hatóság

címke rss

Csoda Afrikában, három nap után került elő a vadonból egy eltűnt német turista

Nagyvilág2023.10.25, 14:59

Egy német turista tűnt el Zimbabwéban a nemzeti parkban, három nappal később élve és sértetlenül megtalálták - közölte kedden a nemzeti park hivatalának szóvivője.

12 milliárd forint értékű kokaint foglaltak le Puerto Ricóban

Nagyvilág2023.10.13, 10:19

Szövetségi ügynökök 35 millió dollár (12 milliárd forint) értékű kokaint foglaltak le egy hajón, amely zátonyra futott Puerto Rico déli partjainál - közölték csütörtökön a hatóságok.

Egyre nagyobb bajban Shakira: több bűncselekménnyel is vádolják

Tévé2023.09.26, 20:36

A vád szerint 6,7 millió eurót nem fizetett be Shakira.

Házakba betörő, emberekre támadó medvéket kellett megölni Montanában

Nagyvilág2023.09.26, 14:24

Két grizzlymedvét - egy anyát és egy hím kölyköt - fogtak be és altattak el Montanában, miután az állatok rendszeresen konfliktusokba kerültek az emberekkel és táplálkozásuk, valamint szokásaik visszafordíthatatlanul átalakultak. Ezért már nem volt esély arra, hogy természetes közegükbe visszahelyezzék őket és ott életképesek maradjanak.

Kukából kilógó lábat találtak New Yorkban

Nagyvilág2023.09.21, 11:36

Egy kukából kilógó lábat találtak a New York-i Queens városrész egyik parkolójában, egyelőre vizsgálják az esetet. 

Lelőttek egy medvét az Egyesült Államokban, mert megette egy kutya eledelét

Nagyvilág2023.09.07, 12:54

Egy grizzly medvét lőttek le az illetékes hatóságok, miután a hétvégén betört egy házba a West Yellowstone közelében - közölték szerdán a montanai vadvédelmi hatóságok.

Halálos összecsapás tört ki a biztonsági erők és fegyveresek között Mexikóban

Nagyvilág2023.09.05, 07:55

Négy ember meghalt a mexikói-amerikai határon fekvő Matamoros városában fegyveresek és tengerészgyalogosok tűzharcában helyi idő szerint hétfőn.

Pokolgép gyilkolt Mianmarban

Nagyvilág2023.09.04, 09:39

Pokolgép robbant Mianmar keleti, Thaifölddel határos régiójában, hatan, köztük rendőrök és katonák meghaltak, 11-en megsebesültek - közölték hétfőn helyi biztonsági források.

Kigyulladt egy franciaországi üdülő, legalább kilenc ember meghalt

Nagyvilág2023.08.09, 12:30

Tűz ütött ki reggel fél 7 körül az északkelet-franciaországi Wintzenheim üdülőjében, tizenegy ember eltűnt - jelentették be szerdán helyi hatóságok. Később közülük kilenc embert holtan találtak, két embert tovább keresnek. Szinte biztos, hogy ők is meghaltak.

Népszerű turisztikai célpont mellett robbantottak fel egy bombát Németországban

Nagyvilág2023.08.09, 11:26

Négy darab, fel nem robbant második világháborús bombát hatástalanítottak tűzszerészek kedden, a nyugat-németországi Rüdesheim népszerű turisztikai központja közelében - közölték a járás hatóságai.

Több mint 4,7 kilogramm kokaint találtak egy autóba rejtve Szingapúrban

Nagyvilág2023.08.08, 13:33

Több mint 4,7 kilogramm heroint találtak egy szingapúri ellenőrzőpontnál egy Malajziában regisztrált autóba rejtve - közölte a helyi bevándorlási hatóság és a kábítószer-ellenes hivatal.

Eltűnt egy tűzoltó a Naszály-hegy lábánál

Itthon2023.08.02, 09:58

Hétfőn eltűnt egy szabadnapos tűzoltó a Naszály-hegy lábánál, a Gyadai-rét feletti erdőben. 

Legkevesebb negyvenen meghaltak egy pokolgépes merényletben Pakisztánban

Nagyvilág2023.07.30, 16:49

Legkevesebb negyven ember meghalt vasárnap egy politikai rendezvényen elkövetett robbantásban Pakisztán északnyugati részén, a forrongó Hajber-Pahtunva tartományban - közölték a helyi rendőrség és az egészségügyi hatóságok.

Meglopták a magyar műsorvezetőt, feljelentést tett

Tévé2023.07.28, 11:25

Készpénz, bankkártyák, dokumentumok, fontos tárgyak voltak a táskában.

Puccsisták tartóztatták le a nigeri államfőt, egész Afrika beleremeghet

Nagyvilág2023.07.26, 16:21

Őrizetbe vette szerdán az elnöki gárda Mohamed Bazoum államfőt Nigerben, az államfőt támogató hadsereg pedig ultimátumot intézett az elnöki hivatal bejáratát eltorlaszoló gárdához - közölték a nigeri elnöki hivatalban dolgozók.

Kóbor kutya szájában találták meg a magára hagyott újszülötett

Nagyvilág2023.07.21, 20:16

Egy magára hagyott újszülöttet találtak a libanoni hatóságok egy fekete szatyorban, amelyet egy kóbor kutya vonszolt magával.

Így áll most Molnár Anikó lopott szexvideóinak ügye

Tévé2023.07.12, 20:52

Idén év elején indította el fizetős szexuális tartalmakat szolgáltató OnlyFans-oldalát Molnár Anikó, aki bár nagyon sikeresen indult az oldalon, hamar megkárosították őt, ugyanis több képet is kiszivárogtattak ingyen. Az ügyben már a NAV is nyomoz, a pornómodell felháborodva beszélt az esetről.

Fogyókúrás tablettába került a drog, rengetegen rosszul lettek

Nagyvilág2023.07.11, 13:39

A holland élelmiszerbiztonsági hivatal (NVWA) nyolcezer illegális fogyókúrás tablettát foglalt le, amelyekről a laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy a kemény drogként számon tartott amfetamin vegyületeket tartalmaznak - közölte kedden a hivatal.

Halálos lövöldözés volt egy szaúd-arábiai amerikai konzulátusnál

Nagyvilág2023.06.29, 09:54

Egy biztonsági őr és egy fegyveres férfi meghalt a szaúd-arábiai Dzsiddában, az amerikai konzulátus mellett lezajlott lövöldözésben - közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.

Megöltek három kisfiút Ohióban

Nagyvilág2023.06.16, 15:08

Három fiútestvért lelőttek Ohióban, édesanyjuk pedig megsebesült - közölték a hatóságok csütörtökön.

Rekordmeleget mértek Kínában, volt ahol 40 fok volt

Nagyvilág2023.06.16, 14:04

Több észak-kínai városban rekordmeleget mértek júniusban, ami megterhelte az ország villamosenergia-ellátását is, emiatt a hatóságok pénteken vészhelyzeti gyakorlatokat kezdtek.

Eldőlt a fúrt kutak engedélyeztetésének kérdése

Gazdaság2023.06.14, 08:48

Megszületett a parlamenti döntés az engedély nélkül fúrt kutak rendezésének kérdésében. Eszerint amnesztiát kapnak a korábban engedély nélkül létesített háztartási célú fúrt kutak, és az eddigi előírásokkal szemben, amennyiben bizonyos paramétereknek megfelelnek, nem kell azokat engedélyeztetni. Ez akár több tízezer kúttulajdonos számára könnyebbséget hozhat, miközben a döntéssel érintett kutak száma országosan elérheti akár a százezret is.

Egy hisztiző nő miatt nem tudott felszállni egy repülőgép New Orleansban - videó

Nagyvilág2023.06.06, 13:10

Május 29-én a texasi Southwest Houstonba tartó repülőgépét a New Orleans-i terminálon feltartóztatták, hogy a hatóságok eltávolíthassanak egy utast, aki a felszólítás ellenére nem volt hajlandó leszállni a gépről. A légitársaság rendőröket hívott az utashoz.

Újabb botrány: egy drogügybe keveredett hazai sztárt lepleztek le

Tévé2022.11.09, 17:39

Még most sem csillapodtak a kedélyek a drogbotrányba keveredett énekesnő kiléte körül, máris itt az újabb rejtélyes eset, melynek gyanúsítottjaként egy egykori valóságshow-sztárhoz vonult ki a rendőrség pár nappal ezelőtt.

Világsztárok, akiket adócsalással vádoltak meg - képek

Gazdaság2022.11.06, 21:07

Nemrég Shakirát vádolták meg adóelkerüléssel a spanyol hatóságok, de nem az énekesnő az egyetlen világsztár, akinek - visszatekintve az elmúlt évtizedekre - ilyen ügyek miatt kellett felelnie. Mutatunk 10 hírességet, akiket adóelkerüléssel vádoltak meg.

Nemzetközi együttműködést jelentett be a NAV

Gazdaság2022.09.05, 16:45

Magyarország Nemzeti Adó- és Vámhivatala (NAV) együttműködési megállapodást kötött a Szaúd-Arábiai Királyság Zakát-, Adó- és Vámhatóságával szeptember 5-én, Budapesten – derül ki a NAV közleményéből.

Rekordmennyiségű, 46 millió amfetamintablettát foglaltak le a hatóságok: a pirulákat lisztszállítmányba rejtették

Life.hu2022.09.01, 08:15

Szaúd-Arábiában rekordmennyiségű, 46 millió amfetamintablettát foglaltak le, amelyeket egy lisztszállítmányba rejtve próbáltak meg az országba csempészni - közölték szerdán a helyi hatóságok.

Tordai Bence vagy teljesíti a hatóságok utasításait, vagy lebontják a luxusházát

Itthon2022.08.19, 09:12

Egy esetleges jogellenes állapot fennállta esetén az érintett baloldali politikus vagy elvégzi azokat a módosításokat és a szükséges hiánypótlást, amelyre őt az építésügyi, illetve építésfelügyeleti hatóság adott esetben kötelezni fogja, vagy el kell bontani a jogellenesen álló építményt – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban a Tordai Bence házával kapcsolatos ügyről. A Századvég Alapítvány jogi szakértője megjegyezte, hogy az úton-útfélen korrupciót kiáltó párbeszédes, momentumos és a többi baloldali politikus folyamatban levő hatósági és büntetőügyei azt mutatják, hogy az állandó jobboldalra mutoogatás ...

Élelmiszerárstop: nem figyelmeztet, túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság

Gazdaság2022.01.27, 13:19

A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. A kijelölt termékeket a tavaly október közepinél drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg figyelmeztetéssel – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese kiemelte: a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szakemberei az általános gyakorlattól eltérően kötelezően bírságot szabnak ki, amely 50 ezertől akár több millió forintra rúghat - írja közleménnyében ...

Ez történik most a Szuezi-csatornában ott, ahol az Ever Given tavaly keresztbe fordult

Gazdaság2022.01.17, 20:13

A Szuezi-csatorna egyes részeinek kiszélesítését célzó projekt várhatóan kétévnyi munka után, 2023 júliusában fejeződik be - közölte vasárnap a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke. A részletekről a gCaptain számolt be.

Csúszópénzt fogadott el egy hatósági állatorvos

Itthon2021.05.20, 14:51

Az ügyészség vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt állít bíróság elé egy 60 éves, állatorvosként dolgozó férfit.

Súlyos problémák a hónapokig álló Boeing repülőknél

Gazdaság2020.07.28, 15:44

Gond lehet a hosszabb tárolás után újra forgalomba állított Boeing 737-esek hajtóműveivel, ezért sürgősségi légialkalmassági direktívát adott ki az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA).

Madeleine McCann-ügy: a német és portugál hatóságok egymással harcolnak

Life.hu2020.06.18, 07:34

Fontos bizonyítékot szeretnének a portugál hatóságoktól elkérni a németek Madeleine McCann ügyében, de nem nagyon megy az együttműködés. 

Ismét meggyűlt a baja a hatóságokkal Ambrus Attilának: ezúttal adóvétséget követett el

Life.hu2019.10.14, 06:39

Ambrus Attila kerámiát, dvd-ket illetve könyveket szokott árulni különböző vásárokban. Ezúttal a dunaszerdahelyi Csallóközi Vásáron vett részt, ahol meg is büntették.

Dollármilliárdos veszteség a Boeingnél, a cégvezető a pilótákat hibáztatja

Gazdaság2019.04.30, 12:51

Átlépte az 1 milliárd dollárt az a veszteség, amit az amerikai repülőgépgyártó Boeing eddig elszenvedett a MAX 8-as és 9-es változatok földön tartása miatt, amelyet a közelmúltban Etiópiában történt légikatasztrófa után rendeltek el globálisan - írja a The Guardian. Az elnök-vezérigazgató, Dennis Muilenburg, regnálása legnehezebb vállalati közgyűlésén van túl, ugyanakkor nyilatkozatai szerint a tavaly szerencsétlenül járt Lion Air-gép pilótái és az idei katasztrófában lezuhant gépet vezetők is hibáztak.

Vujity Tvrtkót egy szőnyegbe csavarva verték össze Szerbiában

Archívum2019.03.28, 11:29

Húsz évvel ezelőtt egy szőnyegbe csavarva verték össze Szerbiában Vujity Tvrtkót – erről beszélt a Facebook-oldalán közzétett, élő videójában. Elmesélte az elképesztő történetet, és arról a házaspárról is szót ejtett, amely megmentette az életét. 

Mostantól tilos a halászat az Altaj régió folyóin

Travelo2019.03.25, 08:34

A kínai halászati hatóságok természetvédelmi okokból betiltották a halászatot az Altaj-hegység folyóin, beleértve az Irtist, az Ob legnagyobb mellékfolyóját, amelynek vize a Jeges-tengerbe ömlik.

Kartellgyanús, ha az anyós cégével egyeztetem az árakat?

Gazdaság2019.02.18, 11:54

Rendkívül aktívak voltak az elmúlt hónapokban az európai uniós és hazai versenyhatóságok, amit jól mutatnak a rekordbírságok, valamint Magyarországon a családi vállalkozások összehangolt piaci fellépése kapcsán hozott GVH döntés is. A közelmúlt eseményei azt is jelezték, hogy a versenyjogi eljárásban érintett cégeknek megéri együttműködniük a hatóságokkal.

Cristiano Ronaldo DNS-mintájának begyűjtésére kaptak parancsot az olasz hatóságok

Life.hu2019.01.11, 09:27

Cristiano Ronaldo DNS-mintájának begyűjtésére kaptak parancsot az olasz hatóságok. 

Tarol a feketemunka Észak-Koreában

Gazdaság2018.08.11, 19:36

Erőre kapott a feketemunka piaca Észak-Koreában, és ez új kihívások elé állítja a diktatúrát, írja belső forrásokra hivatkozva a Daily NK. Úgy tűnik azonban, a hatóságok ezúttal nem erőből akarják kezelni a jelenséget, hanem bizonyos mértékű munkaerőpiaci liberalizációval adnak választ arra.

Görög tűzvész: minden, amit a magyar turistáknak tudni kell

Gazdaság2018.07.25, 17:30

Továbbra is súlyos a tűzvész miatt kialakult helyzet Görögországban. A halálos áldozatok száma már  száz körül jár, és kétszer ennyi a sérült. A hatóságok több tucat eltűntet keresnek, a hozzátartozók a közösségi oldalak használóinak segítségével is próbálják megtalálni szeretteiket. Görögországban a nyaralószezon közepén rengeteg magyar turista tölti vakációját. Az Origo összeállítást készített arról, mire érdemes figyelni az ott pihenő honfitársaknak, ha vakációjukat a drámai események miatt például járattörlések vagy szálláslemondások érintik.

VV Fanni ügyének felderítésére sok pénzt költöttek a hatóságok

Archívum2018.06.28, 08:16

VV Fanni ügyének felderítésére rengeteg szakértőt bevetettek, de hiába. Az FBI sem kerül közelebb a megoldáshoz. Mindent megtettek a hatóságok, de egyelőre nem sikerült elérni az áttörést. Pedig a pénzt sem sajnálták, jóval többet költöttek, mint azt egy átlagos gyilkossági vagy eltűnéses ügyben szokás.

Kifogyott a Lidl az olasz pezsgőborból

Gazdaság2018.04.05, 13:41

Elmarasztalták a Lidl kiskereskedelmi láncot az Egyesült Királyságban amiatt, mert nem teljesítette a vásárlók megfelelő tájékoztatására vonatkozó elvárásokat. A Lidl ugyanis az utóbbi évek slágeritalát, a proseccot kínálta nagyon kedvező áron vásárlóinak. Csakhogy nem rendeltek eleget belőle a beszállítóiktól, a vásárlók pedig valósággal lerabolták a készleteket. A döntés szerint, a Lidl ennek tetejébe még rosszul is tájékoztatott.

Irányváltás történt a drogellenes háborúban a Fülöp-szigeteken

Nagyvilág2017.10.12, 17:32

Irányt váltottak a Fülöp-szigeteki hatóságok a drogellenes háborúban, ami remélhetőleg megnyugtatja a nyugati "vérző szíveket" - közölte Rodrigo Duterte, a szigetország elnöke csütörtöki tévébeszédében, amelyben azonban európai nagykövetek kiutasításával is fenyegetőzött.

Két hét van a Cégkapu-regisztrációra

Gazdaság2017.08.17, 11:01

Augusztus 30-ig minden gazdálkodó szervezet számára kötelező regisztrálni a Cégkapun. A jövő év elejétől a megadott email-cím segítségével zajlik majd az állami szervekkel folytatott hivatalos kapcsolat, ezért a vállalkozásoknak saját érdekük is, hogy időben felkészüljenek erre - derül ki a DLA Piper blogbejegyzéséből.

Kínozzák a gyanúsítottakat Kamerunban

Nagyvilág2017.07.20, 14:58

Az elmúlt négy évben több mint 100 embert kínoztak meg és zártak el a külvilágtól a Boko Haram iszlamista csoport ellen küzdő kameruni hatóságok - jelentette az Amnesty International.

Előzetesben hat korábban őrizetbe vett jogvédő Törökországban

Nagyvilág2017.07.18, 11:55

Fegyveres terrorszervezet támogatása miatt került előzetes letartóztatásban hat, már korábban őrizetbe vett aktivista Törökországban- jelentette a Dogan török hírügynökség.

Bűnbanda csempészte a migránsokat Magyarországról

Nagyvilág2017.07.14, 12:13

Migránsokat csempésző bandát számoltak fel a lengyel hatóságok. Magyarországról Ausztriába és Németországba vitték az embereket.

Isztambulban betiltották a melegfelvonulást

Nagyvilág2017.06.24, 14:54

A török hatóságok betiltották a meleg büszkeség napja alkalmából vasárnapra tervezett isztambuli felvonulást.

Ha boltja van, erről fontos tudnia

Archívum2017.02.03, 15:12

A fogyasztóvédelmi hatóság elérhetőségének feltüntetése az üzletben továbbra sem kötelező, ennek hiánya miatt a hatóság nem bírságolja a kereskedőket, ahogy eddig sem tette - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Előző
Következő