hazaárulás

címke rss
Hitler hisztérikusan zokogott, és öngyilkos akart lenni

Hitler hisztérikusan zokogott, és öngyilkos akart lenni

Kilencvenöt éve, 1923. november 8-án este a müncheni Brügerbaukeller sörözőben gyűlést tartó Gustav von Kahr, a bajor kormány teljhatalommal felruházott kormánybiztosának beszéde közben kicsapódott az ajtó, és a zsúfolásig megtelt csarnokba a kezében revolvert szorongató Adolf Hitler nyomult be, SA rohamosztagosai gyűrűjében. Tumultuózus jelenetek, lökdösődés, valamint pokoli hangzavar közepette Hitler a szónoki pódium felé tört, és egy székre, majd arról egy asztalra felpattanva pisztolyával többször is a mennyezetbe lőtt. Így vette kezdetét az ekkor még csak szárnyait bontogató náci párt és fanatikus vezére, Adolf Hitler erőszakoss ...

Súlyos következményei lehetnek a Migration Aid párttá alakulásának

Itthon2018.08.24, 12:57

A Soros György alapítványai által is támogatott Migration Aid párttá alakul Éjjeli Őrség néven, annak érdekében, hogy elkerüljék a bevándorlási különadó megfizetését. Pártként azonban hazaárulást követhetnek el a bevándorlásszervezéssel – írja a 888.hu.

Hazaárulással gyanúsítják a volt ukrán elnököt

Nagyvilág2016.11.28, 13:54

Hazaárulással gyanúsította meg hétfőn az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnököt Jurij Lucenko főügyész.

Hazaárulással gyanúsítanak egy német hírblogot

Nagyvilág2015.07.30, 23:30

Hazaárulás gyanújával indított eljárást a német szövetségi ügyészség csütörtökön egy hírblog két újságírójával szemben, amiért az internetes kommunikáció hatósági megfigyelésének szigorításáról szóló titkos terveket bemutató cikkeket tettek közzé.

Letartóztatták Pervez Musarrafot

Nagyvilág2013.04.19, 08:14

A volt pakisztáni elnököt azzal vádolják, hogy hazaárulást követett el. A rendőrség már át is adta a bíróságnak.

Felségárulással vádolják Václav Klaust

Nagyvilág2013.03.04, 18:28

A cseh parlament felsőháza, a szenátus felségárulással, azaz az államfő által elkövetett hazaárulással vádolja Václav Klaus leköszönő államfőt, amiért korrupcióért elítélt embereknek adott kegyelmet, illetve amiért nem írta alá a lisszaboni szerződés kiegészítését az európai mentőövről.

Pakisztánban elítélték a CIA-t bin Ladenhez vezető orvost

Nagyvilág2012.05.23, 14:15

Hazaárulás címén 33 éve börtönre ítélték Pakisztánban azt az orvost, aki segített az Amerikai Hírszerző Ügynökségnek (CIA) Oszama bin Laden rejtekhelyének feltárásában. Az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton a szabadon engedésére szólított fel, mondván munkája amerikai és pakisztáni érdekeket is szolgált.

Hazaárulásért 25 évet kapott az "alvó kémeket" feladó orosz ezredes

Nagyvilág2011.06.27, 14:28

A távollétében 25 év börtönre ítélte a moszkvai katonai bíróság Alekszandr Potyejev orosz hírszerző ezredest. Az ügyészek szerint Potyejev több mint tíz éve működött együtt az amerikai titkosszolgálatokkal.

Hazaárulás gyanújával nyomoznak Romániában Tőkés László ellen

Nagyvilág2010.11.08, 19:55

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség vizsgálódik Tőkés László EP-alelnök ellen Romániában, miután egy román politikus az államhatalom aláaknázásával vádolta meg. A vizsgálat Tőkés székely autónómiáról tett kijelentései miatt indult meg - írja közleményében a romániai magyar politikus, aki feljelentőjét hamis vád miatt szintén fel akarja jelenteni.

Helyreigazítást követel Kundera az ügynököző hetilaptól

Nagyvilág2008.10.23, 13:31

Pert indít Milan Kundera az őt besúgással vádoló cseh hetilap ellen, ha az nem közli le a világhírű író által megfogalmazott helyreigazítást. A Respekt szerint Kundera adta fel a rendőrségnek 1950-ben Miroslav Dvoráceket, aki titkos megbízatással érkezett Nyugatról Prágába. A férfit letartóztatták, és 14 évet ült börtönben hazaárulás miatt.

Hazaárulás miatt ítéltek el egy azeri újságírót

Nagyvilág2008.06.25, 01:38

Tízéves szabadságvesztésre ítélt egy azeri bíróság egy újságírót, mert bűnösnek találta hazaárulás vádjában.

Ellenzékieket ítéltek börtönbüntetésre Grúziában

Nagyvilág2007.08.24, 19:11

Tizenkét oroszbarát grúz ellenzékit három és féltől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek pénteken Tbilisziben hazaárulás és államcsínykísérlet vádjával, egy tizenharmadik személyt kétévi felfüggesztett börtönre ítéltek, miután beleegyezett, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással.

Hazaárulással vádolják a kongói ellenzéki vezért

Nagyvilág2007.03.23, 18:23

Hazaárulással vádolják és elfogatóparancsot adta ki az elnökválasztáson alulmaradt Jean-Pierre Bemba ellen a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Bemba Dél-Afrika kinshasai nagykövetségére menekült. Eközben már legkevesebb 12 halálos áldozata van a Bemba hívei és az elnöki gárda katonái között csütörtök óta tartó összecsapásoknak - közölték pénteken kórházi források.

Bizonyíték nélkül is vizsgálják a romániai magyar minisztert

Nagyvilág2007.03.21, 10:03

Három hónapig lebegtették Nagy Zsolt romániai távközlési és informatikai miniszter ellen egy kémkedési ügy miatt indult vizsgálat folytatását. A döntés csak hétfőn született meg, ráadásul kiderült, annak ellenére javasolták a vizsgálat folytatását, hogy nem találták megalapozottnak a hazaárulás gyanúját. A román kormányfő zsarolásról beszél, a háttérben a román kormánykoalíción belüli hatalmi harcok sejlenek.

Hazaárulással gyanúsítják a romániai magyar minisztert

Nagyvilág2006.12.07, 11:54

Hazaárulásért kezdeményezne büntetőjogi eljárást Romániában Nagy Zsolt kommunikációs és informatikai miniszter, valamint  a lemondott gazdasági és kereskedelmi miniszter ellen Codrut Seres - írja a Népszabadság. A román főügyész a törvény által előírt államelnöki hozzájárulást kéri ehhez.

Amerikai rockzenész fia lett az al-Kaida mindenese

Nagyvilág2006.10.12, 13:45

Hazaárulással vádolják és halálbüntetés fenyegeti azt az amerikai férfit, aki egy zsidó származású kaliforniai rockzenész fiából lett az al-khaidás fenyegető-videók producere. A magát csak "Azzám, az amerikai"- nak nevező férfi, feltehetően valahol Pakisztánban él. Több mint ötven év után ő az első, aki ellen hazaárulás miatt emeltek vádat az USA-ban.

Hazaárulással vádolják az ukrán elnököt

Nagyvilág2004.12.03, 16:28

Hazaárulás miatt indított eljárást Leonyid Kucsma ukrán elnök ellen a legfőbb ügyésznél Viktor Juscsenko. Az ellenzéki jelölt és hívei szerint a távozó államfő szándékosan akadályozza a november 21-i választások miatt kialakult válság rendezését. A választási csalásokkal kapcsolatos panaszokról pénteken dönt az ukrán legfelsőbb bíróság. Eközben az ukrán parlament úgy döntött: kivonják az ukrán katonákat Irakból - ez Kucsma elnök erejének további csökkenését jelenti.

Iszlám szélsőségest üldöz a német rendőrség

Nagyvilág2004.05.27, 13:21

Eltűnt otthonából Metin Kaplan, az önjelölt kölni kalifa, a Törökországnak való kiadatását kimondó bírósági határozat után. A férfit nagy erőkkel keresi a német rendőrség. Kaplant Törökországban hazaárulás miatt körözik, Németországban pedig gyilkosságra való felbujtás miatt ült börtönben. Az általa vezetett szervezetet szeptember 11. után betiltották.

Kibontakozó kémbotrány Guantánamón

Nagyvilág2003.09.25, 18:10

Kémkedéssel vádolják az amerikai hadsereg egyik Guantánamón szolgált arab tolmácsát, egy szintén a táborban szolgáló muszlim lelkészt pedig emellett hazaárulással gyanúsítanak az amerikai katonai hatóságok. Két másik személyt "gyanús tevékenység" miatt helyeztek megfigyelés alá, de még bizonytalan, hogy összefüggenek-e az esetek. A guantánamói támaszponton több száz, többségében Afganisztánban elfogott feltételezett al-Kaidást és tálibot őriznek.

Kuba: Castro tizedeli az ellenzéket

Nagyvilág2003.04.07, 20:33

Államellenes tevékenység, hazaárulás valamint felforgató tevékenység vádjával huszonöt év börtönre ítélték Hector Palaciost a kubai ellenzék vezetőjét.

Börtönre változtatták Öcalan halálos ítéletét

Nagyvilág2002.10.03, 18:11

Életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták Abdullah Öcalan kurd vezér halálos ítéletét, akit hazaárulás vádjával ítéltek el 1999-ben. A döntés formális, mivel a török parlament nyáron eltörölte a halálbüntetést annak a törvénycsomagnak a keretében, amely az ország uniós tagságához szükséges feltételeket teremtette meg.

Hazaárulással vádolják az ellenzék vezérét Zimbabwéban

Nagyvilág2002.02.26, 14:05

A zimbabwei hatóságok szerint az ellenzék vezetője összeesküvést szőtt azért, hogy megölje az elnököt. Az ellenzéki vezető a vádat az 1980 óta hatalmon lévő Mugabe elnök kampányfogásának tartja.

Vádat emeltek az amerikai tálib ellen

Nagyvilág2002.02.06, 08:51

Hivatalosan is vádat emeltek az amerikai John Walker Lindh ellen, aki bin Laden terrorszervezetének fegyveres harcosaként esett fogságba Afganisztánban. A vádpontok között nem szerepel a hazaárulás, de Walker így is háromszoros életfogytiglani börtönbüntetést kaphat.

Enyhítenék az amerikai tálib elleni vádat

Nagyvilág2001.12.20, 15:41

John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter enyhébb váddal állítaná bíróság elé azt az amerikai fiatalembert, aki a tálibok oldalán harcolt az afganisztáni háborúban. John Walkert hazaárulás vádja helyett feltehetően csak a terroristák támogatása miatt fogják majd felelősségre vonni.

Előző
  • 1
Következő