hegymászó

címke rss

Nyolc hegymászó tűnt el India második legnagyobb hegyén

Egy indiai katonai forrás szerint megtalálhatták az India második legmagasabb hegyén eltűnt nyolc hegymászó közül ötnek a holttestét.

Egy brit hegymászó a legújabb áldozat a Mount Everesten

Nagyvilág2019.05.25, 15:34

Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, az elmúlt időszak kedvező időjárása miatt tolonganak az emberek a világ legmagasabb hegyén, a Mount Everesten. Ennek azonban súlyos következménye van, a brit Robin Fisher ugyanis idén a 10. áldozat már a világ legmagasabb pontján. 

Tolonganak a hegymászók a Mount Everesten, halálos áldozatai is vannak a tömegnek

Travelo2019.05.24, 11:54

Több mint kétszáz hegymászó vágott neki a Mount Everest megmászásának. Szerdán ragyogott a nap, minden tökéletesnek tűnt, úgyhogy Nepálból és Kínából is érkeztek a mászók. A meglepetés a hegyen érte a tömeget, ugyanis szó szerint sorba kellett állni, hogy feljussanak.

Dugó a Mount Everesten: kétszáz hegymászó a csúcs előtt - fotó

Nagyvilág2019.05.23, 16:19

Egymás sarkában a hegymászók a Mount Everesten. Legalább kétszázan várakoznak arra, hogy meghódítsák a 8848 méter magas hegycsúcsot – írja a The Himalayan Times.

Meghalt a világ 3 legjobb hegymászója: David Lama, Jess Rosskelley és Hansjörg Auer

Life.hu2019.04.21, 10:21

A világ legjobbjai közé sorolt három hegymászó, David Lama, Jess Rosskelley és Hansjörg Auer a kanadai Howse Peakre tartott, és a csúcsra próbáltak meg feljutni. 

Nyáron már nemcsak a csúcsra törőktől kérnek pénzt a Fudzsin

Travelo2019.03.08, 14:35

Idén nyártól a Fudzsira kirándulóktól is pénzadományt kérnek, nemcsak azoktól, akik a hegy csúcsára akarnak felmászni - jelentették be csütörtökön a helyi prefektúrák.

Hegymászók holttesteit hozzák le a Mount Everestről

Tudomány2019.01.27, 10:22

Tizenhat holttestet találtak a Mount Everest  8000 méter feletti csúcsánál. A holttesteket a közeljövőben hozzák le a Kínai Hegymászócsapat tagjai. 

Átvágták két túrázó nő torkát az Atlasz-hegységben

Nagyvilág2018.12.18, 13:06

Holtan találtak két túrázó nőt hétfőn a marokkói Magas-Atlaszban, egy, a túrázók körében népszerű kirándulóhely közelében - írta a Guardian. 

Érdemrendet kapott a román védelmi minisztertől egy erdélyi magyar hegymászó

Nagyvilág2018.11.03, 11:45

Érdeméremmel tüntette ki Török Zsolt aradi magyar hegymászót Mihai Fifor román védelmi miniszter - közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. A hegymászó két társával október 18-án jutott fel a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra.

Levágták és ellopták Erőss Zsolt emléktábláját a székelyföldi hegycsúcsról

Nagyvilág2018.10.10, 06:51

Ismeretlenek levágták és ellopták azt az emléktáblát, amelyet a Békás-szorosban levő Oltár-kő tetején állítottak Erőss Zsolt hegymászó emlékére barátai 2013 júliusában, másfél hónappal az után, hogy a hegymászó eltűnt a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása után. 

Meghalt egy magyar hegymászó a Mont Blanc-on

Nagyvilág2018.07.31, 13:14

Kőomlás miatt meghalt egy 40 éves magyar hegymászó hétfőn Olaszországban, a Mont Blanc olasz oldalán, a 3773 méter magas Aiguille Noire de Peuterey hegyen.

Meghalt egy hegymászó a Yosemite Nemzeti Parkban

Nagyvilág2018.05.23, 11:48

Egy férfi meghalt, miután hegymászás közben megcsúszott a vizes köveken, és a mélybe zuhant. A holttestére másnap találtak rá.

Elhunyt a 27 éves hegymászó, Simone La Terra: balesetet szenvedett

Life.hu2018.05.01, 18:37

Túra során meghalt a Himaláján az olasz származású 37 éves Simone La Terra.

Öt nap után mentettek ki egy szakadékba zuhant hegymászót Ausztriában

Nagyvilág2017.11.09, 12:15

Öt napot töltött egy 30 méter mély sziklahasadékban az ausztriai Dachstein-hegységben egy német hegymászó, akit csütörtökön hajnalban sikerült kimenteni a mélyből.

Meghalt egy fiatal magyar túrázó Ausztriában

Travelo2017.11.24, 13:01

Meghalt egy fiatal magyar túrázó Ausztriában.

Meghalt egy hegymászó a svájci Alpokban

Life.hu2017.08.29, 09:03

Életét vesztette egy magyar hegymászó a svájci Alpokban: többen is végignézték a zuhanását. A férfi szörnyet halt, a többiek sokkot kaptak. 

Több éve eltűnt hegymászók holtestei kerültek elő

Nagyvilág2017.08.23, 21:12

A hegymászók maradványaira Olaszországban, egy gleccseren találtak rá.

Három holttestet találtak a Mount Everesten

Nagyvilág2017.05.28, 15:49

Három indiai hegymászó holttestét találták meg a Mount Everesten.

A világ legkülönlegesebb hegymászói és történetük

Life.hu2017.05.11, 12:46

A hegymászás egyébként is a világ egyik legkeményebb sportja, így nem is csoda, hogy azok is ebben akarják megmutatni erejüket, akikről senki sem gondolta volna, hogy erre képesek lehetnek. Nagyon különleges emberek még különlegesebb történetei következnek.

Első mászókként 7000 méteren éjszakáztak Klein Dávidék az Everesten

Sport2017.04.25, 10:01

Már a C3-as táborban is eltöltött egy éjszakát a Magyar Everest Expedíció 2017 két hegymászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik első magyarként oxigénpalack nélkül juthatnak fel a világ legmagasabb hegyére.

Télen, oxigénpalack nélkül az Everestre?

Sport2017.02.15, 16:04

A zord időjárás miatt feladta rekordkísérletét a Mount Everesten Alex Txikon spanyol hegymászó. Ő akart lenni az első, aki expedícióját teljes egészében télen bonyolítva és oxigénpalack nélkül mássza meg a világ legmagasabb, 8848 méteres hegyét.

A világ legfiatalabb rekorderei

Life.hu2017.01.29, 18:03

Van, amit nem lehet elég korán elkezdeni – lásd a következő listánk szereplőit. Ha elég tehetséges az ember (vagy éppen jó családba születik), akkor bizony már tizenévesen is meghódíthatja a világot.

Meghalt egy cseh hegymászó Új-Zélandon

Nagyvilág2016.12.28, 08:33

Több száz métert zuhant, és halálra zúzta magát egy cseh hegymászó Új-Zélandon, a Déli-Alpokban - jelentette szerdán a New Zealand Herald című, helyi napilap.

Klein Dávid: „A magánéletem olyan, mint a hegymászás"

Life.hu2016.08.09, 15:08

A hegymászó nemrég érkezett vissza a világ második legmagasabb hegyéről, a K2-ről, ahol visszavonulót kellett fújnia és lemondania a csúcstámadásról. Dáviddal sikerről, kudarcról és magánéletről is beszélgettünk.

Egy 34 éves tanárnő vesztette életét a Himalája Halálzónájában

Life.hu2016.05.31, 12:29

Maria Strydom nagyon szerette volna megmászni a Mount Everestet. Férjével, Robert Gropel hegymászóval ugyan elérték a 8000 métert, de a nő mégis életét vesztette. Halálát a magashegyi betegség okozta. 

Bravúr! Neszmélyi Emil feljutott a Mount Everest csúcsára

Life.hu2016.05.24, 15:25

A hegymászó a hétvégén első magyarként északról, a hegymászók által jóval veszélyesebbnek ítélt útvonalon jutott fel a Mount Everest csúcsára - közölte az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.

Kancsendzönga, az alattomos halálhegy

Archívum2016.05.20, 20:32

Hiába a Mount Everest a Föld legmagasabb hegycsúcsa, mégsem ez a legveszélyesebb – a halálozási statisztikák szerint a nyolcezresek több csúcsa is messze lehagyja, többek között az a Kancsendzönga is, ahol 2013. május 21-én Erőss Zsolt és Kiss Péter is meghalt. 

Erőss Zsolt felesége, Hilda: "Ágyban, párnák között szeretett volna meghalni, nem a hegyen"

Life.hu2016.05.20, 20:40

Idén lesz harmadik éve, hogy Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán. A szomorú évforduló kapcsán Zsolt feleségével, Hildával beszélgettem, aki emlékeztetett arra is, hogy május 25-én lesz 14. éve, hogy Zsolt első magyar hegymászóként meghódította a Mount Everest csúcsát.

Négyéves kislány az internet kedvenc hegymászója

Life.hu2016.03.29, 15:25

A négyéves Hadlie Brechler több sziklát mászott meg, mint a legtöbbünk, ezért nem is csoda, hogy a sziklákon vigyorgó kislány fotói körbejárták a netet.

12 éves kislány hódította meg az Aconcaguát

Sport2016.02.09, 16:39

Világrekordot állított fel egy 12 éves alpinista, a barcarozsnyói Dor Geta Popescu, aki megmászta az argentínai Aconcagua 6962 méteres csúcsát, ezzel világelső lett korosztályában.

Meghalt egy magyar hegymászó Új-Zélandon: 31 éves volt

Life.hu2016.02.02, 14:31

Egy magyar sziklamászó veszett oda az új-zélandi Rolleston-hegyekben helyi idő szerint hétfő reggel fél nyolckor.

Húszezer kilométerről kért segítséget és túlélte

Nagyvilág2016.01.11, 13:22

A brit parti őrségnek adott le vészjelzést egy 64 éves hegymászó, aki Új-Zélandon került bajba.

Meghalt a világ egyik legjobb női hegymászója

Life.hu2015.12.22, 11:53

Tanigucsi Kei hétfőn tűnt el hazájában, Hokkaidó sziget egyik hófödte hegycsúcsán.

Kelin Dávid életveszélyes csúcsokra vágyik

Life.hu2015.10.29, 16:46

A hegymászó két olyan csúcsra készül, a K2-re és az Annapurnára, amelyeken még nem járt magyar hegymászó.

Meghalt Benedek Zoltán hegymászó - Leereszkedés közben zuhant le

Life.hu2015.10.03, 09:39

Csütörtökön este meghalt Benedek Zoltán osztrák állampolgárságú hegymászó Nepálban, a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsa, a Manaszlu sikeres meghódítása után.

Meghalt Benedek Zoltán hegymászó

Sport2015.10.03, 11:04

Meghalt Benedek Zoltán osztrák állampolgárságú hegymászó Nepálban, a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsa, a Manaszlu sikeres meghódítása után.

Bréking! Klein Dávid felért a Manaszlu csúcsára

Life.hu2015.10.01, 16:12

A hegymászó idén valóra váltotta az egyik álmát és megmászta a 8156 méter magas Manaszlut, a Föld nyolcadik legmagasabb hegyét.

Alex Honnold: „Elég ciki lenne beleesni egy gleccserszakadékba"

Life.hu2015.09.30, 17:35

Az amerikai sziklamászó sztár, rendíthetetlen nyugalommal, biztosítókötél nélkül hódítja meg a legmeredekebb sziklafalakat, pedig tisztában van vele, egy rossz döntés, és abban a pillanatban véget ér az élete.

Sokkoló hír! Láb nélküli hegymászó nem mehet a Himalájára

Life.hu2015.09.29, 16:00

A nepáli kormány Himalája-törvényjavaslata kiütötte a biztosítékot azoknál a hegymászóknál, akik álmaikat, bármi áron meg szeretnék valósítani.

Két 1970-ben eltűnt japán hegymászó maradványait azonosították Svájcban

Life.hu2015.08.07, 08:27

Két 1970-ben eltűnt japán hegymászó maradványait azonosították a svájci Matterhornnál.

Sterczer Hilda: „Nem találnám már meg a hegyen Zsoltot"

Life.hu2015.07.20, 15:41

Erőss Zsolt hegymászó özvegyéről olyan hírek láttak napvilágot, hogy arra a hegyre indul, ahol a férje éltét vesztette. Hildával erről és talpra állásról, újrakezdésről beszélgettünk.

Oda készülnek, ahol magyar még nem járt

Sport2015.06.16, 19:10

A világ második legmagasabb hegycsúcsa, a 8611 méter magas K2 oxigénpalack nélküli meghódítására készül a nagyváradi Varga Csaba és a békéscsabai Suhajda Szilárd, akik szerdán indulnak el Budapestről a mintegy két hónapos expedícióra.

A nepáli földrengés egy magyar hegymászó szemével – Exkluzív interjú egy Nepálból hazaérkező hegymászóval

Life.hu2015.04.29, 16:53

Csombordi Tibor Mécs László csapatával járt Nepálban, ahol az Island Peak csúcsát próbálták meghódítani. Ők már túl voltak a mászáson, amikor Katmanduban megmozdult a lábuk alatt a föld.

Legalább három magyar hegymászó van Nepálban

Life.hu2015.04.25, 20:29

  Az M1 úgy tudja, legalább három magyar hegymászó volt szombaton a földrengés idején Nepálban, egyikük jelezte, hogy nem történt baja, a másik két hegymászóról azonban nincsenek információk.

Tíz hegymászó meghalt Nepálban

Nagyvilág2015.04.25, 16:07

Legalább tíz külföldi hegymászót ölt meg Nepálban a Mount Everest csúcsára vezető déli mászóútvonalon végigsöprő lavina, amelyet a helyi idő szerint szombat dél körül bekövetkezett nagy erejű földrengés idézett elő. Magyar hegymászók is lehettek a tragédia idején a Mount Everesten.  

60 métert zuhant a hegymászó a jégfalról

Life.hu2015.04.26, 06:34

Karlis Bardelis hegymászó túlélte a 10 méteres zuhanást, a fején lévő kamera pedig megörökített a vérfagyasztó pillanatot.

A legidősebb Mount Everest-mászó szeretne lenni egy 73 éves brit férfi

Life.hu2015.03.11, 18:48

Nem semmire vállalkozott Saleem Akhtar, 73 éves brit hegymászó. Mi szurkolunk neki. 

5 emblematikus csúcs, ami évszázadok óta vonzza a hegymászókat

Life.hu2015.02.20, 23:27

Szinte nem telik el úgy egy hónap, hogy ne jelennének meg hírek eltűnt hegymászókkal kapcsolatban, és sokan közülük még életük kockáztatása árán is vállalkoznak a csúcstámadásra. Ezek a drámai hegyek a természet nagyságát, fenségét és ősi erejét testesítik meg, ám meghódításuk még a profiknak is gondot okozhat!

Így jógázik a világ legjobb hegymászója

Life.hu2015.02.07, 10:34

Alex Honnold megmutatta, milyen egy szikla peremén jógázni és egy könnyed ászanába dobta magát.

Eltűnt egy magyar túrázó

[origo] utazás2015.01.26, 11:02

Karintiában eltűnt egy magyar túrázó. A 37 éves férfinak vasárnap veszett nyoma a Bad Kleinkirchheim községnél lévő, 2305 méteres Moschelitzen megmászása közben.

Klein Dávid: "Csak szenvedne, aki belém szeret"

Life.hu2014.11.08, 17:56

Klein Dávid tavasszal oxigénpalack nélkül próbált feljutni a Mount Everest csúcsára, és bár nem sikerült neki, oxigénpalack nélkül ő jutott legközelebb a csúcshoz. A Life.hu-nak őszintén mesélt legközelebbi expedíciója felkészülési időszakáról, és hogy miért kerüli el a szerelmet.    

Halálos hóvihar a Himaláján – ki a felelős?

Life.hu2014.10.18, 13:42

A nepáli kormányfő a hibás időjárás-előrejelzést és a hiányos szabályozást okolja a himalájai szerencsétlenségekért. A hóviharban legalább 32 ember vesztette életét. Most már minden hegymászó biztonságban van.

Hatvan hegymászót mentettek meg a Himaláján

Nagyvilág2014.10.18, 11:25

A nepáli hegyi mentők lehoztak a hegyről újabb hatvan hegymászót, így már összesen 289 ember van biztonságban. A viharokban és lavinákban legalább 39 ember vesztette életét.

A hegyi vezetők a „halálba terelték” a hegymászókat a Himaláján

Nagyvilág2014.10.17, 14:44

A rosszul felszerelt nepáli hegyi vezetőket vádolja legalább 29 hegymászó haláláért egy brit túlélő.

Klein Dávid: "A hegyen könnyű meghalni"

Life.hu2014.06.12, 20:10

Klein Dávid hegymászó hazaért, és bár nem sikerült feljutnia a Mount Everest csúcsára, így is büszkék lehetünk rá, hiszen idén, oxigénpalack nélkül ő jutott legközelebb a csúcshoz. A Life.hu újságírójának exkluzív interjút adott.

Csillagot neveztek el Erőss Zsoltról

Life.hu2014.05.29, 17:12

A Piszkéstetői Obszervatóriumban felfedezett kisbolygók közül tavaly óta újabb 14 kapott sorszámozott és magyar vonatkozású nevet, így Erőss Zsoltról is csillagot neveztek el.

Csalással jutott fel egy nő a Mount Everestre?

Life.hu2014.05.28, 13:05

Wang Jing kínai hegymászónőt azzal gyanúsítják, hogy megszegte a hegymászó tradíciót.

Klein Dávid befejezte! Idén nem lesz több csúcstámadás

Life.hu2014.05.27, 16:20

Az időjárási viszonyok meggátolják Klein Dávidot abban, hogy idén még egyszer megpróbálja megmászni a Mount Everestet palack nélkül.

Sokkoló videót készített a szakadékba zuhant hegymászó

Life.hu2014.05.21, 20:40

John All videóra vette, ahogy egy mély gleccserszakadékban földet ért.

Egy éve tűnt el a "Hópárduc" - Erőss Zsoltra emlékezünk

Life.hu2014.05.21, 08:45

Május 21-én éppen egy éve, hogy Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzönga hegycsúcsán. A magyar hegymászás legkiemelkedőbb alakját a végzete ott érte, ahová mindig is vágyott. 

Kimentették a gleccserhasadékba zuhant hegymászót

Sport2014.05.20, 08:40

Szerencsésen kimentették John All amerikai hegymászót, aki hétfő délben szenvedett balesetet a Himalájában található hegycsúcs, a 7200 méter magas Himlung kettes tábora környékén.

Befejeződött az eltűnt hegymászó keresése

Life.hu2014.05.16, 16:06

Nem keresik tovább Princzkel Tamást Nepálban, aki rejtélyes körülmények között tűnt el a Mount Everest lábánál.  

Klein Dávidnak még várni a kell a csúcstámadásra

Life.hu2014.05.15, 17:20

A Mount Everest csúcsára készülő hegymászónak kötélidegekre van szüksége ahhoz, hogy ne viselje meg a várakozás. 

Marcipánt nyalogatva indul a csúcsra Klein Dávid

Life.hu2014.05.13, 12:59

Pár nap és Klein Dávid megindul a csúcsra. A hegymászó elmesélte, milyen trükköket vet be a csúcstámadáskor.

Klein Dávid tudatos környezetvédő

Life.hu2014.05.08, 19:11

Egyre nagyobb gondot jelent a szemét a Himaláján, ezért Klein Dávid mindent megtesz azért, hogy ő ne hagyjon ökológiai lábnyomot a hegyen.

Íme Klein Dávid szelfije a kettes táborból

Life.hu2014.04.30, 17:05

Dávid kedden felért a Mount Everest kettes táborába, ahol még egy fotóra is maradt ereje.

Egy kutya is meghódította a Mount Everestet

Life.hu2014.04.29, 15:28

A hegymászók után Rupee kutyus is elérte az alaptábort. A cuki jószág természetesen a gazdájával indult a hegy meghódítására.

Klein Dávid elindult a második megmérettetésre

Life.hu2014.04.28, 12:58

Vasárnap ismét útnak indult Klein Dávid az alaptáborból. A cél, hogy az egyes táborban töltsön egy éjszakát, majd feljusson a kettes táborig.

Klein Dávid: "Szárnyalok a boldogságtól"

Life.hu2014.04.23, 21:28

Klein Dávidot az alaptáborban értük el műholdas telefonon, ahonnan exkluzív interjút adott a Life.hu újságírójának. A hegymászó hangja vidáman csengett és egyáltalán nem lehetett érezni rajta, hogy kedden már 7000 méteren járt a Himalája csúcsai között.

Klein Dávid 7000 méteren!

Life.hu2014.04.22, 15:05

Remek hírek érkeztek a Mount Everest csúcsára készülő Klein Dávidról, aki jól halad az akklimatizációval és már 7000 méteres magasságban is járt.  

Elérte a Mount Everest alaptáborát Klein Dávid

Life.hu2014.04.15, 13:49

Klein Dávid bár enyhe fejfájással és légszomjjal küzdött, most érkezett a friss hír, hogy sikerült elérnie a Himalája alaptáborát.

Klein Dávid megérkezett Katmanduba

Life.hu2014.04.09, 15:12

A Mount Everest megmászására vállalkozó Klein Dávid elérte az első állomást, és megérkezett Nepálba.

Így edz Klein Dávid az Everestre

Life.hu2014.04.02, 21:28

A hegymászó elárulta különleges edzésprogramját, amely segíti abban, hogy sikerüljön megmásznia a világ legmagasabb csúcsát.

A Mount Everestre készül Klein Dávid

Life.hu2014.03.27, 15:20

A hegymászó oxigénpalack nélkül szeretné megmászni a világ legmagasabb hegyét .

Ilyen Batman szuperkötele a valóságban

Techbázis2014.03.25, 16:45

Az elektromos mászógép több embert is képes a magasba rántani egyetlen gombnyomásra.

Zenét írtak Erőss Zsolt emlékére

Life.hu2014.02.19, 16:58

A Kancsendzöngán elhunyt hegymászónk tiszteletére Gyöngyösi Levente írt zeneművet Sinfonia concertante 4 ütőjátékosra és zenekarra címmel – számol be a 4bakancs.com

Erőss Zsolt lehet az év hegy- és sziklamászója

Life.hu2013.11.29, 12:49

Egy szakportál az év legjobbjait keresi, a jelöltek között szerepel a 45 évesen elhunyt Erőss Zsolt is.

Négyezres csúcsokat vesz célba Erőss Zsolt özvegye

Life.hu2013.11.26, 15:26

Férje, Erőss Zsolt tragikus halála után sem mond le a hegymászásról Sterczer Hilda. Az özvegy a két ünnep között újra nekivág a hegyeknek: az Alpokban két társával valószínűleg négyezres csúcsokat vesznek majd célba.

Smaragdokra és rubintokra bukkant egy fiatal hegymászó a Mont Blanc-on

Nagyvilág2013.09.26, 20:44

Több mint százezer euró (mintegy 30 millió forint) értékben talált drágaköveket a Mont Blanc egyik gleccserén egy fiatal francia hegymászó.

Lezárták a nyomozást Erőss Zsolték ügyében

Life.hu2013.09.04, 22:33

Nem nyomoz tovább a rendőrség a két magyar hegymászó Kancsendzöngán történt halála miatt.

Sportcsarnok is őrzi Erőss Zsolt emlékét

Life.hu2013.08.02, 14:49

A Kancsendzöngán eltűnt magyar hegymászóról nevezték el a csíkszeredai sportcsarnokot.

Feljelentést tettek Erőss Zsolt és Kiss Péter halála miatt

Life.hu2013.07.19, 10:59

Feljelentést tett Neidenbach Ákos hegymászó a Legfőbb Ügyészségen Erőss Zsolt és Kiss Péter halála miatt.

Még mindig hazavárja özvegye Erőss Zsoltot

Life.hu2013.07.09, 12:15

Eszével hiába fogja fel, hogy a férje meghalt, Sterczer Hilda a mai napig lelke mélyén arra vár, hogy férje betoppan az ajtón.

Emléktáblát avattak Erőss Zsolt emlékére

Itthon2013.07.08, 16:58

"Üzenem az otthoni hegyeknek ...A víz szalad, a kő marad, a kő marad..." - áll az Oltár-kő tetején elhelyezett táblán.

Hat hegymászó halt meg Olaszországban

Nagyvilág2013.06.23, 19:20

Hat hegymászó vesztette életét két különböző hegyi balesetben két egymáshoz közeli helyszínen vasárnap Dél-Tirolban, az olasz Alpokban.

Bírálja Erőss Zsolt anyukája az expedíció-vezetőt

Life.hu2013.06.06, 20:21

Élesen kritizálta Erőss Zsolt édesanyja a Kancsendzönga-expedíció vezetőjét. Az asszony szerint Kollár Lajos bajtársiatlan volt.

"Kiss Pétert a szíve vitte vissza Erőss Zsoltért"

Life.hu2013.06.05, 13:32

Kiss Péter még ma is élne, ha nem fordul vissza Erőss Zsoltért - mondta az expedíció vezetője, aki június 4-én tért haza.

Íme az utolsó képek Erőss Zsoltékról

Life.hu2013.06.02, 20:53

Nagy valószínűséggel túl kevés vizet vitt magával Erőss Zsolt a Kancsendzöngára és a dehidratálódás okozhatta halálát. Legalábbis ez derül ki expedíció vezetőjével, Kollár Lajossal készült interjúból. Időközben publikussá váltak a csúcson készült utolsó fotók a két hegymászóról.

Örökre a Himaláján ragadnak Erőssék

Life.hu2013.05.29, 15:03

Kedden megpróbálták megkeresni Erőss Zsolt és Kiss Péter holttestét, de az iszonyatos szél miatt csak 7700 méterig jutott a helikopter. Közben szerda este a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete gyertyagyújtással emlékezik meg két hegymászónkra, Budapesten.

Erőssékért égett a gyertya Erdélyben

Sport2013.05.29, 07:25

Forrás: MTI / Bíró István  

Kopjafával emlékeznek Erőss Zsoltékra

Life.hu2013.05.28, 18:34

A Bükkben állítanak kopjafát a Nemzeti Park munkatársai a Himalájában eltűnt Erőss Zsoltnak. Társának, Kiss Péternek pedig a Kékestetőn állítanak örök emléket.

Munkát keres Erőss özvegye

Life.hu2013.05.26, 11:15

Alamizsnát nem kér, viszont munkát keres Erőss Zsolt özvegye, aki férje tragikus halála után hirtelen családfenntartó lett.

Nem fizet a biztosító Erőss Zsolt családjának

Life.hu2013.05.24, 11:16

Annak ellenére, hogy Erőss Zsoltnak volt biztosítása, az osztrák cég mégsem fizet semmit az özvegyének.

Két kiváló hegymászónktól búcsúzhatunk

Life.hu2013.05.23, 08:33

Erőss Zsolt és Kiss Péter május 20-án, 24 órás folyamatos mászás után hétfőn jutott fel a Nepál és India határán álló, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sohasem mesélik el legutolsó kalandjukat: a mentésükre indított serpák nem találták meg őket, ezért a mentőakciót lefújták, rádiójuk nem válaszol, s jön a monszun, ami mindent behavaz.

Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról

Nagyvilág2013.05.22, 08:47

Erőss Zsolték nem adtak életjelet magukról, és az expedíció vezetőjét sem sikerült elérni. Hétfőn Erőssék sikeresen meghódították a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát, de azután katasztrófák sora érte az expedíciót. Egy nagy lavina elvitte a 2-es tábort, a leereszkedéskor pedig egy koreai és egy bangladesi hegymászó életét vesztette.

Életveszélyes expedícióra készül Erőss Zsolt

Life.hu2013.03.28, 17:12

A Hópárducnak becézett hegymászó a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsára indul március végén. A félelemről és veszélyekről a Life.hu újságírójának mesélt.

Felvette a zuhanását egy hegymászó

[origo] utazás2013.03.13, 09:31

Mark Roberts Wales egyik legmagasabb csúcsát akarta meghódítani, de a kaland majdnem tragédiába torkollott. Roberts ugyanis mászás közben megcsúszott, és több mint 30 métert sodródott lefelé a meredek hegyoldalon. Végül sikerült megállnia, és könnyű sérülésekkel megúszta a kalandot, de közben rögzítette a zuhanást a sisakjára erősített kamerával.

Előző
  • 1
  • 2
Következő