Hír TV

címke rss

Rendkívüli műsorváltozás lesz a Hír Tv-ben

Itthon2022.10.21, 19:40

Renkívüli műsorokkal készül a Hír TV október 23-a alkalmából - írta közleményében a televízió.

Megpróbálták elhallgattatni, aztán lelökték az emelvényről a Hír TV riporterét a tüntetők - videó

Itthon2022.10.05, 23:52

Élő adásban lökték le a Hír TV riporterét az emelvényről, ahonnan a Kossuth téri tüntetésről tudósított. A felvételen látszik és hallatszik, hogy először csak egy dudával próbálták elnyomni a hangját, hogy ne tudjon beszámolni az eseményről, utána azonban az egyik résztvevőnek ez nem volt elég, és egyszerűen lelökte az emelvényről. Ahogy arról beszámoltunk, a tüntetés, amúgy sem nélkülözte a trágárságot, "Kurva anyátokat" transzparens is látható volt.

A II. Erzsébet előtt tisztelgő tematikus nap kiugró nézettséget hozott a HírTV-nek

Tévé2022.09.20, 16:22

Kiugró nézettségi adatokat és piaci részesedést hozott a HírTV-nek az az egész napos műsorfolyam, amellyel a televízió II. Erzsébet emléke előtt tisztelgett, illetve közvetítette az elhunyt uralkodó temetését. A királynőről szóló, Magyarországon egyedül a HírTV-n sugárzott exkluzív dokumentumfilmre szintén tömegek kapcsoltak.

Búcsú a Királynőtől - nézze élőben itt a Hír TV műsorát II. Erzsébet temetéséről

Tévé2022.09.19, 10:47

Az 500 percre tervezett élő közvetítés minőségének egyik garanciája, hogy a HírTV a BBC/Sky/ITV közös világközvetítésének képeit használhatja majd. A részletekről itt írtunk.

Titokban jegyezték el a közkedvelt magyar műsorvezetőt

Life.hu2022.05.13, 17:37

A Hír TV álompárja, M. Dobos Marianne és M. Kovács Róbert szándékosan várt a nagy bejelentéssel: maga a lánykérés már hónapokkal ezelőtt megtörtént.

"Magyarország Választ 2022" - egész napos választási műsor a HírTV-n - élő videó

Itthon2022.04.03, 11:18

A HírTV-n rendhagyó formában képernyőre kerülő, egész napos választási műsorban politikusokkal, elemzőkkel, ismert emberekkel beszélgetve követik nyomon műsorvezetőink a sorsdöntő országgyűlési választás legfontosabb történéseit, tudósítóink pedig négy különböző országból, tíznél is több vidéki és számos budapesti helyszínről jelentkeznek majd be a nap folyamán élőben.

Magyarország Választ 2022 – Egyedülálló, egész napos műsor a HírTV-n április 3-án

Itthon2022.03.31, 14:10

A HírTV-n rendhagyó formában képernyőre kerülő, egész napos választási műsorban politikusokkal, elemzőkkel, ismert emberekkel beszélgetve követik nyomon műsorvezetőink a sorsdöntő országgyűlési választás legfontosabb történéseit. Tudósítóink pedig négy különböző országból, tíznél is több vidéki és számos budapesti helyszínről jelentkeznek majd be a nap folyamán élőben.

Zsuzsi asztala címmel indít különleges agrárműsort a HírTV

Life.hu2022.03.24, 17:06

Az Agrárminisztérium közreműködésével valósul meg a HírTV legújabb, a magyar agráriummal foglalkozó magazinműsora. A Zsuzsi asztala címmel debütáló programban György-Horváth Zsuzsa műsorvezető mutatja be a nézőknek a vidéki élet szépségeit, az agrárszakma rejtelmeit, illetve azt az utat, amelyen keresztül egy-egy termék élelmiszerként az asztalra kerül.

Elsírta magát a Hír TV műsorvezetője a drámai beregszászi tudósítása után - videó

Itthon2022.02.26, 18:27

Nehéz napok állnak a hátunk mögött, ez mindenkit megvisel kamerák előtt vagy mögött. A harmadik napja tartó ukrán-orosz összecsapások megrázó képsorait folyamatosan közvetíti a HírTV - írja a csatorna a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Új műsorvezetővel folytatja a Svenk, a Hír TV mozimagazinja

Life.hu2022.02.24, 17:57

A Nemzeti Filmintézet (NFI) és a HírTV sikerrel futó, 2021-ben indult közös tévéműsora, a Svenk új műsorvezetővel, de a megszokott tartalommal folytatja új évadát. A hetente, szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.

Varga Judit: Az Európai Bíróság belépett a politikai aktorok közé - videó

Itthon2022.02.23, 20:03

Az Európai Bíróság belépett a politikai aktorok közé - írta Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán.

A Hír TV-n lesz látható Orbán Viktor évértékelője február 12-én

Itthon2022.02.10, 19:37

A HírTV ismét kiemelkedő nézettségre számít a február 12-i miniszterelnöki évértékelő kapcsán. A legutóbbi Békemenet, vagy a Fidesz-kongresszus közvetítése azt bizonyította, hogy a nézőink igénylik a hasonló nagyszabású, sok helyszínt bemutató élő beszámolókat - írja a csatorna a szerkesztőségünk által eljuttatott közleményben.

Péntek este indul a Párbaj a Hír TV-n

Itthon2022.02.10, 20:16

Pénteken mutatják be a Hír TV-n a csatorna nagysikerű műsorának felújított változatát. A Párbajban az elődjéhez, a Csörtéhez hasonlóan a mindenkori aktuális, a publikumot leginkább foglalkoztató politikai és közéleti témákról fognak beszélgetni a visszatérő vendégek, köztük Gajdics Ottó, G. Fodor Gábor Mráz Ágoston Sámuel, Gerő András és Fodor Gábor.

Az október 23-i eseményeket dolgozza fel a legújabb Sétatörténelem-kisfilm

Life.hu2021.10.22, 18:49

Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, Bagi Iván Sétatörténelem című sorozatával arra törekszik, hogy a fiatalabb korosztály számára érdekes és élvezhető formában jelenítse meg az online térben  nemzeti ünnepeink történetét. A sorozat legújabb része ezúttal az október 23-i eseményeket mutatja be.

Az október 23-i eseményeket mutatja be a Sétatörténelem újabb része

Kultúra2021.10.22, 14:13

Bagi Iván Karinthy-gyűrűs humorista, műsorvezető a március 15-i és az augusztus 20-i videó elkészítését követően ismét Szép Bencével, a történelem szakon végzett stand up-ossal sétált együtt, hogy közvetlen módon és közérthetően beszéljenek a harmadik magyar nemzeti ünnep előzményeiről, az 1956-os eseményekről - elsősorban a fiatalokat megszólítva.

Új sorozat indult a Hír TV-n, az első adásban Szentkirályi Alexandrával

Tévé2021.09.23, 13:26

Új sorozat indult a Hír TV-n Magánterület címmel, amelynek első évadában ismert nők engednek betekintést a magánéletükbe. Az első adásban Szentkirályi Alexandra mutatta be, milyen egy átlagos napja. Többek között az is kiderült, a munkája során igyekszik minél több emberrel találkozni és beszélgetni, a Kormányinfó pedig az egész világon egyedülálló műfaj - áll a Hír TV közleményében.

Szentkirályi Alexandra: Karácsony hátsó ajtókon keresztül menekül - videó

Itthon2021.09.20, 21:08

A Hír Tv új, vasárnap 19 órakor jelentkező Magánterület című műsorának első vendége Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő volt, akit egy napon keresztül kísért a Hír TV stábja. A videóban nemcsak a magánéletéről árult el részleteket, hanem a munkája kulisszái mögé is betekintést engedett. Szentkirályi szerint ennek a kormánynak az az egyik erénye, hogy vissza tudta adni az embereknek az egymásba és a jövőbe vetett hitét, valamint az, hogy érdemes tervezni, és büszkeség magyarnak lenni. Azt is elárulta, mit mondott neki egy ismeretlen ember a kislánya elsőáldozását követő agapén, amely meghatározó élmény volt számára. 

Karácsony Gergely egyre nagyobb bajban, ezért a sajtótájékoztatóira csak a baloldali sajtót hívja oda

Itthon2021.06.18, 20:24

Megint nem hívta meg a baloldali főpolgármesterrel kritikus sajtót Karácsony Gergely a sajtótájékoztatójára. Korábban lelkesen papolt a sajtószabadság fontosságáról, most erről mintha elfeledkezne. Persze, nem véletlenül. Miután azt hazudta, hogy van középfokú nyelvvizsgája, egészen ritkán látható hazugságspirálba került. Szinte naponta talált ki új dolgokat, hogy megmagyarázza: miért nem beszél semmilyen nyelven, és hogy előző lódítását leplezze.

Gyurcsányék aktivistája megtaposta a Hír TV riporternőjét - videó

Itthon2021.06.08, 15:54

Megsérült a Hír TV riportere a Demokratikus Koalíció hétfői, szentendrei utcafórumán. Egy DK-s aktivista akkor taposta meg szándékosan a hölgyet, amikor interjút akart készíteni Gyurcsány Ferenccel. 

Gyurcsányék aktivistája megtaposta a Hír TV riporternőjét - videó

Itthon2021.06.08, 13:49

Megsérült a Hír TV riportere a hétfői DK-s szentendrei utcafórumon. Egy DK-s aktivista akkor taposta meg szándékosan, amikor interjút akart készíteni Gyurcsány Ferenccel. Mutatjuk a Hír TV videós beszámolóját!

Sok előfizetőnél már HD-ban látható a Hír TV adása

Tévé2021.04.24, 15:59

Az összes szolgáltatóval tárgyalásokat folytat a csatorna.

Fekete-Győr András most már törvényt is módosítana, hogy a jobboldali újságírókat elhallgattassa

Itthon2021.03.18, 22:15

Törvényhozói terve van - ezt a zavaros választ adta Fekete-Győr András a Hír TV Magyarország élőben című műsorában, Földi-Kovács Andrea kérdésére, hogy „mi a terve vele" azok után, hogy a miniszterelnök-jelölt korábban arról beszélt, egy időre eltiltaná a konzervatív újságírókat a munkájuk gyakorlásától. Fekete-Győr még a büntető törvénykönyvet is szigorítaná.

Karikó Katalin: Az emberek öröme a legnagyobb elismerés számomra - videó

Itthon2021.03.16, 23:12

Karikó Katalin friss Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora exklúzív interjút adott a Hír TV-nek, amiben elmondta, minden oltóanyagnak, a koronavírus ellenieknek is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés.

Őrizetbe vették a Hír TV svédországi tudósítóját

Nagyvilág2021.03.04, 20:20

Őrizetbe vették a Hír TV svédországi tudósítóját. Bugnyár Zoltán a rendőrség uppsalai székháza előtt éppen a késes támadásról forgatott, amikor két egyenruhás felszólítás helyett azonnal a kihallgatószobába vitte, írja a hirtv.hu.

Egyre több uniós ország akar kínai vakcinát rendelni, követve Magyarországot és Szerbiát

Itthon2021.02.25, 07:58

Magyarország és Szerbia után egyre több uniós tagállam alkalmazná a kínai Sinopharm-vakcinát. A brüsszeli közös vakcinabeszerzési program ugyanis továbbra is lassú ütemben halad. A német egészségügyi miniszter is elismerte, hogy szükség van a kínai vakcinára. Az uniós országokon kívül egyre több államban már használják is a kínai oltást. Kutatók szerint az oltóanyag eléri a 86 százalékos hatékonyságot, ráadásul a koronavírus újabb variánsai ellen is véd - számoltak be a Hír TV tudósításában.

Vizsgálat indul a spanyol oltási botrány miatt

Nagyvilág2021.01.28, 10:54

Egyre többen mondanak le tisztségükről Spanyolországban a vakcinabotrány miatt. Politikusok, rendőrök és más közszolgálati vezetők az oltási sorrendet felrúgva az elsők között kaptak szérumot a koronavírus ellen - írja Hír TV.

Az MSZP etikai bizottságának korábbi elnöke megtalálta a dohányt - videó

Itthon2020.12.18, 13:21

Újabb részletek derülnek ki a cigarettacsempészésen lebukott egykori MSZP-s politikus, Legény Zsolt ügyéről a Hír TV Informátor című műsorában ma este 20:30-tól.

Fekete-Győr András nagyapja nem egyszerű TSZ-elnök volt, hanem élet és halál ura - videó

Itthon2020.11.16, 10:03

A Hír TV Bayer Show című műsorának Varga István ügyvéd, volt országgyűlési képviselő volt a vendége. A műsorban többek között kiderült, hogy talált-e már tehetséges újságírót a jobboldalon, és hogy honnan eredeztethető az „Akasztós" becenév, de szó esett a bravúrosan megnyert ügyeiről, és lelepleződtek a Momemtum múltjának sötét foltjai is.

Megmutatták a Keménymagban, hogy Fullajtár Andrea hogyan próbálta egy tabletről felolvasni a Nemzeti dalt, mert nem tudta fejből

Itthon2020.10.28, 11:23

Nézzék az utóbbi idők egyik legszellemesebb és persze legszomorúbb paródiáját a Színművészeti osztályvezető tanárának nehezen minősíthető produkciójáról!

Svédországban központilag erőltetik rá a társadalomra a genderelméletet - videó

Nagyvilág2020.10.26, 14:32

Már a kilencvenes évek vége óta zajlik a kötelező érzékenyítés a svéd óvodákban és bölcsődékben. Magyarországon a baloldali városvezetők mostantól szeretnék kötelezővé tenni a genderpropagandát az oktatási intézményekben. A HírTV tudósítója megmutatta, mi a helyzet, és hol tart most az érzékenyítés a skandináv országban.

Giorgia Meloni: A magyarok emelt fővel saját érdekeiket képviselik - videó

Nagyvilág2020.10.22, 11:37

A Római Magyar Akadémián több tucat vendég jelenlétében emlékeztek meg az 1956-os forradalom 64. évfordulójáról. Az ünnepségen részt vett Giorgia Meloni is. Az Olasz Testvérek Pártjának elnöke a Hír TV-nek elmondta: példamutató, ahogyan a magyarok emelt fővel, saját érdekeiket képviselik.

Novák Katalin: Soha nem olvasnék a gyerekeimnek ilyen mesekönyvből

Itthon2020.10.14, 21:09

Már az egygyerekes családok költségeibe is beszáll az állam. Januárban indul az otthonfelújítási program. Akár 3 millió forintot is megtakaríthat, aki él a lehetőséggel. A Hír TV Magyarország élőben műsorának vendége volt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Filmen a Fradi 25 évvel ezelőtti BL-sikere a Hír TV-n

Sport2020.10.14, 18:51

A Ferencváros labdarúgócsapata 25 évvel ezelőtt történelmi tettet hajtott végre: bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Magyar csapatnak addig és azóta sem sikerült Európa legjobb 16 klubja közé verekednie magát a BL-ben. Erről készített filmet a Fradi Média, amelyet a Hír TV mutat be szombaton este.

Orbán Viktor videót tett közzé szerdai interjújának legfontosabb bejelentéseiről

Itthon2020.10.08, 08:49

Magyarország élőben. Egy percben. Ezzel a címmel töltötte fel legújabb videóját Orbán Viktor miniszterelnök a közösségimédia-oldalára. A miniszterelnök tegnap este a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége volt. Erről az interjúról osztott meg egy egy perces összefoglalót.

A Hír TV a helyszínről tudósít Matteo Salvini tárgyalásáról - videó

Nagyvilág2020.10.03, 15:37

Befejeződött Matteo Salvini kihallgatása a cataniai bíróságon. A per legújabb fejleményeiről, a szicíliai Cataniából tudósít a Hír TV. Az olasz jobboldali Liga párt elnökének azért kell bíróság elé állnia, mert tavaly nyáron, még belügyminiszterként nem engedett kikötni egy migránsokkal teli hajót.

Burány Sándor szerint bűncselekmény gyanúja is felmerülhet Kispesten

Itthon2020.10.02, 23:08

Burány Sándor, az MSZP tagja, a Párbeszéd parlamenti képviselője szerint nem maradt kétség afelől, hogy a kispesti kép- és hangfelvételek bűncselekmény gyanúját alapozzák meg – mondta a politikus a Hír TV Informátor című műsorában péntek este. Mint ismert, egy héttel ezelőtt megerősítette a felvételek eredetiségét Lackner Csaba egykori barátja, aki több mint száz buliban vett részt az önkormányzati képviselővel közösen. Lackner azonban továbbra sem válaszol kérdésekre. Gajda Péter a Hír TV-nek elismerte, hogy jóban volt Lacknerrel, azonban a bizalmi viszonyt továbbra is tagadja - írja a Magyar Nemzet.

A baloldal sofőrje kitálal: drogok, nők, korrupció

Itthon2020.09.25, 11:38

Kispest baloldali politikusai eddig tagadták, hogy Lackner Csaba lenne a híressé vált videón, amelyen kokainozás közben beszélik meg a korrupciós ügyeiket. A baloldaliak sofőrje és bizalmi embere kitálalt a Hír TV-nek és elmondta, hogy egyértelműen Lackner Csaba van a felvételen.

Drogokról és korrupcióról beszélt a baloldal sofőrje

Itthon2020.09.24, 14:00

Különkiadással jelentkezik a Hír TV oknyomozó és politikai műsora, az Informátor, pénteken 20 óra 5 perctől. Nézze meg a műsor ajánlóját:

Lelövéssel fenyegetőzött egy politikus - videó

Itthon2020.09.03, 23:58

Lelövéssel fenyegetőzött egy politikus- derül ki a Hír TV Informátor című műsorából, ami péntek este 20:30-kor kezdődik. A csatorna oldalára felkerült a műsor előzetese.

Elbarikádozták magukat a Keménymag szereplői a Hír TV stúdiójában, ők akarják eldönteni, kit engednek oda műsorvezetőnek

Itthon2020.09.02, 13:05

Valóban szükség van a „haladó" sajtó által éveken át szorgalmazott reformokra a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – hangzott el a Hír TV Keménymag című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az új vezetés ellen tiltakozó színművészetis diákok elfoglalták az egyetem épületét. A közéleti B-közép csapatát ezúttal is Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese, Pataki Tamás író, a Magyar Nemzet újságírója és Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa képviselte Velkovics Vilmos műsorvezetése mentén.

Elmenekült az antiszemita jobbikos a Hír TV kérdései elől - videó

Itthon2020.09.01, 18:33

Elmenekült a Hír TV kérdései elől az antiszemita botrányba keveredett ellenzéki képviselőjelölt, Bíró László - olvasható a csatorna oldalán.

Keménymag: Apáti Bence volt Gyurcsányné és vörös telefonon fogadta a kirúgott Index-főszerkesztő hívásait

Itthon2020.07.30, 19:08

A Hír TV Keménymag című műsorának kedd esti adásában természetesen a fő téma az indexes belháború és a szerkesztőség felmondása volt. 

Újabb részletek a baloldali kamuvideó főszereplőjéről - videó

Itthon2020.06.19, 12:27

Exkluzív interjút adott a baloldali kamuvideóban szereplő nő, Németh Athina lánya a Hír TV-nek.

Főhős International: Soros György, aki Istenként tekint magára

Nagyvilág2020.06.12, 14:15

A shortolástól a világmegváltásig, a bennfentes kereskedelemtől a színes forradalmakig. A Főhős International mai hőse Soros György, az önjelölt világboldogító, aki – saját bevallása szerint – Istenként tekint magára, és aki feljogosítva érzi magát arra, hogy bármely ország belügyeit kénye-kedve szerint alakítsa, világmegváltó nézeteit pedig rákényszerítse azokra, akik ezt egyáltalán nem akarják. Soros György, aki shortolni akarja az egész világot. A Hír TV politikai sztármagazinjának nemzetközi kiadásából az is kiderül, hogyan áll az Orbán Viktor - Soros György párharc, és hogy a Magyarország feletti uralom miért személyes ügy a gllobalista ...

Keménymag: Lehet, hogy az MSZP pénzt is adott az álmentősnek?

Itthon2020.06.12, 11:10

Több fekete rendőr és civil is az Amerika-szerte fosztogató csürhe áldozatává vált. Tragikus sorsukról azonban szinte egy szó sem esik a fősodratú médiában. Vajon, az ő életük nem számít? Az ő meggyilkolásuk is bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban kitört zavargások nem a feketékről szólnak – hangzott el a Hír TV népszerű műsorában, a Keménymagban, amelyben az MSZP csaló, álmentős videójáról is szó volt. A műsor vendégei Apáti Bence balettművész és publicista, Dezse Balázs újságíró és Jeszenszky Zsolt politikai hobbista voltak.

Boros Bánk Levente: Nemzetellenes párt a DK

Itthon2020.06.06, 18:05

A Hír TV Troll című műsorának vendégei Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap lapszerkesztője, Pindroch Tamás, a Figyelő munkatársa és Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője voltak. A műsorban szó volt a szocialista hívőkről, Trianonról és a koronavírus-járvány elleni védekezés költségeit támadó ellenzékről is. Trianon évfordulója kapcsán Boros Bánk Levente azt mondta, „deklaráltan liberális vagy tovább megyek, nemzetellenes párt a DK, szerintem ezt objektíven be lehet bizonyítani”. Hozzátette, „vannak a szélsőséges fundamentalista liberálisok, akiknek semmit sem jelent, sőt röhögnek rajtunk, hogy nekünk ez egyáltalán miért fáj” - monddta ...

Gurmai Zita menekülés közben megszegte a kijárási korlátozást - videó

Itthon2020.05.21, 12:49

A Mandiner megkeresésére reagálva azt nyilatkozták annak az italboltnak az alkalmazottai, ahova Gurmai Zita bemenekült kedden a Hír TV riportere elől, hogy kénytelenek voltak kiküldeni az MSZP-s politikust, mivel megszegte az érvényben lévő kijárási korlátozást. Ugyanis 9-12 óra között kizárólag 65 éven felüliek léphetne be oda.

Ismét a stúdióból jelentkezett a Keménymag, téma volt Gurmai Zita futása is

Itthon2020.05.20, 15:33

Több hét önként vállalt karantén miatti kihagyás után ezúttal a Hír TV stúdiójából jelentkezett be a Keménymag című vitaműsor csapata, azaz Velkovics Vilmos műsorvezető, Apáti Bence publicista és vlogger, Dezse Balázs újságíró, illetve Jeszenszky Zsolt politikai hobbista.

Előző
Következő