halasztás

címke rss

A szombati események miatt már az olimpia halasztásán dolgoznak Tokióban

Sport2020.03.22, 15:39

Szombaton több mint 50 000 ember zsúfolódott össze, többen órákat álltak tömött sorokban a globális koronavírus-járvány alatt, hogy láthassák az olimpiai lángot Japán északi részén. Az ötkarikás játékokat szervezõ bizottság az események miatt elkezdte kidolgozni a lehetséges halasztási forgatókönyveket.

Elhalasztják a Fenntarthatósági témahetet

Kultúra2020.03.21, 12:54

A veszélyhelyzetre tekintettel az emberi erõforrások minisztere határozatot bocsátott ki a Fenntarthatósági témahét elhalasztásáról, pótlása az õsszel várható - közölte az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton.

Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot

Sport2020.03.20, 14:48

Európában a koronavírus miatt kialakult helyzetre, az utazási szankciókra, valamint az európai országok által bevezetett más intézkedésekre tekintettel a LEN Büró arra a döntésre jutott, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot, a LEN Kongresszust és a Masters Európa-bajnokságot elhalasztja. Az említett eseményeket várhatóan augusztusban rendeznék meg, a dátumot azonban csak május végén vagy június elején véglegesítené a LEN.

Koronavírus - Az UEFA a jövõ évre halasztotta az Európa-bajnokságot

Life.hu2020.03.17, 15:48

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) - a tagországokkal történt keddi egyeztetést követõen - úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt jövõ évre halasztja a kontinensbajnokságot, amelynek 11 másik várossal együtt Budapest is a házigazdája.

A profi dartsosok mezõnyét is utolérte a koronavírus

Sport2020.03.13, 07:43

A Professional Darts Corporation (PDC) a holland kormány által, a járvány miatt hozott rendkívüli intézkedésekkel összhangban elhalasztotta a március 25-26-ra kiírt, két versenynapot is felölelõ rotterdami Premier League megmérettetést, ahol a legjobbak álltak volna tábla elé.

Az autósportban is elhalasztják a versenyeket a koronavírus miatt

Sport2020.03.12, 13:04

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a hazai és a hazai rendezésû nemzetközi események tekintetében is elsõsorban halasztásra és nem törlésre készül a koronavírus-járvány miatt Oláh Gyárfás elnök szerint.

Elhalaszthatják az Eb-pótselejtezõket, veszélyben a bolgár-magyar meccs is

Sport2020.03.12, 12:03

Román sajtóhírek szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a válogatott mérkõzések, így a március végi Európa-bajnoki pótselejtezõk és U21-es Eb-selejtezõk elhalasztására készül a koronavírus-járvány miatt, és ezt már jelezte is tagszövetségeinek. A Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap szerint a hivatalos bejelentés két-három nap múlva várható – írja az nso.hu.

A LEN vízilabda-események elhalasztása mellett döntött

Sport2020.03.11, 12:31

A LEN úgy döntött, hogy elhalasztja a koronavírus-járvány miatt a közelgõ vízilabda-eseményeket. Az Európai Úszószövetség közleménye szerint a nõi Euroliga negyeddöntõit, a férfi U19-es Európa-bajnoki selejtezõket, és a férfi Bajnokok Ligája küzdelmeit is érinti a határozat.

Április végéig szünetel a cselgáncs világkupa-sorozat

Sport2020.03.10, 09:27

A koronavírus-járvány miatt április végéig szünetel a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozata.

Elhalasztották az olasz-magyar vízilabda világliga-meccset

Sport2020.03.09, 17:07

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották az Olaszország-Magyarország férfi vízilabda világliga negyeddöntõ mérkõzést.

Egy évvel elhalasztották az atléták világbajnokságát a koronavírus miatt

Life.hu2020.01.30, 10:11

A kínai koronavírus terjedése miatt egy évvel elhalasztották a márciusra tervezett fedettpályás atlétikai-világbajnokságot.

Elhalasztották a soroksári gyilkoság tárgyalását

Itthon2020.01.15, 18:09

A 41 éves R. Szilvesztert azzal vádolják, hogy megkötözte és megfojtotta Kardosné Gyurik Krisztinát Soroksáron 2013-ban. A férfi tárgyalása ma folytatódott volna, de váratlanul elhalasztották – írja a Bors.

Elhalasztották a fukusimai reaktorok fûtõelemeinek eltávolítását

Nagyvilág2019.12.27, 07:46

Japán kormánya legalább egy évvel elhalasztotta pénteken a megolvadt fûtõelemek eltávolítását a fukusimai atomerõmû két reaktorából.

A belga bíróság csak késõbb dönt a volt katalán elnök kiadatásáról

Nagyvilág2019.12.16, 18:25

Az illetékes belga bíróság hétfõn késõbbre halasztotta a döntést Carles Puidgemont volt katalán elnök esetleges spanyolországi kiadatásáról.

Mégsem kezdte el az iskolát Csisztu Zsuzsa kisfia, Adrián

Archívum2019.09.04, 12:43

Túlságosan vékony a testalkata Csisztu Zsuzsa kisfiának, Adriánnak, így egyelõre nem megy iskolába.

Januárra halasztották Harvey Weinstein tárgyalását újabb vádpontok miatt

Life.hu2019.08.27, 17:04

Újabb vádpontok miatt az illetékes New York-i bíróság január 6-ra halasztotta a szexuális erõszakkal és zaklatással vádolt Harvey Weinstein két hét múlva esedékes bírósági tárgyalását.

Kiderült, elindul-e idén az azonnali fizetés rendszere

Gazdaság2019.07.30, 11:33

Jövõ év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy minden bank megfelelõen fel tudjon készülni, mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezetõ igazgatója.

Elhalasztják a Ferencváros-DVSC NB I-es focimeccset

Sport2019.07.24, 15:21

Az MLSZ szerdán közölte, hogy augusztus 4-érõl késõbbre halasztják a labdarúgó NB I elsõ fordulójába kisorsolt Ferencváros–Derbrecen bajnoki mérkõzést.

Halva született magzat után indokolatlan halogatni a várandósságot

Tudomány2019.03.03, 14:14

Nincs ok halogatni a várandósságot halva született magzat után – állapította meg egy nagyszabású új kutatás, melyrõl a BBC hírportálja számolt be.

Sok vállalkozásnál csúsznak a napelemes projektek

Gazdaság2019.01.29, 13:30

Vállalkozások sora döntött úgy, hogy a tervezett idõpontnál csak egy-három évvel késõbb kezdi meg naperõmûvével az áramtermelést - értesült a Vg.hu.

Ismét elhalasztottak két élvonalbeli focimeccset Franciaországban

Sport2018.12.12, 16:42

A zavargások miatt a hatóságok kérésére a hétvégi fordulóból ismét elhalasztottak két mérkõzést a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában.

Elhalasztják a jövõ évi Copa Americát

Sport2018.10.26, 17:36

Elhalasztják a jövõ évi Copa Americát, a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) kontinenstornáját.

Október végére halasztották a Gipsy Kings keddi, budapesti koncertjét

Kultúra2018.10.02, 10:17

Betegség miatt a meghirdetett idõpontban, október 2-án, kedden elmarad a Gipsy Kings koncertje a fõvárosi Mom Sportban. A világhírû együttes október 29-én pótolja fellépését a helyszínen.

Elnapolták Rékasi Károly tárgyalását

Archívum2018.06.22, 09:39

Õsszel folytatódik Rékasi Károly pere, a színész ugyanis nem jelent meg a legutóbbi ülésen és egyelõre egy szakértõi véleményre is várniuk kell.

El kell halasztani Boros Lajos életmentõ mûtétjét

Archívum2018.04.12, 10:21

Hiába lenne szüksége szívmûtétre Boros Lajosnak, egyelõre nincs olyan állapotban, hogy az operációt el lehessen végezni.

Elhalasztották az afrikai menedékkérõk kényszerkitelepítését Izraelben

Nagyvilág2018.03.27, 09:25

Elhalasztották az afrikai menedékkérõk április elsejétõl ígért kitelepítését Izraelbõl, mert az állam késik a kiutasítás ellen a legfelsõbb bírósághoz benyújtott petíciókra adott válaszával - jelentette a Háárec címû újság kedden.

Lagzi Lajcsi tárgyalását megint elhalasztották

Life.hu2018.03.21, 11:51

Ha így haladnak, Lagzi Lajcsi ügyének végére sosem fog pont kerülni: ismét elhalasztották a tárgyalást. 

Amit még holnap is megtehetsz, azt halaszd holnaputánra!

She2018.03.16, 23:16

Vannak az életben olyan dolgok, amik nem tûrnek halasztást. De szerencsére az univerzum már csak olyan, hogy mindennek van ellentéte is.

Szinte a teljes forduló elmarad a magyar labdarúgó másodosztályban

Sport2018.03.18, 12:00

A havazás gyõzött több helyszínen is, így szinte a teljes 25. forduló elmarad a magyar labdarúgó másodosztályban. Egyedül a Békéscsaba-ETO FC Gyõr NB II-es rangadót rendezik meg, amelyet egyébként a televízió is közvetít.

Serie A: április elején rendezik a vasárnapról elhalasztott meccseket

Sport2018.03.05, 21:48

Április 3-án és 4-én rendezik az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnap elhalasztott mérkõzéseinek többségét a La Gazzetta Dello Sport címû itáliai sportnap hétfõi beszámolója szerint.

Két évvel elhalasztaná a független Kurdisztán létrehozását az iraki kurd elnök

Nagyvilág2017.09.29, 00:07

Maszúd Barzani iraki kurd elnök kész elhalasztani két évre a független Kurdisztán létrehozását a szeptember 25-i népszavazás eredményeképpen - jelentette az asz-Szumaríja állami televízió csütörtökön.

Szerdára halasztották a magyar teniszezõ wimbledoni meccsét

Sport2017.06.27, 20:30

A rossz idõjárási körülmények miatt kedden kora délután leállították a játékot a wimbledoni teniszbajnokság selejtezõjében, és végül szerdára halasztották valamennyi mérkõzést, így Stollár Fanny találkozóját is.

Szinte lehetetlen idõpontot találni a Celta-Real meccs pótlására

Sport2017.02.05, 00:04

Jól kibabrált a vihar a Celta Vigóval, a Real Madriddal és a spanyol ligával is, ugyanis a zsúfolt versenynaptár miatt csak a szerencse segíthet elfogadható idõpontot találni a pótlásra.

Elhalasztották a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottjának kiadatását

Nagyvilág2016.09.21, 20:25

Csak azután adják ki a román hatóságok a nyíregyházi lövöldözéssel gyanusított orvost, miután lezárult az ellene indított romániai büntetõeljárás - döntött a bukaresti legfelsõbb bíróság. D. S. ügyvédje azonban kérte a kiadatás elutasítását is, mert szerinte Magyarországon kifejezetten ellenséges a közhangulat, és félõ, hogy védence öngyilkos lesz.

Elhalasztották az elõrehozott választást Macedóniában

Nagyvilág2016.05.18, 19:06

Elhalasztotta a június 5-re tervezett elõrehozott választásokat a macedón parlament. A voksolással a két éve tartó politikai válságot kellene lezárni, de csak a kormányzópárt adott le választási listát.

Cégek tízezrei lélegezhetnek fel, de nem mindenki

Gazdaság2016.03.02, 10:05

A korlátolt felelõsségû társaságok kötelezõ tõkeemelését ugyan meghosszabbították, de vannak olyan cégek, amelyekre továbbra is vonatkozik a március 15-i határidõ.

Jövõre halasztotta útja folytatását a Solar Impulse 2

Tudomány2015.07.15, 15:29

Jövõ április elõtt már nem szállhat fel a hõ okozta károk miatt a Solar Impulse 2 napelemes repülõgép, amely július 3-án érkezett Hawaiira, miután leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint nyolcezer kilométeres útját Japánból a csendes-óceáni szigetre.

Ha törik, ha szakad, férjhez megy Szinetár Dóra

Life.hu2015.04.20, 14:44

Nincs csúsztatás az idõpontot illetõen, hamarosan harmadszorra is kimondja a boldogító igent a szépséges színésznõ. Az örömhírt Szinetár Dóra a közösségi oldalán osztotta meg.

Elhalasztotta võlegénye az esküvõt, kiugrott a 8. emeletrõl a szépségkirálynõ

Life.hu2015.02.05, 16:12

A korábban szépségkirálynõnek választott Shakara Taylor kiugrott egy Karib-szigeteki hotel ablakából, mikor võlegénye áttette hat hónappal késõbbre az esküvõjüket. Belehalt a zuhanásba. 

Meglepõ okból halasztotta el esküvõjét Varga Viktor

Life.hu2014.06.02, 09:27

Az énekes arra hivatkozik, hogy kedvese, Cinthya visszamegy az egyetemre és ott biztosan el fog zülleni - írja a Blikk.

Meggondolta magát Harry herceg barátnõje

Life.hu2014.04.08, 17:36

Egy darabig még biztosan nem számíthatunk újabb esküvõre a brit királyi családban: Cressida Bonas várni szeretne még az eljegyzéssel.

Elhalasztották a szerdai orosz-amerikai találkozót

Nagyvilág2013.08.27, 07:56

Az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy a találkozót azért nem tartják meg, mert a vegyi fegyverek szíriai bevetése miatt az Egyesült Államok felülvizsgálja álláspontját a szíriai rendezéssel kapcsolatban.

Egyelõre nincs gond a tûzijátékkal

Itthon2013.08.19, 12:52

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyelõre nem lát olyan rendkívüli körülményt, amely a keddi szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné. A jogszabály szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga vagy piros riasztása esetén, illetve erõs szélben le kell mondani a tûzijátékot, de errõl csak az esemény elõtt döntenek.

10 percig tartott Oscar Pistorius pere

Archívum2013.06.04, 10:58

Elhalasztották Oscar Pistorius perét. A modell barátnõjét, Reeva Steenkampot Valentin-napon lelövõ mûlábú futó tárgyalása kedden lett volna Dél-Afrikában - írja az [origo].

Csúsznak a reptéri biztonsági könnyítések

Itthon2012.07.09, 12:44

A repülõterek üzemeltetõi azon dolgoznak, hogy a folyadékok fedélzetre vitelét korlátozó szabályok minél tovább érvényben maradjanak. Nekik kell állni ugyanis az ellenõrzéshez szükséges berendezéseket.