnak azon, mennyire ragaszkodunk a régi hitelhez

Gazdaság2018.06.15, 16:07

Érthetetlen módon alig élünk a hitelkiváltás lehetőségével, pedig most minden adott ahhoz, hogy sokat nyerjünk. Számításaink szerint, aki néhány éve vett fel változó kamatozású lakáshitelt az most vagy bő 15 százalékal kisebb törlesztőrészletre válthat, vagy végig rögzített kamatú hitelre. Cikkünkben összeszedtük a fontosabb tudnivalókat és egy látványos példát is bemutatunk.

Pénzügyileg még mindig képzetlen a magyarok többsége

Gazdaság2018.06.14, 12:04

A hitellel rendelkezők több mint felének komoly hiányosságai vannak a pénzügyi tudás területén, és csupán 41 százalékuk minősül stabil tudásúnak, derül ki a jegybank pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentésében ismertetett felmérésből. Több kormányzati és jegybanki program is indult a pénzügyi ismeretek terjesztése céljából.

Rálépnek az adósságfékre Csehországban, hitelplafon lakásvásárlásnál

Gazdaság2018.06.13, 17:13

Csehországban központi szabályozással szeretnék megóvni a lakosságot a túlzott eladósodástól: korlátozzák a felvehető lakáshitelek nagyságát. Ezzel egyébként nem találnak ki semmi újat, csupán egy fejlettebb hitelezési kultúrával rendelkező országokban már működő rendszert vesznek át.

Most vasárnap csendesen fejre állhat a bankvilág Svájc miatt

Gazdaság2018.06.10, 09:16

Június 10-én korábban tabutémának számító ügyben tartanak népszavazást Svájcban. A világ talán legfejlettebb pénzügyi rendszerével rendelkező országban arról döntenek, bevezessék-e a „szuverén pénz"-t a pénzügyi szektorban. Ezen az elsőre elvont közgazdasági fogalmon azonban a teljes ország bankrendszerének struktúrája és működési sajátosságai múlnak, ami – Svájc globális fontossága révén – az egész világ pénzügyi szektorára kihathat.

Magasra csaphatnak a kínai adóssághullámok

Archívum2018.06.08, 14:40

Miközben a kínai kormány kampányt indított a vállalati adósságállomány leépítése érdekében, az országban tapasztalható újabb csődhullám már a befektetők figyelmét is felkeltette. A bajok pedig akár a részvénypiacokra is átterjedhetnek.

Egyre veszélyesebbek az USA pénzügyei

Archívum2018.05.22, 14:11

Nem túl szépek az Egyesült Államok pénzügyi kilátásai a Goldman Sachs szerint. A nagybank figyelmeztetett, egy esetleges vihar akár a következő recessziót is elhozhatja az USA számára.

Hogyan finanszírozzuk új vállalkozásunkat?

Gazdaság2018.05.10, 08:28

Megvan a tuti ötlet a csodálatos vállalkozáshoz, már csak pénz kéne hozzá. Az induláshoz mindenképpen szükséges némi forrás, ám emellett azt is finanszírozni kell, amíg a cég beindul, termőre fordul, profitot termel. A lehető legegyszerűbb megoldás, ha a családi páncélszekrényből elő lehet venni a szükséges néhány millió forintot, ám lássuk be, ez bizonyosan nem jön össze minden kezdő vállalkozónak.

Tényleg készpénzt adnak a Tescóban a vásárlóknak

Gazdaság2018.05.08, 11:52

Áprilistól két új szolgáltatást kínál a Budapest Bank a Tesco hipermarketekben - áll a pénzintézet és az áruházlánc jegyezte közleményben. Az egyik szolgáltatás keretében hitel formájában juthat készpénzhez a vásárló, a másiknál gyors elbírálású kölcsön igényelhető.

Végéhez közeledik Európa nagy adósságdrámája

Archívum2018.05.01, 13:19

Miközben Európa lassan kiengedheti Görögországot a pénzügyi szorításból, a feltételek kapcsán még mindig komoly bizonytalanságok vannak. A Nemzetközi Valutaalap szerint azonban a nyár végi határidőre a görög gazdaság kint lehet a mélyvízből, ha a hitelezők ésszerű megállapodása mellett a kormány tartja az eddigi terveket.

A jegybank megbüntette a K&H Bankot

Gazdaság2018.04.24, 10:07

Megbírságolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a K&H Bankot, amely nem megfelelően tájékoztatta az ügyfeleket. Volt, hogy a reklámban felejtették le a THM-et, volt, hogy fontos papírokat nem külkött ki a pénzintézet.

Mikor jó ötlet a személyi kölcsön?

Gazdaság2018.04.19, 15:14

A devizahitelek okozta hiteliszony lényegében nyomtalanul eltűnt, a lakosság egyre szélesebb körben vesz fel újabb és újabb hiteleket: januárban 81 százalékos növekedést mutatott a személyi kölcsönigénylések értéke, a lakáshiteleké pedig 35 százalékos emelkedést ért el az egy évvel korábbival összevetve.

Rekord született a lakáspiacon

Gazdaság2018.04.18, 11:08

Újabb rekorddal igazolja a lakáshitelezési piac a jelentős keresletet. 2017-ben mintegy 96 ezer lakáshitelnek adtak zöld jelzést a bankok, ez amellett, hogy 18 százalékos növekedést jelent a 2016-os szinthez képest, 9 éves rekordnak felel meg. A BankRáció.hu hivatalos KSH-adatok felhasználásával készített elemzéséből kiderül, hogy legutóbb még a válság elmélyülése előtt, 2008-ban engedélyeztek ennél több lakáshitelt a bankok. Az engedélyezett lakáshitelek összege tavaly 642,4 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben több mint 34 százalékos emelkedést és ugyancsak 9 éves csúcsot jelent.

Lakásfelújításba kezd? Nézzen körbe, hogyan lehet olcsón megúszni!

Gazdaság2018.03.20, 12:41

A tavasz beköszöntével a lakás körüli munkálatok is esedékessé válnak, sokan ilyenkor fognak bele kisebb-nagyobb felújításba-átalakításba, otthonuk csinosításába. Nem véltetlen, hogy ebben a szezonban a bankoknál is megnő az érdeklődés az olyan hitelek iránt, amelyekkel szabadon felhasználható összeghez lehet jutni. A személyi kölcsön esetében is az egyik legnépszerűbb cél a lakásfelújítás, ezért a Bankmonitor megnézte, hogy mit is kínálnak a bankok.

A csok miatt szárnyalt a takarékok hitelkihelyezése

Gazdaság2018.03.13, 13:54

Harminc százalékkal növelte hitelezési aktivitását a Takarék Csoport.

Kína idén lenyomja az eurózónát

Archívum2018.03.07, 11:46

Történelmi jelentőségű év lehet a 2018-as, mivel a várakozások szerint Kína nominális GDP-je meghaladja majd az eurózóna országainak összesített kibocsátását. Mindeközben a világ második legnagyobb gazdaságának vezetése határozottan állítja, kézben tartják a sokak által igen veszélyesnek tartott adósságállományt.

Csúnyán kihasználták a szomszéd nyugdíjast

Itthon2018.02.28, 17:15

A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség csalás miatt emelt vádat egy Nógrád megyei férfi és élettársa, valamint a fiuk ellen, akik az idős kora és szellemi leépülése miatt kiszolgáltatott szomszédjuknak okoztak több mint 1 millió forintos kárt.

Súlyos adósságteher nyomja Európa vállát

Archívum2018.02.14, 14:50

Nem akar elmúlni az európai bankokat terhelő egyik legnagyobb nehézség. A nem teljesítő hitelek értéke ugyanis megközelíti az ezer milliárd eurót, ami egyre nagyobb terhet jelent a banki mérlegeknek. Mindeközben az Egyesült Államok háztartásai rekord mértékű adósságot halmoztak föl 2017-ben.

Idegenek adataival vásárolt hitelre telefonokat

Itthon2018.02.12, 15:57

Álláshirdetést feladva szerezte meg egy férfi több tucatnyi ember személyes adatait, majd ezeket felhasználva országszerte vásárolt hitelre telefonokat, amiket később eladott, a részleteket pedig nem fizette.

Az MNB fellépése miatt 150 ezer kölcsönszerződés módosult

Gazdaság2018.02.08, 11:49

Az MNB az elmúlt időszakban összesen 20 jelentősebb pénzügyi intézmény – hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások – általános szerződési feltételeit tekintette át a fogyasztókra hátrányos egyes szerződéses gyakorlatok megszüntetése érdekében - írja közleményében a jegybank. A fellépés révén a piaci szereplők több mint 150 ezer fogyasztói kölcsönszerződésből törölték további jogi lépések nélkül az ügyfelekre hátrányos vagy nem egyértelmű kikötéseket.

Egy sörgyár, amely kifizeti néhány szerencsés fiatal diákhitel tartozását

Gazdaság2018.02.05, 21:49

Az egyre dráguló felsőoktatás oda vezetett, hogy rengeteg huszonéves kezdi meg felnőtt életét úgy, hogy egyetemi évei alatt jelentős tartozást halmozott fel, ami valószínűleg életük jelentős részén át kísérni fogja őket. Az pedig, hogy már sörgyárak is rajtuk akarnak segíteni jól szemlélteti, hogy mekkora is a probléma valójában. Azonban néhány szerencsésnek most esélye nyílik rá, hogy tiszta lappal folytassa életét.

Hogyan hitelezhet egy vállalkozás?

Gazdaság2018.02.02, 18:34

Minden vállalkozásnak lehetősége van arra, hogy kölcsönt nyújtson vagy vegyen igénybe legyen a szerződő partner magánszemély vagy egy másik cég. Jellemzően az anyavállalat ad kölcsönt valamelyik leányának, a cég a rászoruló alkalmazottjának, vagy a magánszemély tulajdonosok a cégnek. Az is előfordul, hogy a vállalkozás egy tőle független másik cégnek nyújt vagy kér kölcsönt.

Eladósítja Kínát a gigantikus Új Selyemút építése

Gazdaság2018.02.01, 16:37

Már nemcsak kínai állami bankok hiteleiből épül a világ legnagyobb infrastrukturális beruházása, az Új Selyemút, hanem a fejlesztésekben részt vevő egyes vállalatok tőzsdei kötvénykibocsátásából is. A napokban a selyemút-programban részt vevő egyik cementgyártó óriásvállalat kötvényeit kezdték el forgalmazni a sanghaji tőzsdén, és nemsokára jönnek a következő vállalatok a sencseni tőzsdén. 2017 és 2022 között legalább 800 milliárd dolláros beruházással számol Peking, a selyemút-kezdeményezéshez eddig 65 ország, köztünk hazánk is csatlakozott.

Többet takarítottak meg hitelüknél a háztartások és a vállalatok is

Gazdaság2018.02.01, 12:35

A vállalatok és a háztatások is nagyobb összeggel emelték betéteiket az elmúlt évben, mint amennyivel hiteladósságuk nőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett adataiból.

Itt a válasz a lakástakarék vagy bankhitel kérdésére

Gazdaság2018.01.26, 15:35

A hitelfelvétel során számos lakáshitel konstrukció választható, ám korántsem mindegy, melyik mellett voksol a leendő adós. Aktuálisan a bankok és a lakástakarékok is kifejezetten kedvező kondíciókkal nyújtanak lakáskölcsönöket, de az egyéni élethelyzet is nagyban befolyásolja, hogy melyik lesz a befutó. Elemzésében a Bankmonitor az egyik legnépszerűbb lakástakarékpénztár, a Fundamenta és a bankok által kínált hitelek ajánlatait versenyeztette meg.

Görögország megkapja az újabb mentőcsomag részletét

Nagyvilág2018.01.22, 21:59

Jóváhagyták a görög mentőcsomag következő, 6,7 milliárd eurós részletét hétfőn Brüsszelben. Az összeg folyósításhoz azonban még az euróövezeti állandó mentőalap (ESM) jóváhagyására is szükség lesz, ez azonban sokak szerint ezután pusztán formalitás.

Kína belépett egy új korszak kapuján

Archívum2018.01.11, 10:36

Ahogy Peking folyamatosan alakítja át a kínai gazdaságot, az ország maga mögött hagyta azt az időszakot, amikor csak a világ gyáraként tekintettek rá. Egy feldolgozóipari globális csomópontból Kína mára számos területen a világ élvonalába került.

Soha nem volt még ennyire eladósodva a világ

Archívum2018.01.05, 11:40

Új rekordot ütött meg a világ teljes adósságállománya a tavalyi harmadik negyedévben, ahogy éves alapon 16 ezer milliárd dollárral nőtt a globális eladósodottság. Ezzel együtt viszont a gazdasági kibocsátáshoz viszonyított relatív adósságráta az egymást követő negyedik negyedévben zsugorodott.

Visszatért a magyarok hitelfelvételi kedve

Gazdaság2018.01.05, 11:36

Bátrabban adósódnak el a háztartások, tartósnak látszik ugyanis az elmúlt időszakban kialakult tendencia a lakossági hitelpiacon - áll a BankRáció.hu legfrissebb elemzésében.

Gyerekvállalással csökkennek a hiteltartozások

Gazdaság2018.01.02, 10:45

Újabb gyerekek vállalásával csökken a családok jelzáloghitel-tartozása, továbbá csökkenthetik vagy akár el is engedhetik a diákhitelt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel. A jelzáloghitelek egy részét a harmadik, illetve a további gyermekek születése után engedik el.

K&H: 300 milliárdos csúcs felé közelít a személyi hitelek piaca

Gazdaság2017.12.29, 17:04

Közel 80 százalékkal, 19 milliárd forintra nőtt a folyósított személyi hitelek összege a K&H-nál az év első kilenc hónapjában, azaz hetente átlagosan közel 490 millió forint hitelt vettek fel az ügyfelek. A személyi hitelek teljes piaca az idén a bank előzetes becslésénél nagyobb mértékben nőhet, és elérheti a 300 milliárd forintos határt. Ez több mint 40 százalékos bővülést jelentene. A személyi hitelek piacán egyébként az utóbbi években már nem az év utolsó hónapjai jelentik a csúcsot, a nyári hónapokban ugyanis nagyobb a kereslet. A K&H ezzel együtt arra számít, hogy idén november-decemberben összesen 45-50 milliárd forint személlyi ...

A karácsony élénkítette fel a hiteligényléseket

Gazdaság2017.12.23, 07:43

A fogyasztási hitelek piaca jelentősen nőtt az idén, a karácsony újabb lendületet adott az áruhitelek, a személyi kölcsönök és a folyószámlahitelek iránti keresletnek, egyben a hitelkártya-használat is bővült - derül ki a kereskedelni bankoknak az MTI kérdéseire adott válaszaiból.

Megjelentek a beragadt ingatlanok a piacon

Gazdaság2017.12.18, 11:20

Egyre több időbe telik az ingatlanok eladása a VIII. és IX. kerületek ingatlanpiacán, aminek elsősorban az az oka, hogy elszálltak az árakkal az eladók. A vevők eközben egy kategóriával feljebb nézelődnek, és hitelből pótolják a különbözetet. A kezdeti lendület alábbhagyott, ennek ellenére a hirdetési árak tovább növekednek. Az eladók nagyon magas áron kínálják az ingatlanaikat és az remélik, hogy ezen az áron el is tudják adni azokat.

Mit érdemes megnézni a hitelfelvétel előtt?

Gazdaság2017.12.15, 10:25

Akár több mint 1 százalékponttal is lejjebb szorítható a THM különböző kedvezményekkel, ez pedig 1 millió forintos megtakarítást is hozhat. A BankRáció.hu adatai szerint december közepén a legolcsóbb, legalább 3 évig fix törlesztő részletű lakáshitelek közül a legjobbak alig több mint 3 százalékos THM-mel is elérhetőek.

Már csak öt napig lehet diákhitelt igényelni az idén

Gazdaság2017.12.11, 12:58

Aki december 15-ig diákhitelt igényel, január 15-én megkapja a kért összeget.

6 kérdés, ami most sokakat izgat lakáshitel felvétele előtt

Gazdaság2017.12.07, 15:14

Az utóbbi időszakban nagyon sokan érdeklődnek a hitelfelvétel után, az egyik legforróbb témának természetesen a lakáshite számít. A következőkben azokat a fontosabb kérdéseket vesszük sorra, ami segítség lehet a nagy döntés meghozatalánál. Megéri végigolvasni, mert így kevésbé veszünk el a lakáshitelek sűrűjében és ezzel képesek leszünk tudatosabban választani a sok ajánlat közül.

Nem vásárolnak hitelből a magyarok

Gazdaság2017.12.04, 14:36

A magyarok mintegy 40 százaléka úgy érzi, többet költ karácsonyi ajándékokra, mint megengedhetné magának - derül ki az Intrum Justitia novemberben készített Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből. Nem magyar sajátosság ez, hasonló tendencia figyelhető meg a többi vizsgált európai országban is.

Megállíthatatlan a kínai adósságlavina

Archívum2017.11.27, 21:03

Bár a kínai vezetés számára prioritás, hogy csökkentsék a világ második legnagyobb gazdaságának igen magas eladósodottságát, a friss adatok szerint egyre gyorsabban nő a kínai hitelállomány.

Még tovább eshetnek a hitelkamatok

Gazdaság2017.11.24, 10:23

A bankok egyre nagyobb harcot vívnak egymással a hitelfelvevőkért, ennek eredménye pedig, hogy már vannak olyan személyi kölcsönök, amelyek teljes hiteldíjmutatója (thm) bőven 8-10 százalék alatt marad, sőt, akár a jelzálog alapú lakáshitelekkel is felveszik a versenyt. Az egyre kedvezőbb feltételekkel igényelhető személyi kölcsönök előnyeit a lakástulajdonosok is kihasználják.

Itt vannak a legjobb lakáshitelek a legkülönbözőbb élethelyzetekre

Gazdaság2017.11.17, 16:17

Rendszeresen elkészítjük a legkedvezőbben elérhető lakáshitelek listáját, ahol a fő csoportosítási alapot a kamatperiódus szokta jelenteni. Most gondoltunk egyet, és az egyes ügyfélprofilok, vagyis a jövedelem típusa, a hitel nagysága és a megtakarítási képesség szerint csoportosítottuk a hiteleket. Hihetetlennek tűnik, de adott esetben már ott tartunk, hogy 2,11 százalékos THM-mel is kapunk lakáshitelt, de még ha a kiszámíthatóságot tartjuk szem előtt, akkor is 4,85 százaléktól már tárt karokkal várnak a bankok. Ráadásul az olyan specialitásokkor, mint a KATA-s, osztalék, vagy külföldi jövedelem esetében is kedvező lehetőségekkel t ...

India lehet a befektetők aranybányája

Archívum2017.11.17, 14:52

Több ezer milliárd dollár értékű befektetési lehetőséget rejt magában a folyamat, melynek során India gazdasága egyre jobban átáll a digitalizációra. A Morgan Stanley szerint ezzel a hitelezés is sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lesz az országban.

Már ötmillió forint innovációs hitelt is kaphatnak a cégek

Archívum2017.11.15, 13:26

Az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel igényelhető mostantól a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzését szolgáló nulla százalékos kamatozású beruházási hitel, immár a mikrovállalkozások is kérhetik azt - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).