HETI TV

címke rss

Deutsch Tamás: Ilyenkor támadni egy országot jóval több mint felelőtlenség

Itthon2020.03.27, 12:26

Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában az európai intézményrendszerekről beszélt, valamint arról, hogy miként alakulhatnak a bővítési tárgyalások több országgal.

Akkor csökkenthető a veszély, ha betartják a szükséges ajánlásokat

Itthon2020.03.26, 21:14

Farkas Örs politikai elemző, a Kormányzati Tájékoztatási Központ vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kormány lépéseiről a koronavírus-járvány kapcsán.

Bajkai István: A kormány hatékony és gyors intézkedéseket hoz a koronavírus idején

Itthon2020.03.25, 10:38

Most is látszik, hogy a kormány milyen hatékony és gyors intézkedéseket hoz, ellentétben számos más nyugat-európai országgal, de magával az Európai Unióval is, amelynek most még nincsen semmilyen elképzelése arról, hogy milyen segítséget tud nyújtani - minderről Bajkai istván, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt a Heti TV-nek. Ezért is fordult a magyar kormány oda, ahonnan be lehetett szerezni a szükséges eszközöket, a Távol-Kelethez, elsősorban Kínához. Arról nem beszélve, hogy a védőmaszkokat már itthon is nagy mennyiségben gyártják, ami szintén sokat jelent a járvány elleni küzdelemben - tette hozzá. 

Megvalósult az összefogás, az együttműködés Erzsébetvárosban

Itthon2020.03.25, 09:31

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a kerület küzdelméről beszélt a koronavírus-járvány kapcsán.

Az a cél, hogy amennyire lehet, mindenkinek könnyítsék ezt a nehéz időszakot

Itthon2020.03.25, 09:23

Valastyán László, a Mazsihisz Szeretetkórházának műszaki igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az intézmény felújításáról, helyzetéről a koronavírus-járvány idején.

Hollik István: A jogi és alkotmányos garanciák az Alaptörvényben szerepelnek

Itthon2020.03.24, 12:11

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP pártszövetség kommunikációs igazgatója a Parlament hétfői üléséről, a koronavírus-járvány elleni kormányzati küzdelemről beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Heisler András: Nem egy egyszeri esemény a mostani járvány

Itthon2020.03.24, 12:24

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a szervezet intézkedéseiről a koronavírus-járvány kapcsán, de természetesen Pészah ünnepe, a Széder este is szóba került.

Juhász Hajnalka: Most valóban a nemzeti összefogásnak van itt az ideje

Itthon2020.03.20, 11:50

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a koronavírus-járvány kapcsán a szükséges viselkedésről, valamint Magyarország nemzetpolitikájáról.

Bajkai István: A munkahelyek megteremtése és megőrzése jelenti a valódi biztonságot

Itthon2020.03.19, 16:49

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője az önként vállalt karanténban nyilatkozott a Heti Tv Pirkadat című műsorának.

Izraelben a hadsereg vette át a járványügyi feladatok jelentős részét

Nagyvilág2020.03.18, 10:23

Izraelben még nincs kijárási tilalom, lehet az utcákon jönni-menni, 50 ezer ember van karanténban, 427 fertőzött van, közülük 21 egészségügyi dolgozó - számolt be Vadász Éva, az Új Kelet című újság főszerkesztője a közel-keleti országban zajló eseményekről. Az élelmiszer-áruházak nyitva vannak, kínálat van, az éttermek házhozszállítást vállalnak - tette hozzá.

Amit a magyar kormány megtett, ez mindenkinek az érdeke

Itthon2020.03.17, 13:37

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő, nyugalmazott nagykövet és Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a mostani koronavírus-járvány okozta feladatokról.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint több példa is van arra, hogy válsághelyzetben felfüggesztenek bizonyos alapjogokat

Itthon2020.03.16, 21:50

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Intézet kutatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezésről beszélt, annak izraeli és magyarországi példáit is megemlítve.

Az unió külső határait meg kell védeni

Itthon2020.03.16, 09:35

Bakondi György, a miniszterelnök biztonsági főtanácsadója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a legújabb migrációs feszültségről, valamint a koronavírus-járvány hatásairól.

Dunai Mónika: A kiegyensúlyozottság és a higgadtság most a fontos

Itthon2020.03.16, 09:29

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a koronavírus-járvány kapcsán az összefogás fontosságáról beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Bajkai István: Most gyorsan kell lépni!

Itthon2020.03.11, 20:06

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a miniszterelnökkel folytatott négyszemközti megbeszéléséről, valamint szóba került még a koronavírus-járvány elleni védekezés fontossága is.

Hosszabb távra tervez az izraeli diplomácia

Itthon2020.03.11, 20:00

Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete jelenlegi posztjáról, a magyar-izraeli kapcsolatokról, a startup nemzet fogalmáról beszélt.

Több európai országot monitoroz a Tett és Védelem Alapítvány

Itthon2020.03.10, 16:25

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában az általuk végzett kutatásokról, valamint egy párizsi konferenciáról is beszélt.

Megújult a Fiumei úti sírkert árkádsora

Itthon2020.03.10, 16:20

Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) főigazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Fiumei úti Nemzeti Sírkert felújított árkádsoráról, valamint a Salgótarján utcai zsidó temetőtől.

Hollik István: Az országnak jelenleg nagyobb befolyása van, mint ami a méretéből indokolt lenne

Itthon2020.03.06, 15:25

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP pártszövetség kommunikációs igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában az újabb migrációs válságról a koronavírus-járványról, valamint az EU következő költségvetéséről beszélt.

A nagyszülők kulcsszerepet töltenek be

Itthon2020.03.06, 15:20

Földi László, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt munkájáról, a kormány családpolitikájáról, valamint a nemzeti régiók érdekében szervezett aláírásgyűjtésről.

Deák Dániel: Emelkedett az orvosok száma 2010-hez képest is

Itthon2020.03.06, 15:18

Deák Dániel, a XXI. Századi Intézet vezető elemzője és Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője vitatkozott a Heti Tv Pirkadat című műsorában a koronavírus-járvány hazai kezeléséről, a V4-es országokról, valamint az amerikai elnökválasztási kampányról.

Bajkai István: Szenvedés és szenvedés között nem szabad különbséget tenni

Itthon2020.03.03, 10:35

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a társasházi törvényről, valamint az emlékezés fontosságáról.

Vejkey Imre: Ez megfelel a kereszténydemokrata szabadságeszménynek

Itthon2020.03.02, 16:44

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a múlt héten elmondott ötletéről, mely szerint érdemes lenne elgondolkodni az Európai Emberi Jogok Bírósága és Magyarország kapcsolatának újragondolásáról.

Bajkai István: Az embereket kérdezi a kormány

Itthon2020.02.25, 16:17

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a legújabb nemzeti konzultáció legfontosabb kérdéseiről beszélt.

A legrégebbi zsidó szervezet ismét nemzetközi konferenciát szervez Budapesten

Itthon2020.02.25, 16:21

Vadász Magda, a B'nei B'rith Budapest Páholy alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában a szervezet második nagyobb szabású nemzetközi konferenciájáról, annak előkészületeiről beszélt.

Bajkai István: Orbán Viktor a jövőre vonatkozólag is ismertette az elképzeléseit

Itthon2020.02.21, 10:56

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt a miniszterelnöki évértékelőről, annak a jövőre vonatkozó gondolatairól a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Korunk legnagyobb humanitárius válságában mindenkinek van felelőssége

Itthon2020.02.17, 16:30

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a magyar kormányzati program sikerességéről, fontosságáról.

Az oktatás nem feltétlenül tantervközpontú, hanem pedagógus központú

Itthon2020.02.17, 16:28

Az oktatás nem feltétlenül tantervközpontú, hanem pedagógus központúSimon László, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a bevezetés előtt álló Nemzeti alaptantervről, arról, hogy mi mindenről lenne érdemes vitát folytatni, beszélgetni.

Sok kétkedő embert elgondolkodtatott a kormányfő tényfeltáró előadása

Itthon2020.02.17, 16:24

Dr. Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője, a parlamenti imareggelik szervezője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Nemzeti Imareggelik jelentőségéről, de szóba került a miniszterelnöki évértékelő is.

Pesty Lászó: Minél többen írják alá ezt az aláírásgyűjtő akciót

Itthon2020.02.12, 09:51

Pesty László, a Pesty Fekete Doboz vezetője és Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszéltek a nemzeti régiók felállításáért folytatott aláírásgyűjtő akcióról, a határokon túl élő magyarok jogairól.

Minden népnek szüksége van emlékezni a hőseire

Itthon2020.02.11, 15:51

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában Grosics Gyulára emlékezve beszélt a hősökre való emlékezésről, valamint arról a téves bírósági döntésről, ami lehetővé tette, hogy a hétvégén szélsőjobboldali csoportok vonulhassanak a magyar fővárosban.

Az őshonos kisebbségek helyzete Európában most nagyon rossz

Itthon2020.02.10, 21:54

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán nemzetközi jogász, a Századvég munkatársa beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a franciaországi antiszemitizmusról, annak tanulságairól, valamint a hétvégi szélsőjobboldali felvonulásról.

Bajkai István: A zéró tolerancia lényege, hogy csak rasszizmus van

Itthon2020.02.06, 15:58

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az erzsébetvárosi polgármester mondatai ellen szervezett tüntetésről, de a magyar kisebbség jogairól, az ökölvívás helyzetéről is kifejtette gondolatait.

Lehet-e a közeljövőben újabb magyar Nobel díjas?

Itthon2020.02.05, 16:27

Palkovics László akadémikus, innovációs és technológiai miniszter a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kutatásfejlesztési kapcsolatok jelentőségéről, a hazai felsőoktatás helyzetéről, valamint arról, lehet-e a közeljövőben újabb magyar Nobel díjas.

Ebbe a halmazba a Soros György nevéhez köthető szervezetek nem férnek bele

Itthon2020.02.04, 09:53

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a civil szervezetek támogatásáról, valamint arról, hogy az állami civil alap mennyire egyedülálló elképzelés.

Bajkai István: Legyenek olyan alapkérdések, amikben egyetértés van

Itthon2020.01.30, 15:44

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán a kormányzat szándékáról, valamint a közéleti beszédstílus állapotáról.

A Fidesz-KDNP pártszövetség olyan, mint egy jó házasság

Itthon2020.01.28, 11:29

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában az Európa Tanács közgyűléséről, a magyar álláspontról, a kormánypártok együttműködéséről beszélt, de szóba került az Emberi Jogok Európai Bíróságának több ítélete, a börtönbiznisz és az erre adott válaszok is.

Bajkai István: Fontos a társadalom igazságérzete is

Itthon2020.01.22, 16:39

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt megemlékezésekről, valamint a börtönbiznisz kifejezésre és a kormány szándékára világított rá.

Deutsch Tamás: Az Európai Tanácsban jogi alap nélkül senkit sem lehet elmarasztalni

Itthon2020.01.20, 15:02

Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában az Európai Parlament döntéséről, a Néppárt szerepéről beszélt.

Egységre van szükség az Európai Néppártban is

Itthon2020.01.20, 15:05

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt munkájáról, az Európai Néppárt és az Európai Unió jövőjéről.

Az ember legyen mindig jó!

Itthon2020.01.17, 15:54

Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) vezetője, a Klauzál Lions Klub örökös elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az idei rendezvényükről, ahol rászoruló gyermekeket látnak vendégül.

Egy jelentős európai ember értékei nyomában

Itthon2020.01.16, 15:20

Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány vezetője, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt munkájáról, az utolsó trónörökös hatalmas hagyatékáról.

Bakondi György: Nehéz biztonsági helyzet alakult ki a Balkánon

Itthon2020.01.16, 15:16

Dr. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a migrációs helyzetről, arról, hogy mit tehetnének az európai államok, amelyeknek munkaerőre van szüksége.

Bajkai István: Ma már többen jönnek haza, mint amennyien elmennek itthonról

Itthon2020.01.15, 10:43

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a heti Tv Pirkadat című műsorában megemlékezett Buzánszky Jenőről, Gesztesi Károlyról, de szóba került a kormányfő által tartott Kormányinfón elhangzott legfontosabb gondolatai.

Nacsa Lőrinc: Magyarországnak az a célja, hogy Közép-Európa politikailag is erős legyen

Itthon2020.01.15, 10:38

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kormány legújabb családtámogatási formáiról, a kormányzat szándékairól, pártja helyéről az Európai Néppárton belül.

Szalay-Bobrovniczky Vince: Számos civil szervezet van, amelyik jelentős külföldi támogatást kap

Itthon2020.01.13, 08:59

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a civil szervezetek támogatásáról, de természetesen szóba kerültek a külföldről támogatott szervezetek is.

Hollik: Komoly összeütközések lesznek az Európai Unióban

Itthon2020.01.08, 16:27

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt Magyarország helyzetéről a közel-keleti konfliktus kapcsán, de szóba került még az ország biztonsága, a magyar külpolitika változatlansága is.

Heisler: Itt minden diplomáciai konfliktust félre kell tenni

Itthon2020.01.08, 16:30

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt beszélt a megemlékezésekről, változó világra nyitott zsidóság gondolatáról, valamint a tervezett változásokról.

Történelmi évet zártak 2019-ben a hazai szállodák

Itthon2020.01.07, 15:54

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában a szállodaipar jövőjéről, a pozitív változásokról beszélt, de szóba kerültek természetesen a hiányosságok is, valamint a rövidtávú lakáskiadások ügye.

Farkas Örs: Elsősorban nem ideológiai viták zajlanak

Itthon2020.01.03, 16:43

Farkas Örs politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában az ellenzéki pártok szerepéről beszélt, a DK elnökének a közösségi oldalon megírt véleménye kapcsán.

Bajkai István: Azok tudnak eredményeket elérni, akik egyéniségek

Itthon2020.01.03, 16:40

Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nem politikai jellegű munkáiról, szóba került a kultúra, a sport és a civil szervezetek támogatása is.

Péterfalvi: Egységes elvárás, hogy a hatóságok ugyanúgy működjenek

Itthon2020.01.02, 14:03

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az általa vezetett hatóság bírságolásairól, az egységes európai adatvédelmi rendszer szükségességéről.

Az embernekkötelessége van a Földön, mint Isten gyermekének

Itthon2019.12.18, 14:41

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Parlament mai rendkívüli üléséről beszélt, de szóba került még a jótékonykodás fontossága is.

A civil szervezetek jövőre hamarabb kapják meg a támogatásaikat

Itthon2019.12.17, 09:43

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában értékelte az idei évet, a civil szervezetek tevékenységét, de szóba került a következő esztendő is.

A kormánypárti oldal megtartja az evangéliumi parancsot

Itthon2019.12.17, 09:41

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az adventi hangulatról, a politika felelősségéről.

Magyarországnak vannak feltételei

Itthon2019.12.15, 14:07

Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a klímacsúcsról, annak döntéseiről beszélt, de természetesen szóba került Brexit is.

Németh Sándor: Az igazságot mindig ki kell mondani

Itthon2019.12.15, 14:05

Németh Sándor, a Hit Gyülekezet vezető lelkésze a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az általa vezetet közösségről, az elmúlt negyven évről, az evangéliumi kereszténység főbb feladatairól, de szóba került a felekezet legfontosabb célkitűzése is.

Farkas Örs: Erre a témára a jobboldali szavazók is érzékenyek

Itthon2019.12.13, 13:36

Farkas Örs politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában az európai zöldfordulatról beszélt.

Bajkai: Az új vezetés nem tudja, nem is akarja megoldani ezt a helyzetet

Itthon2019.12.11, 16:11

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kulturális finanszírozás átalakítását célzó törvényről, de szóba került még az erzsébetvárosi bulinegyed körül kialakult helyzet is.

Nacsa: Gondoskodni a lelki fejlődésről is

Itthon2019.12.11, 16:06

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában pártja múltjáról, a történelmi felelősségről beszélt, de szóba kerültek még az egyházi intézmények, különös tekintettel a felekezeti kórházakra.

Juhász Hajnalka: Ha a konzervatívok nyernek, kilépnek a britek

Itthon2019.12.09, 15:46

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a brit helyzetről, valamint az ebből következő európai, az EU-t érintő problémákról.

A migráció nem egy humanitárius kérdés

Itthon2019.12.06, 13:15

Farkas Örs politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában az európai biztonság és a munkaerőpiac helyzetéről beszélt.

Színházak, artisták, a magyar cirkuszművészet jövője

Itthon2019.12.05, 14:33

Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában a munkájáról, a magyar kultúráról, a cirkuszművészet megújításáról is beszélt.

Szolgáltatói tevékenységet folytatni a civil szervezetek felé

Itthon2019.12.05, 14:31

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában a civil szervezetekről beszélt, de szó volt még a Salgótarján utcai zsidó temetőről is.

A kormány nyitott a fogyatékkal élőket képviselő szervezetek felé

Itthon2019.12.04, 09:11

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt arról, hogy mi mindent tett eddig a kormány a külhonban élő magyarokért, de szóba került még a fogyatékkal élők helyzete is a világnap kapcsán.

Ha december 12-én a választáson a toryk győznek, akkor január 31-vel a britek kilépnek az EU-ból

Itthon2019.12.04, 09:08

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a Brexitről, a brit előrehozott választásról, annak tétjéről és esélyeiről beszélt.

Hollik: Több mint 150 milliárd forint áll rendelkezésre a bérek emelésére

Itthon2019.12.01, 13:30

Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kormányzat előtt álló feladatokról, az állami alkalmazottak béremeléséről.

Halász János: Cél a pedagógus munka presztízsének a helyreállítása

Itthon2019.11.28, 14:45

Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, helyettes frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a pedagógusok helyzetéről, de szóba került még az atlétikai világbajnokság is.

Figaró a köbön

Itthon2019.11.26, 16:25

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója beszélt az általa vezetett intézményről, az új Opera átadásáról, meg egy különleges jövő évi darabról a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Bajkai István: Semmiféle antiszemita cselekményt nem szabad, nem lehet eltűrni

Itthon2019.11.26, 16:21

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az erzsébetvárosi ügyekről, de szóba került még az elmúlt napokban botrányt kavart antiszemita cselekmény is.

Hölvényi György: Rendeződjön a helyzet a Néppárton belül

Itthon2019.11.22, 14:58

Hölvényi György, a KDNP EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az Európai Néppárt kongresszusáról, a pártcsalád és Európa jövőjéről.

Deutsch Tamás: Nagyon fontos, hogy Donald Tusk a néppárt elnöke

Itthon2019.11.22, 14:55

Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője, az MTK elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az Európai Néppárt tisztújításáról, a Fidesz szerepéről, de természetesen szóba került még az MTK és az atlétikai világbajnokság is.

Hollik István: Európában az elsődleges feladat a közösség határainak a védelme

Itthon2019.11.22, 15:02

Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a csúcskórházról, az Európai Unió jövőjéről, a menekültválságra adandó válaszokról.

A NÖRI az emlékezetkultúra átalakításáért

Itthon2019.11.18, 16:35

Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az általa vezetett intézet eddig tevékenységéről, de szóba került még a világörökségi cím elnyeréséért folytatott küzdelem is.

Hollik István: Meg kell jelenjen a szülői felelősség kérdése is

Itthon2019.11.17, 14:06

Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az általa benyújtott módosító indítványról, a magyar EU biztos meghallgatásáról és a magyarországi történelmi egyházak szerepéről.

Akik politikusként civilnek mondják magukat, azok festik magukat

Itthon2019.11.17, 14:04

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat Extra című műsorában beszélt a civil szervezetekkel kapcsolatos munkájáról, a hazai civil szféra nagyságáról.

Juhász Hajnalka: Ukrajnának be kell tartania a Velencei Bizottság ajánlásait

Itthon2019.11.17, 14:01

Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt aktuális külpolitikai történésekről, Ukrajnáról, valamint az Európai unió nyugat-balkáni bővítéséről.

Farkas Örs: Repedezni kezdett az ellenzéki összefogás

Itthon2019.11.17, 13:59

Farkas Örs politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kormány legújabb terveiről a tömegközlekedés finanszírozását illetően, de természetesen szóba került az ellenzéki együttműködés is.

Bajkai István: Ez nem teljesen normális dolog

Itthon2019.11.17, 13:55

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a berlini fal leomlásának évfordulója kapcsán saját élményeiről, a most is meglévő németországi különbségekről, de természetesen szóba került Teréz- és Erzsébetváros új vezetésének több döntése is.

Hidvéghi: Van más alternatíva a bevándorlást erőltető politikával szemben

Itthon2019.11.11, 09:57

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az EP jelenlegi helyzetéről, a Néppárt jövőjéről, de szóba került a magyar biztos feladata is.

A kormány minden javaslatra nyitott, de még konkrétum nem érkezett be

Itthon2019.11.11, 09:54

Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat Extra című műsorában beszélt aktuális hazai és európai ügyekről.

Farkas Örs: Egyre gyakrabban húzza meg a török kormány a vészcsengőt

Itthon2019.11.05, 15:47

Farkas Örs politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában a közel-keleti helyzetet elemezte, benne Magyarország szerepével.

A kormánypártok részéről már nagy erőfeszítésre van szükség

Itthon2019.10.30, 21:58

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Nemzetközi imareggeliről, de szóba került az Országgyűlés munkája is.

Magyarország ebben nulla toleranciát hirdet

Itthon2019.10.30, 21:55

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője, a parlamenti imareggelik főszervezője a rendezvényről, annak üzenetéről is beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Németh Szilárd: Az ellenzéki cirkusz folytatódni fog

Itthon2019.10.28, 16:07

Németh Szilárd, a honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt többek között egy új NATO parancsnokságról, ami Szolnokon alakul meg, valamint a Parlament múlt héten megnyílt ülésszakáról is.

Hollik István: Ez a két gondolkodás szembe fog kerülni egymással

Itthon2019.10.28, 15:59

Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a sajtóban megjelent hírekre reagált, ahogy a mainstream médiával folytatott vitáról is beszélt..

Nagyszerűnek nevezte a kapcsolatát Orbán Viktorral az amerikai nagykövet

Itthon2019.10.25, 11:18

A magyar-amerikai és a magyar-atlanti kapcsolatokban egy drámai javulás állt be, ez Donald Trump elnöknek köszönhető - mondta David B. Cornstein, budapesti amerikai nagykövet. A diplomata arról is beszélt, hogy nagyon jó a kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel, és ennek köszönhetően nagyon sok mindent sikerült elérni, mind Magyarország, mind pedig az Egyesült Államok javára.

Bajkai István: Példát kell mutatni

Itthon2019.10.22, 14:21

Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az 1956-os megemlékezésekről, valamint a parlament hosszú szünet utáni első munkanapjáról.

Sokan nem gondolták azt, hogy az ellenzéki pártok között létrejön a teljes összefogás

Itthon2019.10.17, 16:39

Farkas Örs politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója értékelte az önkormányzati választás eredményeit a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Aradszki: Egy iskola, egy óvoda felépítése az nem politikai kérdés

Itthon2019.10.17, 16:34

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt az önkormányzati választás eredményeiről, Érd helyzetéről a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Hollik: A Fidesz-KDNP pártszövetség maradt a legerősebb

Itthon2019.10.16, 13:14

Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában :Most az a kérdés, hogy az ellenzéki városvezetők hajlandók-e együttműködni a kormányzattal

Bajkai István: Most értékelni kell a helyzetet

Itthon2019.10.16, 13:16

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában értékelte az önkormányzati választást, valamint beszélt azokról az eredményekről, amelyekre Erzsébetváros új vezetésének érdemes lenne támaszkodnia.

Választási kisokos október 13-ra

Itthon2019.10.11, 23:45

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában mondta el, hogy miként is kell szavazni, de szóba került a választás bonyolultsága is.

A közösségeket nem lehet félelemben hagyni

Itthon2019.10.11, 22:44

Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a szentföldi magyar keresztény emlékekről, a kormány közel-keleti tevékenységéről.

Deutsch: Vattamány Zsolt győzhet ismét

Itthon2019.10.11, 22:40

Deutsch Tamás, a Fidesz EP képviselője, az MTK elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Maccabi Európa Játékok sikeréről, az elismerésekről, de természetesen szóba került a vasárnapi önkormányzati választás is.

Bajkai: Soha rosszabb kezdetet

Itthon2019.10.10, 09:04

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az elmúlt időszak eseményeiről.

Sikerült visszaadniuk az emberek hitét

Itthon2019.10.08, 09:20

Sveiczer Sándor, Heves város polgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában az elért eredményekről, a város sikereiről.

Németh Szilárd: Alkalmas vezetőkre és kormányképes erőkre van szükség

Itthon2019.10.08, 09:17

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a honvédségi lakásokról, de szóba került az önkormányzati választás kampánya is.

Heisler András: Nagyon komoly segítséget kapott a kormánytól a Szeretetkórház

Itthon2019.10.08, 09:14

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az elmélyülés fontosságáról, az elkövetkezendő időszak feladatairól és a szervezet következetes álláspontjáról a választási kampány kapcsán.

A fényből a sötétbe

Itthon2019.10.03, 14:54

Harsányi László, közgazdász, társadalomkutató, az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) történetének kutatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a rövidesen megjelenő könyvéről.