Helmut Marko
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Red Bull Racing
- GPhírek
- Max Verstappen
- Christian Horner
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Red Bull tehetetlen a Mercedes rejtélyes gyorsulása ellen
Nem tudja a Red Bull, hogy a Mercedes mitől lett ennyivel gyorsabb náluk az egyenesekben, de mivel az FIA szabályosnak minősítette a címvédő istálló motorját, az egyetlen, amit tehetnek, hogy ők is megpróbálnak gyorsulni.
Biciklibalesete volt Adrian Newey-nak, de a Red Bull már számíthat rá
Négy hónappal ezelőtti biciklis balesete után a Török Nagydíjon állt újra munkába Adrian Newey, a Red Bull technikai főigazgatója. A csapatának nagy szüksége van az ötleteire.
A Red Bull bízik benne, többen is feltartják Hamiltont, akinek Bottas nem fog segíteni
Nem lesz könnyű dolga a felzárkózással a Török Nagydíjat büntetés miatt a 11. helyről kezdő Lewis Hamiltonnak, a Red Bull pedig bízik benne, hogy többek között Fernando Alonso és Pierre Gasly is nehéz feladat elé állítja majd a hétszeres világbajnokot, aki saját csapattársától nem számíthat segítségre.
Hamilton reagált arra, hogy Marko szerint csak megjátszotta a sérülést
Lewis Hamilton elutasította a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko által megfogalmazott kritikát, és kijelentette, kezelésekre volt szüksége a monzai baleset után.
Marko: Csak színjáték volt Hamilton monzai sérülése
Helmut Marko bírálta a Mercedest azért, mert szerinte az ellenfél felfújta Lewis Hamilton és Max Verstappen monzai balesetét. A világbajnoki címvédő két mérnöke szerint a brit pilóta ismét formában lesz az Orosz Nagydíjon.
Újabb részleteket közölt a Red Bull a jövő évi motorprogramjáról
Japán szakemberek is csatlakoznak a Mercedestől elcsábított mérnökökhöz a Red Bull F1-es motorgyárában. Helmut Marko kijelentette, egyelőre csak a saját csapataikat akarják ellátni.
A Red Bull másodhegedűsként számít Pérezre, aki többre vágyik?
Sergio Pérez örül, hogy a Red Bull tanácsadója, a híresen őszinte Helmut Marko kertelés nélkül kimondja, amit gondol a mexikói pilóta teljesítményről. Sajtóértesülések szerint azonban a 31 éves versenyző nem elégedett a neki szánt szereppel.
Gasly a Red Bull döntésére vár a jövője kapcsán, kérdés, hogy meddig
A nyári szünet során választ vár Pierre Gasly arra, hogy a Red Bullnak milyen tervei vannak vele, de Helmut Marko szerint lehet, hogy ez csak sokkal később fog eldőlni.
Liuzzi: Furcsa páros irányítja a Red Bullt, de rendbe tették a csapatot
Méltatta a Red Bull F1-es csapatát irányító Helmut Markót és Christian Hornert az istálló korábbi pilótája, Vitantonio Liuzzi, aki abban is nagy szerepet játszott, hogy a két szakember megismerte egymást.
Marko szerint már eldőlt a pilótakérdés a Mercedesnél
Helmut Marko szerint eldőlt, hogy ki lesz Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél. Korábban felmerült, hogy esetleg a Red Bull is ajánlatot tehet George Russellnek, a veterán szakember azonban ezt nem tartotta valós forgatókönyvnek.
Red Bull: Idő kérdése, hogy Verstappen rajtbüntetést kap
Helmut Marko kijelentette, Max Verstappen és Sergio Pérez motorja is annyira megsérült a közelmúlt baleseteiben, hogy a szezon során rajtbüntetésre számíthatnak negyedik erőforrás beszerelése miatt.
Verstappen nem forral bosszút, de a Mercedes megsebzett Red Bullra számít
Max Verstappen újra formába lendült a silverstone-i balesete után, a Red Bullnál viszont még nem tudják pontosan, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy az autó totálkárosra tört.
Hamilton akciója után Verstappenék hallani sem akarnak Wolffról
Helmut Marko és Jos Verstappen is bosszús, miután Lewis Hamilton és Max Verstappen összeütközött a Brit Nagydíjon. A Red Bull tábora a brit pilóta vezetését és viselkedését is kifogásolja.
Radikális megoldással kísérletezik a Mercedes, de akár még nagyobb verést is kaphat
Nem ígérkezik könnyűnek a Mercedes dolga az Osztrák Nagydíjon sem. A címvédő istálló elárulta, már eddig is új utakat keresett a beállításokkal, de kérdés, hogy mindez megóvja-e őket attól, hogy a Red Bull kiaknázza egyik legnagyobb erősségét a második ausztriai versenyen.
A Magyar Nagydíjtól lelassítják az F1-es kerékcseréket
Az FIA szigorít a kerékcserére vonatkozó szabályokon, és a Magyar Nagydíjtól kezdve több fázis teljesítésére is minimumidőt ír elő. Helmut Marko, a bokszutcában általában leggyorsabb Red Bull tanácsadója szerint a Mercedes panasza volt a kiváltó ok.
A Red Bull szerint is Russell lesz Hamilton csapattársa jövőre
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az egyetlen logikus lépésnek tartaná, ha a Mercedes jövőre lecserélné Valtteri Bottast a jelenleg a Williamsnél versenyző George Russellre, miközben egyre több a finn pilóta távozásáról szóló sajtóhír.
Pérez túlszárnyalja a Red Bull elvárásait, amit elődjének is köszönhet
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke és az általában rendkívül szigorú Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója is nagyon dicsérte Sergio Pérez teljesítményét. A mexikói versenyző a jelenleg tesztpilótaként tevékenykedő Alexander Albon szerepét emelte ki.
Verstappent ingerültté tette Hamilton véleménye, Marko viszont egyetért vele
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanúgy vélekedik a jelenlegi erőviszonyokról, mint a Mercedes hétszeres világbajnoka, és fáj neki, hogy csak ilyen kicsi az előnyük a világbajnoki pontversenyben.
A Red Bull megelégelte Cunoda botladozását, másik országba küldte a japánt
Helmut Marko, a Red Bull kérlelhetetlen tanácsadója nem nézi tovább tétlenül, hogy Cunoda Juki nem úgy teljesít, ahogy kellene neki, és országváltásra kötelezte a japánt.
Botrányba fulladhat az Azeri GP, a két élcsapat között éleződik a feszültség
Helmut Marko leszögezte, amennyiben a Mercedes feljelenti a Red Bullt Bakuban, ők is így tesznek a címvédővel. Az energiaitalosok tanácsadója, valamint Ross Brawn, az F1 sportigazgatója sem ért egyet Toto Wolffék álláspontjával.
Red Bull: A Mercedes csak blöfföl azzal, hogy botrányt robbant ki Bakuban
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója kételkedik abban, hogy miként azt előrevetítette, a Mercedes valóban meg fogja óvni a hajlékony hátsó szárnyakat az Azeri Nagydíjon. Egy korábbi technikai igazgató eközben az energiaitalos csapat pártját fogja a kérdésben.
Red Bull: A Mercedes nyomás alatt hibára kényszeríthető
Lelkesen nyilatkozott a Monacói Nagydíj után Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, úgy vélte, Max Verstappen sikere lendületet adhat a fiatal pilótának és hibákba hajszolhatja a Mercedest.
A Red Bull tanácsadója mérges Cunodára
Helmut Marko nem tűrte szó nélkül a japán újonc újabb hibáját, miközben Cunoda Juki még a két héttel ezelőtt történtek miatt kért bocsánatot.
Nem a Red Bull trükkös szárnyának betiltása dönti el az idei vb-címet
Az FIA szabálymódosítással vette elejét annak, hogy a Red Bull a szezon egésze során használhassa trükkös hátsó szárnyát, az energiaitalos csapat azonban nem esik kétségbe, mondván nem ezen fog eldőlni a világbajnoki cím sorsa.
Verstappen magának okozta a zavart a kerékcserénél
A holland úgy érzi, Hamilton gyorsabb volt nála, semmivel sem tudta volna megakadályozni a győzelmét. A lassú bokszkiállása az ő hibája volt.
Red Bull: A leggyorsabb kör mellett a győzelmet is elvették Verstappentől a felügyelők
A McLaren tagadja, hogy Verstappen feltartására utasította Norrist
A Red Bull tanácsadója egyértelmű célzást tett rá, hogy a McLaren a Mercedest akarta segíteni a Portugál Nagydíj időmérőjén azzal, hogy Max Verstappen feltartására utasította Lando Norrist, a wokingiak azonban tagadták ezt, és elmondták, miért mondták pilótájuknak a rádión azt, amit.
A Mercedes kulcsembere magától ment át a Red Bullhoz, de csak mert Lauda már nem él
Érdekes részleteket osztott meg Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója a nemrég bejelentett sztárigazolásukról és elhintette, hogy a jövőben még több szakembert csábíthatnak át magukhoz.
A Red Bull és a Mercedes egymást gyengítheti jövőre
A Red Bull tanácsadója szerint elképzelhető, hogy a tervezettnél később állnak át teljesen a jövő évi autó fejlesztésére. Mindennek a Mercedesszel vívott ádáz csata az oka, és ha a címvédő istálló is így tesz, az mindkét csapatnak visszaüthet.
Marko szerint egyértelműen Pérez hibázott, amikor ütközött Oconnal
Annak ellenére, hogy a két érintett megegyezett abban, hogy egyikük sem tehető felelőssé az Emilia Romagna Nagydíj első szabadedzésén történt ütközésért, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, a csapat pilótája, Sergio Pérez hibázott, amikor összeért Esteban Oconnal.
Marko szabályok helyett fallal akadályozná meg a pályaelhagyást
Nem akar keseregni Lewis Hamilton bahreini győzelmén a Red Bullt képviselő Helmut Marko, de ha rajta múlna, véget vetne a folyamatos vitának a pályaelhagyásokról.
A Red Bull műszaki hibája nélkül Hamiltonnak esélye sem lett volna Bahreinben?
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, hogy körönként mekkora időveszteséget eredményezett Max Verstappennek a Bahreini Nagydíjon fellépő technikai probléma. Enélkül a holland pilóta alighanem képes lett volna kivédeni a Mercedes taktikai húzását.
Marko: Vettel jobban járt volna, ha visszavonul, de nem hallgatott rám
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, Sebastian Vettel jobban járt volna, ha kihagyja az idei szezont, Max Verstappent már Lewis Hamilton szintjére taksálja, de van, amiben még mindig a hétszeres világbajnokot tartja jobbnak.
Räikkönen körül piruettezett, de Marko szerint Cunoda szenzációsan vezet
Nagy feltűnést keltett az előszezoni teszteken az Alpha Tauri újonca, Cunoda Juki, aki még a rendre kritikus Helmut Marko elismerését is kivívta. A futamokon is sikeres lehet.
Marko: Pérez a futamokon nagyon közel lesz Verstappenhez
Sergio Pérez már a bahreini teszten megmutatta a Red Bull tanácsadójának, hogy mennyire is jó valójában, Helmut Marko ezért arra számít, hogy a mexikói a futamokon már a szezon kezdetétől fogva megnehezítheti Max Verstappen dolgát.
Red Bull: Felzárkóztunk a Mercedeshez, ilyen jó tesztelésünk még nem volt
Ígéretesen alakult a tesztelés a Red Bull számára, de Helmut Marko szerint még mindig a Mercedes az esélyes a Forma-1-ben, viszont a saját autójukat kiszámíthatóbbnak tartja a címvédőénél.
Hivatalos: A Red Bull 2024 végéig használhatja a Honda F1-es motorját
Ahogyan arra számítani lehetett, a Red Bull megegyezett a Hondával arról, hogy a motorszabályok 2022-től történő befagyasztásával tovább használja a japánok erőforrásait.
Red Bull: Hamilton túl sokba kerül a Forma-1-nek
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, a kiadások további csökkentésének érdekében a pilóták fizetésének is bele kellene tartoznia a költségvetési korlátba. Az F1 Commission csütörtöki ülésén ez is téma volt.
A Red Bull elismerte, Verstappen távozhat, ha nem küzdhet a Mercedesszel
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója megerősítette, Max Verstappen szerződésében van egy teljesítményalapú kilépési záradék, aminek megvalósulása esetén már 2021 végén távozhat a csapattól. Ha ez megtörténik, minden bizonnyal a Mercedesnél fog kikötni.
A Red Bull kihasználná a Hamilton körüli zűrzavart
Helmut Marko bízik benne, hogy a Lewis Hamilton szerződése körül kialakult helyzet a Red Bull malmára hajtja a vizet. Tanácsadójuk optimista saját csapatát illetően.
A Red Bullnak jól jött, hogy az Aston Martin elhagyta őket
Az Aston Martin gyári csapatának indulásával megszűnt az együttműködés az autómárka és a Red Bull között, Helmut Marko elárulta, a jelenlegi helyzetben ez még jókor is jött nekik.
Jövő héten eldőlhet a Red Bull jövője a Forma-1-ben
Nagyon fontos szavazást tart a Forma-1 a csapatok, az FIA és a gyártók részvételével a jövő héten. Amellett, hogy a döntés a sportág rövid távú jövőjére is komoly hatással lesz, dönthet a Red Bull sorsáról is.
Vettel az Aston Martinnal sem lesz veszélyes a Red Bullra, véli Marko
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko reméli, hogy Sebastian Vettel visszanyeri régi formáját a Forma-1-ben, de ha így is lesz, akkor sem számít arra, hogy a négyszeres világbajnok veszélyes lesz korábbi csapatának tempójára.
Marko elismerte, a Red Bull lekéste Vettel szerződtetését 2021-re
Helmut Marko elismerte, eleinte arra számítottak, hogy Alexander Albon versenyez majd a Red Bullnál 2021-ben is, majd amikor kiderült, hogy a thai pilótát le kell cserélni, Sebastian Vettel már leszerződött az Aston Martinnal.
Bizalmasa szerint Vettel vesszőfutása egyetlen eseményre vezethető vissza
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel a mai napig jó kapcsolatot ápoló Red Bull-tanácsadó szerint egyetlen esemény vezetett el oda, hogy a német pilóta az elmúlt két évben tudása alatt teljesített.
Lebukott a Red Bull: korábban döntöttek Albon elküldése mellett, mint mondták?
Érdekes magyarázatot adott a Red Bull tanácsadója arra, hogy miért készítették el Sergio Pérez szerződtetésének bejelentéséhez a képet még azelőtt, hogy eldöntötték volna, lefokozzák Alex Albont.
A Red Bull már nem zárja ki, hogy saját motorral versenyezzen az F1-ben
A Forma-1 következő motorgenerációjának érkezésétől lehetséges, hogy a Red Bull is teljesen önállósodjon, és saját erőforrást építsen. Ehhez a Honda lehet az első lépés.
A Red Bull kész kölcsönadni más csapatoknak a lefokozott Albont
Alex Albon jövőre a Red Bull teszt- és tartalékpilótája lesz, utóbbi pedig azt jelenti, hogy akár versenyen is láthatjuk. A bikások azonban nem csak saját két istállójuk pilótáinak helyetteseként, hanem más csapatok beugrójaként is el tudják őt képzelni.
Red Bull: A Honda-motor erősebb lesz, a Mercedesnek gondjai vannak
Újra támadásba lendül a Red Bull az F1-es világbajnoki cím érdekében, és Helmut Marko szerint a továbbiakban sem mondanának le a várhatóan erősebbé váló Honda-motorról.
Mateschitz: Pérez nem a pénze miatt kapott ülést a Red Bullnál
Noha jelentős szponzori háttérrel rendelkezik, a Red Bull Forma-1-es istállójának tulajdonosa szerint ez egyáltalán nem játszott szerepet Sergio Pérez szerződtetésében.